Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-26 / 85. szám

Tűz Sopronban Szombatra virradó éjszaka nagy pánikot keltő tűz volt Sopronban, a Mátyás király út és Kiss János utca sarkán lé­vő négyemeletes sarokház­tömbben. Ismeretlen gyújtoga­tó több pincerekeszben az ott tárolt tüzelőanyagot és lomo­kat meggyújtotta. A lépcső­házak füsttel telítődtek. A nagy erőkkel kivonuló tűzol­tóság a lakók közül 20 em­bert gépezetes létrán keresz­tül mentett ki, a keletkezett tüzet rövid időn belül eloltot­ta, így az anyagi kár nem je­lentős. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség az isme­retlen tettes ellen megindítot­ta a nyomozást. Indul a Petőfit kutató szibériai expedíció Szemtanú a halálos közúti balesetről v I Kizárták őket a pártból, erről szól a könyv Somogybán még büntetik a sztrájkot Nemzetközi kísérlet az állatkertben Kinyitott a vidámpark! Nyuszil- kaptak az első vendégek Csiilagháborús kísérlet A csiilagháborús program keretébe illeszkedő kísérletet hajtottak végre pénteken az Egyesült Államokban. A Cape Canaveral-i kísérleti támasz­pontról egy Delta Star raké­tával műholdat bocsátottak földkörüli pályára. A lézeres radarral, videoka­merákkal és más különleges berendezésekkel felszerelt mű­hold segítségével olyan fegy­vert próbálnak kikísérletezni, amely néhány perc alatt meg­semmisíteni a Földről felbo­csátott rakétákat. A „rakéta­vadász" szputnyik súlya három tonna, előállítása 140 millió dollárba került. Az amerikai légierő minisz­tériumának szóvivője közölte: a Delta Star rakéta felbocsá­tása a Hadászati Védelmi Kez­deményezés programjának ré­szét képezi. Tegnap kinyitott a vidám­park! Vagy fél esztendeje be­szélgettem dr. Fülöp István­nal, a Mecseki Kultúrpark igazgatójával; akkor eléggé ke­sernyés hangulatban volt, pa­naszkodott a létesítmény fönn- tartási gondjaira. Nincs pénz, az árak szöknek, a forgalmi adó újabb tétel, s mint intéz­mény; 500 százalékos felárral kapják a villanyt, vizet, gázt... Megkérdeztem.: csődbe megy-e a létesítmény, avagy megéri 1990-et, fönnállásának 30 éves jubileumát? A válasz: reménykedjünk. Tavaly év vé­gén, az állatkert hozott némi plusz bevételt, hiszen minden nélkülözhetetlen állatot sike­rült pénzzé tenni. A városi ta­nács is biztosította a kért fo- fintokat, s így a 7,5 milliós saját bevétellel és a 9 milli­ós állami támogatással, az 1989-es év átmenete is bizto­sítottnak látszik. A hét végén ismét kaput nyitott vidámparkban új já­ték nem lesz. De mindegyiket egytől-egyig felújították, csa- varról-csavarra átvizsgálva, le­festve, rendbetéve. A dodgem - 20 éves üzem után -, most újjászületett, teljes áramszedő rendszerét kicserélték. Belépő­díjat nem emelnek - mint ahogy egyetlen más létesít­ményben, az állatkertben és a terráriumbán sem .-, mert úgy tűnik, a jelenlegi árak a látogatói kört már „meg­szűrik”. Példa rá: 1987-ben 440 000 látogatót fogadtak, s az áremelés után - 20 forint­ra nőtt például az állatkerti felnőtt látogató jegy -, 1988- ban 69 000-el csökkent a láto­gatók száma. Az idén szeretnék tovább rendezni az állatkertet, felújí­tani néhány ketrecet. Az esz- tétikusabb környezet iránti igényt a látogatók is megfo­galmazták. Másrészt fölvállal­tak egy nemzetközi kutatásban való részvételt. Itt járt a mi­nap I. R. Vericad, a Spanyol Tudományos Akadémia tagja, és felajánlotta, hogy néhány tenyészközösséget az Afrikában élő gazella- és antilopfajták­ból kapnak a pécsiek - ami nem kis dolog! -, hogy részt vehessenek egy nemzetközi kí­sérletsorozatban. A terrénum - melyet több külhoni szak­ember európai szintűnek mond —, forintok híján, talán még az idén sem nyeri el végleges formáját. Céljuk, hogy az ud­vari rész befedésével, trópusi növények házát hozzák létre. Talán a jövő év, a kultúrpark jubileumi éve ezt az álmot valóra váltja. Az úttörővasút idén is köz­lekedik; annyit és addig, mig az üzemeltetés költségeit • a (Folytatás a 2. oldalon) Nagyszombaton sok hivő vett részt a pécsi Székesegyház feltámadási körmenetén és miséjén. Dél-Dunántúlon sok­helyütt tartottak ilyen vallási rendezvényt. Képünk a székes- egyházi körmeneten készült. Nemzetközi vásár Ljubljanában Alpok-Adria Halwâny a magyar jelenlét (ludósitónk telelonjelentése.) Tizennyolc ország, köztük hazánk részvételével tartották az elmúlt héten, Ljubljanában a 28. Alpok-Adria nemzetközi vásárt Az ember és a sza­badidő címmel. Magyarország­ról két dunántúli megye, Vas és Győr-Sopron tagja az Al­pok-Adria munkaközösségnek, a ljubljanai vásáron harmad­szor van jelen magyar kiállító. Az 554 résztvevő rendkívüli gazdagságban sorakoztatta fel termékeit a turizmus, a sport, a kempingezés területéről. Sportautókat, és motorkerék­párokat is láttunk a kiállítá­son. Külön pavilonja volt a teniszezésnek, és külön kiállí­tása a vendéglátó, a turiszti­kai iparban és a kereskede­lemben használható számítás- technikai programoknak. A „Csináld magad” kiállítás mellett élelmiszeripari, továb­bá kozmetikai szalon csinált reklámot a jelenlévő több­száz különféle cégnek. Honfitársainkkal sajnos egyedül csak az idegenforgal­mi pavilonok sorában talál­koztunk: az Inturiszt és a Cse- dok mellett pavilont nyitott az IBUSZ belgrádi kirendeltsége. Saját pavilonnal szerepelt Vas megyéből a Savaria Tourist. Szombathelyi Irodájának ve­zetője, Biró Judit elmondta, nemcsak megyéjüknek csinál­nak reklámot, hanem egész Magyarországnak. Szeretnék, ha a turista Budapest és a Balaton mellett az ország más nevezetességeit is fel­keresné. Jövőre jó volna ter­mékbemutatókkal is jelen len­ni a ljubljanai Alpok-Adria vásáron - vélekedett a szom­bathelyi idegenforgalmi szak­ember. A jugoszláv, osztrák, olasz cégek erős és igen meggyőző részvétele mellett, érthetetlen volt a két magyar Alpok— Adria-tag, Vas és Győr-Sop­ron megye alighogy érzékel­hető jelenléte, illetve Győr- Sopron távolmaradása. Az Alpok-Adria programok ugyanis Bajorország, az olasz Lombardia, valamint a két nyugat-dunántúli megye be­kapcsolásával Közép-’Európa jelentős részét fogják egybe Észák-ltáliától a közép­német területekig, Szlovéniától és Horvátországtól Salzbur­gig. E területék kapcsolatai a gazdasági, kulturális, kör­nyezetvédelmi, idegenforgalmi és egyéb területek után, par­lamenti és államfői szintig Is eljutottak. Hazánk iránt ma mindenféle szempontból igen erős az érdeklődés a felsorolt országokban. Jelenlétünk, ter­mékbemutatóink fontossága az Alpok-Adria rendezvényein nem lehet kérdéses. G. O. Lakókocsival a nagyvilágba Színtiszta turizmus Sikerrel zárta a vendégsze­replést a Siótour az idei nem­zetközi idegenforgalmi kiállí­táson. A budapesti vásárvá­rosban megrendezett Utazás ’89-en 30 külföldi utazási iro­da és 50 hazai utazás-szerve­ző és egyéb kiállító mellett az idén is ott voltak a siófo­kiak, akik ezúttal a 15-20 négyzetméteres önálló stan­don dolgoztak. A négy évtizedes múltra visz- szatekintő Somogy megyei iro­da munkatársai 15 belföldi, el­sősorban somogyi program­mal, és több kedvezményes ajánlattal tisztelték meg a be­mutató látogatóit. Az érdeklő­désre jellemző, hogy a zárás előtt a vásárvárosban leg­alább 60 ezren keresték fel a Siótour bemutatóját. A so­mogyi utazási iroda munka- lársainak eredményes munká­ját jelzi, hogy zárásig 600 000 forintos forgalmat bonyolítot­tak le. A bemutató egyik érdekes­sége volt, hogy a helyszínen felállított NDK lakókocsi meg­tekintésére és helyfoglalására is lehetőség nyílt. A Siótour forgalmának meg­oszlására egyébként az volt a jellemző, hogy már nem az egy-két napos bevásárló utak, hanem az úgynevezett színtisz­ta turizmus vitte el a pálmát. Megnövekedett az érdeklődés például a görög tengerpart Iránt, de jelentős volt a ke­reslet az olasz- és a spanyol- országi tengerparti üdülések iránt is. Sokan idén az élet­színvonal romlása miatt külföl­di útjaikhoz az olcsóbb meg­oldást választják és lakókocsi­val utaznak. F. D. A zalaegerszegi kapus, Huszár menti meg a labdát a magasra ugró, hosszúra nyúlt fiotal pécsi játékos, Bódog elől. A ZTE— PMSC találkozó tudósítása a 8. oldalon. Fotó: Proksza László DÉL-DUNÁNTÚLI POLITIKAI LAP ÁRA: 5,20 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom