Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-01 / 332. szám
Pimontüit napló 1989, december 1., péntek Pozsgay Imre látogatása Baranyában Pozsgay Imre a Dóm téren rövid beszedet mondott (Folytatás az 1. oldalról) lentette a püspök, hogy az egyház segítségével sor kénül oz 'I. számé — 'Péter-iPál — sírkamra restaurálására is. Ezután került sor a szalagátvágásra, majd dr. Bachman Zoltán építész-tervező kalauzo- lósávai a sírkamra megtekintésére. Az államminiszter elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Pozsgay Imre baranyai programjának következő állomása a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában tartott politikai nagygyűlés volt. Több mint félezer ember fogadta rövid, ütemes tapssal az államminisztert, oki először félórás előadást tartott. Az államminiszter beszédéből a népszavazással kapcsolatos véleményt emeljük ki ezúttal. Az államminiszter kifejtette: a népszavazás politikai haszna, hogy a magyar nép nem az utcán, hanem az urnák előtt tehetett tanúbizonyságot arról, hogy állást foglaljon a reformfolyamat mellett. Hozzátette ugyanakkor - a népszavazás másik tanulságaként —, hogy téved, aki azt hiszi, hogy a voksok végeredménye valós politikai tagoltságot tükröz. Óva intett minden politikai pártot attól, hogy tömegbázisára, szimpátiájára nézve a népszavazás alapján komoly következtetéseket vonjon le. Pozsgay Imre szerint a népszavazás nem pártok harcának színtere volt elsősorban, hanem az emberek azon akaratának kifejeződése, bogy saját maguk közvetlenül is beleszólhassanak vezetőik kiválasztásának folyamatáéba. Pártpolitikai kérdésekhez kapcsolódva az MSZP elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy az MSZP új párt. Az MSZMP- vel, ha az nem változtat néhány, főbb ideológiai megfontolásán, rtem kíván választási koalíciót alkotni. Elmondta azt is, hogy az MSZP-nek jelenleg több, mint ötvenezer tagja van, tehát kétszer any- nyi, mint az utána következő, legnagyobb létszámú pártnak. Pozsgay Imre rögtön hozzátette, hogy a taglétszám önmagában semmit sem jelent. Az írásban korábban jelzett és a helyszínen feltett kérdésekkel összefüggésben megemlítette, hogy jelenleg még nincs az MSZP-nek kidolgozott választási taktikája, de sokáig ennek kidolgozása sem húzódhat. (A másfél órás találkozón felvetődött jó néhány más 'kérdésre a Vasárnapi Dunántúli Naplóban visz- szatérünk.) Autogramkérők és „csak egy szót mondani kívánók" gyűrűjéből kiszabadulva az államminiszter Pécsváradra utazott, ahol késő este lakossági fórumon vett részt, ezután pedig a pécsi Értelmiségi klubban találkozott a klub, valamint a Finn-magyar Baráti Klub tagjaival és számos érdeklődővel. Bozsik László Hársfai István Magyar ellenzéki pártok bécsi látogatása (Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti): öt magyar ellenzéki pórt, illetve szervezet képviselői szerdától háromnapos látogatáson tartózkodnak az osztrák fővárosban, Helmut Zilk bécsi polgármester meghívására. Az MDF, a Független Kisgazda-, Föfdmunkás- és Polgári Párt, az SZDSZ, a FIDESZ és a Kék Lista mozgalom tizenkét képviselőjéből álló csoport a látogatás első két napján megismerkedett Bécs várospolitikai és város- fejlesztési problémáival és terveivel, továbbá közigazgatási rendszerével. A vendégek megtekintették a tervezett magyar-osztrák világkiállítás ki- jelölt bécsi helyszínét is. Az MDF Antall József vezette öttagú küldöttségét csütörtökön délben rövid beszélgetésre fogadta Franz Vranitzky osztrák kancellár. A találkozón a küldöttség tájékoztatta a kormányfőt a népszavazás nyomán kialakult és várható hazai belpolitikai helyzetről, valamint a Magyar Demokrata Fórum törekvéseiről. Délután Antall József, az MDF vezetője, és Csáti György, az MDF Országos Hivatalának vezetője látogatást tett Josef Riegler afkancellár- nál, az Osztrák Néppárt elnökénél. Este a Demokrata Fórum küldöttsége megbeszélést tartott az ausztriai magyar egyesületek és szervezetek központi szövetségének képviselőivel. CENTRUM HÉTFŐ 1989. december 4-én A MINI CENTRUMBAN I Nivea testápoló Kerámiaáru amíg a készlet tarti 30°/o visszatérítés 80,— Ft 35,— Ft—1950,— Ft-ig CENTRUM 40 ÉVES A PÉCSI CENRUM ÁRUHÁZ Gorbacsov római Tájékoztató megbeszélései a kormányülésről Az Országgyűlés tisztikara a decemberi ülésszak előkészítéséről tanácskozott A december 18-án kezdődő ülésszak előkészítéséről tanácskozott csütörtökön az Országgyűlés tisztikara. A novemberi ülésszakról elmaradt napirendi pontokat, valamint a kormány újabb előterjesztéseit figyelembe véve ugyanis ezen az ülésszakon 35 napirendi pont tárgyalása várna a plénumra. A megyei és politikai képviselőcsoportok vezetői, az állandó bizottságok elnökei — Fodor Istvánnak, a parlament megbízott elnökének vezetésével — azt vitatták meg: miként lehetne ésszerűen csökkenteni az elvégzendő munka mennyiségét. Az új parlamenti választások kiírásával, illetve a jelenlegi Országgyűlés feloszlatásával összefüggésben Fodor István arról tájékoztatta a jelenlévőket: előkészítés alatt áll az e kérdésről folytatandó konzultáció a kormány, a politikai pártok és a parlament képviselőivel. A tanácskozáson minisztériumok, főhatóságok vezető tisztségviselői konkrét törvény- javaslatok beterjesztéséről adtak tájékoztatást. Kunos Péter pénzügyminisztériumi államtitkár bejelentette: az Országgyűlés elé kívánják terjeszteni a jövő évi költség- vetést, valamint a végrehajtáshoz szükséges további törvénymódosításokra és intézkedésekre vonatkozó javaslatokat. Szerdahelyi Péter, az Országos Tervhivatal államtitkára jelezte, hogy a plénum döntését kérik a költségve- ’ téssel összhangban, a novemberi ülésszak vitája alapján átdolgozott éves gazdasági programról. Balassa Ákos, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese elmondta: a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló, egy évvel ezelőtt elfogadott törvény módosítását javasolják a vállalkozási nyereségadó módosítása, továbbá a kutatás és a felsőoktatás pénzügyi problémái miatt. Udvari László közlekedési, hírközlési és építésügyi minisztériumi államtitkár kifejtette: a postáról és a távközlésről szóló 1964. évi II. törvény módosítását a monopoljog megszüntetése érdekében javasolják. Borics Gyula igazságügyi államtitkár arról szólt, hogy a tárca törvénymódosítási javaslatai a szigorított őrizet megszüntetését célozzák. (Folytatás az 1. oldalról) gyelők szerint arra vall, hogy a nagy horderejű kérdés mégis szóba került a négyszemközti megbeszélésen. Occhetto a találkozó utón kijelentette: európai és nemzetközi kérdések széles körét tekintették át, teljes összhangban, s elsősorban a kelet-európai demokratizálás és átalakulás távlatait, Mihail Gorbacsov csütörtökön délelőtt az olasz kormány vendégházában, a Villa Ma- damábon másodszor is találkozott Giulio Andreotti olasz miniszterelnökkel. Az újabb megbeszélésen a két kormány- küldöttség is részt vett teljes létszámban. A tárgyalás után fontos kormányközi megállapodásokat írtak alá. Gorbacsov a vendégház feljárója előtt rögtönzött sajtóértekezletén válaszolt az újságírók odakiabált kérdéseire. („Elnök úr, hogy áll most a peresztrojka?”) — „Úgy gondolom, jó úton járunk. A peresztrojka célja, hogy javítsunk er társadalom állapotán, az emberek sorsán. A peresztrojka demokráciát jelent, a társadalmi viszonyok megtöltését emberi tartalommal, vagyis kiterjed minden területre, a gazdaságra, a politikára, a szellemi életre.” „Most éljük át a legnehezebb szakaszt — tette hozzá. - Olyan időszak jön, amit úgy neveznek, a nagy átalakulások kora. Nem megy minden simán, nehézség nélkül, az biztos. De vissza nem fordulhatunk, arra nincs út — így hát megyünk előre, a kockázatokkal együtt." Gorbacsov hangsúlyozta, hogy gyorsítani kell a reformok ütemét, és a legégetőbb gondokra fordítani a figyelmet. „Most dől el, hogyan élünk holnap. Biztos vagyok benne, hogy minden megvalósul." Megkezdik a műszaki zár lebontását a csehszlovák-osztrák határon — erről tájékoztatták az újságírókat a csehszlovák kormány szóvivőjének csütörtöki sajtókonferenciáján. iKözölték: a kormány csütörtökön utasította a belügyminisztert, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg a műszaki zár lebontását a csehszlovák—osztrák határon. A műszaki berendezéseket fokozatoson, először Po- zsonynál és azokon a határ- szakaszokon távolítják el, ahol a legnagyobb a turista-, illetve a kishatárforgalom. (összesen 573 kilométer hosszú határszakaszról van szó.) A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta azt is, hogy a koPolitikai közös nyilatkozatot és húsz kormányközi megállapodást írtak alá a Szovjetunió és Olaszország között csütörtökön. A nyolc fejezetre oszló, tartalmas közös nyilatkozatot Mihail Gorbacsov és Giulio. Andreotti látta el kézjegyével. Tizenhárom megállapodást, jegyzéket és közös nyilatkozatot a két külügyminiszter, Eduard Sevardnadze és Gianni De Michelis irt alá, a többit a két kormány illetékes tagjai. A szovjet—olasz politikai közös nyilatkozat a következő részeket tartalmazza: leszerelés, környezetvédelem, gazdasági együttműködés, emberi jogok, nemzeti önrendelkezés, európai egység, földközi-tengeri térség és a kétoldalú kapcsolatok. Egy szándéknyilatkozat rögzít egy sor közös kutatási programot az úgynevezett „világlaboratórium” keretében. A politikai közös nyilatkozat a Helsinki Záróokmány elveire hivatkozik. Elsődlegesnek minősíti a leszerelést, az atomfegyverek csökkentését, az atomkísérletek betiltását, a vegyi fegyverek betiltását (genfi leszerelési bizottság) 1990-ben, Valamint a NATO és a VSZ között Bécsben folyó leszerelési tárgyalások mielőbbi eredményes lezárását. A gazdasági együttműködés fokozására Európa két fele között konkrét eszközöket és módokat sorol fel. A kétoldalú együttműködésre a gazdaság mellett kiielöl egyéb területeket is (kultúra, kábítószerkérdés) . A kormányközi megállapodások megkönnyítik egyebek között ai szolgálati vízumok kiadását, kulturális központok felállítását teszik lehetővé, együttműködést intézményesítenek a hadiipar átállításában, a kábítószerellenes harcban, a műkincsek megóvásában, megnyitják kölcsönösen a levéltárakat. róna árfolyamának megszilárdítása érdekében január 1-jé- től a csehszlovák nemzeti fi- zetőeszlközt két százalékkal leértékelik a nyugati valutákhoz képest, a transzferábilis rubelhez viszonyítva pedig öt százalékkal felértékelik. A kormány megvitatta a jövő évi állami tervjavaslatot is. Két és fél százalékos nemzéti- jövedelem-növekedéssel számolnak, növelik az Importot a szocialista országaikból. A január elsejétől bevezetendő új gazdasági mechanizmusnak megfelelően nem a tervmutatók teljesítésére, hanem a gazdasági normatívakkal való •irányításra helyezik a súlyt. (Folytatás az 1. oldalról) jövőben szabadon választhatnak a vállálkozósi formák között. A kormány úgy tervezi,, hogy a csütörtöki ülésen elfogadott koncepciót a nemzeti agrár-kerékasztal elé terjeszti. A koncepciót a kormány felvállalja, ám várja a véleményeket, nyitott a különböző kérdésekkel kapcsolatos javaslatok iránt. A 'kormány megvitatta az igazságügy-miniszter előterjesztését a családjogi törvény módosításáról, s a beterjesztett javaslatot elfogadta. Ennek alapján hamarosan a parlament elé kerül a törvénymódosító javaslat, amely megkönnyíti, egyszerűbbé teszi, gyorsítja az örökbefogadási eljárást. A csütörtöki ülésen személyi kérdésekről is született döntés, ezekről a pénteki sajtótájékoztatón számol be részletesen a megbízott kormány- szóvivő. Pénteken a tervek szerint a kormány tárgyal a jövő évi gazdasági programról és költségvetésről. Megvitatja a lakáspolitikai koncepciót, az ülésen foglalkozott az állami vagyonalapról kidolgozott törvényjavaslattal, a tulajdon- reformmal, valamint a privatizációs programmal. Ameny- nyiben e fontos kérdések megvitatásával a kormánytagok nem végeznek, a maratoninak ígérkező ülést csak szombaton fejezik be. Bajnok Zsolt, az MSZP és a kórmány viszonyával kapcsolatban elmondotta: Glatz Ferenc művelődési miniszter - az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott információval ellentétben -, továbbra sem tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A kormányban egyébként számos más, olyan miniszter is van, aki nem tagja az MSZP-nek. fgy nem tagja a pártnak Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, Horváth Ferenc ipari miniszter, Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Ke- menes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes sem. ozuros-interju a Kyodónak Szűrös Mátyás, a Magyar Köztár’ saság ideiglenes elnöke csütörtökön a Parlamentben interjút adott Szó* kai Sindzsinek, a Kyodo japán hír- ügynökség elnökének a demokratikus jogállam megteremtéséről, n magyar külpolitika új vonásairól, * más időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. A japán vendég tárgyalásokat folytatott Pálos Tamással, az MTI vezérigazgatójával a Kyodo és a Magyar Távirati Iroda közötti információcsere fejlesztéséről. Szakai Sindzsit fogadta Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár. Butik helyett szuper bála-bála Pécsett a Helyőrségi Klubban (Kossuth L. u. 13.) 1989. november 29-től december 6-ig. Naponta: 10.00—18.00 óráig. Szombaton: 10.00—14.00 óráig. Tréningruháktól az alkalmi ruhákig óriási választék, a nyugati divat szerint. Szabadidőruhák: 490,— Ft-tól 890,— Ft-ig. Reklámórák: 125,— Ft-ért. VARJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET! D Burkolólap vásár! 5-30 százalékos engedménnyel Minden termékünket termelői óron Hnalunk vásárlóinknak, mely további tO*1 n megtakarítást jelent Önnek! Csak Romhányban MINTABOLTUNK: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Tel.: 27-11-345, 27-12-134, 27-12-268. Nyitva tartás: hétköznap 7—15.30-ig, szombaton 7—12-ig. NÍVÓKER KFT Az osztrák-csehszlovák határon lebontják a műszaki zárat