Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-26 / 235. szám
Dunűntmi napló 1989. augusztus 26., szombat Segítséget ígért a tanács A csontkamra belső képe Fotó: Szundi György együttes a városra száll, és mikor száz évvel ezelőtt napirendre kerül a színház felépítése, a városatyák ezt a központi heíyet, a főutca közepét választják ki — s ekkor tűnik el végleg a domonkosok kolostora. Templomukat emlék, tábla jelzi a Gólya bolt épületén . .. — Sokáig nem lehetett tudni, hol álltak a kolduló rendek, a karmeliták, domonkosok, Ágoston-rendiek, johanni. tálk rendházai, hiszen csak a ferenceseké maradt fenn, — tér rá Kárpáti Gábor, a kutatás ismertetésére, — s 1976- ban, egy rossz állapotú pince megóvó so idején bukkantak elő az első csontok a Munkácsy utca 8. számú házban. 1986-ban rakták 'le o Lenou- ház alapkövét, és megkezdtük a feltárást: kiderültek az építészeti összefüggések, a kolostor adoprajza — mindez a Lemon Egyesület Pécs és Fefl- boch város támogatásából. Előkerültek a legendás pécsi középkor tárgyi bizonyítékai, egy szépséges reneszánsz sír- - kő, egy faragott női fej, egy teljes boltozat — valamennyi a ,kor magas művészi színvonalát reprezentálja. arató karoly Megforpanf az ásatás Úgy hallak most... Úgy hallak most, mint szikrarésböl, fákból, törzsek évgyűrűiből, távoli rengetegből lüktető zenét! A kiömlött tintasötétben nyilalló bokrok, ágak közt te nyomulsz valahol, mindig közelemben, akár golyó a húsban, míg áthömpölyög rajtam, sodor a Fekete Erdőből kanyargó idő. Borzongnak, remegnek a falevelek lehelletedtöl: ikertestvére a sivatagi szélnek! Sudárodom tőle, növekedem, ha bóraként vagy számumként elér, de megcsavarni, földig hajlítani képtelen! Ne lanyhuljon soha, sose: rugók csak, jelzek általa, ki érted és neked jegenyeként melléd gyökereztem. NAGY ANNA Az ásatás látképe, háttérben a Lenau-házzal A Domonkos-rend nyomában Üvegszilánk csodái Rézgólic-kék üvegrepeszen villan az ég amint átnézel rajta a Napba ... már elszállhatsz a fény türkiz tartományába ahol eozin reflezekkel olvad szét fémeszöld közegre a mindenség... és tovább szállhotsz a kristály kaleidoszkópban a szilánkosra töredezett szivárvány tarajú élekhez kvarcos sarki fény káprázata szór szikrasugaras pasztáikat ibolya köd éteri hűse simul pupilládon tükröket törve: hét színben kel fel hét Nap szemed vaksötét fókuszában. SALAMON ERZSÉBET Arcod Arcod arcomba kulcsolod. Fplizfik ujjaid hegyén, a csend, az elveszett szó, az első és utolsó vallomás. Elfordítom az arcom, hagy lássalak. Igen, ilyen a levelek felzúgó rekviemje, a piciny gyönyörű létezés, a csillagok sátora alatt. Arcom arcodba kulcsolom, s te el nem engeded kezem. Hadnogy György: Ikarusz (Fainlorzio) Ritka emlékek volt, s ezért bízta meg a pápa a Domonkos-rendieket, mint a legképzettebb papságot a franciaországi albigen- sek. kotorok visszatérésével, az inkvizíció megalapításával.- Éppen az inkvizíció miatt él sokakban sötét kép a Domonkos-rendről. Hogyan értendő ez a mi korunkban? - kérdeztük Kárpáti Gábortól.- Nem szabad elfelejtenünk, hogy az inkvizíció (ami „kikérdezést" jelent szoros értelemben) az adott eset tisztázása után átada az eretnekeket a világi hatóságoknak. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a vallatások annak idején igen kegyetlen módon folytak. Ezt a jelenséget is a maga korában kell tehát értelmezni, és tudnunk kell azt is, hogy ez a rend a saját iskolarendszerrel működött, amely mindenütt összekapcsolódott a felsőoktatással. Iskoláik kora gyermekkortól az egyetem, az universitas előtti oktatásig tevékenykedtek, így körükbe tartozott a Studium particu- lare és a Studium generale. Studium particulare a pécsi kolostorhoz is kapcsolódott. A domonkosok, továbbá a ferencesek, Ágoston-rendiek, karmeliták, azaz a kolduló rendek jelenléte mindenhol a város rangját reprezentálta: Pécsett valamennyi jelen volt, s ez arra utol, hogy a középkori Pécs a déli országrész fontos központja volt. Ilyen együttes jelenlét csak Óbudán, Eperjesen és Pécsett létezett hazánkban. E kolduló rendek jöttek o középkor végén a megnövekedett városi lakosság, az utazó kereskedők Jelki gondozói. Ezért települtek a városkapuk közelébe, mint a pécsi ferencesek, ezért voltak hatalmas közös tereik, nagyméretű, egyterű templomaik, melyekben sokan elférnek az utazók, s amelyekben a legjobban érvényesül a prédikáció, a kimondott szó. A pécsi Domonkos-rendiek írták az első magyar prédifcá- ciávázlot-gyűjteményt, amelyet Münchenben őriznek. Kiterjedésében a pécsi domonkos ko. lostor a legnagyobb, hisz 100 nemes befogadására olkalmas, 8 magister (mai szóval egyetemi tanár) működött benne, tanított, akárcsak Giordano Brúnó Padovában. Templomukat a középkor nagy tudós szentjének, az angol Beckett Szent Tamásnak szentelték, másutt a középkor óriásának, a skolasztika összefoglalójának. Aquinói Szent Tamásnak. A kolostor a török idők alatt is áll, a lakosság használja templomát, az 1557-es évből föld alatti kripta jelzi. hogy ekkor volt még rendi élet. A század végéről égés jeleivel találkoztak a feltárók. Akkor a kolostort 'lebontják, s köveit Ferhád pasa fürdőjébe építik (a mai Belvárosi Áruháznál). Ilyen sorsra jut a domonkosok női rendje is, a Zidinai opáca- zórda. s feledésbe merül, hol álltak e kolostorok, majd o török után e török épület köveiből, vagyis nagyrészt a két domonkos kolostor eredeti kövérből épül fel templomuk a mai Gólya bolt és a színház helyén. Amikor II. József feloszlatja a rendeket, az épület. Kárpáti Gábor kiemeli a domonkosok páratlan temetkezési rendszerét, a 14. század után keletkezett 'kriptasorokat, s köztük a 8 méter mély csontkamrát, az ossariumot. Az évszámmal is jelzett festett sír- kamra nemzetközi szinten is páratlan lelet. Azán az idei tervekről szól: — A Bercsényi utcc . vámvonaláig kellett volna eljutnunk, de ez az említett oénzhióny miatt kérdésessé vált. Ismétlem, ha segítséget kapnánk valamelyik céqtőf a föld elhor- dásóra, a 150 000 forintból is futná a falak bemutatására. Ezek az összeqek a mi esetünkben munkabérre kellenek - a nagy mennyiségű földtömeg eltávolítása azonban felemész. tené a most rendelkezésünkre álló pénzt. Megkérdeztük Pécs Város Tanácsának elnökét, Molnár Zoltánt, mi az álláspontjuk ebben az ügyben. Azt a választ kaptuk, hogy a tanács számol ennek a feladatnak a kihatásaival, támogatja továbbra is a domonkos kolostor ügyét, noha ebben a pillanatban konkrét összegről nem tudnak számot adni. Bízunk benne, hogy idén is jut a fent felsorolt legszükségesebb feladatokra. Hisz ebben az esetben is olyan emlékről von szó, amely a művelt világhoz, Európához kapcsol bennünket, és a város rangját reprezentálja. Gállos Orsolya arcomba... A szó és meggyőzés erejével végezte térítő tevékenységét a legműveltebb szerzetesek, a domonkosok rendje. Domonkos napja, augusztus 4. és halálának napja, augusztus 6. múltán, másrészt o régészeti szezon derekán idén is felvetődik a kérdés, hol tart a pécsi domonkos kolostor leitárása a Munkácsy utcában, a Lervau-ház udvarán. Két teljes régészeti évadról és egy tisztogatás utáni állapotról tud beszámolni Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze, a feltárás vezetője. Az összegezés azért is aktuális, mivel az idei évben megtorpant a feltárás: e pillanatban o Baranya Megyei Tanács által biztosított 150 000 forint nem elegendő arra, hogy érdemben feltárják o kolostor 70 méter hosz- szúságú templomát, amelyből most eov 20 méteres szelvényt ismernek, és az ásatás eljusson a Bercsényi utca vonaláig. A 150 000 forint nem elég orra, hogy o nagymeny- nyiségű földet elszállíttassók. Nagy segítséget jelentene, ha valamelyik cég elvitetné azt, és akkor e pénzből be lehetne mutatni a templom falait — mindezzel mór a lenau-ház őszi avatására, az ideérkező magasrangú államférfiak látogatására is gondolva . . . Kárpáti Gábor régész a kolostor kiemelkedő kultúrtörténeti jelenségére hívja fel figyelmünket: a rend 1216-ban alakult, és tagjai 1221-ben már Magyarországon is megjelentek. Köztük Szent Domonkos közvetlen tanítványa, Boldog Magyar Pál és a valószínűleg lengyel Szent Szádok. A pécsi rendház főnöke, Johannes Theutonicus kedves embere volt a tatárjárás idején uralkodó IV. Bélának, és bizonyára befolyást gyakorolt arra, hogy Árpádházi Szent Margit, a király leánya Domonkos-rendi Oípáca lett. (Domonkos-rendi szerzetes volt Giordano Bruno és Savonarola, az európai szellem két kimagasló alakja is.) A domonkosokat, a prédikáló testvérek rendjét a legműveltebb szerzetesrendnek ismerték. amely a meggyőzés útján dolgozott a hit megtartásáért, e szellemben térített. Hazánkban való 'jelenlétük azért volt indokolt a XIII. században, mivel a Havasalföldén ott éltek a pogány kúnok. ; Missziós tevékenységükbe beillett az ugyancsak Domon- j kos-rendi Julianus barát keI leti útja, amelynek a magyarok megtalálásán túl a térítés is szándékában állt. A hitre való visszatérítés is céljuk