Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-15 / 74. szám

e Dunántúli napló 1989. március 15., szerda „Bercinek és Daninak’* Vita a politikai pluralizmusról _____________________________________________________________________________________________________________________ Iz otÓpFALU Havasi János dokumentumriportja Ahol atomerőművet építe­nek, ott izotóptemetőről is gondoskodni kell. Másfél évtizeddel ezelőtt azt mondta egy „atomszak­ember" (a püspökszilágyi ra­dioaktív hulladékfeldolgozó- és tároló kapcsán): „A ren­delkezésre álló terűlet lehető­séget biztosít a telephely bő­vítésére. A talajtani, hidro­geológiai viszonyok radioak­tiv hulladéktórolóhely létesíté­sére rendkívül kedvezőek." Volt erre válasz is, néhány hét múlva, egy miniszteri biz­tostól: ........kérjük az atom­er őművi hulladékok elhelyezé­sének kérdését - a Püspök­szilágy térségében létesülő ra­dioaktív hulladékfeldolgozó- és tároló telephely kialakítá­sánál - figyelmen kivül hagyni.” Úgy értve: a paksi atom­hulladék elhelyezése szem­pontjából. Azt írja Havas/ János kol­légának a napokban megje­lent,- IzotÓpFALU című doku­mentumriportjában: „Az em­berekre meglehetősen rossz hatással van, hogy még csak tervezik a létesítményt, de már itt áll előttük a vezetője.” A létesítmény: az ófalui atomtemető. Az emberek: en­nek a kis községnek a lakói. Akiket becsaptak. De csak őket?' „A megyei tanács nem hi­vatalosan szerzett tudomást orról, hogy az állami tervbi­zottság Baranyában, Magyar- egregy község határában kí­vánja elhelyezni a paksi atomerőmű másodlagos hulla­dékát.” — olvasom a kötet­ben. Vagy: „Az Országos Víz­ügyi Hivatal még ebben a hónapban (1981. május) meg­küldte a Dél-Dunántúli Víz­ügyi Igazgatóságnak a „Pak­si Atomerőmű. Radioaktiv hul­ladékok tartós tárolása, te­lephelykiválasztás” című ter­vezetet tájékoztatás és véle­ményezés céljából. Az igaz­gatóság a telephelyet térkép- melléklet híján beazonosítani nem tudta. Emiatt a javasolt terület hidrogeológiai viszo­nyairól véleményt nem nyil­váníthatott. Bővebb tájékozta­tást kért - de nem kapott." Akkor még Magyaregregyről volt szó. Lapozhatnék tovább a kö­tetben, dokumentumokat — határozatokat, vizsgálati jegy­zőkönyveket, papírhegyeket — idézve, szólhatnék arról: „erőművi" energiát fordított kollégánk a hirtelen támadt -•mert hirtelen napvilágra került - téma feldolgozására — de valami megzavar. Egy kérdés. Minek a jelképe Ófalu? Berci és Dani! Talán első­sorban erre keressétek a vá­laszt! Egy beidegződései alapján a rossz döntés kö­vetkezményeivel abszolút nem számoló iparági vezeté­sé? Vág/ annak, hogy a gé­pesített bürokrácia hogyan tud olyan hatalmas horderejű kérdéseket is függöny mögött tartani, mint amilyen például egy potenciálisan Tiat évszá­zadon keresztül veszélyforrás­ként kezelendő atomhulladék­temető? A glasznoszty széllé-, mében megrezdülő „Mi is va­gyunk!” gondolkodás csipke- rózsikai ébredéséé? Mert végül is nem az a kérdés: legyen-e atomtemető. Lennie kell. A kérdés: ez kikre tartozik? És persze: le­gyen biztonságos a létesít­mény. Lehet ezt ígérni? Le­het. Szavatolni? „És honnan tudják megállapítani most, hogy a jövő nemzedékek mennyire és miben károsod­nak?" Ez egy falugyűlésen hangzott el. Gondolom, Berci és Dani, nektek nem a válaszon kell gondolkodni. Csak azon: le­gyen mindig, aki a kérdést- ha kell - felteszi. Ajánlom figyelmetekbe édesapátok könyvét! M. A. A pluralizmus megvalósulá­sának legnagyobb problémá­ja a sztálini pártállam kon­cepció, illetve maga a sztá­lini rendszer, melynek marad­ványai ma is léteznek, hat­nak. Lenin nem tett egyenlő­ségjelet a párt és az állam közé, ezt Sztálin hozta létre. A NEP-korszakban létezhettek különböző megközelítési mó­dok, platformok, voltak alter­natívák és azok nyilvánossá­got is kaptak. Lenin elméleti­leg az egypártrendszer mel­lett sem kötelezte eleve el magát. Hangsúlyozta a mai népfront-gondolatot is, ami­kor ezt írta: 'Szó sem lehet semmiféle eredményes kom­munista építésről, ha a leg­különbözőbb munkaterülete­ken szövetségre nem lépünk a nem kommunistákkal.” Grósz Károly és Sztipe Suvar februári bellyei eszmecseréje ehhez a lenini gondolathoz tért vissza, amikor megállapí­totta: „A kommunisták nem építhetik egyedül a szocializ­must.” Lenin életének utolsó évei­ben erőteljesen szorgalmazta az apparátusok csökkentését, megfelelő ellenőrzését, illetve ennek garanciáit igyekezett megteremteni. Ugyanakkor már az ő idejében felépült egy felülről szervezett hatalmi szervezet, mely lehetővé tette a paternalista uralmi gyakor­lat megteremtését. Ennek el­ső lépése az alárendelt szer­vek önállóságának csökkenté­se, majd megszüntetése volt. A „pártfegyelem” és a „de­mokratikus centralizmus" me­chanizmusa lehetővé tette, hogy gyakorlatilag a főtitkár nevezze ki a Politkai Bizott­ság, majd a KB tagjait, illet­ve az erőszakszervezetek ve­zetőit. Kialakult -az az illúzió, hogy az emberi szükségletek központilag meghatározhatók, kielégítésük az adott körül­mények között megtervezhető és az államot óramű pontos­sággal irányítani lehet. A „sztálini hatalmi rend­szer” egyközpontból irányított, s e rendszerben a hatalom és nem a társadalom stabi­litása a legtöbb érték, s a fe­lülről jövő adminisztratív irá­nyítás a meghatározó. Ez a rendszer nem kedveli, ha az állampolgároknak önálló vé­leménye van, s különösen nem szereti, ha hangoztatják is. Ez a hatalmi berendezkedés ellene van a kritikus és ön­álló gondolkodásnak. Lojális alattvalókra van szüksége. És nyugodtan állíthatom, saját tapasztalataim alapján is, ná­A felszálló ág kezdetén Újra kezdeni az építkezést Az egypárt-többpárt kérdésköre az utolsó tabu­téma, amihez több mint negyven évig nem volt szabad hozzányúlni. Szent és sérthetetlen volt a hivatalos álláspont: a szocializmust csak az egypártrendszer keretei között lehet felépíteni. Független közgazdász kutatóként nem vagyok és nem leszek semmiféle pártnak a tagja. A téma vi­szont foglalkoztat, 1988 augusztusában, mint a HNF Országos Tanácsának tagja, részt vettem a pluralizmussal kapcsolatos vitákban és tanul­mányt is írtam ebben a témában. lünk az elmúlt húsz évben a lojalitást a politika, illetve a vezetés, így c\ munkahelyi ve­zetés is többre értékelte a kreativitásnál, a tényleges szellemi teljesítményeknél. A felülről történő kiválasztás lett egyik oka a kontraszelekció­nak, hiszen egy vezető sem szereti, ha tehetségesebbek a beosztottjai, mint ő. A „kö­zépszerű, szürke” vezetők nagy tömegéből adódó prob­lémákat ma már az MSZMP vezető szervei felismerték, de a megoldástól még távol va­gyunk. összefoglalva: a sztálini lendszer egy olyan építkezés­hez hasonlítható, ahol elő­ször akarták a tetőt megépí­teni, majd a falakat, és az­után az alapokat. Mindezt íróasztal' mellett kitalált, s a gyakorlatban nem igazolható gazdasági törvények alapján teszi a sztálini elmélet. A „rövidített sztálini marxizmus” legtöbb elemét a legutóbbi időig megőriztük, ez kincstá­ri optimizmust áraszt és apo- Icgelikus tanokat oktat. A legnagyobb hibája, hogy min­denre kész választ ad, illetve ezt hirdeti, s elveszítve a két­kedést, tudományosságát is elveszítette. Marx „A tőké"- beri megfogalmazta, hogy az ember akkor ismerix el való­ságosan a gravitáció törvé­nyét, amikor ráomlik a meny- nyezet és a falak. Ez történt most a sztálini rendszer ma­radványaival is. A gorbacsovi reformok „forradalmisága” is így érthető. Hasonlatomnál maradva: nem elég a foltoz- gatás, le kell bontani az épü­letet és újra kell kezdeni az építkezés. ' A történelem értékel A szocializmus objektív gazdasági törvényei ismereté­nek . hiányában veszélyes gazdaságpolitikát csinálni. Ne­hézségeinket fokozza, hogy a szocializmusban is érvényesül a termelőerők és a termelési viszonyok dialektikájára vo­natkozó marxi tétel. Marx ugyanis ezt írta: „Minden ed­digi társadalmi forma a gazdaság - vagy ami ugyan­az, a társadalmi termelőerők — fejlődésénél fogva tűnt le.” A s/ociaüsta országok eseté­ben a tőkés országokhoz ké­pest „alacsonyabb” színvona­lú termelőerők és a tőkés rendszerhez viszonyítottan „magasabb” szocialista ter­melési viszonyok között ellent­mondás alakult ki. A marxi tétel megsértése arra kény­szerít bennünket, hogy újra biztosítsuk ezt az összhangot. Ez az ortodox marxisták szá­mára visszalépést jelent. Az elméletet a gyakorlat méri le, értékeli, s a történe­lem - Ady Endre gondolata alapján - bírája a marxiz­musnak is. Az eddig leírtak élesen rá­világítanak a hatalom ellen­őrzések problémájára. A ró­maiak ezt így fogalmazták meg: „Ki őrzi az őröket?" Úgy vélem, a párt nem ak­kor tölti be a vezető szere­pét, ha monopolhelyzetet vív ki önmaga számára az érde­kek ütköztetésére és az érdek formálására. A monopolhely­zet az ember általános ter­mészete m.iatt is káros, el- kényelmesedéhez, lassú rea­gáláshoz, torzulásokhoz vezet az élet bármely területén, a gazdasági életben, a politi­kában, a tudományban is. Ma már a szocializmus hi­tele, sőt léte függ áttol, hogy a sztálinizmus előzőekben vá­zolt rendszerétől megszaba­duljunk. A legfőbb probléma, hogy az innovációs folyama­tok lelassultak. Ez egyenes következménye az eddig el­mondottaknak. Teljesítmény­visszatartási mechanizmus, sőt pazarlás érvényesül szinte minden területen. Gondolko­dásunkat önkontroll szabá­lyozza, fékezi, mivel mindig egy létező vagy létezhető fel­sőbb megítélést veszünk fi­gyelembe. Ez számos terüle­ten tapasztalható. A „rózsa­színűre” festett jelentésekben, az irányító szervek látogatá­sakor a dekorált fogadó te­rep kimunkálásában, az ön- ellenőrzésben ami tetten ér­hető abban, hogy a felszó­lalók nem úgy beszélnek, ahogy éreznek, hanem ahogy tőlük elvárják. Veszélyes időszak előtt Végül az „öreg ló és a kis- csikó” esélyeit részben más­ként látom, mint Szotáczky Mihály. Saját kutatásaim alapján állíthatom, hogy a hosszú, úgynevezett Kondra- tyev-ciklus mélypontján va­gyunk. A tőkés országok hosszú ciklusaihoz képest a követési idő 7-8 év a szocia­lista országok, így Magyar- ország esetében is. A tőkés országoknál a mélypont 1983- ban volt, Magyarországon mást várható a hosszú ciklus mélypontja. Ebben a helyzet­ben kialakult a Gerhard Mensch által megfogalmazott „technológiai patt”, ami a gazdaság válsághelyzeteinek az innováció alapján történő értelmezése. A megújulás erői ugyanis a válsághelyzet­ben összecsapnak a társa­dalom konzervatív erőivel. Először az utóbbi erők győ­zedelmeskednek, mivel hatal­muk és vezetői pozíciójuk ezt lehetővé teszi. Az új helyzetre a társadalom azért a régi módon válaszol, így elmarad­nak az innovációk. A válság tovább nő, ami kikényszeríti a haladó erők győzelmét és a jelentős innovációk bevezeté­sét. Ez a probléma nem ge­nerációs kérdés elsősorban. Az elmúlt 200 év történél-' me igazolja azt az empirikus tényt, amit Kondratyev már 1925-ben megfogalmazott, hogy a felszálló ág kezdetén, tehát a mélypontból való ki­lábalás után voltak a leg­szörnyűbb háborúk, forradal­mak és ellenforradalmak. A politikai megrázkódtatások okai: a gazdasági élet fel­gyorsul, a piacokért és a nyeisanyagokért folytatott harc kiéleződik, új gazdasági erők jelennek meg. Veszélyes idő­szak előtt állunk, s nemcsak mi, hanem a többi szocialista ország is. Az összefüggések gyois feltárása fontos feladat, még ha gyógymódot nem is tudok ajánlani. Thomas Mann a Varázshegy című könyvéből Hans Castorpot idézve zárom hozzászólásomat: „Bizonyos jóslatok 'nem azért hangza­nak el, hdgy bekövetkezze­nek, hanem azért, hogy ne következzenek be, mintegy ör- dögűzés-szerűen." Dr. Sipos Béla •• szerzője XvKvV.v. Dr. Lajos Iván A „Szürke könyv" tulajdon­képpen nem létezett, mégis a II. világháború előestéjén La­jos Iván e néven ismert mű­ve Magyarországon a legna­gyobb hatású, bátor, sőt a hő­si megnyilatkozások közé tarto­zott. A 30-as évek vége felé ugyanis Európában „rendet te­remtő" hitleri expanzió, a ma­gyarságot is veszélyeztette. Ebben az időben, - két év­vel megelőzve Teleki Pál ön- gyilkosságával megpecsételt tiltakozását 1939-ben je­lent meg Lajos Iván műve: a „Szürke könyv”. Lajos Iván 1906.. február 3- án született Pécsett. Apja a Széchenyi Gimnázium tanára volt. Középiskoláit és a jogi egyetemet is szülővárosában végezte, s itt avatták az egye­temen elsőként „sub auspiciis gubernatoris” doktorrá. Előbb az Egyetemi Könyvtár, majd a Tankerületi Főigazgatóság tiszt­viselője lett, s közben több tanulmányt publikált főként a külpolitika köréből. 1939-ben jelent meg híres műve, ame­lyet éveken át mindenki egy­szerűen csak - a könyv borító­lapjának színéről —, így emle­getett: a „Szürke könyv”. A könyv megjelenése után hama­rosan kétszeresen is fedőnév lett, mert csak suttogva lehe­tett róla beszélni. A valódi címe ez volt: „Németország háborús esélyei a német szak- irodalom tükrében”. A mű adatokkal bizonyította, hogy a küszöbön álló háborúban a hitleri Németország, a vele szemben álló szövetségeseket Blitzkrieggel» le nem győzi, a hosszú ideig tartó háborút pe­dig el fogja veszíteni. A könyv 1939 júniusában jelent meg, és júliusig, amig német köve­telésre a rendőrség el nem kobozta, a Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyom­da Rt. szinte éjjel-nappal csbk ezt nyomta. A két hónap alatt tizennégy kiadásban fogyottéi, s a harminchárom éves zse­niális szerző művét, csaknem minden európai nyelvre lefor­dították. (Az 1939 szeptembe­rében megjelent londoni ötö­dik kiadás címlapján ez olvas­ható: „Germany’s war chan­ces, 5-th Edition. The world famous book for which crimi­nal action was taken against the author in Hungary under Nazi pressure. Says book: Nazis can’t win.") Túlzás nélkül mondhatjuk tehát: a pécsi fia­talember könyve az egész vi­lágon a legnagyobb feltűnést keltette. Három hónappal o könyv megjelenése után, 1939 szep­temberében a németek Dan­zignál eldördült puskáitól lángba borult a világ. Meg­kezdődtek a gyors és látványos német katonai sikerek. A náci hadsereg hetek alatt or­szágokat hengerelt le. Lajos Ivánt pedig közben, mivel mű­ve - az ügyészi vádirat szavai szerint -, „az olvasók lelkében a Német Birodalommal fenn­álló baráti viszony és együtt- haladás szálait igyekszenek szétszakítani, és éppen ezért a magyar állam és nemzet jö­vője szempontjából oly fontos külpolitikai érdekeket veszé­lyeztetik” - állásából elbocsá­tották. 1944. március 19-én, hazánk megszállásakor pedig, a németek nyomban letartóz­tatták szülei Budapest, Ráday, utca 30. sz. lakásából, és a legelső transzporttal a maut- hauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945. május 5-én, négy nappal a teljes győzelem előtt, érte meg a felszabadulást a mauthauseni haláltáborban. Ezután Budapesten, szüleinél talált újra otthonra, s a Köz­oktatási Minisztériumban osz­tálytanácsosi kinevezést kapott. Életének további sorsa már csak a szülők elmondása alap­ján ismeretes. Dr. Lajos Ivánt 1945 decemberétől egy Nata­sa nevű lány többször felke­reste a lakásukon és mindig el­hívta egy szovjet tábornokhoz baráti beszélgetésre. Annak a bizonyos tábornoknak a nevét Lajos Ivón soha nem említet­te. Lehet, hogy nem is tud­ta. A szülők csa'k arra emlé­keztek, hogy a beszélgetésből hazajövet mindig hallgatag, rosszkedvű volt. 1946. június 17-én is megjelent Natasa, nogy Lajos Ivánt gépkocsin a tábornokhoz vigye, ő azonban ezúttal elfoglaltsága miatt a kérést teljesíteni nem tudta, s ezért a találkozást másnap­ra beszélték meg. Natasa jú­nius 18-án meg is jelent, és együtt távoztak a Ráday utcai lakásból. Lajos Iván erről az útjáról többé nem tért vissza. Harcos Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom