Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-13 / 253. szám
2 Dunontmt napló 1969. szeptember 13., szfrdo Tanévnyitó a Janus Pannonius T udományegyetemen (Folytatás az 1. oldalról) értelmiségi hivatás, mint a polgárosodás erjesztője, a demokrácia folyamatainak elindítója többé-kevésbé politikai szerep is mindaddig — •mondta végezetül —, amíg ezek a társadalmi folyamatok céljukat elérve nyugvópontra nem jutnak. E gondolatokat hangsúlyozva köszöntötte a Janus Pannonius Tudományegyetem 924 elsőéves hallgatóját. Közülük 544-en az egyetem tanárképző karán, 200-an az állam- és jogtudományi karon, 180-ana közgazdaságtani karon kezdik meg tanulmányaikat. Ezután az elsőéves diákok ünnepélyes eskütétele következett, majd a hagyományok szerint a jubileumi díszoklevelek átadására került sor. Az egykori jogelőd, a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem most kitüntetett, valamikori hallgatói közül dr. Zakariás Nándor 65' éve, 1924- ben szerezte meg jogi diplomáját — s most vasdiplomáját vehette át. Hatvan év után gyémánt diplomát kapott dr. Bárány István, dr. Dorner István, dr. Gyimóthi László, dr. Szabó István és dr. Váradi Lajos. Huszonnyolcán aranydiplomában részesültek. Harmincöt nappali tagozatos hallgató érdemelte ki az idén a Magyar Népköztársaság ösztöndíját, ami havonta 3300 fo. rintos támogatást jelent a tanév időtarta má ra. Egy végzős közgazdász hallgató Hederics Árpád pedig kiváló eredményeiért a tudományegyetem Hallgatói Emlékérmét érdemelte 'ki. A legfontosabb személyi hírek közt megemlítjük, hogy dr. Héthy Lajost, az Állami Bér- és Munkaügyi HivataJ Munkaügyi Kutatóintézetének igazgatóját a művelődési miniszter címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki, aki mellékállásban a közgazdaságtani kar oktatója lesz. Dr. Erőss Ferenc, az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének munkatársa pedig docensi kinevezésben részesülve a tanárképző karon tanít majd. Az egyetemi tanárrá kinevezett dr. Borhidy Attila pedig három esztendőre a tanárképző kar dékáni tisztét foglalja el az idei tanévtől. B. R. Á Magyar—Román Baráti Kör kezdeményezése- A Pécsett működő Magyar-Román Baráti Kör kezdeményezésére hazánkban Közép-európai Intézetet állítanak föl. Glatz Ferenc művelődési minisztert kérik meg a javaslat támogatására, megvizsgálására. A baráti kör a magyarországi nemzetiségek helyzetével és a szomszédos országokban élő magyarság életével és a szomszédos országok közti viszonyokkal foglalkozna. A társaság indítványozta, hogy a Közép-Európa Intézetet (amennyiben létrejön) Pécsett állítsák fel. Egyrészt azért, mert adva van a megfelelő szellemi bázis az intézmény működtetésére (JPTE, B. M.-i Levéltár, B. M.-i Könyvtár, JP Múzeum, stb.) Másrészt, mert a város kedvező pszichikai hátteret nyújt az intézmény számára. A baráti kör szeretné, ha a Közép-Európa Intézet 1992-ben az első magyar egyetem alapításának 625. évfordulóján megnyitná kapuját Pécsett. Jama G. 40 órás munkahét a postán (Folytatás az 1. oldalról) került a 40 órás foglalkoztatóst megoldani. — Mibe kerül az átállás? — Még nem tudom számsze. rűsíteni, forintokban visszaigazolni. De nem lesz olcsó. Hiszen a döntés másik vonzata, hogy a szolgáltatásaink színvonala nem csökkenhet, s ehhez óriási szervezési feladatokat is meg kell oldani. Feltehetően szükség lesz többletlétszámra — ez többletbért is jelent. Az egyes postaszervek az átállás többféle verzióján gondolkoznak. előfordulhat az is, hogy a heti munkaidő effektive nem csökken, de a plusz ledolgozott órák a szabadsághoz lesznek hozzácsapva. Másutt helyettesek foglalkoztatásával, megint másutt a munka teljesítményének növelésével szeretnének élni. Szépe lőrinctől megtudtuk: az országban 22 középfokú postaszerv és hat területi igazgatóság van. Ezek közül 13- an az átállást már végrehajtották, s 4 igazgatóság — köztük a pécsi — az átállást a napokban hajtja végre. K. F. ORA A NAGYVILÁGBAN NDK: Független országos szervezet alakult „Új fórum” néven független országos szervezet alakult az NDK-ban - jelentette a Reuter brit hír- ügynökség egyházi forrásokra hivatkozva. A DPA nyugatnémet hírügynök: ég arról számolt be, hogy hétfőn Nyugat-Berlinben nyilvánosságra hozták a szervezet alapító nyilatkozatának szövegét, amelyet az ország különböző részeiből több mint százan - volt NSZEP-tagok, orvosok, egyetemi tanárok, diákok - írtak alá. A dokumentum sürgeti a reformokat, és hangsúlyozza, hogy az NDK állampolgárainak tömeges kivándorlása is a változások szükségességét támasztja alá. A reformok érdekében az „Új fórum” párbeszédre szólítja fel a berlini vezetést. MULHOUSE, FRANCIAORSZÁG: Magasabb munkabért követelnek a Peugeot-gyór munkásai a szeptember 11-én megtartott nagygyűlésen, amikor hatodik napja tart a dolgozók munka- beszüntetése. MTI-telefotó Kim Ir Szén és a történelem Az észak-koreai népi hadsereg volt vezérkari főnökhelyettese a történelem nieghamisitásával vádolja Kim Ir Szent, a KNDK vezetőjét. A Szöulban rokoni látogatáson tartózkodó. Li Szang Dzso egy keddi sajtókonferencián elmondta, hogy Kim Ir Sren felnagyítja a Japán ellen vívott felszabadító harcban játszott szerepét. A népi Korea vezetője mindössze egy kisebb gerillacsoportot vezetett a japán gyarmatosítók etlen a második világháború vége felé Mandzsúriában - mutatott rá. Úgy vélekedett, hogy Kim Ir Szén katonai tábort csinált Ér.zak-Koreából, ezzel hátat fordítva a valódi szocializmusnak. Mint beszámoltunk róla, az egykori háromcsillagos tábornok szombaton úgy nyilatkozott, hogy a koreai háborút a phenjani vezetés robbantotta ki. Li Szang Dzso újságírók előtt azt is közölte, hogy családjának számos tagját tárgyalás nélkül végezték ki, azután, hogy ő 1961-ben a KNDK katonai vezetői körében végzett tisztogatás miatt nem tért haza a Szovjetunióból, ahol jelenleg is él. Mégszavazták a Mazowiecki’ kormányt 402 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 13 tartózkodás mellett kedden délután a lengyel parlament alsó háza elsöprő fölénnyel jóváhagyta a Szolidaritás-párti Mazowiecki kormányát. Ezzel közel háromhetes nehéz tárgyalássorozat után létrejött a Szolidaritás, a Parcsztpárt és a Demokrata Párt együttműködésén alapuló széles koalíciós kormány, amelyben a Lengyel Egyesült Munkáspárt is kapott négy tárcát, köztük az igen fontos nemzetvédelmit és belügyit. Kitört az Etna Hétfőn ismét működésbe lépett az Etna, Európa legmagasabb tűzhányója. Három lávafolyam hömpölyög lejtőin, a leghosz- szabb már másfél kilométerre nyúlik. Hivatalos közlés szerint a környéken élők nincsenek veszélyben. Tadeusz Mazowiecki lengyel kormányfő egy pohár vízzel frissíti fel magát szeptember 12-én a SZEJM ülésén, azután, hogy rosszulléte miatt félbeszakította expozéját. A képviselők elsöprő többséggel jóváhagyták a Szolidaritás-párti kormányt. MTI-telefotó NDK-s menekültek A myugati határátkelőhelyeken ezrével hagyják el Magyarországot azok az NDK ál- larppolgárok, akik a magyar kormány döntésének értelmében hétfőn 24.00 órától bármely .befogadó országba távozhatnak. Lovász József határőr ezredest, a BM Határőrség Pécsi Magasabb Egységének parancsnokát a végrehajtás részleteiről faggattuk. — Hogyan értesültek a döntésről — A bejelentést követően az elöljáróktól megkaptuk az utasítást, melynek lényege: azokat az NDK állampolgárokat, akik az NDK-bon kiállított okmányokkal rendelkeznek, a határátkelőhelyeken átléphetnek, ha a szomszédos ország fogadja őket. A magyar—jugoszláv határon is átmennek? — S ha például csak a Budapesten kiállított NSZK útlevelet mutatja lel az NDK állampolgár? — Remélhetően Ilyenre nem lesz példa, de ha mégis, akkor meg kell tagadnunk a kiléptetést, ugyanis ezzel Magyarország elismerné az NSZK fennhatóságát az NDK állampolgárok felett. — A bejelentés óta távoztak már NDK-sok az önök által őrzött magyar-jugoszláv határ- szakaszon? — Még nem, de számítottunk is erre, hisz logikus, hogy Ausztria felé hagyják el az országot. — Az illegális határátlépések során korábban azonban nem or volt a helyzet.- A mi határszakaszunkon •dén májusig a határsértések egyharmadát, szeptember elejéig kétharmadát NDK állampolgárok követték el. A legkülönfélébb módszerekkel próbálkoztak, a víz alatti átkeléstől a bozótokban való bujkálásig, néhányon az autójukat is hátrahagyták.- Ha mégis jönnének NDK- sok, de nem a határátkelőhelyeken szeretnének átmenni, akkor mit csinálnak a határőrök?- Ha rendelkeznek okmánynyal, okkor a határőr útmutatást ad, hogy ihol von a legközelebbi határátkelőhely, ahol zavartalanul elhagyhatja az országot. A határt változatlanul nem lépheti át illegálisan senki.- Végezetül megkérdezném, mi a véleménye a minap bejelentett támadólegyverektől részlegesen mentes övezet - Baranyát is érintené - esetleges létrehozásáról, szükség lenne-e a határőrség megerősítésére?- Ezt a lépést jónak tartanám, hisz javítaná a bizalmat. A határőrséget nem kellene megerősíteni, Ihisz rendelkezünk azzal az erővel, mely a határőrizetet, a határrendet és a hotárforgalam ellenőrzését biztosítja. R. N. Jelcin az USAban Borisz Jelcin szerint „alulról jövő forradalom” lép a peresztrojka helyébe, ha Mihail Gorbacsovnak egy éven belül nem sikerül eredményeket elérni az életszínvonal javításában. A népszerű szovjet képviselő magánlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, ahol előadásokat tart és vezető politikusokkal, köztük kedden James Baker külügyminiszterrel is találkozik. Nyílt kérdés, hogy a szovjet politikust fogadja-e George Bush elnök is, amint azt Jelcin szeretné. Mégis lesi népszámlálás Hosszú évtizedek óta először fordult elő, hogy a tizévenkénti teljes körű népszámlálás helyett — anyagi okokból, hiszen ez összesen 700 millió forintba fog kerülni - felmerült a népesség 10 százalékára kiterjedő reprezentatív adatfelvétel gondolata is. Végül azonban — különösen a tudományos intézetek megalapozottnak bizonyult véleményei alapján — olyan döntés született, hogy éppen az ország jelenlegi helyzetében van a legnagyobb szükség a teljes társadalmi és gazdasági keresztmetszet elkészítésére - jelentették be tegnap a KSH sajtótájékoztatóján. A KSH gondoskodik arról, hogy jövőre esedékes adatgyűjtéssel, adatfeldolgozással kapcsolatos tudnivalókról a lakosság minél szélesebb körben tájékozódjék. Nemcsak tudományos formában, hanem különféle népszerű módokon is eljuttatják az információkat az érdeklődőkhöz. Legolcsóbban az ITV-tőll Sharp Z—30 hordozható fénymásoló 70 000 Ft helyett 56 800 Ft, Sharp SF—7750 fénymásoló (A/3) 259 000 Ft, Robotron 6007 írógép 20 680 Ft, memória- bővítővel 32 508 Ft helyett 28 900 Ft Tel.: 15-614. Ligacsov Berlinbe utazott Kedden délelőtt szovjet port- küldöttség élén Berlinbe érkezett Jegor Ligacsov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A főleg mezőgazdasági szakértőkből álló küldöttség négy napon át folytat tárgyolásokat az NSZEP KB illetékeseivel, megvitatva a mezőgazdasági és a szövetségi pártpolitika terén gyűjtött tapasztalatokat. A programban szerepel több mezőgazdasági létesítmény meglátogatása is. Májátültetés Kiengedték a kórházból hétfőn a\ o másfél éves japán kisfiút, akin* két és fél hónapja édesanyja má jánok egy részét ültették át sz«< vezetőbe - a jelek szerint sikerrel Az egyedülálló műtétet az ausztrá liai Brisbane 'gyermekkórházáno orvosai hajtották végre a japán m* mán és gyerekén, aki epevezeté nélkül jött a világra, s emiatt élei veszélyes állapotban volt. Az operációt végző sebész.ek sxí r'n| a kettős műtét sikere kornol áttörést jelent az orvostudomány ban. A 29 éves anya mája időkÖJ ben regenerálódott, és visszanyert1 eredeti méretét. A fiúcska állapotj kisebb visszaesések után rendexá dött. LAPZÁRTA FERENCVÁROSHAKA VALKEAKOSKI 5-1 (3-1) Üllői út, 22 000 néző, v.: Ihso*1 Tűre (török). Gólszerzők: Szeibert (29., 64. #)' Kincses (1. p.), Limperger (10. p.)1 Dzurják (00. p.), illetve Paavol" (4. p.). Cserék: Vukovics helyett Páli"® Zsolt (72. p.), Keresztúri hely*1* Dukon Béla (02. p.), illetve Loh' tinen helyett Ari Valvee (32. pJ- Jók: Keller, Szeibert, Limpergeh Kincses, illetve Paavola, Lőrinc*' Í*AKCIÖ!*1 HUNGAROCELL 2-3-4 cm TÁBLÁK 2550 Ft/ní ÁFÁ-val együtt! BRAMAC M O N D U L 14-536 L A „PIRAMIS" GMK kapacitasanak bővítése CÉLJÁBÓL MUNKA- VALLALÓKAT VESZ FEL az alábbi szakmarban: — kőműves 2 fő, — ács szakmunkás 1 fő, — lakatos szakmunkás 1 fő, — ntdegburkoló szakmunkás 1 fő, — vaiamint általános épitőipari segédmunkásokat jelentkezni lehet: a gm* irodájában, Pécs, Megyeri út 3., vagy a 26-600-as telefonon 7—17 óráig.