Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-08 / 67. szám

Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága Elfogadták a párt cselekvési programját Szombaton nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat Grész Károly nyilatkozata a zágrábi tv-ben A szocializmus a refor­mok társadalma, állandó­an meg kell újulnia. Nem állhat meg. A fejlődést így biztosíthatja — mondja többek között Grósz Ká­roly a zágrábi televízió­nak adott interjújában, amelyet hétfőn este a ma­gyarországi változásokról szóló közel egyórás műsor keretében sugároztak. (Az interjút a 2. oldalunkon is­mertetjük.) Munkások! Értelmiségiek! Dolgozótársaink! A Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnöksége kö­zös ünneplésre hív minden szervezett dolgozót, aki hajlandó átérezni napjaink mindannyíunkra nehezedő történelmi felelősségét. Március 15-e, a magyar nép ünnepe alkalmából a századfordulótól a szakmai szakszervezetek, a hivata­los állami ünnepek mellett, méltó keretek között em­lékeztek a szakszervezeti székházakban a Munkáskép­ző Egyletben, a munkások ünnepi helyein (Kiserdő, Kőlyuk). A felszabadulás után a munkahelyeken, a kultúrházakban kulturális műsorokat szerveztek, ahol a munkások és az értelmiségiek forradalmi verseket mondtak, a munkáskórusok forradalmi dalokat éne­keltek, a szakszervezeti vezetők beszédekben méltat­ták az 1848-as forradalom és szabadságharc törté­nését. Az elmúlt évtizedekben megváltozott március 15-e méltatása, elsősorban az ifjúság ünnepévé vált, a szakszervezetek korábbi hagyományaikat nem követ­ték. Ebben az évben március idusa méltó helyre ke­rült a magyar történelemben. Ezért felhívjuk a szer­vezett dolgozókat, hogy vegyenek részt - a mozgalom hagyományainak szellemében — szervezett keretek között, vagy egyénileg március 15-én a Kossuth téri megemlékezésen 10.00 órakor és a 48-as téri ünnepi nagygyűlésen 11.00 órakor, melynek szónoka a SZOT- főtitkára, Nagy Sándor lesz. Legyen ez a nap mindannyiunk közös ünnepel Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa elnöksége Várkonyi Péter bécsi tanácskozásai A helsinki záróokmány 35 aláíró államának bécsi tár­gyalásai alkalmából az oszt­rák fővárosban tartózkodó Várkonyi Péter külügyminiszter kedden délelőtt a tanácsko­zás színhelyén, a Hofburg- oalotóban találkozott spanyol minisztertársával, Fernandez Ordonezzel, aki jelenleg az EGK elnöki tisztét is betölti. •Megvitatták a két ország jól fejlődő kapcsolatainak alaku­lását, továbbá az Európai Kö­zösségek és Magyarország közötti együttműködés alakulá­sát. Ugyancsak kedden délelőtt Kurt Waldheim osztrák köz- társasági elnök hivatalában fogadta a magyar külügymi­nisztert. Több mint félórás megbeszélésükön nagyra érté­kelték az országaik közötti jószomszédi viszonyt, s mél­tatták a Bécsben most meg­nyíló leszerelési és bizalom­erősítési tárgyalások jelentő­ségét. Várkonyi Péter kedden dél­után a bécsi Hofburgban Alois Mock osztrák alkancellárral és külügyminiszterrel tárgyalt Megállapították, hogy Ma­gyarország és Ausztria kap­csolatai jók, szívélyesek és rendkívül dinamikusan fej­lődnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bízót¿“9a.anácsVoiósát 0t t MTI Telefotó «ius 7-én. a Jászai Mari téri székházban megkezdte tanácskozását. üdvözölte a p a testület döntött a tanácskozás napirend erői O A Magyar Szociálisa Munkáspárt akció tejére vonatkozó javaslat - előadó Berea János, a Központi Bizottság titkára; q Tájékoztató időszerű nemzetközi kérdésén ről - előadó Szűrös Mátyás, a KB titkára; 0 Különfélék; A Személyi javaslat. Ezt követően Berecz János tartotta meg elő­adói beszédét. Kedden délelőtt 9 órakor Grósz Karoly fő­titkár elnökletével —, Jászai Mari téri székha­zában — öisszeült a Magyar Szocialista Munkás- Pórt Központi Bizottsága. Az ülésen meghívott­ként részt vettek: a Központi Ellenőrző Bízott­ig elnöke és titkára, a KB osztályvezetői, a megyei, megyei jogú pártbizottságok első tit­kárai, a budapesti pártbizottság titkárai, az Or- szággyűiés elnöke, továbbá a központi sajtó vezetői. A Politikai Ri7nttsáo nevében Grósz Kára y Berecz János előadói beszéde Don is értelmezhető tartalmat ropjon. Vagyis az állampol- jár döntsön arról, hogy felis­meri-e benne az egyéni, a kö- :össégi és a nemzeti érdekeit. \z MSZMP tagjai pedig e jrogram ismeretében, birtoka- 5an képviselhetik politikán^ cat. . Mitől a mi pártunké tehat ;z a program? - tette fel a rérdést az előadó. Melyek rzok a jegyei, amelyeket mi 'általunk és képviselhetünk? A >rogram egyetemes és nemze- i irányadó értékei a szabad­ág, az igazságosság, a szoli- laritás. Mi ezeket az eszmé­ét, amelyeknek a középpont- óban az egyes ember ál' issza akarjuk helyezni szer- es, természetes társadalmi örnyezetükbe, és megvalósít- ató tartalommal. Szabadság­(Folytatás a 2. oldalon) vési programra, szándékaink kinyilvánítására van szükség, amely tartós törekvéseken ala­pul, de rövid távra szol. Ebből következően nem vállalhatja fel a 15-20 éves távlatú stra­tégia megalkotását, amelyen Pozsgay Imre vezetésevei bi­zottság dolgozik. A Politikai Bizottság javasolt programter­vezete ugyanakkor a stratégia irányaival szerves kapcsolat­ba n áll. A továbbiakban a program­ról szólva Berecz János hang­súlyozta: felvállalja, hogy egy politikai pártnak a magya; nemzet érdekében, a legfon­tosabb időszerű kérdésekben megfogalmazott cselekvés, programja legyen. Ez egyben a soron következő választásod­ra lehet kiindulási alap, ori­entációs irány. Közzétételével az a szándék, hogy a part es a társadalom közötti viszony új követhető és mindenki al­Bevezetőjében emlékeztetet °rra, hogy a májusi értekez eJ óta eltelt időszakban c P^rt vezető testületéi - h< neha megkésve is, de Rendszeresen foglalkoztak < 'egfontosabb politikai, gazda ¡“ági kérdésekkel, fejlemények *el- Mind gyakrabban merül nek fel más olyan problémái '*•. amelyekhez egy politika Partnak a véleményét és c ''Iszonyát ki kell alakítani. A; MSZMP Így számos kérdésber külön-külön dolgozta ki c részletesebb álláspontját ^9yes esetekben pedig méc °dós a politikai válasszal. Mindezek következtében ele- erővel tört fel a párttag- *a9 igénye egy világos, köz­érthető és követhető politikai Program iránt - ez a Köz­ponti Bizottság legutóbbi üfé- sén egyértelműen megfogal­mazódott. Az is világossá vált, hogy most olyan cselek­Ma kezdődik az ................. Ors zággyűlés márciusi ülésszaka is többnapos, megfeszíti munka vár az autonómiája bon erősödő törvényhez í“*! napirendi pontok torgyolo E.-B XS - & lliukuucjci cumi. ■-» meretes, Stadinger István, az Országgyűlés elnöke a kö­zelmúltban bejelentette tá­vozási szándékát. A házel­nök lemondásáról hivatalo­san szerdán délelőtt hatá­(Folytatás a 2. oldalon) Szerdán délelőtt 10 óra­kor megnyílik az Ország- 9Yölés márciusi ülésszaka, amelyet az új házszabá­lyoknak megfelelően most első ízben a parlament el­nöke hívott össze. Az utóbbi 5saknem másfél év intenzív jogszabályalkotó tevékenyse- 9ét folytatva, ez alkalommal-”1 *P“I* fel Szentlörincen a 6-os út menti falurészben. Idén újabb utcát nyitnak, ozművesitett telket kínálnak négyzetméterenként 300 forintért. Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom