Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)

1989-02-25 / 56. szám

e DunQntűit napló 1989. február 25., szombat □ 33 ÍJ a A széthullás tanúi < Biztosan van abban va­lomi igazság, hogy az írók és az alkoholisták magamutogatok ... író a hőse an­nak a színpadi játéknak, melyet Hajnóczy Péter müveiből Güth lános alkalmazott színpadra a pécsi Művészetek Há­zában. író és alkoholista. A többi mór a kezdettől bizony­talan. Hogy hős-e például... A tér - Werner József díszleteivel — egy értelmiségi te­re. íróasztal, papír, telefon. És bor. És ásványi anyagokat tartalmazó szódavíz. A tér kitágul és összeszűkül, elfér ben­ne az elmeosztály, és alig fér el benne néha maga a fő­szereplő. A Sípos László alakította író tanúkat keres a szét­hulláshoz, ha úgy tetszik, mutogatja magát. Vagy inkább megmutatja. Megmutatja a stigmáit is, a jeleket, amelyek­kel bőven ellátja a külvilág az alkoholistát. És az értelmi­ségit. Egyszemélyes küzdelemben próbál szembeszállni, bi­zonyítani, hogy bár iszik, még értékes lehet. A bizonyítási eljárás itt az egyszerűbb. A közvélemény elnéző. Ha vi­szont csak az értelmiségről van szó, már nem annyira . . . Hogy mi kell a széthulláshoz? Az örökös utolsó, a so- kadrangú szerepe, a megtűrtség feszültsége, a haszonta- lanság tudata éppen elég. A cserepeket már nem lehet összekaparni. A tanúk persze, nézők is. És cinkosok. Nem tehetnek töb­bet, csak az eldugott üveget adhatják elő... Nem tehet­nek többet, mint figyelik Sipos szétesni készülő, összekava- rodó nyelvű íróját, figyelik a játékot, mely már régen több, mint egy játék, maga az egyenetlen, elfolyó valóság, nyil­vános gyónás, melyre nincs feloldozó*. A halál kilovagolt Perzsiából. De úton van most is. Ho­vá? Nem tudatik. H. I. Egyenes adás .A Bartók Rádió Kóruspódium cí­mű évadzáró hangversenyén a hat kiválogatott kórus között két pécsi énekkar is szerepelt február 18-án este és 19-én délelőtt a kétrészes nyilvános, egyenes adóiban. A szombat esti hangversenyen a Pannon Volán Bartók Béla férfikara énekelt Lakner Tamás vezényletével. A mint­egy negyven tagú együttes — amelynek közel a fele közép- iskolásokból, egyetemi hallgatókból áll — egy éve elnyerte a Magyar Rádió nívódíját, az idén nyáron pedig a KÓTA őket javasolja egy spanyolországi fesztiválon való szerep­lésre. A mostani rádiós fölkérés a kitartó munka következ­ménye. Sajnálatos, hogy Pécsett a kora esti órákban a Bartók Rádió vételi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. A kórus először Lassus: Domine Deus című motettáját éne­kelte árnyaltan, egységesen, gyönyörű pianókkal, tiszta in­tonációval. Bartók: Bolyongás című kórusműve igen jól szól o férfikari letétben. Az igényes művet igényes előadásban hallottuk. Határozott karakter, érthető szövegmondás jelle­mezte Liszt: Magyar ünnepi dalát. A kórust e műben Ka- nizsainé Madari Melinda kísérte zongorán — nagy hozzá­értéssel. A két Karai kórus (Új regős ének, Kuruc szvit) ugyancsak koncentráltön, igényesen csendült föl. Befejezé­sül Orff: Taps című rondáját 'hallottuk. A mű most hang­zott el a Maqyar Rádióban először — s mindjárt kitűnő tol­mácsolásban. • ’ii A hangverseny második részében — vasárnap délelőtt — a másik pécsi kórus, a JPTE női énekegyüttese mutatta be műsorát Várdai István vezetésével. E jeqvzet írója zavarban van, amikor a két bemutatott kórusmű (A. Roland: Bens- dictiones és Kübizek: Három motetta op. 22.) előadásához a megfelelő szavakat keresi. Igazán csak szuperlativuszok- kal lehetne kifejezni azt a lenyűgöző előadást, amely a rádión keresztül is még sokáig emlékezetes marad. T. Zs. NanteS-ban.A pécsi Bartók Leánykor Nantes- toan. Az 1988-as belgiumi NERPELT- ben „cum laude" kitüntetéssel szerzett első helyezés után, ez év február 9-12. közt a franciaországi Nan.tes-ban újabb elismerést kapott a pécsi Kodály Gimnázium Kertész Attila vezette leánykara. A tíz ország 32 kórusa - vegyes, fiú- és leánykarok - négy napon ót mérték össze erejüket, mialatt hat kórus, köztük a magyar Bartók Béla Leánykor is, kapta meg a Peter Elben ismert cséh zeneszerző vezette nemzetközi zsű­ritől az első helyezéshez szükséges pontszámot és folytat­hatta a nagydíjért történő nemes versengést. Minden kórus 20 percet kapott a bemutatkozásra, mely­ben két kötelező darab is szerepelt, köztük Kodálv Zoltán ,,Ave Maria” c. műve. A Bartók Leánykor gazdag és vál­tozatos repertoárjának köszönhetően bevált az a taktika, hogy bízva a jó szereplésben, egyre erősödött és forduló­ról fordulóra versenyképes maradt a programjuk. Fontos megemlíteni, hogy a zsűri mellett a közönség körében is medkülönböztetett sikert arattak a magyar lányok. A klasszikus művek és Kodály veretes alkotásai mellett, Bárdos, Szokolay, Karai kapott helyet áz összeállításban, melyben feltétlenül hatásosan szólaltak még meg Kostiai- nen: Jákob fiai és Pöllanem spirituálé-feldolqozása. A dön­tőiben kilenc szólamban megszólaló Kodály: Két zoborvidéki népdalának hét szofistája érdemel dicséretet, kiemelve kö­zülük Pintér Gabriella és Teremi Beatrix teljesítményét. A sikerekben osztozhatott Gerö Pál zongorakísérő is, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának mű­vésztanára. P- T. Széles víz a Duna. Mohácsról és környéké­ről származó hatvan magyar népdal — hét csokorba gyűjtve: a baranyai nép­dalfüzetek sorozat nyolcadik darabja. A füzet dalai Kodály Zoltán, Schneider Lajos mohácsi népdalgyűjfő-pedagógus gyűjteményéből, illetve fiatalabb gyűjtők'onyagából vett vál­tozatokból tevődnek össze. „Valamennyit az újraéltetés és terjesztés szándékával adjuk népdalszerető fiataljaink és kevésbé fiataljaink, szólistáink és népdalköreink kezébe" — írják ajánlásukban a füzet szerkesztői, dr. Várnai Ferenc és Olsvai Imre. A dalok elénk tárják Mohács és környéke hagyományait, de szerepelnek a kiadványban országosan ismert, újöbb keletű dalok helyi változatai is. Az első cso­kor a gyermekélet dalait mutatja be, a második jeles na­pi énekek tára, a harmadik a szerelmi dalok gyűjteménye, a negyedikből a bordalok ismerhetők meg, az ötödik a bé­res-, pásztor- és parasztdalok kottáit, szövegeit tartalmaz­za, a hatodik a betyárdalokat és balladákat, a hetedik a katonaélet dalait sorolja. A füzet, amely Schneider Lajos születésének századik év­fordulójára is tisztelj) köszöntő, a Mohácsi Városi Tanács V. B. művelődési osztálya kiadásában kerül, az érdeklődők kezébe, akiknek körében remélhetőleg fiatalok is találha­tók. B. A. A pécil kultúra forintjai (ÍL) __________ •■■■■■•■ -.í :' ' ■' y t Me gkérdőjelezett biztatás A Pécs Városi Tanács feb­ruár 9-i költségvetési vitájá­ban dr. Varga István pénzügyi osztályvezető szóbeli kiegészí­tésében a következőket mond­ta el: ,,A három tanácskozási központ közül kettőben felmerült egyik ja­vaslat szerint, a Nemzeti Színháztól 10 millió forintot, a Nyári Színház­tól 5 millió forintot elvonva, 10 millió forinttal az oktatási területet, például a Leöwey Gimnázium befe­jezését támogatnák, 5 millió forint­tal pedig a temető fejlesztését. A másik javaslat szerint, a színház­tól elvont támogatást a belváros ke­leti részének fejlesztésére, ill, az oktatási ágazatra, úgymond a jövő generációja érdekében fordítsuk." Haraszti Gábor tanácstag hozzászólásában a következő­ket mondotta: „Ügy énem, senki nem a kultúra ellen yan. De be kell látnunk, hogyha nem tudunk egy drasztikus­nak nevezett elvonást alkalmazni, akkor kérdésessé válik, hogy amikor a Nemzeti Színház felújítása befe­jeződik, lesz-e rá pénzünk a nehéz gazdasági helyzetet figyelembe vé­ve, hogy üzemeltessünk egy szín­házat. Tehát, itt azt kellene első­sorban megérteni, hogy ez az elvo­nás részben a színház további tor­sát is támogatja."- A színházban beszélgeté­sünket kezdjük azzal, hogy rontosan közzétesszük a Nem­zeti Szinház gazdálkodásának löbb adatait - ezt kérem Úr Etelkától, a színház gazdasági igazgatójától.- Az 1989. évi költségvetési keretszámok a következők: 72 mijlió 209 ezer az évi kiadás. Ebből 35 millió 873 ezer Ft a bér, 13 millió 727 ezer a tár­sadalombiztosítási járulék. 13 millió 873 ezer az állami támo­gatás, ami a működésre jut, saját bevételünk 8 millió 736 ezer forint. A számok azért nem egyeznek pontosan a tanács­tagok kezében lévő kimutatás­sal, mert korábban a vb - éppen nehéz gazdasági hely­zetünkre való tekintettel -, 2 millióval megemelte a támo- gotá st.- Mit jelentene a szinház számára, ha tizmillióval csök­kentenék a támogatást?- Ha a 72 millióból vonnák el a tizet, akkor is egy tago­zat - az opera vagy a balett - megszűnését - mondja Si­mon István ügyvezető igazga­tó. Tegyük hozzá: az átlagke­reset nem magasabb nálunk, mint hasonló vidéki színházak­ban. , „Én azt mondom, ha a Nyári Ssinházat, mini intésményt megszün­tetjük, akkor a felszabadulá pénz­eszközök, ingó és ingatlan értékek bekerülnének a tartalékalapba, és ebből a tartalékalapból a Nemzeti *Tint>áz munkájának a gyorsítására lehetne felhasználni. Ennek fejében talán el is várhatnánk a Nemzeti Szinház kollektívájától, hogy a ke­letkező űrt. valamilyen módon pró­bálja áthidalni. A vállalatoknál sem egyszerre megy mindenki sza­badságra, gondolom, a színháznál is meg lehetne oldani, hogy valami műsorról ezt a keletkező űrt áthi­dalják." (Nemeskéri Sándor tanács­tag.) ,,A Nyári Színház és a Nemzeti Szinház vitáiba beleszólnék. Én laikus vagyok úgy látszik, de sze­rintem a Nemzeti Szinház fő profil­jában télen dolgozik, a Nyári Szin­ház fő profilja nyárra szól. Ha most a kettőt valaki összevonná, akkor valakinek folyamatosan lenne mun­kája. mondjuk, a nyáron nem az Adrián töltené a szabadságát. Hogy ezzel nem lehet pénzt megtakaríta­ni, azt én nem tudom elfogadni." (Szilvási László tanácstag.) ,,Igenis lehet megtakarítani pénzt az összevonásával. A Nemzeti Szín­házé* azért tartom képesnek ennek a feladatnak az ellátására, mert ott lehet átcsoportosításokat végezni: valószínűleg a nyári időszakban nem minden társulati tag megy el sza­badságra, hanem marad itt egypár színész." (Szabó Ferencné tanácstag.)- Mindenütt, ahol nyári szín­ház van, az teljesen önálló szervezet - teljesen más fel­adattal. Salzburgot ne is em­lítsük, csak mondjuk, Szege­det - fejti ki Lengyel György igazgató. - A nyári évad elő­készítése egész éves munka, a nyári produkciók a nyáron sza- dabságon lévő, de munkát vál­laló színészekre épülnek — er­re ugyanis senki nem kötelez­hető, hiszen a színésznek jár a szabadság: egyébként évad közben gyakran napi 12—14 órát dolgozik. A nyári társula­tok alkalmi társulások. A kő­színház társulatával nem old­hatók meg ezek a feladatok. Nemcsak azért mert a Nyári Színház más darabokat játszik, más összetételű a közönsége, amely más arcokat akar látni. Azért sem, mert egy repertoár színházban elképzelhetetlen, hogy pl. a színésznek lebruár- ban kiadjuk a szabadságát, júliusi szereplés ellenében. Ha az összevonáskor mondjuk, kö­zönségszervezőket meg is lehet­ne takarítani, több színész, több műszaki-technikai dol­gozó kellene, s ez újabb pénz. Az összevonó? helyett, mi az együttműködést szorgalmazzuk, színészek, rendezők cseréjét. ,,Mezei József elvtárs azt mondta, ha a szinház túl bevételérdekelt lesz, akkor a kultúra le fog romlani. Úgy érzem, azt meg lehet oldani azál­tal, hogyha olyan darabokat játsza­nának, amire nagylétszámú tömeg menne el, alacsony jegyáron, hogy a bevételt növelje, és akkor abból tudná támogatni a magasabb szín­vonalú kulturális előadásokat is. A harmincezer nézőre nem akarok ki­térni, mert tartok tőle, hogy ez a bérletesek számát teszi ki, valójá­ban öl-hatezer embert jelent." (Haraszti Gábor.) „Meg lehetne a szinház bevéte­lét növelni, ha megváltoztatnák a müsorpolitikájukat. Mert a fővárosi színházaknál az előadások minősíté­sében árdifferenciákat érvényesíte­nek. Nem a kategóriák, a rétegek látogatásának függvényében, hanem az előadás minőségének függvényé­ben . . ." (Reisz János tanácstag.)- A színház tele van - szö­gezi le Simon István. - És nem ingyenjegyek osztogatásá­val! A Minden jegy elkelt táb­la sűrűn kint van, és nemcsak a zenés daraboknál. Nem tu­dunk eleget játszani például a középiskolásoknak! Mit kezd­jünk azzal a javaslattal, hogy minőség szerint állapítsuk meg az árakat? Mi dönti el a mi­nőséget? De differenciálunk műfajok és nézői rétegek sze­rint. A prózai darabok jegyei 50-60 forintba, a zenések 80- 100 forintba kerülnek. A diá­koknak 50, a nyugdíjasoknak 40 százalék kedvezményt adunk.- Tíz év óta mindig telje­sítettük a bevételi teryet, ta­valy elsőízben nem — veszi elő a kimutatást Úr Etelka. — Az ÁIB megszüntette kedvezmé­nyes utalványait a diákoknak: mi a saját terhűnkre nyújtjuk a kedvezményt. Sok régi megren­delőnk visszamondta a tájelő­adást: mert nincs saját bu­szunk (mint más társulatnak), ezért drága a produkciónk. Ez is bevételi kiesés.- Nem lehet jegyárat emel­ni?- Nem lehet — mondja Si­mon István. — Éppen azokat riasztanánk el, akik leghűsé­gesebb nézőink; a szolid kere­setű pécsi polgárok, kistisztvi­selők, értelmiségiek, nyugdí­jasok, diákok.- Egy budapesti színház megteheti, hogy a Macskák cí­mű musicalért 300, 500 forin­tot, vagy valutát kér, e~y ma­gyar drámáért meg százat — teszi hozzá Lengyel György. — De ott van még 25 más szin­ház. Három operettel mi is meg tudnánk oldani a bevétel emelését, mint ahogyan ját­szották itt százszor a Csárdás- királynőt. De hol játszanak ak­kor Shakespeare-t? Vagy arra nincs szükség? A gyakorlat igenis bizonyítja, hogy mind­azok a színházak, amelyek ezt az utat választották, a művé­szet felől, menthetetlenül az el- üzletiesedés felé csúsztak, s ráadásul nem tettek szert sok­kal nagyobb anyagi haszon­ra, mert amennyivel többet kerestek, annyival kevesebbet adott az állam.- Hol lehetne takarékoskod­ni?- Közüzemi számláink az áremelés ellenére csökkentek, éppen a takarékosság révén; Bemutatóink számát is csök­kentettük, de három próza, egy opera, egy operett és két balett már nem csökkenthető tovább. S miközben vannakvi- déki színházak, amelyek két­milliót költhetnek egy-egy pro­dukció díszletére, én csak úgy engedélyezhettem a Hamupi­pőke 600 ezer forintos díszle­tét, hogy megegyeztünk a rendezővel: a Trubadúr dísz­letén megspórolunk 150 ezret. Lélektanilag nagyon rosszkor jött ez a tanácsülési javaslat: a szerződtetések idején, ami­kor a színészeket úgy is létbi­zonytalanság fogja el. És rá­adásul mindez néhány hónap­pal ideérkezésem után meg­kérdőjelezte azokat az Ígérete­ket és biztatásokat, amelyeket törekvéseimhez a városi veze­tőktől, a társulattól■ és ,a kö­zönségtől kaptam - mondja befejezésül Lengyel György igazgató. G. T. Változatok T. Surányi Anna keramikusművész kiállítása a Kisgalériában Surányi Anna munkássága szorosan összeforr o Zsolnay Porcelángyárral, ahol 1977 óta dolgozik tervezőként. A gyári tervezőmunka nemcsak a ke­reteket adja meg tevékenysé­ge számára, de úgy tűnik, ér­deklődését, stílusát alakító té­nyezővé tis vált. A gyár talán legnépszerűbb technológiája, az eozin egyedi darabokon, dísztárgyakon sze­repel, ennél is jelentékenyebb azonban az a csoport, amely fehér porcelánból készült, so­rozatgyártásra szánt asztali készleteket, vázákat tartalmaz. Surányi Anna munkáiban ál­landóan jelenlevő, meghatá­rozó momentum a sorozatgyár­tás. a variálhatóság igénye. Díszedényei az azonos formák különböző léptékű, gyakran összeilleszthető változatai. Gyó-_ ri tervezőként á nagy szériák, variálható sorozatok lebegnek szeme előtt megoldásra váró feladatként. Tény azonban, hogy a Zsol- nay-gyár legnagyobb sikereit nem az új formatervek alapján készült tárgyakkal, hanem a felújításokkal érte el. Nem a gyár speciális problémája, sok­kol inkább a hazai viszonyok­ban keresendő az ok, amely a gyáripar termékeinél általá­ban sokadlagossá teszi a meg­formálás esztétikai értékét. Hogy egy, a kerámiához kö­zel eső példát említsek, az ún. „házgyári konyhaprogram", amely a házgyári konyhákat igyekezett szép és haszno.s tárgyakkal felszerelni,, feltehe­tően nem a résztvevők tehetsé­gén vagy jó szándékúak hiá­nyán bukott meg. A formater­vezői munka nem ellensúlyoz­hatta azt a tényt, hogy a ház­gyári konyhák olyan szűkre mérik a funkcionalitást, hogy az semmi egyébre nem elegen, dő, csak oz emberi munkaerő „újratermelésére”. Minimális szükségletekre szabott életünk­nek nem feltétlen velejárója az ipari formatervezés, a hétköz­napok esztétikai minősége. lyen összefüggésben kell látnunk Surányi Anna sorozat- gyártásra szánt, de a haszná­latban ki nem csiszolódott edé­nyeit. Tárgyainak erénye az or­ganikus építkezés, a technoló­gia adta lehetőségek kihasz­nálása, a változatod sokféle­ségének felkínálása. Olykor azonban a variabilitás a hasz. nálaf rovására megy (pl. annál a sziromszerűen kialakított vá­zánál, amelyen a lyukak meg­akadályozzák, hogy élő virágot lehessen elhelyezni benne). A gyártás és a használat állandó követelményei olyan impulzusokat jelentenének szá­mára, amelyeket ez az érzé­keny művész minden bizonnyal haszonnal építene bele újabb muhkáiba. A variációk soka­ságából csakis a napi gyakor­lat képes kiválasztani a ma­radandó értékeket. Kovács Orsolya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom