Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-17 / 105. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, HAJNAL JENŐ gépkocsivezető, „Öcsi" április 7-én elhunyt. Temetése április 20-án 2 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászolják: felesége, bátyja, sógornői és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FAZEKAS JANOS, életének 64. évében elhunyt. Temetése április 18-án 13 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 12.15 órakor indul a me- csekjánosi bolt elöl. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. GEBHARDT ANTALNÉ Müller Klára elhunyt. Temetése április 19-én 13.30 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló hozzátartozók. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÉGSŐ MIKLÓS március 5-én 46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 20-án 12 órakor lesz o pécsi központi temetőben. Gyászolja: felesége, kislánya, veje, édesanyja, testvérei és unokái. Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy gondozottunk, DR. MAYER GYULA nyug. rendelőintézeti főorvos, rövid szenvedés után, 86. évében, április 8-án elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása végakarata szerint a Szent Mihály kápolnában április 20-án 3 órakor lesz. Gyászoló szerettei. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagyapánk és rokonunk, HELMLI GYULA 79 éves korában elhunyt. Temetése április 20-án 1 órakor lesz o pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy drága húgom, BAKOS KALMANNÉ gyáli, volt szentlörinci lakos, 65 éves korában elhunyt. Temetése április 20-án fél 2 órakor lesz o pécsi központi temetőben. Gyászoljo: nővére és családja. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy kedves rokonunk, OZV. GALOSI JÓZSEFNÉ, volt vokányi lakos, március 12-én 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése április 2fl-án fél 11 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk és rokonunk, TÓTH JÓZSEFNÉ Nagy Mária 66 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója április 20-án fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét kedves rokonainknak, barátainknak, szomszédoknak, ismerősöknek. Külön köszönetét mondunk a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat dolgozóinak, szak- szervezetnek és a drága nyugdíjas klubtársainak, akik szeretett halottunk. FARTÉLY ILONA temetésén részt vettek, koszorúk, virágok, részvéttáviratok küldésével fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minlazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett Halottunk, UJPAL GÉZANÉ Gáspár Olga temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Baranya Megyei TAKEH, Budai Nagy Antal úti óvoda és pellérdi TSZKER dolgozóinak, Lotz Károly utca lakóinak. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, komáknak, ismerősöknek, 11-es ABC dolgozóinak, a szentlörinci óvoda dolgozóinak, munkatársaknak, barátoknak, Ágoston festőbrigádnak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, KATONA JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondok o testvéreknek, rokonoknak, munkahelyi kollégáknak, a Tejipari Vállalatnak, a 191-es bolt dolgozóinak, szőlőszomszédoknak, házbelieknek és ismerősöknek, akik szeretett halottunk, GYENIS FERENC temetésén részt vettek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjemet, BOGNÁR GYULÁT utolsó útjára elkísérték. Köszönjük a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, tanároknak, osztálytársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek, hogy koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KISS LAJOS siklósi lakos temetésén részt vettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága, halottunk, KOCSIS GYULA pécsi lakos temetésén részt vettek. Köszönet a BV vezetőségnek, barátoknak, szomszédoknak, akik koszorúk és virágok küldésével, bármi módon mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és családja. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PITL JANOS temetésén részt vettek, vagy más módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Dolgozókat felvesznek CUKRÁSZT felveszek. Érdeklődni: Pécs-Hird, cukrászda. (12836) KERESKEDELEMBE megbízható, agilis eladót felveszek. Érdeklődni: 18—20 óra között 22-626-os telefonon. (12779) A BAZIS Dél-dunántúli Építőipari Vállalat gépészeti üzemigazgatóság panel üzemgépesitése felvesz szerkezetlakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Péter József üzemvezetőnél, Pécs, Almos u. 3—5. Telefon: 33-555. A BAZIS Dél-dunántúli Építőipari Vállalat ipari üzemigazgatóságának központi konyhája felvesz cukrászt, szakácsot, kézilányt. Jelentkezni lehet: Zsidó Istvánná konyhavezetőnél, Pécs, Pellérdi u. 55. Telefon: 15-844. (1164) A DÉL-DUNANTULI Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság jogi osztálya 1989. május 1-jei belépéssel területrendezési ügyintézőt keres felvételre. A munkakör betöltéséhez szükséges képesítés okleveles földmérő mérnök, vagy okleveles földmérő üzemmérnök. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: az osztály vezetőjénél (Pécs, Köztársaság tér 7. szám alatt), vagy a 21-311-es telefonszámon. (1061) A MÁV Pécsi Pályafenntartási Főnöksége (Pécs, Lenin tér 1. szám I. számú lépcsöház. Telefon: 15-611/220-as mellék) közlekedés- építőmérnöki, vasútépítési-fenntartási üzemmérnöki, mélyépítési szakon végzett üzemmérnököket, vagy technikusokat alkalmazna Pécs székhellyel; 3 főt Sásdra, Sellyére, Pécsváradra és Borcsra 1—1 főt. Pályakezdő is lehet. Jelentkezés: Ssalavári István személyzeti ügyintézőnél. Lakatos végzettségű szakmunkásokat kitérőlakatos munkakörbe: Pécs, Pécsbányarendező, Pécs- eárad, Sellye és Villány székhellyel. Pályamunkásekot: Pécs, Pécsbányarendezőre 20 főt, Sellye— Siklés 10 főt, Pécsváradra 15 főt, Villányba 10 főt. Jelentkezés: a helyi föpályamesteri szakaszok vezetőinél. (1150) MECSEK Élelmiszer és Vegyiáni Kereskedelmi Vállalat központja felvételre keres érettségizett adminisztrátort, valamint számlaellenört. Jelentkezni lehet: Pécs, Kossuth L. u., 21., munkaügy. (1063) A KOHÁSZATI Alapanyagotoké- szító Vállalat pécsi telepe felvételt hirdet autóvillamosság-szerelő, törőgép-kezelő, Igngvágó és segédmunkás munkakörre. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél, Pécs, Légszeszgyár u. 30. szám alatt. (1067) PROMETHEUS tüzeléstechnikai szaküzlet felvételre keres szakképzett műszaki eladót. Érdeklődni: személyesen, naponta 8—16 óráig, Pécs, Engel J. u. 11/A. (1059) PÉCSI GMK keres nagy gyakorlattal és „Lock" géppel rendelkező varrónőket. Jelentkezni a Hunyadi úti hirdetőben lehet „SZÉRIA" jel- »»*'•. (10429) A BAZIS Dél-dunántúli Építőipari Vállalat ipari üzemigazgatóságának lakatosüzeme munkatársakat keres épületlakatos, szerkezetlakatos munkakörbe. Jelentkezni lehet: Túli István üzemvezetőnél, Pécs, Pellérdi u. 55. Telefon: 15-844/46. (1195) SZAKÁCSOT felveszek azonnali belépéssel. Érdeklődni: a helyszínen, Dóm vendéglő, Pécs, Kossuth Lajos utca 3. (10422) A PANNON Volán Komlói Üzemigazgatósága autószerelőket, autóbusz-vezetőket és tehergépjárművezetőket vesz fel. Jelentkezés helye: Komló, Ipari u. 6., munkaügy vagy a 81-495/11-es telefonszámon. (1283) AGORA Ipari Vállalat, Pécs. Tüzér u. 1—3., varrónőket felvesz. (Csak megváltozott munkaképességű dolgozók jelentkezését várjuk, szakképesítés nem szükséges.) Jelentkezni lehet: személyesen, a vállalat munkaügyi osztályán. (1267) V Utazzon olcsón ISZTAMBULBA. Időpont: 1989. április 30. 7 nap: 4300,- Ft + 135 DEM. Jelentkezni: Pécs, Bartók Béla u. 21. 23-104 és Pécs, Rákóczi út 73. 22-513, 10-17 óráig. '/ = Fenyőfából késiül!, megbízható, kinyelmes és esitétikus Hl BÚTOROKAT ÉS KIEGÉSZÍTŐKET kinél a pécsi Agrokar Skandináv Bútorboltjai Várjuk kedves vásárlálnkatl Nyitva tartás: hétfő, kedd, sierda, péntek t.00-16.00-ig, =F= csütörtök 9.00-1 S.00 áráig . _______________7631 Pécs, Megyeri út 64.________________ IA KAS-INGATLAIM 3 szoba összkomfortos, gázfűtéses, kertes családi ház, gazdálkodásra is alkalmas, nyárikonyhával, 350 négyszögöl területtel eladó. 18 éve épült, beköltözhető. Érdeklődni: Bácsalmás, Mausz Rezső u. 24., a helyszínen. Április 22-én, 23-án, 29-én, 30-án. — Levélcím: Pécsvárad, Mecsekkörnyék 10/A. Eladó Nagypeterden 2 szobás, központi fűté- ses családi ház nagy kerttel, kp-ért. Érdeklődni: Kossuth L. u. 37. sz. 51 m’-es, felújított, OTP-lakás eladó, 19 000 Ft/m'-’ -f- 200 000 OTP, garázslehetőséggel. Érdeklődni: Melin- do u. 1., 111/10. 10-031. Szigetvári, 54 m-’-es, összkomfortos tanácsi lakásomat, téglaépületben, pécsi tanácsira cserélném. Garázst adok, vagy ráfizetek. Telefon: Szigetvár, 404. Este. ____________________ El adó Patacs, Sülé- völgy 7/A., 460 négyszögöl terület, elkezdett hétvégi házzal, épületanyaggal. ,, Csodálatos környezet" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 290 négyszögöl szőlőgyümölcsös faházzal eladó. Víz, villany, út van. Telefon: 20-360. 17 óra után.___________ 1200 négyszögöl szántó, Siklós—Harkány között, főútvonal mellett, eladó. — Érdeklődni: Harkány, József A. u. 16. sz. Eladnánk, vagy cserélnénk 2 szoba komfortos házrészt + 150 négyszögöl házhelynek alkalmas gyümölcsöst kérünk, 2 szobás szövetkezeti lakást, vagy hasonló értékű családi házat. Tettye környék. Telefon: 15-870. 18— 20 óráig. _______________ Gá zfűtéses, kétszintes ház a Mecseken eladó. Érdeklődni: Székely B. u. 49, Eladó Közép-Daindol u. 95. számú kis családi ház, 400 négyszögöl, víz, villany bent van. Érdeklődni: Zsigmond u. 9.____________________ Siklóson sürgősen eladó egy kétszintes családi ház. Érdeklődni: Harkányi út 1. — Doczó. Elcserélném siklósi, komfortos, két családnak is megfelelő családi házam pécsire, vagy eladnám. „őszi 13563" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Két család számára is megfelelő beosztású, összkomfortos, új családi ház eladó. Pécs, Sörház u. 41. Telefon: 33-624.___________________ Sz oba, konyha, mellék- helyiség albérletbe kiadó. Avar u. 1. Egerág belterületén 274 négyszögöl szántó eladó. — Érdeklődni: Egerág, Ambrus, Pozsony u- 24. ____________ Ko mló központjában, 3 szobás, tehermentes lakás eladó 4 garázs. 83-510.____________________ 150 négyszögöl, házhelynek alkalmas gyümölcsöst orfűi nyaralóra, vagy telekre cserélek, Mecsek-oldal. Telefon: 15-870. Eladó telek a mecsek- aljai állomás alatt, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: minden reggel 9 óráig. Kőszegi Lajos. __________ La kásmegoldást keresek, 450 ezer kp + OTP. Telefon: 27-584. 16 óra után. Pécs környékén gazdálkodásra alkalmas falusi házat vennék. — Tel.: 31-301. Pécstől 6 km-re, 3 szobás, garázsos, kertes családi ház pécsi 1,5 szobás, nem tanácsi lakásra f kp-re cserélhető. Kérdőm«; kizárva. Érdeklődni: Romonya, Béke u. 12. Hétvégi telek gyümölcsössel, épülettel eladó. Fehérhegyen, a 2-es busz végállomásától 5 percre. Érdeklődni: Kirov u. 1. sz. alatt. _______________ El adó 3 szobás családi ház garázzsal, mellékhelyiségekkel. 7300 Komló, ‘Székely Bertalan u. 46. szám. Érdeklődni : a helyszínen egész nap. Dobó I- utcában gázfűtéses garzonlakás beköltözhetően eladó. Telefon: 8—16-ig: Pécsvárad" 30. 16 óra utón: 260. Hainerné. Eladó komfortos családi ház: 5 szoba, garázs, mellékhelyiségek, kert. Nagyharsány, To- kaji u. 30. Nagyon jó helyen szövetkezeti, összkomfortos, 2,5 szobás öröklakás eladó. Pécs, Szigeti út 7. fszt. 3. Tel.: 21-247. 450 ezer Ft-ért lakás- megoldást keresek. Tetőtér is érdekel. Tele- fon: délelőtt 11-680. 2 szobás családi ház gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Érdeklődni: a helyszínen, Szabadszentkirály, Hársfa u. 2. Eladó Mohács, Szőlőhegy 211., központi fű- téses családi ház szőlővel, kerttel, pincefelszereléssel, melléképületekkel, iskola— Csele között, buszmegállónál, lakáscserével is. Verőci. Eladó Komlón egy 2 szobás és egy 3 szobás, összkomfortos lakás, vagy bármilyen pécsire cserélném. Te- lefon : 27-720. ___________ Mo csok-Nyugaton 3 szobás, tohermentes öröklakás reális áron eladó. Kiss Gyula, Fejér Lipót u. 3. 90 m2-es, telefonos tanácsi lakásomat elcserélném két lakásra. — Tel.: 15-607. _____________ Zó kon kertes ház eladó. Érdeklődni: Zók, Arany J. u. 64. 5 óra utón._____________________ Pé csbagota, nagyhegyen 3880 m2 zártkerti ingatlan (gyümölcsös, erdő, szőlőtermesztésre alkalmas parlag, ház) eladó. — Érdeklődni: 17-746-os telefonon. — Janus Pannonius u. 9. Gűth. Albérlotközvetités, ingatlanközvetítés. Pécs. Teréz u. 5. 9—17-ig. AJ bérlet- és ingatlan- közvetítés: Pécs, Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104, 10— 17-ig. ________ Mc zaszászvárhoz közel építési telek olcsón eladó. ,.Tavasz, 12624" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Személyesen: Hegyhátmaróc, Hunyadi u. 21.________ Ab aligoti út, második buszmegállónál 430 n.-öl szőlő, gyümölcsös, kis lakóház eladó. Telefon: 30-538. Eladói Dunához közel. gazdálkodásra alkalmas, 3 szobás, komfortos családi ház. Érsekcsanád, Szőlő u. 7 sz. ___________________ Ké tszobás családi ház eladó. Páfrány u. 16. Családi ház sürgősen eladó. Gazdálkodásra alkalmas, és nagy területtel. Babarcszólós. Dózsa u. 21. Érdeklődni: mindennap. 2 szobás, összkomfortos családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni: Hegyalja 15., vagy Boldizsár 8/1. Két szoba, konyha, fürdőszobás házrész eladó. Érdeklődni: Pécs. Táltos u. 24., Szabó Gyulánál. ADAS - VÉTEL Nissarf Suny személy- gépkocsi, 3,5 éves, 40 ezer km-rel eladó. Érdeklődni: munkaidő alatt a 14-443-as, este a 20-808-as telefonon. Wartburgot 5 éves korig, vogy Dacia Combit vennék. Ugyanott ZJ-s Wartburg eladó. ,.Friss műszaki” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _________________ GY-os Dacia eladó. — Érdeklődni 17 óra után: 34-996. 1 darab 7 hónapos vemhes holstein fríz üsző és 30 mázsa szemes kukorica eladó. — Királyegyháza, Petőfi u. 204.__________________ KB-s Lada 1500-as eladó. Telefon: 11-071. Este. CB-rádió eladó. Telefon: 30-788._____________ Li li vogy Mari ülőgarnitúrát vennék „Barna árnyalatú" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ________________ El adó Terra-motor rotációs kapával, parasztkocsi lószerszámmal. Érdeklődni: Bükkösd. Dózsa Gy. u. 58. Mezei. Vasútmodellt HO, TT, N méretben és terepasztalt vásárolok készpénzért. Pécs, Hunyadi út 26. Délután 2 órától. Tel.: 33-718._______ El adó gáztűzhely, tv, mosógép, hűtő, cent- ri*uga. tentűzhely, sbz- lon. Megtekintés délelőtti órákban. Pécs, Remény u. 39. (Gyárvóros)._______________ Mo szkvics '.500-as, bontva eladó. Ugyanitt fotelógy megkímélt állapotban. Telefon: 34-951 17 óra utón. Építkezők I 15 m- faragott ciklopkő eladó (fehér). Pécs, Remény u Gyárváros 6 személyes sátras utánfutó, 58 cm-es sarkított sztereó Sony tv, külszolgálat miatt áron alul eladó. Érdeklődni : a 34-490-es telefonon, napközben. Eladó PENTAX program és fényképezőgép OZUNON zuum optikával, motorral, vakuval, táskával. Tel.: 16-446. 17 óra után. Akció: használt mosógépet, centrifugát, valamint mindennemű háztartási gépek, híradástechnikai készülékeket készpénzért veszek. — Ne feledje: Adásvétel A—Z hasz- nálcikk-kereskedés. — Pécs-Kertváros, Hajdú Gyula u. 46., a lila ABC-től 300 méterre. Vásárolnék hagyatékot, antik bútorokat, festményt, fali órákat, porcelántárgyakat. — Pécs, telefon: 26-963. Bélyeggyűjteményt vásárolok. — „Készpénz 10379" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gépjármű vétel-eladás. Pécs, Teréz u. 5. — 9—17 óráig. Olcsón eladók vámkezelve: Roland Juno 106 szintetizátor, Yamaha QX—21 szquen- cer. Majs, Táncsics M. u. 323. Textilhulladékot felvásárolnék Barbie babaruhához. Szabó Istvánná, Pécs, Illyés Gyula u. 46. II. 7. ___________ 50 000—150 000 Ft-ig veszek lemezie festett képet, ami órával van kombinálva. Telefon: 16-651. Egész nap. 5008—30 000 Ft-ig veszek olyan Zsolnay-vó- zát, kaspót. figurákat, amelyiknek a talpán domborodott alakú bélyegző von. Telefon: 16-651. Egész nap. Németjuhász kölykök állatbaráti áron eladók. Pécs, 41-660. Elodó fóti vattacukorgép minden felszereléssel. Bükkösd, Kossuth u. 40/A. Templom fölött. Lada 1300 S, 3 éves, garázsban tartott, eladó. Telefon: 31-784. Az esti órákban. GN rendszámú 1200 S Lada eladó. Érdeklődni: a 20-807-es telefonon, az esti órákban. VEGYES Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása, nyugati vegyszerekkel! Garancia! Telefon: 34-821. Gyermekmegőrzést vállalnak angol szakos egyetemista lányok, angol nyelven is, a nap bármely szakában. Június elsejétől, hosz- szabb időre is, angol tanítással együtt. Cím: Boszorkány u. 2. Telefon : 24-277, 345-ös szoba. ÁRUSZÁLLÍTÁS. KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 26-550. Eltartási szerződést kötnék idős néni, vagy bácsival. „Egyedül vagyok" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. KÖLTÖZTETÉS, PÁNCÉLSZEKRÉNY- és ZONGORASZALLITAS. Telefon: 22-857. Gyesen levő varrónő négyszálas interlock- kal bedolgozást vállal, hosszabb időre. Telefon: 83-605. HOMOK, FOLD. SÖDER. 41-333. Eltartási szerződést kötnék nénivel. vagy bácsival, Pécshez közeli faluba is megfelel. „14 éves fiam van" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nyugoti gépkocsira védőhuzatvarrás! Érdeklődni: 33-621 vogy 31-048. Festés utáni, valamint piperetakarítóst rövid határidővel vállalok. 25-585. Bankné. délután 5 után. m 1 - 10 t 501 ITEHERTAXI onn 52 - 592 FIX BILLENŐS DARUS Akkumulátor hibamegállapítás, eladás, ingyenes beszerelés. — Autóvillamosság, Kertváros, Orgona u. 38. VIDEOVOX COMPUTER-, VIDEO-, TV-, HIFI-SZERVIZ, ÚJ Zx81, SPECTRUM, COMMODORE IBM XT, AT GÉPEK JAVITASA, TRAFÓTEKERCSELÉS. HANGSZÓRÓ JAVÍT AS. Pécs. Dr. Doktor S. u. 13. Telefon: 21-184, 9—16-ig. Mindennemű takarítást, műanyagpadló ragasztást, parkettacsiszolást, lakkozást vállalok. Tel.: 10-647. KÖLTÖZTETÉS. BÚTOR-, ZONGORA- BS PÁNCÉL- SZEKRÉNY-SZALLITAS. 20% ÁRENGEDMÉNY. Telefon: 28-512. Vízumok gyors intézése.' Pécs, Rákóczi út 73/A. Telefon: 22-513. 9—17 óráig. Fregoli fából, műanyagból, szögbelövés, panelfúrás, előszobafal megrendelhető a 11-166- os telefonon. Várhelyi. Fregoli, panelfúrás, szögbelövés megrendelésre, lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094. Roczkó. Értesítem tisztelt megrendelőimet, géplakatos, kovács, hegesztő, ipari tevékenységem megkezdtem. Fábián Imre gépésztechnikus, Pécs. Radnóti u. 18. PANNÓNIA TEHERSZÁLLÍTÁS r-----------t-io t.-.ig-------------) I FIX .BILLENŐPLATÓS ES DARUS j GÉPKOCSIKKAL m 14-184 —1 Korrepetálási Alsó tagozatosoknak minden tárgyból, felsősöknek matematikából. Telefon: 30-788. 'Korona-!] Teherta^i 10-351 Hu Fordítás, gépírás: Pécs. Te^z u. 5. 9—-17-ig. Háztartási gépek javítása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtárolós kályhák karbantartása. Makay, 31-443. Zárral van gondja? Hívja Lacit, megoldja. Telefon: 24-897. Hívható: 7—16 óráig. Varrógép-, írógép-, számológép-javítás. Kossuth u. 43. Telefon: 25-569. 33-316 /BÄSTYAX | FIX .BILLErNJCS,DARUS, | QÉPI FÖLDMUNKA Festés, mázolás, tapétázás árkedvezménnyel. Tel.: 25-706. SZÍNHÁZ Pécsi Egyetemi Szinpad: Ivó Bresan: Paraszt Hamlet (este 7 óra). HANGVERSENY Pius templomban: Orgona-bérlet V. hangversenye. Sirák Péter orgonaestje (19.30 órakor). Komló, Színház- és Hangversenyteremben: Felnőtt bérlet III. hangversenye. FILM Patöfi: Valahol Európában (f2). Krokodil Dundee II. (f4, fő, f8). Kossuth: Mózes (9, hn12). Krokodil Dundee II. (f3. f5). Ómen (f7. f9). Kossuth, klub: Recsk (4). Park: Apacsok (2). Mózes (4, hn7). Jászerencsét: Rumba (f6). Komló: Nebulók (f3). Rendőrakadémia (4, 6, 8). Szex-abc (videó) (5). Mohács: Commandó (6, 8). Szigetvár: Vili, a veréb (6). Rain Man (8). Siklás: Bosszúvágy (5, 7). Beremend: Az új főldesúr (f8). Dunaszekcső: A pokol kptonái (f8). Harkány: Isten akaratából (7). Mágocs: Gonosztevők társasága (7). Pécsvárad: Csillagember (f8). Sásd: Kék villám (f7). Sellye: Madárka (7). Szentlőrinc: Nebulók (8). Villány: Gyilkosok utcája (7). Hosszűhetény: A zsoldoskatona (7). Somberek: A Júdás-hadművelet (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Nyugdíjasok műsora. 9.00: A hét zeneműve. Mozart: F-dúr zongoraverseny. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.05: Nyitni kék. 10.35: Delibes: Coppelia — balettszvit. 11.05: Technikai múzeumok veszélyben? Beszélgetés múzeumi igazgatókkal. 11.34: Közben: Gobbi Hilda részleteket ad elő önéletírásából. 12.45: Egy hazában. Riport. 13.00: Klasszikusok délidében. 14.09: A magyar nyelv hete. 14.39: Káruspódium. 15.00: Az olvasás gyönyörűsége. Hegedűs Géza előadássorozata. 15.30: Hagyományápolók. 16.10: Hangoló. — Zenei magazin gyerekeknek. 17.00: Ecomix. Gazdasági magazin. 17.30: BeMAI MŰSOR szélgettünk zenéről. 17.50: Nóták. 19.15: Első kézből. 20.15: Egy rádiós naplójából. 21.20: Kék mezőben ötven csillag. 22.00: Hírvilág. 22.30: Rádiószínház: Hannibál. 23.46: Vivaldi: B-dúr szonáta. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor: 9.05: Napközben. 12.10: Fúvós táncok. 12.30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kölyökródió. 17.30: Ötödik sebesség. Csak középhullámon: 18.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet. Az URH- sávon: 18.30: Beatles-slágerek. 19.05: Sportvilág. 19.35: Jákó Vera hangversenyei. 20.10: Rácsos panoptikum. — Bűnös, vagy áldozat? 21.05: Akit érdekel. 22.05: Rockújság. 23.15: Álom szárnyán — könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Országok, tájak népzenéje. — Szíriái Arab Köztársaság. 9.23: Nürnbergi orgonahét — 1988. Le- hotka Gábor hangversenye a Szent Lorenz templomban. 10.41: Zengjen a muzsikai 11.11: A pécsi szimfonikus zenekar hangversenye a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában. 12.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 13.05: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. 13.50: Országok, tájak népzenéje. — Kambodzsa. 14.00: A Collegium aureum kamarazenekar játszik. 15.05: A Magyar Rádió Muszorgszkij-ciklusa. Borisz Godunov. Négy- felvonásos opera. 19.05: A hét zeneműve. Mozart: F-dúr zongoraverseny. 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. Hangverseny Dvorzsák műveiből* Közben: Kb. 20.25: Reneszánsz esküvő Nógrádban. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.45: Zenekari muzsika. 22.57: Kortárs ausztrál zeneszerzők műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig DélDunántúlon. Jó reggelt I — Déldunántúli krónika. — Lapszemle. — Útinform. — Tegnap történt. — Lapszemle. — Időjárás. — Útinform. — Sport. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Nem minden arany, ami fénylik. Szovjet tévéfilm. 10.30: A HÉT. 11.30: Delta. 11.55: Képújság. 16.18: Műsorismertetés. 16.20: Hírek. 16.30: Három nap tévéműsora. 16.35: Déli videóújság. 16.45: Hírek román nyelven. 16.50: Tizen Túliak Társasága. 17.35: Műsorajánlat. 17.40: Szám-adás. 17.55: Reklám. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese. 19.00: Új cim-cim. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Ez + az. Szórakoztató műsor. 21.05: Panoráma. 21.50: Reklám. 21.55: Unokáink is látni fogják. 22.35: Híradó 3. TV2. 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. 17.45: Kérdezz — felelek. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilm. 18.50: TV2. 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — Budapest, Pécs, Szeged. 20.55: TV2. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Telesport. 23.00: TV2. Napzárta. SKY CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: DJ Kat- show. 7.05: Dennis. 9.30: The Lucy- show. 10.00: Pop Formulae. 11.00: Sullivonék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Landscape Channel. 15.00: Változó világ. 16.00: Szeretni — filmsorozat. 16.30: Családi ügy. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport műsorismertetés. 19.00: Eurosport. 24.00: Eurosport műsorismertetés. 1.30: Az Arts Channel ^műsorai. 4.30: Landscape Channel. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárásjelentés. 7.15: üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárósjelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Chart Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Új zenei show. 19.30: Hétköznapok o Halálvölgyben — westernfilm. 20.00: Nagy völgy. 21.00: Dick Powell színháza. 21.45: Hírek. 22.00: Élet o Földön. 23.00: Túlélés — dokumentumfilm. 24.00: Egyveleg. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.10: A hollandok kincse. 16.30: Muskétások konyhája. 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírék. 18.00: Levelek a fegyházból — játékfilm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: A showbussines autóbusza. 21.00: Újvilág. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Idő- járásjelentés. 22.35: Miléno Nova Tremblay. 23.25: Észak—Dél 23.55: Vállalkozó Rt. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ TV 1. 9.00: Hírek. 9.05: Isaura, a rabszolgalány — brazil film. 9.30: Ausztria képekben. 9.55: Akkoriban. 10.00: Iskolatévé. 10.15: Iskolatévé. 10.30: Az utolsó határ — amerikai film. 11.55: Új mitológia. 12.00: Tisztelt Ház! 13.00: Hírek. 13.05: Jogi esetek. 13.35: Heti körkép. 14.00: Az elbűvölő Jeannie. 14.25: Nudnik — rajzfilm. 14.30: Onedin csalód. 15.20: Homo technologicus. 15.35: Halló, Spencer! 16.00: Anton-ténusz. 16.35: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Az én ötletem. 17.40: Mini tudósítás. 18.00: Mi. 18.30: McGyver — kolandfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Dempsey és Makepeace — bűnügyi sorozat. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Életvonal. 23.50: Hírek. 23.55: Chicago, 1930. 0.40: Hírek.