Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-12 / 71. szám
Az igényes magyar olvasók lapjának rangjára pályázik Útjára indul |Jj JDÖ ■ ■ Iff ™ az uj lao Pénteken az óbudai Új-Si- pos étterem zsúfolásig megtelt érdeklődő újságírókkal. A sajtótájékoztató keretében alapítói (Csukás István, Gyurko- vics Tibor, Hernádi Gyula, Lázár Ervin, Szakonyi Károly és Végh Antal főszerkesztő) útjára bocsátották az új független irodalmi, közéleti folyóiratot, az Űj Időt. Noha a név sokakban az egykori Új Idők emlékét kelti fel, az új lap nem a Herceg Ferenc nevével összeforrt szellemi hagyomány folytatója, hanem a mai magyar valóságról való felelős gondolkodás, a nyílt beszéd, a kis emberi ügyeket is vállaló fórumként lép az olvasók elé. Az új lap noha „hivatalosan" minden hónap 15-én jelenik meg, tizedikén már utcára került. így lesz ez a jö- bőben is - mondta Végh Antal főszerkesztő. Ha felgyü- lemlenek oz anyagok, akkor pedig különkiadásokkal jelentkeznek. így márciusban, még a második szám megjelenése előtt, első különszámunkban adjuk közre Lajtos Árpád őrnagy emlékiratait, a Szent László Hadosztályról, a Katonapolitikai Osztályról, az Államvédelmi Osztályról szóló írásokat. Az első számban Bella István versét, Szakonyi Károly és Végh Antal elbeszélését, Sza- kolczay Lajos Péter Bulányi (Beszélgetés- egy börtönviselt magyar piarista pappal) című interjújának első részét olvashatjuk, Hernádi Gyula A „Lenin Agyát Kutató Intézet” tör- ténfetét adja közre. A Hogy érzi magát? cím alatt dr. Erőss Pál, Kovács Adóm, és Uj. Rajk László válaszol a címbeli kérdésre. Újdonság, ilyen még nem volt: Végh Antal elmondta, hogy a lapban vállalkoznak olyan írások megjelentetésére is, amelyek, hogy is mondjuk csak, egyébként nem láthatnának nyomdafestéket. Tehát, aki szeretné versét, vagy novelláját viszontlátni az Űj Időben, fizetség ellenében vállalkozik erre a szerkesztőség. Mennyiért? Nem leszünk olcsók — mosolyog Végh Antal és gyorsan hozzáteszi: természetesen az etikai mércénk ezekre az írásokra is kötelezői Százezer példányban, 48 oldalon, 48 forintért kerül a lap az olvasókhoz. Célkitűzése: mindéi igényes magyar olvasó, minden népet-nemzetet szolgálni akaró szerző lapja kíván lenni. Úgy legyen. Nádfedeles ház a 6-os út mentén Nyitás előtt a Kulcsos Vendégfogadó Eredeti neve is ez volt a 'hajdani csárdának: Kulcsos Vendégfogadó, azután megszűnt és szükséglakás lett belőle. majd végképp elhagyatott, romos épületté vált. A régi fogadó a 6-os út mentén, a pécs-vasasi elágazásnál: ha Budapest felé megyünk, a híd után mindjárt 'jobbra látható. Építkezés folyik itt, felújították, sőt ikibővíették az épületet. A munka a vége felé közeledik: a Kulcsos Vendégfogadó ismét megnyílik és május 1-jétől várja vendégeit. A városi tanács szerette volna ismét vendéglátó egységként üzemeltetni ezt az épületet, ezért pályázatot írtak ki, amelyre több mint tízen jelentkeztek. Végül Is Csernyik Istvánnak és családjának a pályázatát fogadták el, ők meg is vették a régi épületet- Mi várja itt majd az útról betérő vendéget?- Miután nemcsak a régi épületet újítottuk föl, hanem egy új szárnyat is építettünk hozzá - ez az új rész a nádfedeles -, így lehetőségünk van többféle szolgáltatást is nyújtani. Lesz először is egy nonstop büfé, hideg- és meleg ételekkel egyaránt. Maga az étterem kétszáz főt tud egyszerre befogadni, s itt vállaljuk nagyobb rendezvények tartását is. Az eredeti épület emeletén lesz a penzió, négy kisebb és két nagyobb szobával. Ezenkívül lesz egy kis üzlet is, egy mini markét, ahol minden olyasmit szeretnénk árusítani, amire egy utazónak szüksége lehet. Mindezen túl lesz egy huszonöt kamiont és száz személygépkocsit befogadó parkoló is, nyáron pedig a fogadó udvarán kerthelyiséget nyitunk.- És az árakf — Áraink nem fogják elérni a másodosztályú áraikat. Május 1-jén nyitunk, de a penzió-részt csak a hónap közepétől üzemeltetjük. A tizennyolc fős személyzettel dolgozó fogadó egyik étel- különlegessége a Kulcsos takony puliszkával lesz, a Kulcsos tál összeállításán még most dolgoznak, szeretnének természetesen valami egyénit kitalálni. Egy nagy gondjuk von: nincs telefonjuk és nem is kaptak rá ígéretet, Ez nagyon megnehezíti egy fogadó működtetését. D. Cs. Parlamenti percek Ami a fudósíi-ásokbó! kimaradi' Virágok. Szegfűk, halványsárgák és fehérek, Jakab Róbertné, az Országgyűlés alelnökének asztalán. Jakab- né a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárnője, nőnapra kapta a cseh nagykövettől. Mária minden ülésszak előtt izgul, neki nincs kevésbé fontos Országgyűlés. Mielőtt becsengetnek, megpihen tekintete egy pillanatra a szegfűkön. Két gyermeke közül, a kisebbik a 16 éves jut eszébe, aki ma egyedül ünnepli a születésnapját. * Virágok. Szegfűk, pirosak és sárgák. Minden ország- gyűlési képviselőnő előtt. Medvetzky Antal né dr. Baranya megyei országgyűlési képviselőnő, szeme egy üres helyre téved, virágait áthelyezi. A baranyai és Bács- Kiskun megyei képviselőnők követik, szegfűik ott piros- lanak, már elhunyt képviselőtársuk, a tiszakécskei tanácselnök asztalán. Gondoltam, hogy beszélgetésre, a szünetben akad egy szabad perce Medvetzky Antalnénak, a baranyai képviselő csoport egyetlen „független” képviselőjének. De, egyik szünetben az ügyrendi bizottságba - amelynek tagja —, rohant, a másikban pedig a parlamenti jelölő bizottságba, — amelybe most választották majd kezdte elölről. De beszéltek helyette arcának fáradt vonásai, s még jutott egy gondolata leányára, aki nőnapon, otthon a születésnapját ünnepli, egyedül. A képviselőkkel csak a folyosón beszélgethettem, s ők is ott egymással. ígéret már van, de képviselői szoba még a továbbiakban sem lesz. Hogy mennyibe kerülnek a márciusi Országgyűlések - március 8., 9„ 10., 14. és a 22-én kezdődő —, a képviselőknek? Az utazás ingyenes, a szállás — egy ágy egy éjszakára 700 Ft -, az ebéd ala carte, s mindez zsebből. Illetve, a havi ötezerforintos képviselői tiszteletdíjból. Úgy tűnik ez feltűnt az illetékeseknek is, mert fontolóra vették a szállásdíj térítését. S ami hiányzott a parlament folyosóiról: a megyei napilapok. Hiába keresték a baranyaiak is a Dunántúli Naplót, csak Békés Megyei Népújságot találtak. * A sok siránkozás után, hogy drága a parlamenti Gundel-büfé, és éttermi étkezés, hát kerestem egy olcsóbb megoldást. (Bár megjegyzem a Gundel-szaká- csok kitettek magukért a naranccsal, kivivel, meggyel díszített nagy szelet hús és füstölt nyelv feltétes extra szendvicseikkel és mindezt 24 Ft-ért, amit még mi, újságírók is megengedhettünk magunknak.) S amit találtam: a parlament alagsorában lévő tágas, tiszta pinceétterem, ahol 40—50 Ft-ért percek alatt komplett ebédet szolgáltak fel. Marton Gyöngyi YDN-világhiradó Környezetvédelmi csúcstalálkozó Hágában Németh Miklós megbeszélései A Magyar Demokrata Fóram országos gyűlése (Folytatás az 1. oldalról)^ Az országos gyűlés első napján a leendő napilap pró- ibaszáima'ként ^megjelent az MDF-újság első szórna, s ezt követi vasárnap a második. Közük a gyűlésen elhangzott felszólalásokat, interjúkat, elemzéseket és a helyi szervezetek dokumentumait. A harmadik, hétfőn megjelenő lapot március 15-ének szentelik a szerkesztők. Az alapszalbólytervezet és a programtervezet vitái vasárnap tovább folytatódnak. Megyei döntők ünnepélyes eredményhirdetése (Folytatás az 1. oldalról) A pécsi Ifjúsági Ház nagyterme megtelt a jutalmazott tanulókkal. Végignézve rajtuk, úgy tűnt, egyikük sem bánta meg, hogy kicsit többet izgultak az elmúlt időben a szokásosnál, hogy vállalták - felkészítő tanáraikkal együtt - a többletmunkát. A közelemben ülő Ruppe Péter (Mohácsi 502. sz. Radnóti Miklós Szakmunkásképző Intézet), Devecska Károly (a komlói 501. sz. Vájár Iskola) és Sándor Gabriella (pécsi Gyors- és Gépíró Iskola) válasza is ezt igazolta.- Otthon is mindenki örült és talán a leendő munkahelyeinken is figyelembe veszik az eredményeinket - nézett rám bizakodva Devecska Károly. t Az eredményhirdetéssel még nem ért véget az ünnepély, a mohácsi 502. sz. Radnóti Miklós Szakmunkásképző Intézet tanulói változatos, színvonalas kulturális műsorral tették emlékezetesebbé társaik számára ezt a szombat délelőttöt. A hágai környezetvédelmi csúcstalálkozón résztvevő Németh Miklós miniszterelnök, szombaton délelőtt - a szakértők eszmecseréjével egyidejűleg —, kétoldalú megbeszéléseken vett részt. Először holland kollégájával, a konferencia egyik kezdeményezőjével találkozott. A megbeszélésre Ruud Lubbers hivatalában került sor. Ezután az állam- és kormányfők szálláshelyén, a Kurhaus Hotelben Michel Rocard, francia Áz Országos Béketanács ülése A békemozgalom tartalmi és szervezeti fejlesztéséről tanácskozott az Országos Béketanács szombaton délelőtt, a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára megnyitó beszédében javasolta: az ülés határozzon a júniusra összehívandó országos békekonferenciáról. Ajánlotta, hogy alakítsanak két bizottságot az új politikai platform kidolgozására, illetve a szervezeti és működési szabályzat kimunkálására, s az országos tanácskozás előkészítésére. Az OBT támogatta a júniusi országos békekonferencia megrendezését. miniszterelnökkel találkozott Németh Miklós, akinek délelőtti programjában még egy mégbeszélés szerepelt: Ingvar Cartsson, svéd miniszterelnökkel. Délben Beatrix, holland királynő adott ebédet az állam- és kormányfők tiszteletére. A miniszterelnökök, államfők másfél órásra tervezett délutáni tanácskozása után, ünnepélyes külsőségek között írták alá a Föld légkörének védelméről szóló Hágai Nyilatkozatot. Lövések 'az NDK—NSZK határon Helmut Haussmann, az NSZK szövetségi gazdasági minisztere lemondta az Erich Honeckerrel, az NDK párt- és állami vezetőjével hétfőre tervezett megbeszélését. Döntése okaként arra hivatkozott, hogy a másik német állam határőrei pénteken újra tüzet nyitottak menekülő NDK-állam- polgárokra. A nyugatnémet miniszter által felrótt eset péntek délután' történt a nyugat-berlini határon. Spandau közelében. A határőrök lövéseket adtak le három személyre, majd őrizetbe vették őket. A nyugat-berlini ügyekben illetékes hatalmak képviseletében a brit városparancsnok nyilatkozatban ítélte el és az emberi jogok megcsúfolásának nevezte az NDK-határőrök eljárását. Várossá avatták Letenyét Grósz Károly látogatása Várossá avatták szombaton a Zala megyei Letenyét. A jeles alkalomból délelőtt ünnepi ülést tartott a helyi tanács. A testület tagjain kívül több mint 200-on - helybeli lakosak és vendégek - jelentek meg a művelődési ház nagytermében. Az elnökségben helyet foglalt Grósz Károly, az MSZ'MP főtitkára is. ünnepi beszédet az újdonsült város tanácselnöke, Ros- tonics László mondott. A városalapító okiratot — elismerő szavak kíséretében — Grósz Károly adta át a tanácselnöknek, aki a város díszes kulcsát nyújtotta át a főtitkárnak. Befejezésül Zala megye öt városának nevében Kustos Lajos, Zalaegerszeg tanácselnöke köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit és kisplasztikát ajándékozott a „legfiatalabb testvérnek”. Grósz Károly a nap további részét is Letenyén töltötte. Séta keretében kereste fel az ifjú város új létesítményeit. Ebéd után politikai nagygyűlésen vett részt a párt főtitkára a leendő fumérüzem műhelycsarnokában. Mintegy 3000 hallgatója előtt dk MSZMP megújulási törekvéseiről, kibontakozást segítő programjairól, társadalmi, politikai és gazdasági életünk aktuális kérdéseiről szólt. Programjának zárásaként pedig megtekintette a csaknem félmilliárd forintba kerülő korszerű üzemet. cfl? DOHÁNYGYÁR A PÉCSI DOHÁNYGYÁR PÁLYÁZATOT HIRDET: számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére. A munkakör meghatározott időre szóló megállapodáson alapuló munkaviszony keretében 5 évre __ alkalmasság esetén továbbra — töltjük be. AZ OSZTÁLYVEZETŐ FELADATA: számítástechnikai segítséggel működő számviteli apparátus irányítása, mérlegkészítés. PÁLYÁZATI FELTÉTEL: felsőfokú végzettség. Ipari számviteli, általános vállalatgazdasági ismeretekkel, gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: a pályázó legfontosabb személyi adatait, részletes szakmai önéletrajzot, a képesítést igazoló okiratokat, vagy azok másolatát. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1989. március 20. AZ ELBÍRÁLÁS HATÁRIDEJE: 1989. április 30. Bővebb felvilágosítást Sigora Irma személyzeti osztályvezető ad a 26-944-es teleforiszámon. LEVÉLCÍM: Pécsi Dohánygyár. 7622 Pécs, Dohány u. 2—8., személyzeti osztály. 2 vasárnapi