Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-15 / 316. szám
Dunántúli napló 1989. november 15., szerda Pozsgay Imre pénteken Baranyába látogat (Folytatás az 1. oldalról) sági Kombinát központjában munkásgyűlésen vesz részt, háromnegyed háromtól a komlói Carbonban találkozik az érdeklődőkkel. (Megjegyezzük, hogy az eredeti programtól eltérően, a komlói eszmecsere után, fontos diplomáciai megbeszélése miatt, Pozsgay Imre visszautazik Budapestre. Tervezett pécsi látogatását szinte bizonyosan november 30-án este bonyolítja le.) A sajtótájékoztató másik témája, a pécsi IH-ban tartandó péntek délutáni politikai fesztivál 2 .órakor kezdődik. Nonstop kulturális műsor mellett bizonyára sokaikat érdekel majd az MSZP tagozatainak és platformjainak rövid, bemutatkozó kortesbeszéde. Feltehetően 5 órától politikai fórummal folytatódik a programsorozat, amelyre a belépés természetesen díjtalan. Dr. Szirtes Gábor a megjelent újságírók kérdéseire válaszolva a továbbiakban elmondta, hogy az MSZP-nek — a legutóbbi adatok szerint az országban több mint 42 ezer, a megyében pedig több mint 1000 tagja van. Lapunk kérdéseire válaszolva az ügyvezető titkár közölte, hogy Pozsgay Imre az MSZP baranyai irodájának meghívására tesz látogatást a megyében, elsősorban mint az országos elnökség tagja. Megtudhattuk azt is, hogy rövidesen kiderül, mi lesz a jelenlegi pécsi pártszékház sorsa. Pillanatnyilag annyi bizonyos, bogy máris 9 állami vállalat, cég érdeklődik ai esetleges hasznosításról. Az MSZP kezelésében lévő 48 megyei ingatlan felmérése megkezdődött, a folyamat vé- gigviteléért Molnár István, a megyei tanács osztályvezetője a felelős. (A sajtótájékoztató részleteire és a pénteki politikai fesztivál végleges programjára lapunkban visszatérünk.) Bozsik L. Megalakult az MSZP pécsi ideiglenes választmánya Kisbán Gábor a választmány elnöke, Szelestey György az irodavezető A falugyűlés kinyilvánította: Tizenöt éves „házasság” után Máza válni akar! „Mázaszásivár hibás településfejlesztési koncepció eredménye M Míg az elmúlt évek falugyűlésein jó, ha ötvenen ösz- szegyűltek Mázán, a november 13-ra összehívott gyűlésen csaknem dugig megtelt a négyszáz fő befogadására alkalmas, Máza területén lévő kultúrház. Az ok: nem kisebb kérdésről szavaztak az ott élők, mint Máza község önálló státusának visszaállításáról. Egészen pontosan: hogy e kérdést népszavazáson kell eldönteniük a legérdekesebbeknek, a község lakóinak. Bár Potyondi János, a Mó- zaszászvári Nagyközségi Közös Tanács elnöke több eredményről is szólhatott megnyitó beszédében, ezek az eredmények szemmel láthatóan nem „hatották meg" a mázaiakat. Látni lehetett, ők úgy jöttek a falugyűlésre, hogy fejükben, szívükben már megszületett a döntés: legyen csak Máza újra önálló, bontsák fel azt a 15 évvel ezelőtt mesterségesen összeboronált házasságot, amely számukra kevés jót hozott. Hogy konkrétan mit? Nem egy felszólaló ironikusan jegyezte meg: Mázának jutott a szemét- és szennyvíztelep. Bár a hozzászólások egy része nem volt mentes a szenvedélyes hangtól, az indulattól, Böhm János mázai vb- tagnak (az önállósodás egyi< kezdeményezőjének) felszólalását elfogadhatjuk a mázai érdekek és vélemények reális összefoglalójának. Eszerint:- Az összevont társközségeknél a legjobb szándék ellenére is előfordulhat, hogy az egyik településrész jobban fejlődik, mint a másik. Az egyik központjelleget kap, a másik háttérbe szorul. A mi esetünkben is ez történt. Szászvár lett a központ, Máza fejlődése megtorpant. Mindezt bizonyítandó, Böhm János párhuzamot vont a kél település fejlődése között. Mint mondotta, a legszembetűnőbb különbség a vízellátás helyzetében mutatkozik. (Igaz, hogy az egészséges vezetékes ivóvízhálózat létrehozása Szászváron társulati formában történt, de jelentős tanácsi hozzájárulással.) Ezzel szemben Máza jelentős részén nincs kiépítve az ivó- vízhálózat, a kutak többsége csekély hozamú, fertőzött vizű. A hozzászólók helyzetük rosszabbodására példának hozták fel a kereskedelmi ■helyzet ellehetetlenülését, hogy a Baranyaker elődeinél sokkal gyengébb színvonalú ellátást biztosít Mázának. Szóba került a húsbolt bezárása, a mozi megszűnte, az iskola, a kultúrház lerobbant állapota. László János, a mázai nyugdíjasklub vezetője szenvedélyes hangon tárta fel a hiányosságok egész sorát, nosztalgiával gondolva vissza azokra az időkre, amikor még Máza a maga ura lehetett. Este fél nyolc körül — bár néhányon még szólni kívántak — a többség szinte már követelte a szavazást. Oly mértékben egy emberként, hogy amikor sor került a voksolásra, egy szavazó sem akadt, aki a másfél évtizeddel ezelőtt (némelyek által „terrorral") köttetett házasság továbbélését akarta volna. A „különválás" témáját a nagyközségi közös tanács november 29-i ülésén vitatja meg. Ekkor szavaznak arról, hogy mikor tartsák az önállósodásról a népszavazást. Természetesen (mint azt Potyondi János tanácselnök és Bőhm János is kifejtette) szó sincs arról, hogy a két település lakói „hadiáflapotban" állnának egymással. Sőt! A vélhetően bekövetkező különválást követően is ezer szál fogja összekötni a szomszédos településen élőket, mint ahogy volt az a múltban, az 1975-öt megelőző időkben. Balog Nándor Washington: George Bush amerikai elnök november 13-án a Fehér Házban a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Szabadság-érmet adományozta Lech Walesának, a lengyel Szolidaritás szakszervezet vezetőjének MTI TELEFOTO---------------------------------------- * --------------------------------------A Magyar Szocialista Párt Pécs városi irodája tegnap délutánra a Tüzér utcai mozgalmi házban összevont taggyűlést hirdetett meg, a közel 700 MSZP-tag számára. A taggyűlésen először Koltai Dénes, majd a platformok, tagozatok vezetői mondtak beszédet. A taggyűlés az aktuális feladatok megvitatása mellett állást foglalt abban is, hogy a városi pártmunka szervezé-1 sére választmányt hoz létre, (Folytatás az 1. oldalról) tásával kell foglalkoznia, mégpedig a Kelet-Európábán végbement események fényében. „Ezek az események örvendetesek és jelentősek" - mondta a szóvivő, azt hangsúlyozva, hogy eddig „rossz egyennap Budapesten a Magyar Gazdasági Kamara székházában a magyar vállalati szakembereknek a GSP működésével, szabályaival és kihasználásával kapcsolatos tudnivalókat és lehetőségeket. Mit érdemes tudni a GSP- ről? A vaskos fekete tarifakönyv — melyet Sala úr magával hozott — tartalmazza mindazt a 4100 terméket, amelyet jelenleg vámmentesen és bármiféle külön kérelmet nélkülöző módon is exportálhatnak a kedvezményezettek. Többen mondták a vaskos könyvről, hogy importbiblia, de, mint kiderült, mégsem az, mert bármely kedvezményezett ország kérheti az abban felsorolt termékek körének bővítését, vagy uram bocsá', szűkítését. Természetesen az észak- omerikai honatyák bár csalogatják a piacbővítő célú importot, azért a hazai ipar és kereskedelem érdekeit szem előtt tartják. Ez évtől harmonizált vámtarifarendszerük már a korábbiaknál így is jobban összhangban van a nemzetközi vámrendszerrel, és a korábbi 3000-ről 4100-ra növelték a szabadlistás termékek számát, mégis vétót emelnek, ha... fmportérzékeny — a honi érdekeket sértő — cikkek nem kapnak vámkedvezményt, ugyanakkor egyéb korlátokat (limiteket) is beépítettek a GSP-rendszerbe. Ha egy termék behozatala idén meghaladja a 89 millió dollárt, vagy melynek tagjai a platformok, tagozatok és az alapszervezetek képviselői lesznek. Az ideiglenes választmány elnökévé Kisbán Gábort, irodavezetőjévé Szelestey Györgyöt választották meg. Az összevont taggyűlés több ügyben is állást foglalt, így például Koltai Dénes javaslatára abban, hogy a Tüzér utcai mozgalmi házban szocialista népfőiskola szerveződjön. súly" volt Európában, most újat kell létreho-ni. Nem fejj tette ki azonban, hogyan képzeli el az új egyensúlyt a francia elnök. Francois Mitterrand ugyan üdvözölte a berlini fal áttörését, de óvatosan szólt csak a német újraegyesítés esélyeiről. ■ha egy termékből az USA forgalmának több mint 50 százalékát viszi be valaki (hacsak nem abszolút egyedi és az USA-ban egyáltalán nem létező termékről van szó), máris ugrott a vámkedvezmény. E megkötések mellé ugyanakkor a korábbi rendszerrel szemben újabb adminisztratív könnyítéseket is tettek. Elegendő az „A” jelzésű űrlap, az eredet- igazolás, azaz az önigazolási eljárás, és ha az valóban hitelt érdemlő, máris szabad az út. Külföldi alapanyag esetében, ha például az anyag <ölt- ség és a közvetlen feldolgozási költség eléri a tényleges termékár 35%-át, akkor ugyancsak megnyílik vámmentesen a piac. Az USA kormánya tehát megtette az általunk rég várt lépést. Most rajtunk a sor. Csak éljünk is vele, és ne sokat késlekedjünk. A Magyar Gazdasági Kamara további felvilágosításokkal is szolgál. Murányi László-9- PÁRIZS: Egybehangzó értesülések szerint le kelleti •mondani az európai Arjane- rakéta december 13-ra tervezett indítását. lA rakétának két japán távközlési műholdat kellett volna pályára állítani, ám most kiderült, hogy az egyik műhold Kaliforniában gyártott berendezéseiben a San Francisco-i földrengés helyrehozhatatlan károkat okozott.-°- MOSZKVA: A szovjet parlament kedden törvénytelennek minősítette és elítélte népcsoportoknak és nemzetiségeknek a sztálini személyi kultusz idején végrehajtott erőszakos áttelepítését az ország egyik részéből a másikba. A parlament kinyilvánította, hogy feltétel nélkül helyre kell állítani jogaikat.-ó- BERLIN: Az NDK alkotmányának első cikkelye, amely rögzíti az NSZEP vezető szerepét az ország társadalmában, módositásra szorul — hangoztatta a Német Demokratikus Parasztpárt (BDD) vezetője a párt országos elnökségének kedden tartott berlini ülésén. ♦ BULGÁRIÁBAN ELHALASZTOTTAK A KONGRESSZUSOKAT Szófiában kedden délelőtt bejelentették, hogy bizonytalan időre elhalasztották a szellemi élet - a kultúra, a tudomány és az oktatás - kongresszusait, amelyeknek szerdán kellett volna kezdődniük. A halasztást Szófiában azzal indokolták, hogy e fórumok előkészítése még a régi szellemben történt, amelynek módosítását a múlt heti KB- ülésen bekövetkezett változás, az ott elfogadott határozat szükségessé teszi. Hozzáfűzik azt is, hogy a kongresszusok elhalasztását a szellemi szférában működő alkotói szövetségek és maguk az alkotók is javasolták.-9- ÚJ-DELHI: Hétfőn testületileg lemondott a pakisztáni kormány, hogy (megkönnyítse Benazir Bhutto miniszterelnök számára új kabinetjének megalakítását. A késő este tartott kormányülésen született elhatározás értelmében a miniszterekkel és államminiszterekkel együtt a kormányfő tanácsadói is benyújtották lemondásukat.-f MOSZKVA: Moszkvába érkezett hétfőn este Roland Dumas francia külügyminiszter. Kedden szovjet kollégájával, Eduard Sevardnadzéval tárgyal az Európában zajló folyamatokról, majd még aznap elutazik a Szovjetunióból. Kedvezményes KATALIN-, ERZSÉBET- • napi VIRÁGVÁSÁR a Szliven Áruházban nyílott új virágüzletben, nov. 15—25-ig cserepes növények REKLÁMÁRON! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat JLAMI'HQO virág-shop.-f KELET-BERLIN: A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága hétfőn éjszakába nyúló tanácskozásán úgy döntött, hogy december 15-17-én rendkívüli párt- kongresszust tartanak a korábban tervezett országos értekezlet helyett.-<?- BECS: Szerencsétlenség ért kedden reggel egy Magyarországra tartó osztrák kirándulóbuszt. A jármű harmincegy stájerországi turistát vitt volna egynapos látogatásra Győrbe, de nem sokkal elindulása után, még a stájer tartomány területén, sűrű ködben haladva egy lejtős és síkos útszakaszon megtorolt, majd többször átfordulva lezuhant az országúti töltésről. Négy utasa életét vesztette, a többiek pedig - köztük a busz vezetője is — kisebb-na- gyobb sérüléseket szenvedték. Szovjet szóvivő a bolgár változásokról üdvözölte a bulgáriai változásokat Jurij Gremitszkih szovjet külügyi szóvivő. Keddi sajtóértekezletén kijelentette: — A szovjet vezetők a szocialista országokban zajló folyamatok elválaszthatatlan részének tekintik a bulgáriai változásokat. A változások célja a szocializmus torzulásainak kiküszöbölése, a szocializmusban rejlő alkotó erők kibontakoztatása, az emberarcú, demokratikus szocializmus megteremtése. A szóvivő ezután a szovjet- bolgár együttműködés erősítésének szándékát hangoztatta kormánya nevében. ♦-ó- iBÉCS: A Demokratikus Kedvezményezés nevű független csehszlovák csoport vezetői levélben fordultak a prágai belügyminisztériumhoz, kérelmezve azt, hogy politikai pártként vegyék őket nyilvántartásba - közölték hétfőn Bécsben, csehszlovák emigráns körökben.-4- -PRAGA: Rendőrség oszlatta fel az észak-csehországi Teplicében hétfőn azt a tüntetést, amelyet az északcsehországi város és környéke több mint ezer lakosa tartott a súlyos levegőszennyezés, a növekvő szmogveszély ellen. * ------------1 ..........— A B IZOMÁNYI ÁRUHÁZ VALLALAT Pécs, Bem u. 2. szám alatl SZOKNYAVASART rendez, 1989. november 15-töl. 80 Ft-tól, 500 db szoknyából választhat. amíg a készlet tart, Lipcse: Mintegy 350 ezer ember sürgeti az NDK társadalma nők demokratikus átalakítását a Karl-Marx téren november 13 án. A résztvevők szabad választásokat és az NSZEP hataln1 monopóliumának megszüntetését követelte. MTI TELEFOTO Nem hivatalos párizsi csúcs Vámmentes export az USfl-ba (Folytatás az 1. oldalról) ,