Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-19 / 18. szám
1990. január 19., péntek Dunűntűii napló 5 Hívható a 10-046, 16 és 18 óra között A gimnáziumokba, szak- középiskolákba, szakmunkás- képző intézetekbe, egyetemekre és főiskolákra jelentkezők kérdéseit várjuk ma 16 és 18 óra között telefonon a 10-046-os számon. Közeledik a felvételi időszak. Mi abban bízunk, hogy minden dolog tisztázott, azt reméljük viszont; ha nem Így van, bizalommal fordulnak hozzák és az általunk meghívott szakemberekhez. Telefonos kérdéseikre válaszolnak: Bedö Zsuzsa, a megyei pedagógiai intézet munkatársa, dr. Bencze lógyf ^ flunm I PlPTAnnC TnrSim 11 CSL Vdd^/ll\/3 I \ß V v& III Az egyetemi-főiskolai és középiskolai felvételekről zsel, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hivatalvezetője, dr. Farkas Ferenc egyetemi docens, tanszékvezető, a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánhelyettese, Hargitai István, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola igazgatóhelyettese, dr. Heilmann Józsel, a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának osztály- vezetője, dr. Kutas László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem osztályvezetője, dr. Litkei Józsel, a JPTE Gyakorló Középiskolájának (Komarov) igazgatója, M ármarosi Józselné, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola osztályvezetője, Varga László, a megyei tanács képviselője. Rendhagyó sajtótájékoztató a pécsi Iparosházban Tiszta választások A fontos dolgokat háttérbe szorította a kölcsönös vádaskodás A küszöbönálló önkéntes KlOSZ-tagság hírének zilált szz'e érződött tegnap a 'pécsi Iparos'ház nagytermében. Rendhagyó sajtótájékoztatóra hívta a KIOSZ Baranya megyei elnöksége a sajtó képviselőit. A KIOSZ előtt álló érdekképviseleti és szervezeti feladatokról lett volna szó, ha . . . Ha nem fulladt volna egymás iránti támadások sorflz NMF Kolozs megyei tanácsa elfogadta a baráti jobbot Baranya, Kolozs teslvérmegyék A színházaink már egymásra találtak A napokban érkezett haza Romániából az a pécsi-baranyai tanácsi küldöttség, amely segélyszállítmánnyal indult, s amely a testvérmegyei -testvérvárosi kapcsolatok konkretizálását tűzte ki célul. A küldöttség tagjai voltak: Szász Károly, Baranya Megyei Tanács elnöki referense, dr. Toller László, az önkormányzati iroda vezetője, valamint dr. Ábrahám István, Pécs Város Tanácsa elnöki referense. Mint lapunkat tájékoztatták: az útra hat tehergépkocsi segélyszállítmányt vittek, közte két komplett stúdiómagnót a vásárhelyi rádió részére, valamint több tonna lisztet, konzervet, rengeteg takarót és könyveket. A szállítmányt a Vöröskeresz, a szajki és a sásdi termelőszövetkezetek, a Mechanikai Laboratórium, a IMagyar Rádió, a Kisgazda Párt helyi szervezete, a POTE, (p megyéi könyvtár és a Pécsi Szikra Nyomda adományai tették ki. Néhéz volna rangsorolni, hogy a segélyszállítmányból mi szerzett legtöbb örömöt. Mindenesetre nagy szeretettel fogadták a pécsi adományokat Kolozsvárott, a Nemzeti Megmentési Front megyei tanácsánál, s az elosztást — melyben részt vett Husti Mihály, a szajki tsz elnöke is —, o lehető legkorrektebbül, a rászorulókhoz juttatták el. így a helyi árvaháznak, a II. számú gyermekklinikáinak, a vakok intézetének, a helyi egyetemi kollégiumnak és a helyi vöröskeresztnek. A tanácsi delegáció több együttműködési megállapodást írt alá, szándéknyilatkozatot tett. Úgy ítélik, hogy mindenhol szinte korlátlan együttműködési szándékról tettek tanú- bizonyságot, s nemcsak a város és a megye tanácsai érdeklődnek Pécs-Baranya felől, hanem az intézmények, vállalatok is. S nagy az érdeklődés Kolozs megye települései részéről is, s javaslatként elhangzott, koordinálva próbálják megtalálni annak a módját, hogy a két megye minden települése maradéktalanul találjon partnert. A Nemzeti Megmentési Front Kolozs megyei elnöke — miután mind a kolozsvári városi és a Kolozs megyei testületek „ratifikálták az együttműködést" — az alábbi levelet küldötte Piti Zoltánnak, Baranya Megye Tanácsa elnökének: „Örömmel értesültünk a Baranya Megyei Tanács ajánlatáról, hogy Pécs és Kolozsvár testvérvárosokká, megyéink pedig testvérmegyékké váljanak, és elfogadjuk. Egyben ezúton is megköszönjük a gyorssegélyt és a magyar nép következetes támogatását, melyet a román nép demokráciájáért vívott haicát támogatta. Elfogadjuk meghívásukat. Szeretnénk egy háromtagú küldöttséget - január végén - Pécsre küldeni. Akkor megállapodhatnánk a konkrét művelődési, társadalmi és gazdasági együttműkötíési lehetőségekben. Octavian Buracu, a Nemzeti Megmentési Front Kolozs Megyei Tanácsa elnöke" Még annyit befejezésül, hogy a tanácsi delegáció konkrét együttműködési lehetőségekről is tárgyalt, átadva több pécsi intézmény szándéknyilatkozatát — köztük a Magyar-Román Baráti Társaságét, gimnáziumokét, a Ba- ranyaikerét, a PMSC-ét, a színházét, a Gyógyszertári Központét, a két egyetemünk ajánlatát, megkeresés! szándékát, valamint a tömegkommunikációét —, s mint azt alább közöljük, köztük a két színház már egymásra is tatáit. • Kozma Ferenc Őszinte barátsággal... Az Állami Magyar Színház Kolozsvárról válaszolt a Pécsi Nemzeti Színház Igazgatóságának levelére, amelyben a pécsiek művészi együttműködést ajánlottak fel. Kedves Barátaink! / Szeretettel fogadtuk a pécsi társulat nevében küldött ajánlatokat a két város és ezen belül intézményeink kapcsolatfelvételére vonatkozóan. Tekintettel a nálunk még kialakulóban levő színházi struktúrákra pillanatnyilag nincs lehetőségünk az együttműködés érdemi részét pontosítani. A levélben közölt javaslatokkal elvileg egyetértünk, és remélhetőleg a nagyon közeli jövőben rátérhetünk a kapcsolatok részletes kidolgozására. Még egyszer kifejezzük örömünket vezetőségük meghívását illetően, s ennek eleget téve a helyszínen fogunk részletes együttműködési tervet kidolgozni, feltehetően februárban. Köszönetün'ket tolmácsoljuk a társulat minden tagjának a felajánlott segítségnyújtásért, kérve önöket, hogy a felajánlott összeg terhére a színház működéséhez, szükséges műszaki cikkeket, segédanyagaikat szerezzenek be. őszinte barátsággal és hálós köszönettel a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata nevében: Kötő József igazgató Bankügyintézők vizsgája A vizsgabizottság előtt húzzák a tételt a vizsgázó lányok Szakma már van És állás? Az elmúlt év tavaszán a még érettségi vizsgájuk előtt lévő középiskolások - többségükben szakmai képesítést nem szerző gimnazisták — egy számukra kedvezőnek tűnő hirdetésre bukkantak az újságban. A Baranya Megyei Tanács Múnkaügyi Szolgáltató Irodája középfokú bankügyintéző tanfolyamot hirdetett számukra, meglehetősen kedvező feltételekkel.- Eredetileg arról volt szó, hogy 8-10 hónapos tanfolyamon vehetnek részt a jelentkezők, ám ez végül 4 hónapra rövidül - meséli Jutka, akivel csütörtök délutáni vizsgáját követően tudtunk szót váltani. (Nemcsak ő, a többi leány is elzárkózott attól, hogy nevét adja véleményéhez, attól tartva, hogy ezzel még inkább megnehezíthetik elhelyezkedésüket. - A legcsá- bitóbb az volt, hogy biztos állást ígértek, mondván, hogy középfokú bankügyintézőkre most nagy szükség van. Ehelyett meglehetősen bizonytalan a helyzetünk. Az oklevél mellé megkapjuk munkakönyvünket, ám bankszakmában jó, ha féltucat állást lehet most találni a városban.- Szerintem a többség jobban járt volna, ha mindjárt az érettségi bizonyítvány kézhezvételekor munkát keres — vélekedett Ildikó, aki csak hosszas utánajárás után talált magának megfelelő állást. No nem a bankszakmában, nem pénzügyi vonalon, hanem attól merőben eltérő területen, az egészségügyben.- Megtudtuk ugyanis, hogy valóban elég sok hely volt a bankoknál, de ők nem várhattak ránk, inkább alkalmaztak szakképzettség nélküli, gimnáziumot végzett fiatalokat. Ők aztán belejöttek gyakorlat közben a munkába, és természetes, hogy a mi érdekünkben most nem teszik őket az utcára. A tanfolyam idejére - melynek lebonyolítását a Munkaügyi Szolgáltató Iroda a továbbképzésekkel is foglalkozó S2TÁV Szakstúdium Kft.-re bízta — kezdő átlagfizetésük 75-90 százalékát ígérték a beiratkozott 52 leánynak és 5 fiatalembernek, ötezer forint körüli összegek is szóba kerültek az elején, ám amikor a postás (egyébként nem kevés késéssel) először csengetett, kiderült, hogy csupán 3040 forint lesz a tanfolyamra járók nettó fizetése egy hónapban. Sokan közülük jobban örültek volna, ha legalább munkakönyvüket nem gyűjtik be a szervezők. így talán kiegészíthették volna valamiképpen a szerényke összeget. A Munkaügyi Szolgáltató Iroda szándékai tisztességesek voltak a tanfolyam megindításával. Mint megtudtuk, megyénkben - rajtuk keresztül - annyi tanfolyam indult (számszerint 18), amennyi az ország más területein összesen. Végvári Zoltán, az iroda továbbképzésekkel foglalkozó főmunkatársa elmondta, hogy eredetileg 40 fő „beiskolázására” gondoltak, ám végül is nem utasították el a jelentkezőket. így a rendelkezésükre álló pénzt több fő között kellett megosztani. . Többek között ezért sem futotta nyelv- tanfolyamra, vagy alaposabb számitógépes képzésre. A Munkaügyi Szolgáltató Irodán mindenesetre várják a vállalatok, pénzintézetek, intézmények érdeklődését. Hogy a végzetteket összehozhassák majdani munkáltatójukkal. Még nem késő. Balog Nándor tűzébe a találkozó — bár eleinte mindenki a békéről és összetartozásról beszélt. Birinyi Zoltán megyei elnök, Hajós Ferenc titkár, az elnökségi tagok, a pécsi és a szállítók ala'pszervezet, valamint az Ipartestület képviselői és a Felügyelő Bizottság 'jelenlétében tartott tájékozatón a vihart Vén László kisiparos, DN-ben (január 10.) megjelent nyílt levele robbantotta ki, amelyben kétségbe vonta a december 15-i megyei küldöttgyűlés és a választások tisztaságát, demokratikussá, gát. Ezt — kivétel nélkül — mindenki emelt hangnemben tagadta, a közvetlenül érintettek pedig tiltakoztak és kikérték maguknok, mondván, ez a mostani választás volt az első igazán demokratikus választás a KlOSZ-ban. Firtatták: vajon Vén Lászlót milyen csoport bízta meg, hogy rágalmazza a küldöttgyűlést és munkáját? A jelenlévők megegyezték abban: a levél bom. lasztóan hatott a kisiparos társadalomra akkor, amikor a legelső feladat lenne összetartani a népet. Válaszában Vén László, hátulról jött támadásról beszélt, valamint arról, hogy amit leírt, az iparosság érdekében tette, hiszen a hibákra próbálta fektetni a hangsúlyt - nyilván azért, hogy ezeket később kiküszöbölhessék. Az elmérgesedett hangulat hevében Vén László bizonyos házon belüli (személyes érdekeken alapuló) pénzügyi manipulációkról is beszélt, nevén nevezve a „bűnösöket", és kivizsgálásokat követelt. A megnevezettek visszautasították a vádakat és bizonyítékokat kértek. A későbbiekben a Felügyelő Bizottság veszi majd kezébe az ügyet. Az : pedig valahogy végleg kikerült a figyelem középpontijából, hogy Vén László ominózus levelében vállalkozási érdekvédelmi unióról, azonnali egységes megállapodásokról, érdekvédemi területi kamara létrehozásáról, megyei szintű vagy regionális vállalkozási uniók országos körös érdekegyeztető tanácsának életre hívásáról is szólt. .. Ó. Zs. MSZMP megyei aktíva lesz Pécsett a Bázis Vállalat újmecsekal- jai központjának kultúrtermében január 22-én 16 órakor. A résztvevőket Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke tájékoztatja a párt tevékenységéről, választási programjáról. Várják a párt tagjait, az aktivistákat és az érdeklődőket! Az Alpok-Adria Alternatív Környezetvédő és Békemozgalom január 20-án és 21-én Klagenfurtban szervezői tanácskozást rendez olasz, osztrák, magyar, szlavón résztvevőkkel. Magyarországról meghívták a Pécs-baranyai Zöld Párt és a Pécsi Zöld Kör képviselőit is. A négyfős küldöttség költségeit az osztrák zöldek állják. A tanácskozáson szó lesz arról, hogy a térségben miként lehetne megszüntetni az atomerőműveket és az ércbányászatot. Ez egyébként a hamarosan sorra kerülő második alternatív kongresszus egyik fő témájának ígérkezik. A komlói Szabad Demokraták Fekete Gedeon közgazdászt ajánlják választókerületük lakóinak bizalmába. Jelöltünk 19-én, pénteken 17 órára a komlói színházba. 20-án, szombaton de. 10 órára Mázaszász- vár, Jóbarát étterembe és 16 órára Sásd, volt könyvtárba vár minden érdeklődőt. Nagygyűléseink vendége Kőszeg Ferenc. Nagydobszán a nemrég alakult MSZP-alapszervezet sikeres akciót hajtott végre Románia megsegítéséért. Legalább 100 család 15 000 forintot adott össze, 50-en jelentkeztek véradásra. A szervezet legfontosabb feladatának tekinti a községfejlesztést, így most készülnek a salakos utak és a temető felújítására társadadmi munkában. Az új tagokat és az érdeklődőket várja Sértő Gyuláné ügyvivő-titkár. A Kisgazdapárt megyei vezetése türelmet kér a találkozót kérő falvak lakóitól, hogy még nem jutottak el mindenhová a párt képviselői. Egy hónapon belül eljutnak a hetven településre és mindegyikben tortának tagtoborzó nagygyűlést, összejövetelt. Erőteljes munkát végeznek a szabaddemokraták az Ormánság községeiben. Csoportjuk, szervezetük működik például Vajszlón. Szaván, Diósviszlón, Sellyén, Sósvertikén, Besencén. Küzdenek azért, hogy az aprófalvakba visszakerüljenek a korábban megszüntetett kisiskolák, némelyik ipari, szövetkezeti üzemben pedig a bedolgozók érdekvédelmét alakítják ki. Nagygyűlés Pécsett A szoedem párt jól látja, hogy mély felháborodást váltottak ki az emberekben a pénzügyi kormányzat legutóbbi, a bérből és fizetésből élők pénztárcáját durván elvékonyi- tó intézkedései. A napokban a párt állást foglalt a kamatadó ellen, most a pécs-baranyai szervezet a mecseki bányászok szakszervezeti szövetségével közösen készül az életszínvonalat radikálisan csökkentő intézkedésekkel szembeni tiltakozásra. Pécsett január 25-én, csütörtökön délután 17 órára a Széchenyi térre hívják azokat, akik egyetértenek a szoedemek és a rendezvényhez csatlakozott szakszervezetek véleményével, s szembe helyezkednek a legújabb pénzügyi manőverekkel. A nagygyűlés várhatóan egyórás lesz. A jövő héten keddre is szervez* nek demonstrációt: Komlón, a Lenin téren délután 5 órakor kezdődik a tiltakozó nagygyűlés a kamatadó és a lakbéremelés ellen. A szoedem párt ifjúsági szervezete a differenciált családi pótlék bevezetése mellett száll síkra, s azért, hogy a jövő nemzedékei egészségének biztosításához szükséges iskolai körülményeket, sportolási lehetőségeket meg kell teremteni. Burkolólapvásár 5-30 százalékos engedménnyel! Minden termékünket termelői áron kínálunk vásárlóinknak, mely további 10% megtakarítást jelent Önnek! Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. sí. Nyitva: 7—15.30-ig, szombaton: 7—12 óráig. jn&jflH jh. « « j*-» ■ B% Ä PyA I Af1 |J ^ g # n $“** B