Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-12 / 71. szám
Lada Szamara 1500-as ötajtós, ötsebességes A pécsi Garancia Szövetkezet o napokban kezdte konvertibilis valutáért árusítani a Lada Szamara 1500-as változatát. Lehetőséget kaptunk, hogy kipróbáljuk ezt a Magyarországon a Merkúr által még nem forgalmazott típust, így tapasztalatainkról beszámolhatunk a VDN olvasóinak. Az 1300-as Lada Szamarakból egyre több fut útjainkon, s lévén hogy ezek méretei, műszaki megoldásai hasonlóak az általunk tesztelt típussal, ennek részletezésétől eltekintünk. Ami a küllemet illeti eltérés, hogy az 1500-as Szamara ötajtós: kétségtelen, ízlés kérdése, de talán előnyére válik ennek a típusnak a hátsó két oldalajtó, esztétikusabb lett az amúgy meglehetősen marcona forma. Az viszont vitathatatlan, hogy a négy ajtó praktikusabb, hisz a hátsó ülésekre ülők megkímélhetik magukat a kényelmetlen bujkálástól. (Egyébként érthetetlen, hogy az 1300-ast miért nem gyártják négy oldalajtóval.) Az 1500-as Szamarára két külső oldalvisz- sZöpillarvtó tükröt helyezték, melyeknek különösen akkor látja jó hasznát a vezető, ha a hátsó üléseken is vannak utasok. Ami a belső kiképzést illeti: az utastérben ennél a típusnál is uralkodó a műanyag, amit csak lehetett ezzel borítottak az oldalkárpitozástól, a tetőig. Ebből óhatatlanul következik, hogy az egymással érintkező elemek bizonyos rezonancia tartományban zörögnek. (Tapasztalt „szpma- rósok" szerint, ez sziloplaszttal, vagy egyéb tömítőanyaggal megszüntethető.) A műszerfal jój áttekinthető — a finom megoldások közé sorolható, hogy éjszakai vezetéskor a zöld színű lámpa világításának erősségét szabályozni lehet —, a kiugró műanyag „ernyő" azonban napsütéskor nem fedi jól a műszereket, így a borító üveglap tükröződik. A formatervezett kagylóülések tulajdonképpen kényelmesek, s könnyedén állítható- ak, azonban az első ülések felső része meglehetősen kés-, kény, így a vállat nem tartja. A kényelmetlenségek közé sorolható, hogy különösen a hátsó üléseken a magasabb utasok, csak behúzott fejjel férnek el, s hogy az indítóberendezés alatt elhelyezett szl- vatógombot nagyon elbújtatták, így működtetése igen körülményes. Ami a 2109 típusjelzéssel forgalomba kerülő 1489 köbcentiméteres, 72 (óerős autó motorját illeti, csak a legjobbakat lehet leírni. Hallatlanul szépen dolgozik, csendes, s remekül ugrik. Gyári adat nem állt rendelkezésemre, saját mérésem szerint, 100 kilométeres sebességre 13 másodperc alatt gyorsult fel egy személy- lyel, de három fenőttel az .utastérben is 14,5 másodperc alatt. Ebbe a típusba az ötöt- dik sebességet Is beépítették, ennek előnye igazán akkor élvezhető, amikor hosszabb távon autózik az ember. Nyilván ez is közrejátszik abban, hogy igen jó a kocsi fogyasztása: mérésem szerint, száz kilométeren 7,5 liter 92-es oktánszámú benzint evett úgy, hogy több száz kilométert autóztam a sűrű pécsi forgalomban, s városon kívül sem éppen kíméletes stílusban vezettem. A Szamara fékrendszere, fékezési készsége olyan, mint amilyen egy korszerű és gyors kocsitól elvárható, ugyanez azonban nem mondható el a kanyarstabilitásáról. A magas építésnek „köszönhetően” hosszú, elnyújtott ívekben sodródik a hátsó része, igaz, ez megfelelő gázadással korrigálható. Végeredményben az 1500-as Lada Szamara „gyerekbetegségei" ellenére is jó személy- gépkocsi, s őszintén reménykedünk abban, hogy mielőbb nem csupán konvertibilis valutáért, hanem forintért is hozzájuthatunk. Roszprim Nándor Tolna város Március 1-jétől - fennállása óta immár harmadszor -, várossá nyilvánították Tolnát. A két, egykor önálló, ma már szinte teljesen egybeépült Tolna és Mözs ezután Tolna városként szerepel tfz ország közigazgatási térképén, egyetlen társközséggel, Fócánkerttel. A nyugodt hangulatú településen lépten-nyomon az elmúlt évek fejlesztésének látható eredményeivel találkozik az idegen. Új és most épülő lakások, megszépített közintézmények és kommunális munkák a bizonyítékai annak, hogy az itt élők sokat tettek lakóhelyükért, de mint mondták, bőséggel vannak még feladataik, terveik. Képeink fent balról a város központját, az épülő új lakások egy csoportját, illetve lent a város könyvtárát mutatják. Kóródi Gábor felvételei Még mindig a gyűrű megy legtöbbször vándorútra Kölcsön - teljes inkognitóban Nőtt Dél-Dunántúl egyetlen zálogfiókjának forgalma Idős, de fürge asszony toppan a „Kiváltás-átírás" feliratú ablakhoz kisebb csokorra való zálogjeggyel. Néhány perccel később a „Kiadás” ablakánál átvesz valamiket, majd a tenyerét behajtva sietősen a várakozó élete párjához lép: kinyújtott markába perget néhány apró aranyékszert, majd szó nélkül sarkon fordul, s megy a „Felvétel” feliratú ablakhoz. Ott éppen egy búszonéves fiatalember rádiósmagnóját próbálja ki a becsüs. Néhány percen belül újabbak és újabbak térnek be a pécsi zálogházba, amely, nek „becézve” a Zaci a neve, hivatalosan viszont a Bizomá- •nyi Árúház Vállalat 32. zálog- fiókja. A következő fertályórában a kölcsönkérők kivétel nélkül nők, a legkülönbözőbb korosztályból. Helyismeretüket feltételezi, hogy egy pillanatig sem tétováznak, hogy melyik ablakhoz kell járulniuk. Van, amelyik láthatóan zavarban van, fejét nem meri oldalt fordítani mások dacosan állják a figyelő tekintetet.- ügyfeleik szégyenük, hogy zálogba kell tenniük becses holmiaikat? — kérdezem ennek láttán Józsa Ignácné üzletvezetőt.- Miért szégyenlenék? - 'kérdez vissza. Ez is csak egy kölcsön, sőt annyival egyszerűbb más kölcsönformánól, hogy éhhez nem kell kezes, csak megfelelő értékű zálogtárgy, s az ügyfél neve teljesen inkogmtáan marad, hiszen magunk sem tudjuk. Egyetlen tanúsítvány a zálogjegy. Egyébként bárkivel előfordulhat, hogy sürgősen szüksége van egy nagyobb pénzösszegre, vagy hogy a családi kaszszát kell kipótolni a fizetésig. Fiókunk dolgozói is igénybe veszik ezt a lehetőséget. Elég nagy titokzatosság övezi a zálogfiók forgalmát, a zálogba tett tárgyak értékét: fotózásra sem az üzletben, sem a raktárban nem kaptunk engedélyt, s konkrét adatokból sem sokat árult el a fiókvezető, pedig volt olyan feltételezésünk, hogy a mostani romló életszínvonal és gazdasági helyzet közepette csak fellendülhetett a zaci forgal- ima, s csak növekedhet a ki nem váltott, a Bizományi Áruházban értékesített zálogtárgyak száma. — Nehéz bármiféle összehasonlítást tenni, hiszen a fiókunkat két éven át felújították, s ez idő alatt csak ékszereket vettünk zálogba. Tavaly május óta fogadunk csak teljes körűen minden értékes zálogtárgyat. Ennek figyelembevételével lehet értékelni, hogy tavaly forintban számolva zálogosítás! forgalmunk 18 százalékkal, kiváltási forgalmunk 10 százalékkal volt magasabb, mint 1987-en. Naponta 250— 350 zálogjegy fordul meg nálunk, de nagyjából ennyi volt tavaly is. Hogy ezekhez hány ügyfél tartozik, azt nem tudhatjuk, hiszen többségük mások megbízását is teljesíti. Az egész DélnDunántúlon a pécsi az egyetlen zálogfiók. Azért kapunk adatmorzsákat, érdekességeket. Például azt, hogy a kölcsönösszegnek tulaj, dohképpen nincs alsó és felső határa: lehet sok tízezer, de llehet 60—80 forint is. A két véglet azonban nem jellemző. Az utóbbi időben a legnagyobb értékű zálogkölcsönt, — több mint 40 000 forintot egy arany dísztárgyért adták. Felső határ csak értékes híradástechnikai eszközöknél létezik: 15 000 forint. Ezek most a legtipikusabb zálogtárgyak a hagyományosan listavezető arany karikagyűrűk mellett. A kölcsönök átlgösszege egy év alatt 15—20 százalékköl emelkedett, de ugyanígy a tört arany és ezüst felvásárlása is. Ez is jelzés értékű adat, s az talán mégírtkább, hogy a BÁV nem olyan túl régen négyre bővítette dunántúli zó- logfiókjai számát a tatabányai megnyitásával. D. I. A Pécs Városi Tanács februári ülésén a karzat többször megteapsolta az elhangzott hozzászólásokat. Néhány tanácstag felszólította a karzaton helyet foglalókat, hogy mondják el véleményüket a mikrofon előtt, de ne zavarják az ülést, majd Dobszal Dénes tanácstag, arra kérte a levezető elnököt, hogy állapítsa meg: a karzaton tartózkodó apparátusi dolgozók, saját munkaidejük terhére vannak-e jelen. Dr. Molnár Zoltán kérdésünkre elmondta: Úgy érzi, azoknak az apparátusi dolgozóknak, akik az egyes előterjesztések előkészítésében közreműködtek, kötelességük részt venni a tanácsülésen, márpedig itt erről volt szó, az ülés a város költségvetését - kultúráld költségvetését is -, tárgyalta, a művelődési osztály munkatársai tehát, okkal fogCliiil#k m Éaiiiie»giÍil8BlBi Taps és fütty a karzatról laltak helyet a karzaton, más érdeklődőkkel együtt. De nézzük, hogy történik ez másutt. A törvény szerint, nyilvános a tanácsülés - melyik városi tanács, hogyan él a lehetőséggel, és hogyan tűri, vagy nem tűri a hangos véleménynyilvánítást. Szekszárd, Péter Gergely, a titkárság osztályvezető-helyettese: — Elvileg bárki bejöhető tanácsülésre, de nem tudok róla, hogy spontán érdeklődő lett volna. Meghívjuk a társszervek képviselőit, az apparátus beosztott dolgozói nem Ahány ház, annyi szokás vesznek részt, de osztályvezetők igen. Tanácstermünkben nincs karzat, a nem tanácstag vendégek, az elnökség asztalával párhuzamosan, a külön asztalnál ülnek, vagy a tanácstagok között. Kaposvár, dr. Barna Lajos, vb-titkár: - A jogszabály lehetővé teszi, hogy az utcáról bárki bejöjjön, de erre nálunk még nem volt példa. Mi meghívjuk minden tanácsülésre a kerületi népfront-titkárokat, a partalapszervezetek titkárait, az egyházak képviselőit. Vendé- a tar|ócstagokkal együtt ülnek: a tanácsházán van ugyan karzat, de a termet most újítják fel. Az apparátusból az osztályvezetőknek kötelességük reszt venni a tanácsülésen, az ügyintézőknek nem. Érdekességképpen elmondom, hogy legutóbb három állampolgár “p akart jönni a végrehajtó bizottság ülésére: természetesen bejöhettek, és végighallgathatták a tárgyalást. Budapest, Fővárosi Tanács, dr. Gertner Tamás, a vb-titkár- ság szervezési osztályvezetője: — Karzatunkon ' nyolcvan-száz ember fél el. Állandó kapcsolatban vagyunk néhány általános- és középiskolával, akik diákjaikat elhozzák az új városháza tanácsüléseire, az állampolgári ismeretek nevű tantárgy keretében. Rendszeresen itt vannak az Államigazgatási Főiskola hallgatói. Természetesen van -több alkalmi érdeklődő is. Lehet tapsolni, ez meg is történik egy-egy hozzászólás után. Fütyülni? Ilyesmi még nem fordult elő, de jól tesszük, ha felkészülünk rá, hiszen, ha az állampolgárnak joga van tetszését kifejezni, a nem tetszés jelzésére is joga van. tanús Pannonius Tudomány- egyetem, dr. Ivancslcs Imre, az államigazgatási tanszék docense: - Nemcsak lehetséges, hanem egyenesen kívánatos, hogy az apparátus dolgozói jelen legyenek a tanácsülésen, szerintem ez természetes, hiszen a tanácstörvényben is benne van, hogy a tanács igazgatja a szakigazgatási Szervezetét. Ily módon a tanácstagok hozzászólásai, bírálatai, helyeslő és ellenző véleményei kontrollt és a jövendő munkára útmutatást adnak az apparátusi dolgozóknak. Ugyanakkor a tanácstagnak is kell vállalnia ezt a nyilvános kontrollt: hogy véleményét a közönség megtapsolja vagy kifütyüli - anélkül persze, hogy az érdemi munkát akadályozná. G. T. vasamapi 3