Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-01 / 332. szám
1989. december 1., péntek Dunántúlt napló 3 A dunaszekcsőt tanácselnök nyugdíjban Botz Lajos Nyolc választást élt meg tisztségviselőként Négynyelvü növényvédelmi atlasz Európában egyed ülő IJó növényvédelmi atlaszt jelentetett meg az Agrain- fonm Agrárinformációs Vállalat. A könyvben 600 színes fényképfelvételen mutatják be a növényi betegségeket, köztük a növények táplálkozási zavaraira utaló jelenségeket. A műben közölt fotók, valamint a beteg növényi részek (levelek, gyökerek) összehasonlításával a szakemberek gyorsan, nagy biztonsággal ismerhetik fel a kártevőt, kórokozót. A képekhez tartozó magyar, angol, német és orosz nyelvű szöveg arra is utal, miként lehetséges a gyógyítás, a megelőzés. Egy rendhagyó dekoráció haszna Falfestés az iskolában Tanárjelöltek segítenek a kozármislenyi gyerekeknek Botz Lajos tanácselnök a november 19-i tanácsülésen vett részt utoljára úgy, mint Dunaszekcső és társközsége, Bár polgármestere. Merk János bári elöljáró csendben megjegyezte: „Látja, ez az ember akkor kezdte a szolgálatot, amikor a padlásokat sö. pörték, most meg már úgy szólítja a jelenlevőket, tisztelt hölgyeim és uraim!” Az ülésen a tanácsi apparátusban eltöltött negyven évért jubileumi jutalmot, a törzsgárdo jelvény arany fokozatát és a megyei tanács elnöke által adományozott külön pénzjutalmat vehette át dr. Bognár Zoltántól, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettesétől. Aztán sorra álltak fel a társadalmi szervek képviselői, az intézmények vezetői, a munkatársai, hogy megköszönjék az áldozatos és mindig segítőkész munkáját. Egyedül a község orvosa kezdte úgy a mondandóját: „Végre rászánta magát az elnökünk a pihenésre, éppen ideje volt” - s ezzel a megromlott egészségi állapotára utalt. — A tanácsülés óta eltelt három hét alatt többnyire pihentem — mondta Botz Lajos dunaszekcsői otthonában. - Megírtam kétszáz levelet, igyekeztem számbavenni mindazokat, akik a két községben segítették a munkánkat, hogy így is köszönetét mondjak mindazért, amit tettek. Persze, többször eszembe jut az is, hogy most lenne jó fiatalnak lenni, a körvonalazódó lehetőségeket kihasználva a közösségért dolgozni. De nekem már nem szabad ezzel foglalkoznom. Egy szívinfarktus, majd az azt követő szívműtét után be kell látnom, ha még egy kicsit élni akarok, a nyugdíjat választom. — Hogy mennyi értetlenséggel, intrikával, nehézséggel találtam szembe magam a négy évtized alatt? Nem jó rágon- dolm. Amíg dolgoztam, mindig csak a következő célt láttam. Munkásságának főbb állomásait sorolja: 25 évesen lett tanácstitkár Versenden. Kulók- lista, beszolgáltatás. Hogyne értette volna az emberek panaszát, amikor a családban ugyanazok a gondok voltak. Közben tanult, elvégezte a titkárit Budapesten. Katonaként vizsgázott, jött a tonácsakadé- mia — és küszködött a Tito- ügy miatt, a Jugoszláviából jö. vő levelek címzettjeit védte. Tanácstitkári munkája jószerével ezzel telt: szaladt o feketén vágóhoz, tüntesse el a húst, a kuláklistán levő húsboltosnak visszaadta a kis üz- *e,®t. nyugtatta a rendőrséget, ások azt írják a rokonnak a tevéiben, hogy drágább lett a *ú meg a cérna, de azért jól vannak... Aztán megvádolták, !' van «9/ öngyilkossághoz. Több mint egy évig vizsgálódtak, mire bebizonyította, hogy az „öngyilkos” férfinak egy go. lyó ment a szívébe, egy a fejébe. Melyik volt előbb, amikor mindkettő halálos? Dunaszekcsőre nem sértődötten, nem kényszerből ment. Akkor már kétgyermekes családapa, a gyerekek jövőjére gondolt. Orvos, iskola adott a községben, így hát vállalta, hogy 1958. szeptember 13-tól Dunaszekcsőn vb-titkár, majd 1963 januárjától a vb elnöke. Később ezt a tisztséget változtatták tanácselnökre. — Sem az eredmények, sem az elkövetett hibák nem egyedül az enyémek. A tanácsülésen a számadást sem azért készítettem, hogy dicsekedjek, hanem mert kötelességemnek érzem ez elszámolást. Természetesen sok mindenre büszkék lehetünk. Például a megyében elsőnek hoztuk létre Szekcsőn az idősek napközijét, és jelenleg is ötven rászoruló kapja naponta az ebédet. Bárban a műúthálózat 100 százaléka, Dunaszekcsőn a 98 százaléka szilárd burkolatú, mindenhol betonjárdán lehet közlekedni. Kiépítettük az utakat a temetőkhöz is, ezért volt, hogy „papbarátnak” tituláltok. A két községben minden szükséges intézményünk megvan most, a fenntartásukra nehéz lesz előteremteni a pénzt. Bár községet elsorvasztásra ítélte a megye, most ott és Dunaszekcsőn is új lakónegyed áll. A két falu kulturális és sportlétesítményeit bármelyik város is megirigyelheti. Bevezettük a szervezett szemétszállítást - ezért sokan dicsérnek, de akad, aki haragszik rám. Társulás nélkül 22 kilométer vízvezetéket építettünk a falukban. Amikor Szekcsőre költöztem, a templom előtti kútról hordto a lakosság fele a vizet, meg a Dunáról. Aztán a kisüzemek megszüntetése ellen kellett hadakoznom. Mi soha nem mondtuk, hogy azok kó- cerájok, d'e a megyei pártbizottság bezáratta a téglagyárunkat. Tiltakoztam az áfész összevonása ellen is - hiába, viszont az iskolakörzetesítést egyedül nálunk sikerült elkerülni: Bárban maradhatott a kis iskola. Mondanivalója, emlékei bőven vannak Botz Lajosnak. Évszámokat, napokat, neveket említ, jól emlékszik mindenre. Hogy hogyan tud ezentúl már csak nyugdíjas lenni? Egyelőre marad tanácstag - mondja. Aztán megpróbál tényleg pihenni. Horgászni nagyon szeret, de most a tél közeledtével inkább marad a séta és a könyv. No és jönnek az unokák, de a faluból is bárkinek továbbra is nyitva a nyugdíjas tanácselnök kapuja, Berta Mária Fél év alatt nagyot fejlődött a kozórmlslenyi általános isikola. A nyolc új tanterem mellett"* egy könyvtárt és tornatermet is adtak át szeptem- ibedben, így bevezetésre kerül- ihetett a mindennapos testnevelés-oktatás. Az új épület falói azonban egész eddig sem- mitmoindóan állták az iskola folyosóján, a „fő helyen”. így jött az ötlet: dekorálják ki a gyerékek olyanra, hogy jól érezzék magukat iskolájukban.- Nem mindegy mit lát, ha bejön ide valaki — mondta Horváth László, az iskola új igazgatója. - Itt zajlanak a mozgalmi események, ez az iskola falu felőli frontja. Most, hogy a könyvtárt is megnyithattuk, kiállításokat lehet majd rendezni, és talán Így nem ií lesz „iskolaszaga" az épületnek. Az iskola egyik tanára végül is felkereste a JPTE Tanárképző Karán Morvay László grafikust, egyetemi odjuaktust, aki szívesen segített. — Először néhány óra keretében elmondtuk a gyerekeknek, mi is az a falfestés, majd 8 másodéves rajzszakossal együtt megtervezték a leendő képeket. Mindegyik festmény valamelyik tantárgyat ábrázolja, amit együtt rajzolnak meg és festenek ki. Ez a hallgatóknak is gyakorlás, és talán ösztönzi majd őiket, hogyha végeznek, el is menjenek tanítani. Ha ennek hatására majd örömmel tanítanak, mindenki jól jár. Véleményem szerint csak az ilyen szabadidős foglalkozásokkal lehet motiválni o gyerekeket, hogy magukénak és közösnek érezzék az iskolát. Minden gyerek, aki részt vesz a dekorálásban, választott magának egy főiskolás párt, és otthon készítettek egy vázlatot. Ez alapján rajzolták fel a falra és ottjártamkor még csak elkezdték a festést. A munka legnagyobb részét a gyerekek végzik, a hallgatók feladatai a bonyolultabb rajzok és a hibák kijavítása. A lelkes kisdiákok nyakig festékesen már javában pin- gáiják a falat, teljesen elmerülve munkájukban. Zseli Csaba hatodikos az első képnél szorgoskodik ecsetjével. — Az egész rojzot én terveztem, ez egy történelmi témájú festmény lesz. Érdekel a rajz, de a történelem és a technika is jó tantárgy, úgyhogy még nem tudom mi leszek. Samu Ivett még csak ötödikes, de már eldöntötte: rajztanár lesz. Igaz, még nem túl határozott, de rajzolni mindenesetre szeret. Az ő képe a zenéről szól, a karmester és a bohóc egyéni ötlet alapján készült. Az iskola tanulóinak tetszik, hogy ők díszíthetik az épületet, így valóban olyan lesz, amilyen nékik tetszik, sajátjuknak érezhetik. Már azok is sajnálják^ hogy nem fogtok bele, akik az elején nem jelentkeztek és később már nem lehetett. De hogy miért nem jelentkeztek? Féltek, hogy. elrontják! Pataki V. — Például — Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Baranya adatai A vasárnapi népszavazáson hazánk első és a világtörténelemnek egy kérdésben legszorosabb eredményét hozó országos népszavazásán a választásra jogosult polgárok 58,03%-a vett részt. Az első kérdésre a 4 millió 541 ezer 77 szavazó közül 50,07° n szavazott igennel, 49,93% nemmel. Tegnap délután végre sikerült megkopnunk a baranyai adatokat is. Dr. Horváth Ferenc, az Országos Népességnyilvántartó Hivatal vezetője telefonon a következő felvilágosítást adta: „A megye 316 ezer 811 választópolgárának 57,4 százaléka járult az urnákhoz. (A százalékos adatokat a továbbiakban is tizedre kerekítve közöljük.) Baranyában az első kérdésre igennel, válaszolt 49,8%, nemmel 50,2%. (Megjegyezzük, hogy ezzel az eredménnyel megyénk azon 15 megye egyike, ahol az összeredménnyel ellentétben a nemmel szavazók „győztek”. Feltűnő ebben az esetben a budapesti adat. A fővárosban a szavazók 59,15 százaléka szavazott igennel az első kérdésre . . .) A második kérdésre (kivonuljon-e a párt a munkahelyekről?) a megyében szavazók 95,9" 0-a igennel válaszolt, tehát kerekítve 7850 ember továbbra is ellene van ennek az intézkedésnek, míg mintegy 175 000 helyesli. A harmadik kérdésre (elszámoljon-e a párt o vagyonával?) 182 281 szavazó, 95,86° „-a válaszolt igennél megyénkben, tehát több mint 7500-an nem értettek ezzel egyet. A negyedik kérdésre (megszűnjön-e a munkásőrség?) 172 773- an igennel, 8426-en nemmel válaszoltak. (Az egyes kérdéseknél — oz érvényes és érvénytelen szavazatok arányának megfelelően változnak az adatok.) Á Pécsi MDF állásfoglalása Most, hogy a hivatalos eredmények ismertté váltak, ax MDF Baranyában működő sxervezetei a népszavazással kapcsolatos álláspontjukat az alábbiakban kívánják közzétenni. Dr. Schmidt Oábor: — Tiszteletben tartva a szavazáson megjelent állampolgárok döntését, tudomásul vesszük, hogy köztársasági elnököt csak az új parlament létrejötte után választunk., Sajnos, ez azonban azt is jelenti, hogy a parlamenti választások — melyre a legégetőbb szüksége lenne országunknak — bizonytalan időre eltolódtak, akár a jövő év késő tavaszqra is. Addig ez az ország fizetésképtelenné, kormányozhatatlanná válhat, hiszen a mostani kormány már csak a valóban halaszthatatlanul fontos döntéseket meri meghozni, minden egyéb intézkedést az új kormány lesz köteles kidolgozni. A külföldi kormányok és a vállalatok ugyancsak nem tudnak érdemi tárgyalásokat folytatni a jelenlegi kormánnyal, annak néhány hónapos bizonytalan volta miatt. Most harcolhatunk tehát, hogy az országgyűlés feloszlassa önmagát, lehetővé téve a mihamaróEbi parlament és kormány megalakulását. Ezúton is felhívjuk az ország- gyűlési képviselőket, hogy belátva, átérezve az ország helyzetét, csatlakozzanak az MDF országgyűlési képviselője felhívásához, és a decemberi ülésszakon tegyék lehetővé, hogy az országgyűlés feloszlassa önmagát. Az MDF tehát egyáltalábon nem tekinti „presztízsveszteségnek" a népszavazás eredményét, mert mint ahogyan eddig is, úgy ezután is az ország valódi érdeke fogja megszabni politikája irányvonalát. Kösz! KOSZI KOSZI KOSZI KOSZI (A fenti közleményt a FIDESZ baranyai választmánya juttatta el rovatunkhoz.) Valutakeret — csak '90-re... Konkoly Gyula telefonált a 29-350-ről:- A feleségem bement a Rákóczi úti OTP-hez, szeretett volna kivenni a valutakeretéről 50 dollárt. Az ügyintéző ki is adta neki a pénzt, de a valutalapra azt írta. hogy az 1990-es évi keretet terheli az összeg, így jövőre nejem már egy árva fityinget sem kophat. Amikor szóvá tettük, hogy idén novemberben kivett valutánkat miért a jövő évi keretre írják, azt a választ kaptuk, hogy ez felső utasítás ... Felhívtuk a Rákóczi úti OTP-t mi is.# — Valóban így van, ahogyan ügyfelünk elmondta. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint, aki tavaly és ez évben nem váltott ki valutát, az a jövő évi valutakeretéből megkaphat 50 dollárt. Az MNB 1989-es valutakerete nullára futott, ezért van, hogy csak a jövő évi keret terhére adhatjuk ki a pénzeket. Nem tudjuk, rpit kéne mondanunk. Az ország valutaállománya ez évre elfogyott. Ez tény. Viszont úgy sejtjük, lehetett volna más megoldást is találni, mint hogy újra a lakosságra hárítják ennek következményeit. Berták László és Csorba Győző mellett a Magyar írószövetség legutóbbi ülésén Tüskés Tibort is beválasztotta választmányába, öt kérdeztük: — A imintegy 650 tagot számláló Magyar írószövetség legutóbbi közgyűlésén titkos szavazással — másik két, Pécsett élő irótársammal együtt - lettem a szövetség 71 tagú választmányának tagja. Hárman egyetlen városból, s vidékről mindössze heten — nem kis szó. Ebben a szavazásban személy szerint megbecsülést és kötelességvállalásra, teherviselésre szólító ösztönzést látok. Megbecsülését annak az írói- kritikusi—szerkesztői munkának és magatartásnak, amely csoportok, klikkek, táborok érdekei helyett az egyetemes és maradandó értékek fölmutatását kívánta és kívánja szolgálni. És ösztönzést arra, hogy az írószövetség erkölcsi tekintélyének megőrzésén és a szervezet megújulásán munkálkodjam. Nehogy az Írók közösségének megosztása, tekintélyének lejáratása, amit a 86-os közgyűlésen külső, hatalmi-politikai erők nem tudtak elérni, most belülről, kicsinyes érdekharcok nyomán bekövetkezzék. Mint vidéken élő író, a választmányban fokozott mértékben szeretném a vidéken élő írók törekvéseit, a vidéken születő, ott keletkező — és nem oda importált — művek, új szellemi javak megbecsülését szolgálni. Híre járt Pécsett, hogy o legutóbbi Bongó-sorsolás 14 milliót érő szelvényét Baranyában vásárolták. Csősz Violetta, az OTP megyei igazgatóságának hálózati osztályvezetője : — Két dolog biztos: A nyertes Bongó-szelvényt Pécsett adták el. és hogy a nyertes sajnos még nem jelentkezett. Hozzátenném, hogy van o megyében egy hetszázezres nyertes is. ó viszont ragaszkodik a névtelenséghez. * Vojon, hol lehet az igazi, o 14 milliós? Csafc nem vesztette »I azt • a fránya szelvényt? Ne adj Isten, nem tud olvasni? Várjuk jelentkezését, emlékeztetőül o nyer* tes bongószám: 4 015 818. Tüskés Tibor tag lett Hálunk maradt a 14 millió(?)