Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-30 / 270. szám

Egy új kultúrpolitika felé? (3) Van egy ötletem Pécsi Nyári Színház. Meg­szüntetésére (átszervezésére, összevonására) évek óta fel­felröppennek javaslatok, leg­utóbb a Pécs Városi Tanács februári ülésén. De a Nyári Szinház túlélte ezeket o pró­bálkozásokat; részben, mert bizonyítani tudta fontosságát o nézők előtt, mint szinház. és az intézmények előtt, mint rendezvényekkel foglalkozó iro­da, részben, mert voltak a ta­nácsban is, a közvélemény­ben is olyanok, akik bizonyít­va látták szükségességét, s pártját fogták az intézmény­nek. A nyári szinház most, túl az eddigi legnehezebb évad­iján, , a pénzét számolgatja, hogy mire futja még, s ter­véket készít arra, imiként le­hetne anyagi, szellemi szerve­zeti kapacitását jobban kihasz­nálni. „Van egy ötletem", mondta Sogossy László igaz­gató.- Nemcsak a Pécsi Nyári Színház van válsághelyzetben, hanem a gazdaság és a mű­vészeti élet irányítása, dotá­lása országosan is, Pécsett is. Azon kellene gondolkodnunk, hogyan tudnánk átvészelni a nehéz napokat, miben és mennyire kellene változnunk, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez. Pontosabban szólva: mindennek már régeb­ben meg kellett volna történ­nie: művészetpolitikánk lusta­sága, hogy nincs igazi straté­giánk a kilábalásra és a vál­ság utánra.- Milyen ötlettel tudja ezt segíteni a Nyári Szinház igaz­gatója?- Az úgynevezett nyári szín­házi konstrukciót sürgősen meg kell változtatni - így, eb­ben a szerkezetben nem mű­ködhet tovább. Nem a nyári színházi tevékenységgel van baj, hanem az eszközök, sze­mélyek, egyéb lehetőségek nem működtethetők elég hatéko­nyan az eddigi rendszerben. A szabályozók nem jó irány­iba hajtják ezt a gépezetet. Mondok erre példát. A nyári színházi produkciókkal szem­ben általában azt a követel­ményt támasztja a néző is, a pénzügyi-gazdasági szerve­zet is, hogy „szórakoztatók” legyenek. Ámde a szórakoz­tatást másképpen képzeli el a nézők egyik fele: egyesek könnyed kikapcsolódást keres­nek, másoktól nem idegen az elgondolkodtató, társadalmi­történelmi kérdésekbe mélyeb­ben bekapcsoló szinház sem. A pénzügynek mindegy: mi­nél nagyobb legyen a bevé­tel. A „Machbetet vagy Csár- dgskirálynőt" dilemma ez, s nem vitatható, hogy az állam­igazgatás számára a Csárdás- királynő hatékonyabb produk­ció. Csakhogy azoktól a mű­vészektől, akik a nyári szín­házi produkciókat előállítják, aligha lehet kívánni, hogy mindig csak ezt adják ma­gukból. De ha nem vesszük figyelembe ezeket a szemé­lyes művészi ambíciókat, ak­kor is azt kell mondanunk, a színháznak nem szabad megfeledkeznie szórakoztató funkciója mellett a tanító és erkölcsnemesítő feladatáról sem. Ki kell tehát találni egy olyan formát, amelyben na­gyobb esély van a hatékony­ságra.- A gazdasági vagy művé­szi hatékonyságra? — Mindkettőre, de ne ta­gadjuk, hogy a gazdaságos­ság a kulcsszó most. Ehhez meglévő erőket kell átcsopor­tosítani, illetve olyan felada­tokat kell vállalni, amelyek bevételt hoznak. Véleményem szerint a Pécsi Nyári Színhá­zat feladatai szerint ketté kell választani. Egyrészt mi az, amivel egész évben kell fog­lalkoznia? Az Egyetemi Szín­pad ma szervezetileg, anya­gilag, helyileg Ide tartozik. Ez a félprofi társulat fiatalok­nak játszik, • évente négy be­mutatót tart, és segíti az egyetemi oktatást. Tovább le­hetne, kellene fejleszteni. El tudok képzelni ifjúsági és gyermekszínházat, amelynek ré­sze lenne a Bóbita Bábszín­ház is. Nem kell összevonni a Nyári Színházzal a Nemzeti Szinház tagozataként működő Bóbitát önálló igazgató alatt, megoldható ez a nemzeti és a Nyári Szinház közti szerző­déssel is, amely az Egyetemi Színpad és a Bóbita együtt­működéséről szól. Az új tár­sulat szekciói lehetnének: gyermek-, ifjúsági és utánpót- lástogozat. Megnövekedne a lehetőség az egyes korosztá­lyok differenciáit kiszolgálásá­ra, ez segítené megoldani a Pécsett mind a moi napig hiányzó, intézményes színházi nevelést.- Intézményünk időszakos feladatára, a nyári színházi műsor lebonyolítására létre kellene hozni egy olyan kon­zorciumot, amely vállalná a tortalmi és formai irányítást, felelősséget. Ennek kezdetben tagja lehetne a Nemzeti és a Nyári Színház, valamint a Pécsi Szimfonikus Zenekar, ké­sőbb mindazok, akik üzleti fontáriát látnak benne. Nem új színház jön tehát létre, ha­nem egy üzleti szövetség, amely egyrészt összeadja az ehhez szükséges anyagi, szel­lemi és technikai javakat, más­részt csak annyira szólna be­le a műsorba, amennyiben maga hasznot lát benne. Vagyis, pl. a Nemzeti azért javasolja egy bizonyos mű nyári bemutatóját, mert lehe­tőséget tud arra, hogy ősszel beviheti a kőszínházba. Egyéb­ként így megoldódna az a sokszor hangoztatott kifogás is, hogy pl. a Nemzeti Színház nyári produkciója nem fizet­het ki külön pénzt saját dol­gozójának: ebben a megol­dásban a színész (vagy a mű­szaki) mint egyéni vállalkozó tárgyal a konzorciummal.- Mi lenne ennek a nyári színházi műsornak az alap­elve?- Színvonalas, szórakoztató, művészi színvonalú műsorok pécsi és nem pécsi közönség számára. Ez így elég általá­nos. De minden évben lenne valamilyen speciális fesztivál- jellege a műsornak, ezt a há­rom intézmény mindenkori ve­zetője készítené elő évi vál­tásban. Például: a magyaror­szági nyári színházak feszti­válja, komolyzenei fesztivál, opera-, operett-, musical-, báb-, dráma-, kórusfesztivól stb. Éppen az Europa Cantat és az idei bábfesztivál s’kere mutatta, hogy a város lakos­sága vevő egy ilyen jellegű eseménysorozatra. S ha ez biztos, ha erre számítani le­het, akkor az idegenforgalom is bekapcsolódik.- Az idegenforgalomra ala­pozott Nyári Színház gondo­lata egyszer már megbukott.- Mert nem vált be az a művészeti koncepció, amire építeni akartunk: hogy Pécs legyen a magyarországi tánc­színházak találkozójának he­lye. És nem számoltunk a pé­csi infrastruktúra - szálloda, étterem stb. — hiányaival, és nem voltak érdekeltek benne a közreműködő szervezetek sem. Most más témában kel­lene tartalmas művészi prog­ramot letenni az asztalra. Fel­tétel a jobb propaganda és a nagyobb anyagi lehetőség is — az utóbbit tekintve is­mét a konzorciumra hivatko­zom.- A Pécsi Nyári Szinház egész évben társadalmi-politi­kai és kulturális rendezvé­nyek megszervezésével is fog­lalkozik.- Ez most, a többpártrend­szer beüzemelése idején kér­dés: a jövőben minden párt megcsinál ja-e maga a saját rendezvényét, és akkor ránk •nincs szükség, vagy marad­junk meg, és mindenkinek el­végezzük a szervezést, rende­zést pénzért — nemzetközi kó­rusfesztiváltól pártpolitikai gyű­lésen át bányászdemonstrá­cióig. Megvan hozzá a tech­nikai apparátusunk és az embereink gyakorlata.- Az egész ötlet úgy hang­zik, mint egy terv a Nyári Szinház átmentésére.- Igen. De nem a szemé­lyeket akarom átmenteni, ha­nem a tevékenységet és a ta­pasztalatot és a felszere­lést. Ámbár az sem lenne szé­gyen, ha tizenhárom gyakor­lott emberemet meg akarnám menteni attól, hogy egy rossz szervezeti döntés nyomán szél­nek eresztenék. Egyébként akik ezt hiszik, azoknak azt mon­dom, könnyebb lenne ülni csöndben és kivárni, mint az uj és új ötletekkel előállni es magunkra vonni azok indu­latait, akik kezdettől fogva rossz szemmel nézték ezt az intézményt. Gárdonyi Tamás Varsa Zoltán Kisvárosi üdvözletek (Kárt/aszalon) Két kisfröccs között a legrövidebb valami rövidital. Legyen — mondjuk — konyak! Legyen! És köhögjön valamit... Rekontra! Magába is... Miért pirossal? A dilettáns a pokolban is hülye! Majd később lenne pár üzleti ügyem... Pancserokkal nem játszom tovább! Azt hiszem, nem adtam vissza még ... Egy százas... fülenként... és nem haragszom. Mi volt azzal a kis szukával? Passz. Hogy fölcsinálták? És a gyereket nejlonszatyorba tette? Benyúlok. S megfojtotta? A kis rohadt! Negyvenszáz. Kit érdekel, hogy tizenöt éves? Ezek mindenre képesek! Mikor ken? A belét taposnám ki, a belét! És fizetni... gyorsan. Más meg hiába szeretne ... És amúgy jó nő volt legalább? Kérjen egy üveg bort, addig elosztom maga helyett. Bán Zsuzsa: Nyársirató Váratlanul eredt el az eső, miután már napok óta boron­gás szürke volt az ég, az em­berek egész nap mérgelődtek amiatt, hogy csak okadéknak van velük a magukkal reggel elhozott esernyő. — Csak Ijesztget ez az idő — mondogatták —, nem lesz ebből eső, egy csepp sem. Ezen a kora délelőttön aztán hirtelen megeredt, nagy csep- pekben, mint a régóta vissza­tartott panaszos szóáradat. Ko­pogott a fák megritkult lomb­ján, a házak cseréptetején, fé­nyes feketére festve a járdákat és úttesteket. Bánta már, aki nem öltözött fel reggel melegebben. S mert olyan becsapás-enyhe volt az idő napok óta, sokan túl vé­kony, könnyű cipőben indultak el. Mert olyan nehéz beletö­rődni. hogy véglegesen elmúlt a nyár, hogy nemsokára hi­degre fordul az idő, elő kell venni a tavaly félretett, mele­gebb öltözéket. — Hót mire számítottál? — kérdezték a könnyelműbbektől, akik az eső láttán panaszkod­tak —, itt van mindenszentek, ilyenkor már hidegre fordul az idő. A városszéli családi házak kertjeiben bánat-fehéren virá­goznak a krizantémbokrok, hi­degebb estéken letakarják őket, el ne fagyjanak, mert ki­viszik majd őket a temetőbe. Mindenkinek van halottja, és ilyentájban többet gondol rá, mint az év más napjain. Aki év közben nem is, vagy rit­kábban, ilyenkor, mindenszen­tek napján az is elmegy a temetőbe. Az üzletekben kis mécseseket árulnak, amelyek o szemerkélő esőben is őrzik didergő kis lángjukat a sírokon a koszorúk, virágok mellett még akkor is, amikor minden élő hazament mór, és csak az őszi szél bolyong a temetői utakon. Soha olyan csend nincs a parkokban, az erdei sétányo­kon, mint ez idő tájt, amikor ké­kes pára szállong a levegőben, és kihúnyt az ősz utolsó, csa­lóka ragyogása is. A korábbon telt, duzzadó, színes bogyók megráncosodtak, mint a haj­danvolt szépasszony arco, él­sz intelenedtek a pompázatos színekben tündöklő levelek is. Álomba merülés csendje, bú­csú szavak nélkül, az elmúlás egyik formája az ősz ilyenkor. Megint elmúlt a nyár, s vele néha álmok, meg szerelmek is. Esténként, meg reggel, a' hű­vös szobákban be kell fűteni, és a kertben, kötélre kiterege­tett ruha nem akar megszá­radni. Sündisznó matat esténként a gyümölcsfák alatt az avarban, ottfelejtett, lehullott gyümöl­csöt keres. A nyárról ittmaradt idegesítő szúnyogok most szé­dülten táncolnak a levegőbe^, mintha berúgtak volna az ősz fanyar illatától, mintha elfelej­tették volna régi harci kedvü­ket, és nem tudnák, mit is akartak itt. Csend ereszkedik a szőlőhe­gyekre is, a nedves tőkék ki- fosztottan, árván sorakoznak, mint ittfelejtett, idegen kato­nák. Egy-egy szélrohamra szil­va potyog odébb az egyik fáról, de mellette, a lombja vesztett olmafa még ringat 'né­hány makacs gyümölcsöt az ágain, ezeket talán a tél fagya is ott éri majd. Jó lesz a ma­daraknak, akik szintén elhal­kultak ilyenkorra, mintha félné­nek kicsit. Pedig az enyhe idő hatá­sára kivirágzott a fű között a gyermekláncfű megint, de most, hagy megeredt az eső, összezárják jókedvű, sárga szir­maikat, sértődötten álldogál­nak a fű között becsapva, mert nem bújik elő kedvükért s® a nap, olyan, mintha betel volna, vagy öreg. Csak pisi«' kol, valahol, túl a ködön, *1 esőcseppeken. Az emberek a boltokat 'fi1' ják, a gyerekek kinőttek min dent, omi tavaly még jó vd nekik. Aztán komoran vólógd nők az „enyhén vízálló” lábbe lik között, mert másfajta csen. Eszükbe jut a tavolf tél, a beázott csizmák, nedv*] zoknik, kiadós megfázások i«*i je. Mérgelődnek, egymásnd panaszkodnak, aztán beletfl rődnek, mint minden évbeí mert mi mást tehetnének? Uj ra, mint mindig, abban ® ménykednek, hogy talán enf hébb lesz majd az elköveti®* tél, mint a tavalyi volt, tok; nem válik le az úján vásár«1! csizmák talpa idő előtt, M’ Ián... Jj A rossz idő beköszönték megszaporodnak a buszokon 11 az utasok. Sokan, akik nyár® gyalog vagy kerékpárral jár*®' most megveszik megint a b®' leteket, és csúcsforgalom 'öe' jén egymás lábát tapossák. A hirdetőtáblákon ózott pl* kátokat lenget a szél egy-*? nyáron lezajlott programot hit detve, koncerteket, kiállítás«' kot, egy-egy pillanatra vissz«! hozva az elmúlt hónapok ha« gulatát. De most behúzott nyakk« sietnek az utcán az emberek nem tudják, hogyan fogják « buszokon, boltokban . csöpög0 ernyőiket, egymás cipőjebe csurgatják a vizet, és mérg«' lödnek. Esténként aztán még|S megenyhülnek sült gesztenye ropogtatása mellett, mert * qyerekek elkezdik számoló1' hány nap van még karacSO' nyig. — Messze van még "7" mondják de magukban mar latolgatják ők is, mit keilen« venni, hogyan legyen? 'M® sok év tapasztalata szeri«*' ilyenkor olyan hamar elrep«| az idő, hogy hipp-hopp, van a karácsony egyszer®' Majd csak azután megy ? nehezen az a pár keserves nő­nap, tavaszig. Ilyenkor szolod­nak a napok, egyik a másik után. A tél még csak fenye­get, ez az ősz birodalma. ^ lehulló leveleké, csöpögő eser­nyőké, s néha közben azért ki­süt még a nap is. ökörnya1 csillog a levegőben, édes mu*1 szaga terjeng a pincék körük Ilyenkor még előszedegetik c nyaraláskor készített fényke‘ pékét, a lányok dobozba rö‘ kosgatják a nyáron kapott sze­relmes leveleket. Esik az eső, nagy cseppek' ben. A kertbe ültetett krizanté­mok megfürödnek benne, m1' előtt kiviszik őket a temetőbe- Az erdők és parkok fái tiW|*j zatosan hallgatnak, álmos köd hintázik az ágak között. S ű felhúzott esernyők árnyéká­ban az arcok is elgondolk«' dóbbak. Apafi Miklós: A legnagyobb, a legmaga­sabb ember számomra mindad­dig, amíg Jani bátyám, anyám rokona meg nem jelent nálunk, az apóm volt. A két nagy em­ber, ha találkozott, nem sokat beszélt. Sakkoztak, malmoztak inkább. Bizony, Jani bó volt a magasabb, s ettől napokra szo­morú lettem. Jani bó tőlünk nem messze, egy laktanyában katonáskodott. Honvéd cigarettát szívott, apóm­nak is hozott ajándékba. Ha megjött hozzánk, letekerte lá­báról a kapcát. Hidegre for­dulván az idő, anyám egy rossz zsákot tett a lába alá, hogy ne fázzon. Aztán elhúzódott a férfiaktól, sütött, főzött, vagy varrogatott, hagyta őket ját­szani. Meg beszélgetni. Furcsán beszélgettek, nagyon kellett figyelni rájuk, ha az em­ber érteni akarta, miről is van szó. Ráhajoltak a táblára, ra­kosgatták a bábokat, és nagy ritkán, ha szóltak, ilyesmiket mondtak: „Ami a tiéd, tedd el, a másét ne vedd el*. Ilyentájt szokott elhullani a táblán az * Az MTI—Press pályázatának I. dí­jas alkotása navalla-katogáriában első bábu. Mire a felelet rend­szerint az volt: „Majd eljó az ideje, mint a szolmakalapnak". A király nemcsak a legma­gasabb bábu volt, de a legto­vább is ő maradt a táblán. A magasság, az erő jelképe lett, csakúgy, mint Jani bátyám. Jani bánok hívtam a királyt, tudtam, hogy ő a legerősebb játékos a táblán. Apám és Jani bó soha nem veszekedtek a játék miatt, de szavakkal azért meg-megcsip- kedték egymást. Ha apám ar­ra gyanakodott, hogy Jani bó egy figurát eldugott, s morog­va-mosolyogva meggyanúsította, Jani bó rögvest ráfelelt: „Nem csak egy tarka kutya van a vi­lágon!" Ilyenkor hamar meglett a bábu, folytathatták, vagy kezdhették elölről a játékot, an­nak rendje szerint. Néha, ha nyerésre állt, Jani bó nekem is tett fel kérdéseket, ki ren­desen az asztal mellett álldo­gáltam. s a leszedett bábukat ra'kosqattam új és új rendbe, nagyság, szín. rang szerint; sok­szor negyed óráiq is képes vol­tam szuggerólni a sorból hiány­zó bábot, hátha levennék, s el­kerülhetne hozzám, kis csapa­tomba. Ilyen kérdéseket kap­A legn tom: „Fekete fenéből ,síu holt madár, nyomna Is ha fehér mezőn jár”- j kellett rá felelnem, hogy í toll, s én feleltem is , gon, -mint a .múlt hói1" Láttam, örülnek neki. Ök meg csak játszott hót ugratták is egymás^ dig a játszma alakuló5"^, rint: „Hová lépsz -most J — kérdezte apám, ha ra haladva sikerült éllel1 rólyát bekerítenie. ..J- Elmegyek a nagy'm01’ ott a lábam lelógatom- . A család dolgai j jöttek szóba, a szegó'1'J nincs mit beszélni. Ha J akkor többnyire anyám I apámmal. „Új talp kell | rek bakancsára!" Tudtö(n j én is, de mig nem es^tj hó, az se zavart, -hogV J cipőben járok. A talpól J látja senki. Apám értett ,k pőkhöz, komoly szerszái,1*| voltak, a sufniban tartótéi Legjobban az tetszett, gezett. Ilyenkor faszöge^J pott a szájából elő, mem I tam, mikor rakta bele, te-verte belé mindet a ^ji kasztott bőrbe. Szapora. ] Pandur József rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom