Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)

1989-07-01 / 179. szám

Irodalmunk bemutatkozása a franciáknál A magyarok Párizsban Csordás Gábor személyé­ben pécsi tagja is volt an­nak az irócsoportnak, amely június 8.-18. között tartóz­kodott Párizsban, a magyar irodalmi napokon, Csalog Zsolt, a szlovákiai Grendel Lajos, továbbá Lengyel Pé­ter, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes és Spiró György, valamint Csordás Gábor, költő, műfordító, a Jelenkor főszerkesztője vett részt a francia kulturális minisztérium által szervezett programon, amely évente egy-egy nép irodalmát hi­vatott bemutatni. A rendez­vények legfőbb színhelye o Pompidou Központ volt, itt tartották a közös felolvasó- esteket, a találkozókat. A csoport költőtagjai felolva­sást tartottak a Maison de la Poésie-ben, azaz a költészet házában, érdekes vita szín­helye volt a FNAC, a leg­nagyobb párizsi könyváru­ház. Mint emlékezetes, Francois Mitterand pár évvel ezelőtti budapesti látogatásakor ta­lálkozott magyar írókkal, köl­tőkkel, s ígéretet tett arra, hogy az eddiginél több ma­gyar könyvet fognak kiadni, többet tesznek hivatalos úton is a magyar kultúra ottani megismertetéséért. A magyar irodalom bemutat­kozása a fent említett so­rozatban ennek a folyamat­nak lehet fontos állomása. Csordás Gábor igen élénk figyelemről számolt be ha­zaérkezése utón: — Rendkívüli volt az ér­deklődés - ezt konstatálták a rendezők, akik kilencedik alkalommal szervezték meg egy külföldi irodalom hetét Párizsban. Ezt konstatálták némi irigységgel a csehek és a lengyelek, akiknek az irodalma pedig sokkal erő­sebben jelen van Francia- országban, mint a miénk. Magyarország a franciák számára ma elsősorban po­litikai szempontból érdekes, sőt mondhatni, a legérde­kesebb pontja Európának. Mindenki tud a magyar- országi fejleményekről, a reformfolyamatról, a romá­niai magyarság helyzetéről. — Politikai érdekességünk mellett az is közrejátszik eb­ben, hogy Nyugat-Európa, s benne Franciaország, annak gondolkodó része lelkiisme- retfurdalást érez Közép-Euró- pával kapcsolatban. Jóvá szeretnék tenni, hogy annak idején egyszerűen lemond­tak Európának erről a ré­széről. Ez ma olyan lélekta­ni elem. amit nem szabad nem kihasználni. — Milyen szolgálatot tett a két ország kapcsolatának a magyar Írók, köttök kinti szereplése? — önmagában ez mind­össze a nyitánya lehetne egy igazi munkakapcsolat­nak. Azaz, ösztöndíjasokat kellene kiküldeni. fiatal franciákat rávenni arra, hogy eljöjjenek hozzánk ta­nulni, ide kellene szoktatni, idekötni fiatal írókat, szelle­mi embereket. Vagyis, pénzt kellene áldozni erre. Nem kis pénzt, ami azonban biz­tosan megtérülne. — Gazdasági esélyeink függenek attól, mennyire is­mernek bennünket külföl­dön, és a kultúra a legjobb eszköz a rokonszenv elnye­résére. Ez még mindig ol­csóbb propagandát jelent, mint a gazdasági reklám.- Könyvkiadók megmoz­dultak-e az önök kintléte­kor?- A kiadók csak biztos nevekre mennek, s ez a francia Írók számára is nagy probléma. Az üzleti élet nem mozdult meg, in­kább a kinti írók figyelme ébredt fel, akik fordítani akarnak, meg akarják ismer­tetni honfitársaikkal a ma­gyar kultúrát.- Úgy gondolom, a pár éve megnyitott párizsi Ma­gyar Intézet azt a lajta kul­turális propagandát szolgál­ja, amiről ön beszél. . . — Az intézet tevékenysé­ge, jelenléte egyszerűen nem érzékelhető. Egészen szűk körű közönség látogat­ja, elsősorban a Sorbonne néhány tucat magyar szakos hallgatója. — ön egy további rendez­vényen is részt vett Párizs­ban. Mi volt ez?- A Magya' Nyelv és Kul­túra Barátainak Köre ez­után tartotta éves közgyűlé­sét, amelyre mindig hívnak magyarr rszági előadót. A könyvk'adók és a folyóira­tok mai helyzetéről beszél­tem előadásomban, az új híreket igen nagy érdeklő­dés kísérte. — Személy szerint, illetve a lelenkor szempontjából milyer, haszonnal járt ez az út? — Nagy emberi élményt jelentett számomra a pári­zsi román emigrációval, pél­dául Cornea asszony lányá­val való találkozás. Meg­erősítette ugyanis azt, amit már tavaly is éreztem Ro­mániában: a román értel­miség legjobbjaiban igen komoly a törekvés a ma­gyar-román konfliktus ren­dezésére, és igen erős a bi­zalom a magyarok iránt. Szövetségesnek tekintenek • bennünket a diktatúra elle­ni harcban, és rokonszenv­vel kísérik a nálunk folyó változásokat. — Ami a Jelenkort illeti, a Párizsban élő szerb író, Danilo Kis volt az egyik est animátora, s egy esszévólo- gatást készít műveiből a Je­lenkor-kiadó számára. A Pá­rizsban élő magyarok közül Sípos Gyulával, és Kende Péterrel, a Magyar Füzetek szerkesztőjével találkoztam, akik szintén ígértek kézira­tot.- Költőként, fordítóként éidekes élmény volt a 13. századi Royaumont apátság­ban töltött néhány nap. Mű­fordítói szeminárium műkö­dik itt a különböző orszá­gokból érkezett költők rész­vételével. Itt fordítottuk kö­zösen Nemes Nagy Ágnes verseit, valamint az enyé- meket, a fordításokból egy- egy kötet készül Francia- országban. És végül egy nagyszerű élmény a mai magyar kül- poiitiki nyitottságáról: ek­kor zajlott Párizsból) a hel­sinki utátalálkozó, melynek magyar küldöttsége eleve konzultált c különböző ma­gyar társadalmi szervezetek­kel. Kérésükre az osztrák küldöttség adott egy foga­dást, amelyre meghívták a magyar írókat, hogy infor­málják a magyar diploma­tákat az értelmiség állás­pontjáról. Nagy élmény volt tapasztalni a külpolitikánk ilyenmérvű nyitottságát, s nemkülönben az osztrákok gavallériáját. Gállos Orsolya Aggy isten, pluralizmus! mán kívánkozott papírra. Min­dennél sokkal érdekesebbek a munkák. Ne áltassuk ma­gunkat azzal, hogy „teljes képet” kapunk, vagy, hogy belőlük most itt ragyog fel a fülledt és felelős múlt után a szellemi és lelki megtisztulá­sok „napútja". De a művész tisztessége már abban az ap­róságban is lenyűgöző, hogy vállalja ezt a sikerképtelen, figyelmet alig keltő és egyé­nileg mégis drámaként meg­élt kalandot, ami akár a leg­szerényebb alkotás létrehozá­sával is együttjár. Ez így per­sze, semmivel nem több annál a történetnél, amit minden idők kedvvel olvasott művész­életrajzaiban el szoktak rej­teni okulásul. Egy embertípus, ak' a „bölcsek kövét" látszik bírni, alkot,, elbűvöl, varázsol. „külön világot" teremt - oz a kiszolgáltatott pária más­felől, aki mindig megszenve­di függésének és felesleges­ségének tényeit. Mesterségnek és hivatásnak is avitt a gya­korlat, amit a „tudás korá­ban" a lelki szegénységnek enyhítéséit oly nevetségesen tesz. És mit is lehet értékelni? Természetesen o minden ¡dé- ben viszonylagos ízlés és mű­veltség mankóira támaszkod­va a jó műveket. A klcsszikus tömegjátékok példáit, mitologikus élelmes­ségeket Nagy Sándor, Schram­mel Imre, Molnár Sándor, Csúcs Ferenc, Dienes Attila munkáin. Seregi Józsel és Szabó Tamás, Szlávics László humorát. Csiky Tibor tragiku­san torzóban hagyott életmű­véből egy anyagában és szer­kezetében is kristálytiszta szobrot. Bencsik István kivéte­les elmélyültségét és antik módra áttetsző, kőszoborban oly ritka alkalmakkor meg­szólaló költészetét talányait. Huber András körmönfonton egyszerű, mégis emlékek te­rébe csalogató vesszőit, kötö­zéseit, egy bárdolatlannak tetsző, mégis hiányzó kultúra felidézett nyomaival. Az ötlet- gazdagságot Bocz Gyulától, Fürtös Györgytől, a drámai komolyságot Kéri Adómtól, az anyagok mágikus kultuszát Klicsu Lajostól, a bájos férfi­kézimunkát László Banditól. Mindenből megmutatkozik valami ízelítő, az arisztokra­tikus ízlés emelkedzttiágétől a triviálisba süllyedőig, n ren­dezés és szervezés nem ütött pártot, nem sarkította véle­ményét kockázatos kimenete­lű ítéletekre. Ezek a pécsi mustrák már ilyenek. Aknai Tamás Elég nehéz volt hinni a szemünknek... Van itt valaki, aki komolyan gondolja, hogy a művészettörténetben most egyszeriben a sokféleség (plu­ralizmus) felfedezésével hatá­rozható meg az „új rend"? Az izgató másság? Aki mint új feladványon gondolkodik a műalkotásokban megtestesülő változatosság okán, anélkül, hogy azt nem eleve értékhor­dozó, elidegeníthetetlen tar­talomként tuljadonítaná a mű­alkotásnak, mióta világ a vi­lág? Mert kissé öntelt büsz­keséggel emlegeti a kataló­gus, hogy immár most az „ifjabb korosztályoknak bizto­sít a biennálé megmérette­tést", meg hogy a „fiatalok fóruma a biennálé" és, hogy a „kor szelleme szinte kény­szerítőén sugallja a szemlélet­beli sokszínűség kibontakozta­tását". Egyéb dagályokkal szó kerül még méretre, váz­latra, modernségre és em­lékállításra, hogy aztán egy példátlanul elhlbázottan ren-. dezett kiállítás igazolja, hogy a művészet maga minden te­kintetben meghaladta azokat az intézményeket, melyektől elfogadtatását reményű. Aztán érdekes, hogy a ka­talógusnak „koncepciót" ad­tak. De az „új", amit újdon­ságnak minősít a szövege, s a hagyomány, amitől az el­szakadás oktuális volna, ra­koncátlanul köszön vissza a posztamensekrői és megha­zudtolni látszik a haladás, valamint nagy lépések teóriáit, a szavak plasztikáit. Mivelhogy nem igaz állítá­sokról van szó. Egy megko­pott cégtábla átpingálására mutatkozik itt is gyengéd késztetés csupán. Mert való­jában évek óta semmi sem változott a biennálé körül és benne sem. Mert költőien ha­mis a „ki a fiatal?” kérdése, amikor esztétikai vagy törté­neti értékek után kutatunk, hisz nem a fiatalsággal el­jegyzett keresés és ösztönös- ség, hanem az életkortól füg­getlen —fátalólás, megragadás valamint tudatosság, amit a jobban sikerült munkák su­gallnak. Hamis ekkor a plu­ralizmus meghatározása is a formai értékeket illetően, ha mögötte kérlelhetetlenül a száz éve kitalált, személyes (tehát sokféle) mondandó oldotta a talentumot faragott képpé. Igazából alig történt vjlami. Nem is kellene itt időzni, de mert „koncepciót" erőltet /—mm a katalógus (ami tudatossá­got sejtet), céltételezést, va­lami tárgyától független ren­det valamely rendezőelv há­tán gondol belevinni a tet­szőlegesen szerveződő anyag­ba, megnő a néző várakozá­sa. Hogy aztán a művekkel összevetve a szöveget egy- szerlbe'n csak az „ős kíván­csiság” bizonyítékává lesz az egész kiállítás: milyen az, amikor annyiféle anyagú, stí­lusú plasztikai mű egymás mellé kerül? A biennálé egyetlen elméleti kérdése ez. • Legyen akkor a kritika is közhelyes, és idézze százszor megfogalmazott idézeteit: hol vannak azok a mesterek, akik mindenek ellenére, itthon is, másutt is a magyar szobrá­szat képét megalkotják? Miért nem fejeződik ki a díjakban a rendezőknek az a „koncep­ciója", hogy sikerült hiteles áramlatokat felfedezni a mű­vek folyamatos felvonulásá­ban? Hol vannak, mit csinál­nak Borsos Miklós, Csikszent- mihályi Róbert, Eskulits Ta­más, Fajó János, Gulyás Gyu­la, Kiss Nagy András, Ligeti Erika, Lisztes István, Lóránt Zsuzsa, Melocco Miklós, Mak- risz Agamemnon, Paulikovics Iván, Polgár Ildikó, Asszonyi Tamás és Vigh Tamás, Rét- lalvy Sándor és Swierkiewicz Róbert, Török Richárd, Váró Márton? Többféle kor, szemlélet hor­dozói ők, akiknek jelenléte, egy-egy munkájukban kifeje­ződő személyes világképük mégiscsak a színvonalat sza­bó sokféleség egyik garanciá­ja lett volna. Persze, mindez csak a tudálékos előszó és „koncepció" emlegetése nyo­Deák Mór: TOMI Régen nem látszott meg az eső a kabáton. Nagybátyám az ágyon ült, fejét csó­válta. Nem láttam az arcát a félho­mályban, a villanyt már régen kikap­csolták nála, de éreztem p hangján, hogy nem dühös, csak csodálkozik. Régen nem látszott meg, dünnyögte. Leesett, jó, megszáradt, jó, de nem maradt nyoma. Ma meg mór olyan bolond esők járnak, hogy kiégetik a kabátomat. Hagytam, hadd higgye, hogy az eső volt, nem mondtam neki, hogy ő ma­ga égette ki a cigarettájával. Az isko­lából hazafele menet találtam rá, az árokban feküdt, kezét o mellén össze­kulcsolta, olyan volt, mint a halottak, azoknak teszik így keresztbe a karját, fonják össze az ujjúkat, meg is ijed­tem volna, nagyapámat láttam ilyen­nek kiterítve, szerencsére a nagybá­tyám horkolt, jó hangosan, az ujja között meg, akár az örökmécses, ciga­retta füstölgött. Pityu, hé, Pityu, ráz­tam föl, ébredj már, ha meglát a ma­ma, el fog verni, akkor esett le a ci­garetta hamuja, lukat égetve a ka­bátba, akkor mondta a Pityu azt, hogy kérjek neki pénzt a mamától. ültünk a félhomályban, ha nem, hát nem, nem szívesen mondtam nemet a nagybátyámnak, de hát a mama ne­kem szokott pénzt adni, nem nejei, csők elinná az a félnótás, legyintene rá, és aznapra én már amúgyis meg­kaptam a tízesemet. De a Pityu meg ne tudja óm!, emelte fel az ujját nagyanyám, ho megtudja, hátrakötöm a sarkadat! Pénzem-ugyan nincs, botorkált át a konyhán a nagybátyám, kicsit imboly­gó», hatalmas zajt ütve táncoltak kö­rülötte a levert edények, lábasok, üs­tök, senki nem értette, honnan és mi­nek van neki ennyi temérdek edénye, pénzem nincs, de piám azért még csak akad, iszol-e, öcskös? Megköszö­rültem a torkomat, már előre égette a pálinka, igen, mondtam, vigyáztam, ne érződjön a hangomon, hogy meg- rázkódok, a múltkor is sírva hánytam végig az utcát, a mama jól el is vert, még hogy elrontottad a gyomrod, fciQ. bálta, bűzlesz a pálinkától!, de kap­jam csak a kezem közé azt a feleszűt. gyereket itatni!; kérek, mondtam, ez a beszéd, csapott a vállamra, ökör isziz magában, igaz-e, húzd meg, öcskös. A pálinka égetett, csöndben nyelde- keltem, nem kaptam levegőt, na mi van. még mindig ízük?, bólintottam, a könnyeim a földre pottyantak, hirtelen elkapta a pajeszomat, megcibálta, föl­ordítottam, de ha megint beárulsz a mamának, fölemellek, így. ni!> fo9‘? meg a másik pajeszomat is Pityu, si- val'kodtam, engedj el Pityu, jól van, mondta megnyugodva, a szesz gurgu­lázva bu9'j vai is sleS magad. Akkor 'cikázott 0 éppen tis*^ malacai' (É 23ü >, beszere*,e „ tett meg*, bárány, 0 , hoz éde*0^ el is p< vegő volt-.lj 9yú, és 9a. J Még üveget, ereztem, n rom, nef1’ t a kezét, 5 j, érjék ai u || >am egr , S»; No. mi ? nagyböyjj üvöltött ,ö A XI. Országos Kisplasztikái Biennálé a Pécsi Galériában _____________________________1______:...........:....... . . • • *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom