Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-15 / 193. szám
Dunántúli napló 1969. július IS., szombat Anyagi korlatok között Bővül-e a görcsönyi szociális otthon? Kár, hogy ez o hatalmas terület kihasználatlan, s hogy természeti szépségei rejtve maradnak. Ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, amikor dr. Keresztes Tamás igazgatóval és Bíró Ferencné főnővérrel körbesétáltunk a görcsönyi szociális otthont körülölelő erdőben. Szép ez a park bástyaszerű kastélyával, csónakó- zótavávol, kavicsos sétányaival. S milyen szép lehet, ne! Még több virággal, örökzölddel, erdei pihenőhelyekkel. A várostól mindössze 15 kilométerre igazi paradicsomot jelentene a csendre, nyugalomkra, madárcsicsergésre vágyóknak. De maradjunk a realitások talaján! El kell valahol indulni, s főleg valamiből. Ezt tette dr. Keresztes Tamás is, amikor 1983-ban az idősek differenciálódó igényeinek és az évről évre szoruló nadrág- szijnak engedve elhatározta, beépítteti a kastély addig kihasználatlanul állt tetőterét. A négyágyas szobák helyébe az új hatszáz négyzet- méteren egy-, illetve kétágyas szobákat képzelt, ahol — s ez lett volna a vállalkozás kulcsa — magasabb. egyéni igényeket elégíthetnének ki. Ezalatt értve a szobanövényektől a saját, megszokott bútorok beállításáig bármit. Természetesen ezeken az első osztályú helyeken az egy főre jutó árak emelkednének, de megérné így az igényesebb beköltözőknek éppúgy, mint a szociális otthonnak. Hiszen az esetleges siker által befolyt többlet- bevétel fedezetet nyújthat az alapellátás színvonalának javítására és további tervek megvalósítására. A tetőtér beépítéséhez visszatérve, az- átalakításnak kedvez az is, hogy az infrastruktúra — a közművek és a személyi és tárgyi feltételek adottak. Az elektromos hálózatot a közelmúltban már úgy újították fel, hogy ahhoz bármikor csatlakoztatható legyen az új harmadik szint. Már csak a fűtésrendszer kíván némi változtatást. 1983 óta valamennyi szükséges tanulmányterv elkészült, s hogy kivitelezésük hat éve húzódik, annak csak egy oka van: a hiányzó pénz. Dr. Farkas Elemér, a Baranya Megyei Tanács egészségügyi osztályának csoport- vezető főorvosa elmondta, hogy elméletben maximálisan támogatják az ötletet. Kedvező, hogy a fejlesztés az adott körülményeknek köszönhetően, aránylag olcsón megvalósítható. — Ha a tervekhez végleges irányárak is kialakulnak, akkor ősszel a jövő évi költségvetés tárgyalásakor valószínűleg napirendre tűzzük - ígéri dr. Farkas Elemér, s hozzáteszi. — Akármilyen nemes feladatról van szó, nekünk mérlegelnünk kell. Dönteni, hogy az a terv nagyságrendileg hol áll az egyéb célkitűzéseink sorában. Hiszen sürget bennünket a harkányi speciális terápiás részleg felújítása, a rigópusztai szociális otthon vizellótá. sának megoldása. Ha a vállalkgzás sikerére előre nem is adhatnak garanciát az induláshoz támogatást várók, tény, hogy az egy szociális férőhely kialakításához szükséges központilag elfogadott, megállapított átlagköltségek felénél is kevesebb a görcsönyben tervezett ár, s ha belegondolunk, hogy a fennforgó tetőtérbeépítés mostani 30 milliós összköltsége, dr. Keresztes Tamás 1983-as számadásai szerint első nekifutásból csak 4, millió Ft lett volna . . .? Németh A. Galambokról - „galambszelíden yy Jó ideje már, hogy igen óvatosan szóvá tenni merészeltem a pécsi galambok ügyét. Tudtam, hogy darázsfészekbe nyúlok, hiszen egyik-másik kollégám, amikor említettem nekik a szándékomat, figyelmeztetett: évekkel ezelőtt a városi Köjál vezetője is pórul járt, amikor tenni próbált ez ügyben. Nos ennek ismeretében és tudatában próbáltam — az írásra emlékező városszerető pécsi polgár ezt megerősítheti — egyáltalán nem támadóan közelíteni a kérdéshez, és kértem az állatvédőket: közösen próbáljunk tenni valamit. így: „... Pécs nem nagyon örülhet a galambjainak. De hát mi is legyen velük? Az állatvédőiét kérem ezúton: ők mondják meg, mit lehetne tenni a galambvész ellen. Minthogy elképzelhetetlen, hogy valaki csők úgy ne- kiálljon megtizedelni a galambhadat...(!) Mit javasolnak az állatvédők, a pécsi állatvédők, akik titkon talán maguk is elégedetlenek lehetnek védenceik magatartásával. . Hót kérem, ez a néhány mondat — ami a jelenségek leírását követte — valóban darázsfészekbe .nyúlt. Sokáig — március 15-én jelent meg az inkriminált írásmű - töprengtem azon, hogyan is kellene reagálni mindarra, amit hirtelenjében rámzúditottak. Volt, hogy arra gondoltam: nem" folytatom; miért pont én törődjek a galambok piszkításá- val, ha az állatvédőket nem izgatja, miként válik kérdéses, sé a belvárosi rehabilitáció eredménye. Aztán úgy véltem, mégis folytatni kellene, lesz, ami lesz . . . Igen ám, de hogyan lehet ezt a „kényes” ügyet úgy szóvá tenni, hogy ne szabaduljanak el az indulatok? S közben múltak a hetek . . . Néhány héttel az írás megjelenése után láttam, hogy megszüntették az egyik galambfészket: leszedték a Széchenyi téri könyvesbolt feliratát. Mint a boltvezetőtől. Ma- rosy Istvánnétól megtudtam: kapóra jött nekik, hogy éppen az ő boltjukat említettem riasztó példaként. „Utáltuk is a leiiratot, mert sohasem tetszett nekünk, s untuk, hogy örökké takarítjuk a boltunk elejét, mégis mindig „olyan" előttünk a járda..." Aztán felfigyeltem még valamire. Naponta visz el az utóm a. Hunyadi úti kollégium - a volt egyházi zeneiskola — nemrég felújított épülete mellett. A Hajdan a szaktárgyakat is idegen nyelven oktatják Fizika-idegennyelv szakpárosítás a JPTE-n Szeptembertől 12 hallgató kezdi meg tanulmányait fizika-idegennyelv szakon a JPTE Tanárképző Korán. Erről adott tájékoztatást dr. Kozma László egyetemi tanár, a fizikatanszék vezetője. A Művelődésügyi Minisztérium egyik fő céljd a jövőben a (Turnén és reál műveltség között jelenleg meglévő szakadék eltüntetése. Ezt célozza az az intézkedés is, mely lehetővé teszi új szakpárok beindítását, elsődlegesen a reálszakok nyelvekkel történő kap- csólásót. Ebben az évben földrajz és fizika mellé választhatnak a hallgatók második szakként nyelvet. Ezt a későbbiekben még bővíteni kívánják, jövőre a biológiához is. társítható lesz valamely nyelv — mondja Kozma László. Köztudott, hogy egyre több középiskolában indítanak kétnyelvű képzést, ahol a tanulók a szaktárgyakat is idegen nyelven tanuljak. Ezekben az iskolákban speciálison képzett. tanárokra van szükség, akik ha kell angolul, németül, oroszul tanítanak földrajzot, biológiát, fizikát. Pécsett jó lehetőségeket kínál a koncepció megvalósítására az egyetemnek az az adottsága, hogy itt egy karon belül és egy épületben folyik a bölcsészképzés és a természettudományos tárgyak oktatása. Ez egyszerűsíti az oktató munka koordinálását a képzés folyamatában. Ebben a tanévben kis létszámú hallgatóval fogják indítani a fizika-nyelvszakon az oktatást. Tíz hallgató választót, ta az angolt egy az olaszt és egy az orosz nyelvet a fizika mellé. Az újdonság mellett talán még azzal is magyarázható a kisszámú jelentkezés, hogy csak decemberben szereztek tudomást a középiskolások erről a lehetőségről. így alig volt idő a „pályamódosításra”, hisz tudvalevő, hogy c. fizika eddig főként a matematikához kapcsolódott, s a tanulók most is erre készültek. Ennek ellenére a felvételi vizsgák jó eredményt hoztak, a 12 hallgatóból négyen maximális pontszámot értek el, s a többi jelölt is elérte a kívánt pontszámot. Szeptembertől komoly munka vár o tanárokra, hallgatókra, egyaránt, hiszen kiemelkedő teljesítményt várnak a reál-humán szakpárokra felvettektől. A nyelvi tanszékeknek figyelembe kell venniök, hogy ezek a hallgatók nemcsak humán érdeklődésűek. így — bár rendkívül fontos az adott nyelv irodalmának, kultúrtörténetének ismerete, mégis elsődlegesen a nyelvészetre és a beszélt nyelv elsajátítására kell a nagyobb hangsúlyt fektetni. Ugyanakkor a fizika tanszék minden lehetőt megtesz annak érdekében, hogy külföldi oktatók, kutatók dolgozhassanak, taníthassanak a tanszéken. Jelenleg is egy szovjet fizikus van itt tíz hónapos ösztöndíjjal. Az első két évet alopképzéstetőeresz alatti párkányra visz- szafészkeltek a galambok, s azóta meg lehet nézni, milyenné vált ettől a lábazat feletti párkány bádogborítása, és milyen o fal mellett félméteres sávban a járda. . . Tulajdonképpen ez, a napról napra riasztóbbá váló látvány sarkalt arra, hogy ismét kimondjam: mondják meg végre az állatvédők, mit is lehetne tenni o „galambvész” ellent (A szót óvatosságból tettem . ezúttal idézőjelbe, mert alább hivatkozandó levélírónk a múltkori cikkre reagálva kifogásolta: mi az, hogy galambvész? Természetesen nem akkor azt írtam: a mauzóleumtól távolabb lehetne etetni, akkor talán elszoknának innen. Ez is gyűlölet? Uszítás? Amivel a levélíró bekezdésenként vádol . . . Még egyet idéznék, a befejezést: „Hagyja kérem békében a galambokat, a béke szimbólumát!!!.. Mert még hajlamos lesz az ember más gondolatokra ..." Válaszoljak erre a Térdszalagrend híres jelmondatával: „Átkozott legyen, aki rosszra gondol"? Ki gondolt a konkrét esetben a galambra, mint a béke szimbólumára? s ennél fogva a béke lett a „támadásom" célpontja azáltal, hogy szóvá re szánják, meghatározott kötelező óraszámmal. Ezután a fakultatív órák számának emelésével lehetővé kívánják tenni, hogy minden hallgató az érdeklődésének leginkább megfelelő területre dolgozza be magát. Nagy lehetőség rejlik ebben az oktatási formában. Kiváló tanárok, szakemberek képzésére adódik lehetőség, akik az egyetem elvégzése utón legalább két idegen nyelven tárgyalóképesek lesznek választott szakmájuk területén. A szakként választott nyelv mellett ugyanis még egy — szabadon választható nyelvből — nyelvvizsgát kell tenniük. Abban már csak reménykedni lehet, hogy öt év múlva e sokat érő diplomával rendelkező tanárpkat megfelelő munkalehetőségek várják. Csepesz E. járványra gondoltam — bár járványügyi szakértők a megmondhatói, milyen ^betegségek terjesztői e derék madarak —, hanem ugyanarra, amit pl. a törökvész jelentett valaha.) Különben érdekesek voltak a reagálások. Nyomban a megjelenés után pl. telefonon keresett valaki, három-négyszer is egymás után, minthogy a sértő’ hangnem miatt nem voltam hajlandó vele tárgyalni. Ö azonban végül is közölte velem: azt sajnálja, hogy a galambok nem az én számba piszkítanak . . . A fentebb említett levélíró igen terjedelmes levélben — jómagam 25 sort írtam ,e témáról, ő 140-et — zúdított rám mindenféle szidalmat. Szívem szerint teljes terjedelmében közölném az egész levelet, hiszen azzal „vádolja" szerkesztőségünket, hogy „az egyszerű olvasó szava titokban marad, papírkosár a sorsa!" Úgy vélem azonban, hogy maga a levélíró Adorján Éva sem lenne elragadtatva, ha nyomtatásban látná viszont meghökkentő hangnemű levelét. Mindjárt az elején róm- pirit: bizonyára nem olvasom saját lapunkat, különben tudnám, hogy régebben a mi „portánkról már igenis született terjedelmes cikk a galambokról, ugyancsak uszítás tormájában". Dehogynem emlékszem ró? Amint arra is - amire viszont derék olvasónk nem emlékszik —, hogy hányszor, de hányszor tettük szóvá (jómagam is!) a DN hasábjain mindazt az, ocsmányságot, amivel egyes polgártársaink ártanak szép városunknak. A baj csak az, hogy ezek a kár. okozók — bár nekik meglenne rá a lehetőségük — ugyanúgy nem olvassák a dörgedelmeinket, mint a — galambok. Szememre veti. hogy — szerinte — fáj nekem a galambok etetése, éhhalálra ítélném őket, hogy aztán galambtetemekben gázoljak. No de kérem, én ilyent nem írtam! De igenis szóvá tettem a galambetetést a Zsolnay-mauzóleum esetében. Nem tudom, a T. levélíró miként vélekedett volna a látványról, amit többször is leírtam. Ott huligánok duhajkodása segítette a galambokat birtokba venni a Zsol- nay-család nyughelyét. Irdatlan galambhad lepte el a mauzóleumot, az évek folyamán sok * mázsa guanó borított el mindent, o rá vállalkozó munkások megérték eltávolítani a dögletes piszkot. A galambhad egyébként jótét lelkek etetése által szokott oda. Emlékszem, merészeltem tenni: e derék állatok bizony bepiszkítják a városunkat. S ezt nem csak én mondom. A DN július 6-i számában olvasom a városvédő őrjárat nézetét: „A galambok túlzott elszaporodása azt eredményezte, hogy ürülékükkel rongálják az épületeket, a Kossuth utca elején lévő virágbolt .neonvilágitásában zárlatot idéztek elő, s most este nem világit, betűi és párkánya tele van e „szelíd madarak" maradványaival, ami nagyon visszataszító látvány a nagy gonddal rendbehozott épüle ten". S, hogy mennyire nézőpont kérdésé ez is, annak bizonyítására idéznék egy másik levelet. Aláírója Sziebert Mihály, aki a Mecsek Calamb- és Kisállattenyésztö Egyesület tagsága nevében, annak titkáraként „valótlan” megállapításnak titulál egy szubjektív, s nem a galambpopuláció megszámlálására alapuló megjegyzést - „végtelenül elszaporodtak a galambok" — s röqtön hozzá is teszi, hogy szerinte „nagyon kevés a galamb a városban", mert „titokban folytatják az ok nélküli embertelen ciános galambirtást". Felelősségrevonást követel a levélíró, a galambirtókét is, a hangulatkeltőkét is. Tehát jómagam is számot kellene adjak valamely testület előtt, amiért kérni merészeltem az állatvédőket: próbáljunk közös gondolkodással elérni valamit. Hát már ezt sem szabad?! Meqlepő módon e levél írója is máshová lyukad ki végezetül, mint kellene: ,,Kíméljék meg, ne bántsák a pécsi galambszeretők táborát..." Hát őket meg ki bántotta? .. A mérges hozzászólásokból „mindössze" egy dolog hióny- zqtt, ezért szelíd kérdésem továbbra is érvényes. Ugyanis egy fél mondatot, egyetlen szavacskát nem szántak annak elismerésére, hogy lám, a galambok csakugyan igen gyorsan bepiszkítják a fáradságos munkával, rengeteg költséggel helyreállított épületeket, s teszik ilymódon semmivé örömünket. Van-e tehát értelme a belvárosi rehobili- tációnak, ha a szépség kérészéletű? Engem ebben az eqész galambüqyben tulajdonkénen ez bánt, s bánatomat szóvá tenném, ha egerek, vagy okár hétfejü sárkányok lennének a károkozók. S ha ezért durva megrovást, támadást érdemiek, hát . . . kérem, állok elébe! Hársfai István
