Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-25 / 326. szám
Punomul! napló 1989. november 25., szombat r A Pécsett szerkesztett Jelenkor decemberi száma A Jelenkor decemberi számában igen sok rangos szépirodalmi mű és kritikai elemző tanulmány kapott helyet. A szám élén iMándy Iván elbeszélése, Csorba Győző, Kalász Márton és Szőcs Géza versei, Esterházy Péter új regényéinek második része, valamint Balassa Péter Nádas Péter Évkönyv című kötetéről írt tanulmánya olvasható (erről a könyvről ír kritikai sorozatában Dérczy Péter is). Ugyanebben a számban szerepel, s ily módon ezeket a műveket „erősíti" Szigeti Csaba Csorba Győző Hélinand-fordításai- rol szőlő elemzése, Erdödy Edit 'kis tanulmánya, melyet Mándy Iván legutóbbi noveíláskötetéről írt, P. Müller Péter kritikája, amely Balassa Péter esszékötetével foglalkozik, valamint az a nagyobb lélegzetű dolgozat, melyben Kérész- tury Tibor Szőcs Géza költészetének alaku'lását-.változását tekinti át. A decemberi számban folytatódik Sándor Iván Arabeszk című regénye. Végei László és Panek Zoltán a közép-kelet- európai író előtt álló esélyekről és lehetőségekről ad közre egy-egy esszét. Ugyanehhez a problémakörhöz csatlakozik Kántor Lajos írása, amely Csíki iLószló két, a közelmúltban megjelent prózai munkáját elemzi. Földényi F. Lászlótól és Nichita Stanescutól az emberi egzisztencia alapjaira rákérdező írások olvashatók. A lap szépirodalmi anyagát Méhes Károly verse egészíti ki] a tanulmámyoikat-elemzéseket a magyar származású, Kanadában letelepedő filozófia- történésszel, Egyed Bélával készített interjú zárja le. A folyóirat decemberi számában újra láthatók színes mű- mellékletek: Kovalovszky Márta pályaképe kíséretében Nád- ler István festményeinek reprodukcióit adja közre a Jelenkor. A színes mű me lleik let a Pécsi Galéria segítségével készült el, a szám költségeihez pedig a Postabank támogatása járult hozzá. CSORBA GYŐZŐ Kórházablakból Előttem erdő-fal már alkonyi csöndben messzebb tompa vonal: ég- és föld-tükörben így senki se látja hogy a szín s a forma csak nékem idomul festménybe szoborba Jégeső volt déltájt most levél se moccan arrébb pára foszlik mérsékelt magosban fgy senki se látja csak én hogy az oszló pára tán egy lélek levegőbe foszló Ha a szembe-dombhát szeme erre járna sose hinné hogy e formás-kicsi házba oly roppant hatalmak csapnak össze váltig: édes gyógyulástól keserű halálig Vannak sokan kiknek végső kikötője megkívánt rettegett rendelt pihenője Emiatt morog föl emiatt haragszik emiatt szelidke öröm-szava hallszik Kimegyek-e innét? Vagy majd visznek innét? Leszek-e lelőtt vad? Vagy csak fűti vendég? Nézek... Az erdő-fal ébenfeketében jön kegyelem nélkül s áll zordan elébem SZŐCS GÉZA A csirihau „Minden jel orra vall, hogy a legközelebbi korszakban a föld uralkodó lénye nem az ember lesz. (...) Az új faj neve csirihau." (Hamvas Béla) „Mint a himszarvas, kit vadász sérte..." — rémlett neki valahonnan off az Ispán-kútnál, míg a sötét vizet ízlelgette, meg szája széléről a vért - szép selymes lódingom... s noha és miközben tudta, hogy a dzsidások a nyomában vannak, lám, megmondtam, Angyal Bandi, így morfondírozott: minden jel arra vall? Lent, a nagy alföldön, a Hortobágyon - énekelte hangosan, miközben ledöfték, — minden jel? — és kihunyó tudatáig még eljutottak a pattogó szavak: Átvezjom v Barguzin, i tóm páháronyim. Ezt hazavisszük Barguzinba és ott temetjük el. * „Én megígértem lányomnak, hogy viszem neki haza halott magyar költő. Magyar költő ott állt az Ispán-kútnál, beszélt gímszarvasról és Angyal Bandi és én ledőlni őt. Gimnasztyorkája lett véres. Akkor torkaszokadtából, gangoson elénekelte a gímnuszt, hogy messze kinn a Gortobágyon. Ezt énekelte és akkor egyszerrecsak láttam, jön a csirihau." Mindenkiben egy nyitott sir van. S egy vers-csontváz a költő-sírban. Szájáig ér a látomás már, a csirihau föl-le járkál, szivéig ér a sir. belülről. S a kút alá • elásott traktor! A múlt. Ki ért a tegnapokhoz? Miért, hogyan? vagy úgy? Nem akkor? Ml TÖRTÉNT OTT AZ ISPÁN-KÚTNÁL? s ki mind járkál a kútra mosni? A csirihau kabát nélkül járkál a véres múltidőben. Miféle asszony jő a kútra egy loszladozó lepedőben? A csirihau nézi, nézi. Kopogtatja a múlt időt mint ez a harkályok szokása de neki sem lesz érthetőbb vérfolttal teli látomása. Olyan színházat A Pécsi Nemzeti Színház Társadalmi Tanácsa örömmel látja a színház megújulásának első jeleit. Jól tudjuk, hogy ez a művészi tevékenység nem egyetlen évad során képes önmagát a megfelelő irányba megváltoztatni, hanem csak évadok során keresztül. Az is (köztudott, hogy a színházművészet az élő nyilvánossággal szorosan ösz- szefügg. Ezért igen lényeges annak a közegnek - a közönségnek —. a hozzá való viszonya, amelyben működik. A Társadalmi Tanács a maga részéről bizalommal és ijóindulattal szegődik ahhoz az ügyhöz, hogy végre Pécsett is legyen kitűnő, országosan elismert, a város és a régió társadalma által megbecsült színház. Ehhez kérjük a város és a megye közönségének a támogatását is. Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a nagyszínház Ireko nst rukci ójá nak (ható ri d ő re történő befejezését. A negyedik éve folyó építkezés esetleges elhúzódása hatalmas anyagi többletet jelentene a város számára: ugyanakkor magában hordozza a társulat felbomlásának veszélyét is. A jelenlegi játszási helyeken a színpadi kifejezés lehetősége igen redukált a prózai tagozat számára, a (balett- és operatagozatnak pedig alapvető problémát jelent, s természetesen a nagy- közönségnek sem nyújthat e helyeken minden esetben igazán vonzó élményt. A magunk részéről a művészi megújulásnak és a közönséggel való jó kapcsolat biztosítósának érdekében fontosnak tartjuk még a következőket: a) olyan műsorpolitikát, amely figyelembe veszi a város és a megye színháziba járó közönségének igényeit; egyfelől a magas színvonalon szórakoztató művek előadásával; másfelől a társadalmi és egyéni gondjainkkal foglalkozó művek bemutatásával; b) fontosnak tartjuk továbbá, hogy a színház tagjai közvetlenül is szoros kapcsolatba tépjenek a közönséggel. Ügy gondoljuk, hogy a magyar színházaknak általánosságban véve is az egyik bája a „belterjes" életmód; továbbá az egyéni és a csoportérdekek, valamint a személyes presztízs érvényesítése, gyakran a művészi érdekek rovására. Azokat a korszerű formákat és módozatokat, amelyeknek •keretében a színház művészei a közönséggel közvetlen kapcsolatot létesíthetnek, nyilván a színháznak kell megtalálnia és kimunkálnia. Ebben a Társadalmi Tanács természetesen segítséget kíván nyújtani. Éppen ezért kérjük a város és a megye lakosságát, hogy ezeket az alkalmakat is, a színház előadásait Is támogassa. Nélkülünk — a közönség nélkül — korszerű szin- házművészet egyszerűen nem jöhet létre. Egy színházat nemcsak anyagilag kell eltartani, hanem látogatottsággal is. A színháztörténet azt tanúsítja, hogy a közönség jóindulatú vonzódása döntően segíti a művészi színvonal emelkedését és tartós fennmaradását. A maga korában az egyik legmodernebb és legnívósabb magyar színházi törekvést, a Thália Társaságot is feloszlatta a hivatalos hatóságok gáncsoskodása, valamint a közönség közönye, il tetve rosszindulatú élcelődése. A Thália Társaságnak, va lamint a század első harmadában működött kiváló rendezőknek és színházaknak a története azt is bizonyítja, hogy a szubvencionáló hatóság részéről nem elegendő a puszta megértés és jóindulat; segítő akarat is szükséges. Korszerű és a jelentős szín'hárművészet a szubvencionáló hatóság, a közönség és a színház művészei között kialakult olyan viszonyrend- szerben jöhet létre, amelyben mindhárom fél a maga dolgát a lehető legjobban teszi, s ha a maga hozzájárulását nem a másik kettőétől teszi függővé. Mi, a közönség járuljunk hozzá jóindulattal és segítő bírálattal a fontos ügy sikeréhez, a Pécsi Nemzeti Színház magas művészi színvonalának kialakulásához. A Pécsi Nemzeti Színház Társadalmi Tanácsa — Selyem I Selyem! - suttogta iPüspöki György baloldali szomszédjának. Hogy az ingerülten visszaszólt: — Mi? - elkacagta magát, fejét bal vállára -nyaklintotta és kacagott, kacagott, imég a könnye is kicsordult. — Gyönyörűség! — Tagolta a mérges embernek: — Gyö-nyö-rű-ség I — és kacagott újra. - Erre a szomszéd dühösen elfordította fenékét a lelátót jelentő pádon, mintha annyira érdekelné őt a baloldali palánknál •melegítő vendégcsapat. Csupa idegen alak és arc vörös trikóban és vörös gatyában, akár valami imíniumban für- dött verébcsapat, se nem lelhet, se nem érdemes megkülönböztetni őket. — Selyem! Selyem! - A Püspöki György (melletti helyre kamaszfiú telepedett. — Csókolom. Biszak Zsolti. Püspöki nem ismerte meg unokaöccsét; műtétje óta senkit se ismert meg, egyenként mutatták be neki az orvost, az ápolónőket, Zsuzsannáját. Újra tanulta a szavakat, a dolgokat, saját élettörténetét, elsírta magát, amikor megtudta, hogy neki két fölnőtt ilker- Ifia van, három unokája; földerengett benne a rozsnyói Kemenes nagypapa bdjuszos, csibukos képe, névtelenül ugyan, de hogy nagypapa volt az illető, szelíd, jóságos Mikulás apó, tehát ő is nagyapa, szelíd,' jóságos szintén Mikulás, szakálla-bajusza kell fegyen, fehér. Fiai és unokái mégis sehol; az orvos nem tudta, Zsuzsanna, ez a kel- Jemetlen, szemét forgató nő- iszeméiy, az ő állítólagos feCzakó Gábor: Selyem lesége, hisztérikus bőgésbe kezdett értelmes válasz helyett. Püspöki Györgybe ekkor belefészkelt egy gondolat. Ö fogoly, elfogták, megsebesítették, és a betegség alattomos, aljas ürügyével, ál orvosok, ál nővérek, á lfeleség közreműködésével rabságban tartják. Ha ilyen kiterjedt és gazdag mintázatú összeesküvést szőttek, céljuk sem lehet köznapi. Szomáliát ravaszul leborotválta, bajuszát még ravaszabbul meghagyta.- Selyem! Selyem! Szőke! Sző-ke! Szív! Délceg szőke lány vonult el előttük. Rikító, kanárisárga pulóvere pompásan domborodott. Mögötte a vendégcsapat nyolcasa száguldott ziccert dobni, vörhenyes, száz- -kilencvenes legény. - Püspöki György kacagott, fejét most jobb vállára hajtotta, s ringatózott gyermeki vigságban. ■Zsolti visszamosolygott. Húzódott volna máshová, de félt megsérteni Gyurka bácsit, a hatalmas, gazdag és befolyásos rokont, akiről föl se merte tételezni, hogy beteg lett volna, még kevésbé, hogy beteg maradt. — Selyem! Ennyi! — Gyurka bácsi hüvelyk- és mutatóujja között mutatta, hogy mennyi. Tekintete a bögyös lány után szállt. — Bíró! Ennyi! — Három ujjúval bökött a két szürketrikós bíró felé, és dőlt a kacagástól. - Ennyi! Há- romm! Háá-romm! - Régi ismerősei figyelték: hangtalan a nevetése, orra alatt nagypapás bajusz, a széles mozdulatok a régiék, de üresek; hónapok óta most mutatkozott először a városban. Ha feléjük fordult, lehajtották gyorsan a fejüket, nehogy fölfedezze pillantásukban a kárörömet. Sose lehet tudni. Talán csak részeg, vagy játszik. - Cucu! Foci! Pus-kás! Foci! öcsi! - Megbökdöste Zsolti vállát, szép, szép a szőke lány a rikító pulóverben, de most rá figyeljen, éppen imost jutott eszébe a megfelelő szó, ha nem is kosárlabda, de a foci, tehát a majdnem megfelelő, ha egy kicsit figyel, ókkor lehet beszélgetni végre. — Gyönyörűséges. - Nevetett. - Koponya plasztika! Béna! Ko-po- nya-plasz-ti-ka! Béna! Béna! Béna! — Jobb kezével végigsúrolta teste bal oldalát. — Béna! Béna! - Pillantása ugrált Zsolti arcán: mit ért vajon a kölyök. Zsolti nézte volna a játékosokat, már fügyül- tek a bírók, hogy kezdéshez hívják_ a csapatokat. György nevetett, alig hallhatóan, de annyira csak, hogy Zsolti hallja, és ne ezekre a labdázókra figyeljen. — Ikrek! Gyö-nyö-rű-sé-ges! Ik-rek! Ket-tő! Fiúk! Gyönyörűséges! Na ugye! Gyö-nyöH. Barakonyi Klára rajza rű-sé-ges! Anya gyönyörűséges. Öngyikos. Gyönyörűséges és öngyilkos. Balonkabátjából tárcát kotort elő. — Világos, u-gye, vi-lá-gos? A-nya, ön- gyil-kos. Vi-lá-gos és gyö nyö-rű-séges. Gyö-nyö-rű-sé- ges a-nya. - Recés szélűre vágott régesrégi fényképet mutatott. Sárgult, kicsit moz- gásos amatőrképen sárközi leányök ünnepi ruhájába öltözött, dauerolt hajú, középkorú asszony. Délcegen állt egy kerekeskút előtt, félig odafordulva, mintha hamarosan vizet húzna. Mintha, szóval nem áll, hanem hajol, nem húz vizet, a ruhát kölcsönkapta, a helyzetet is, valaki megkérte, vágjon jó képet a felvételhez, ne a saját arcát mutassa, rendben, bármit, még bírja. Zsolti 'illendő idő utón visszaadta a képet. A bírók türelmetlenül füttyögtek, jöjjenek már a csapatok. Nehéz lett volna fölfognia, hogy Püspöki György anyja neki a dédmamája. Egy ilyen ember, még romokban is. Az ilyennek lehet egyáltalán anyja? Persze nekem sincs - ettől megilketődött. ‘ Már szívesen megnézte volna a képet alaposabban, de bácsikája eltette: - Gyö-nyö-rű-séges1. Gyönyörűsé-ges! öngyil-ikos! Ar-va! Bé-na! Ko-po-nya- plasz-tika! Na u-gye vi-lá- gos! - hangtalanul nevetett, kék szemében derű és kérés, ide nézz fiam! - Bé-na, nem bé na! - Jobbjával lenyúlt o bal kezéhez fölsegitette az arcához. A bal kéz ujjai lassan belekapaszkodtak a bajusz feléjük eső fehér szárnyába és megpödörték. Nem bé-na, gyen-ge! Selyem! Ha-ha! - bal keze leszakadt a bajuszról, vissza az ölébe. - Ha-ha! Ba-jusz! Ha-ha! Gyönyö-rű-sé-ges I A bírók erőszakos .fütyüré- szésére T/égre fölállt a kezdőkör köré a két csapat: a mí- niumba mártott idegen verebek és a helyi csapat játékosai hófehérben. Trikójuk 'bal vállán keskeny, fekete csík. A vendégcenter nyeglén állva maradt a földobásnál- hagyta, hogy a fehér egyedül ugorjon, a labda persze kiment az oldalvonalon. Mindkét biró kettőt füttyentett- s kezét magasra emelte. A játékosok vigyázzba merevedtek, a közönség fölállt. Egy perc. Aztán kezdődött a játék- A három padsorból álló lelá' tón végigfutott a kérdés: ki halt meg? Jobbról ért Zsolti' ház, továbbadta Gyurka bácsinak.- Ki halt meg, nem tudja? Püspöki György Franciskakék szemével hosszút pislan- tott, ki se nyitotta, amíg jobb kezével a 'balt is szívébe* nem emelte, és nehezeP> nyögve, keservesen el nem soha jtotta:- Én. A nagy nevettető
