Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-28 / 28. szám
Hangversenykrónika Mecsek Fúvósötös A hazai koncertrendezési gyakorlatban szokványosnak nem nevezhető eseményt hagyott maga mögött Pécs közönsége: a Filharmónia bérleti sorozatába illeszkedve tartotta meg 25 éves jubileumi hangversenyét a Mecsek Fúvósötös január 18-án a Liszt Teremben. Ez a tény’ azonban láthatólag nem jelentette akadályát annak, hogy a nézőtéren a szokásosnál nagyobb létszámban foglaljanak helyet barátok, pályatársak, tanítványok, no, meg azok, akik az elmúlt negyed század folyamán — ugye, még kimondani is különös! -, szép élményekkel gazdagodtak a Mecsek Fúvósötös jóvoltából. Az öt muzsikus — név szerint Szkladányi Péter (fuvola), Deák Árpád (oboa), Paláncz Tamás (klarinét), Tolnay Gábor (kürt), Várnagy Attila (fagott) -, jól tudja, hogy minden ünnepi műsor egyfajta állásfoglalás, sőt talán hitvallás. Ez a program is határozott kiállást jelentett részben a mi évszázadunk muzsikája, részben a magyar közönség által nem favorizált mesterek, az elcsépeltnek semmiképp sem mondható művek mellett. Ezen az estén a „régebbi" zenét csupán egyetlen 18. századi kompozíció, Rösler Esz-dúr kvintettje képviselte. Századunk középső harmadának különféle neoklasz- szikus-francia szellemű stíluságaihoz kapcsolódott Milhaud ciklusa, a René király kandallója, Lajtha László Két hommoge- a (az eredeti négyből), a négy fafúvós hangszerre, valamint Hindemith Szeptettje, melynek megszólaltatásában Légrádi István basszusklarinéton, Tamás János pedig trombitán közreműködött. A kortárs zeneszerzés jelenlétét Rózsa Pál fúvósötösre írott kompozíciója, a Quatt- ro pezzi bemutatója biztosította. A megszólaltatás minőségére, érzésem szerint nem gyakorolt doppingoló hatást az alkalom rendkívülisége: a jubileumi koncert ténye közrejátszhatott abban, hogy egyes mozzanatok némi elfodódottságról árulkodtak; a bonyolultabb ritmikus figurák nem váltak igazán pregnánsakká, s általában a karakterek kissé visszafogottan jutottak érvényre, hiányzott az a felszabadultság, ami igazi „öröm-zenélést” tett volna lehetővé. Aki ez alkalommal hallotta első ízben a kamaraegyüttest, nem nyerhetett teljes képet annak valós lehetőségeiről, képességeiről. Ilyenek azonban kevesen voltak a teremben, s a művek végén felcsattanó taps, a közönség meleg szeretetét tükrözte. Azt az elismerést, melyet a régió zeneéletében betöltött szerepével jó ideje kivívott a Mecsek Fúvósötös, s amely e muzsikusok számára a jövő igényeit is meghatározza. Gönczy László Gyér mán István Gyermón István játszotta Balassa Sándor Hegedűversenyét, vezényelt Breitner Tamás Érdekes programot kínált az Országos Filharmónia a Pécsi Szimfonikus Zenekar hétfő esti, Breitner Tamás által vezényelt hangversenyén. Kétféle varázs-muzsika - Weber: Oberon-nyitány; Berlioz: Fantasztikus szimfónia —, között Balassa Sándor: Hegedűversenye került bemutatásra. A versenymű műsorra tűzése több szempontból is érdekes. A hangverseny valóban bemutató volt. Noha, a mű 1964-65- ben íródott, Balassa Sándor zeneszerzési diplomamunkájaként, a vizsgahangversenyen kívül, még nem hangzott el nyilvánosan. Szólistája akkor is Gyermón István volt. Korunk szerzői — bármilyen izgalmas hangszeres feladatot jelentsen műveik előadása —, igazi versenyművekkel általában nem bőkezűek az előadóművészek számára. Ezért is érdekes és jelentős Balassa művének műsorra tűzése, mert mai nyelven beszélő, mégis hagyományos értelemben vett versenyművet ismertünk meg benne. Gyermán István csodálatosan szép, fölényesen virtuóz hangszeres teljesítményén túl, megragadott a műben uralkodó harmónia. Harmónia, vagyis rend, arány, kiegyenlítettség, egyensúly. Formailag klasszikusan hármas tagolású: gyors tételek között, a második a szólóhangszer és a zenekar lírai párbeszéde. Első tétele a szonátaforma elve alapján építkezik. Fő- és melléktémája a ritmikus, allegro barbaro típusú virtuóz zenei anyag és a visszafogott, pasztel-hatású, éneklő részek klasszikus ellentétére épül. Középrésze érdekes scherzo: a szép és a kissé groteszk szembeállítását tükrözi. És legyen a zárótétel bármily sodró lendületű rondó, mégis minden pillanatában átsüt Balassa későbbi műveiben is megtalálható dallamszeretete. A klasszikus szépség kéresé- se, a dallamban itt még fiatalos magabiztosságot sugároz. 24-25 év előtti életünk biztonságát, lendületét és reményeit vélem mögülük kihallani. Gyermán István interpretációja értő visszamosolygás erre a szépségre. Maga is mindig a dallamosság bűvöletében él, mű és előadó találkozása így autentikus előadást eredményezett. Sokszínű, gyönyörű hegedűhangja fölényes hangszeres és szellemi biztonságot sugallva mindannyiunknak maradandó élményt jelentett. Előadók és hallgatók talán elnézik nékem, hogy e rövid beszámoló az ősbemutató jelentősége miatt, elsősorban a Hegedűversenyről szólt. Kircsi László xi tradíciók nyomán Jelenet a Stabat Mater c. táncjátékból. (Kőszegi Katalin, Kolep Zoltán és Tóth Zsuzsanna) Tánckarból - együttes Bemutatjuk a Szegedi Balettet Második bemutatkozásukat is - atmoszférában is jól érezhető — öröm és rokon- szenv fogadta nemrég. Mind a kisszínházbeli sajtóbemutatón, mind a Fővárosi Operett- szirtházban, a Táncfórumon. Jól érzékelhető jeleiként annak az országos érdeklődésnek, amely a Szegedi Balett eddigi, alig másfél esztendős útját kíséri a szakma és a nagyközönség részéről egyaránt. Új, Találkozások c. háromrészes műsoruk már országos nevű szólisták (Pártay Lilla, Szakály György, Metzger Márta) nélkül valósult meg. Az a pillanat ez, amikor egy szép, karcsú vitorlázógép felröppenve éppen kikapcsolja a vontatókötelét és elindul önállóan. S emberek ezrei nézik: mit tud most és milyen széllel?... A „szél” a lehető legjobb irányokból emelte áramlataira őket. S ha itt-ott kisebb „légzsákok" vagy más meg is billenthették néha e szárnyalást, az világosan kiderült: ezek már nem „iskolagyakorlatok". Ez már igazi, egyéni arculatú műrepülés. Persze, nem előzmények nélkül. Szeged zenei múltja, a színház régi és erőteljes zenés- szírtházi hagyományai jó alapot nyújtottak részben egyfo- kozódó várakozás, igény; részben éhhez a föltételek teljesítésére: legyen szegedi balettegyüttes. És lön . . . 1946 őszén bemutatták a Seherezádét és a Fából faragott királyfit, az ország első vidéki együtteseként jelentkezve. S éltek három évadot. .. Olyan művekkel a színpadon, mint a Coppélia, Csodalurulya, Sylvia, s a csúcson A csodálatos mandarin eredeti, tehát nem a „szelídített" változat előadásával, Lörincz György koreográfiájában. Számos jeles művészünk dolgozott itt az idő tájt. (Lakatos Gabriella, Harangozó Gyula, Zsedényi Károly, Bar- tos Irén és mások.)' Az együttes 1950-ben, „kozmopolita” repertoárjával együtt szabályosan „eltöröltetett" a kultúr- forradalom szegedi áramlataiból, s csaknem tíz évig nem is hallatott magáról. 1958 után újabb próbálkozások ifjú végzősökkel, 2—3- mal évadonként. Ezen, de kétségtelenül színházvezetési érzéketlenségen is múlott, hogy a Szegedi Balett ekkortájt nem tudott úgy megszületni, mint a pécsi vagy később a győri. A 60-as évek második felében Imre Zoltán vezeti a tánckart. Kevesen vannak, mégis termékenyítő erejű koreográfiák születnek klasszikus és kortárs szerzők zeneműveire, míg néhány évad után a be- lefásulás úrrá nem lesz rajtuk. S újabb csaknem egy évtized marad ki. 1987 őszéig, amikor a megújult színházépületben — harmadik nekifutásra — megszületik és őszinte sikerrel bemutatkozik az új, önálló művészeti részleg: a Szegedi Balett. Tegyük hozzá: egy, a művészettől megszállott mérnök, illetve táncesztéta: Bokor Ro- land balettigazgató jó szemű és lelkes szervezőmunkája nyomán. (Nevét korábban kritikák, tanulmányok alatt olvashattam.) Mintegy 30 tagú együttest toborzott az elmúlt évadhoz, ideszámítva a meghívott néhány vendéget, illetve évadra szerződtetett szólistát is. Első bemutatkozásukat nézve, már akkor olyan érzésem támadt: ezeknek a „fele” pécsi .. . Ismerős arcok, termetek, mozdulatok, saját „hangon": Zarnóczai Gizella, Kuli Ferenc, Éliás Zsuzsa, Tóth Zsuzsanna, Prepeliczay Annamária és mások. Szól iszti kus karakterfeladatokban megmutatkozó táncos egyéniségük a szemünk előtt, a Pécsi Balettben bontakozott ki az elmúlt évtizedben. Jólesett látni őket szegedi színpadon, az együttes magántáncosaiként, szólótáncosként. Csakúgy, mint a vendégként kimagasló sikerrel szereplő pécsi Lovas Pált és Lencsés Károlyt. A többi táncost Pestről, a tánckari tagok többségét a két (tagozatos) művészeti szak- középiskolából, a pécsiből és a szegedi Tömörkényből, illetve .a Balettintézetből szerződtette. Milyen programhoz, milyen feladatokra?- A Szegedi Balett abban is különbözik más hazai együttesektől, hogy programunkat nem egy vagy két belső koreográfus munkájára alapozzuk. Nagyobb részben meghívott koreográfusokkal dolgozunk, betölteni törekedve egy sajátos űrt az élő magyar táncművészetben. Közönségünk előtt ugyanis - itt az érdeklődő, igényes publikumra gondolok —, jószerével teljesen ismeretlen a XX. századi táncművészet termése. Kurt Jooss, Miloss Aurél vagy Anthony Tudor és mások művei, amelyek mára klasszikussá váltak, ám az alkotók nevét is csupán a táncművészet bennfentesei ismerik . . . Ebben szeretnénk hézagpótló szerepre vállalkozni mondotta az együttes formálódó arculatáról Bokor Roland balettigoz- gató egyszer, még az elmúlt évben. Bemutatkozó programjuk, a fölújított Szegedi Nemzeti Színház felavatásakor, már e koncepció jegyében fogant. Műsorukban olyan külföldön ismert, élő, magyar alkotók szólaltak meg, akik ott kint is ügyüknek tekintik a magyar tánckultúrát. Rachma- nyinov: Rapszódiája Vámos György —; Schumann: Asszonyszerelem — asszonysors dalciklusa és az NSZK-ban élő magyar komponista, Wittinger Róbert A démon c. táncjátéka az időközben Angliából Szegedre visszaszórmazott Imre Zoltán koreográfiájával. Stra- vinszkij Tüzmadár~szv\t\ére pedig az NSZK-ban működő Barbay Ferenc készített tánc- kettős-koreográfiát, amelyet - az est általában legnagyobb sikereként fogadott előadásban — Szakály György és a pécsi Lovas Pál táncoltak. Műsorukat vendégszereplésükön: az Operában láttam, meleg hangulatú, elismeréssel befogadott, valóban ünnepi előadáson. Mindez munkásságuk, bár látványosabb, de kisebb része. Különböző vendégszólista és más egyeztetési gondok miatt első évadukban az anyaszinház közönsége meglehetősen ritkán láthatta „ Balettest" c. négyrészes, önálló programjukat. Az együttes ki- sebb-nagyobb csoportjai ugyanis ellátják a súlyában, jelentőségében, s előadásszámokban is a prózát olykor meghaladó számú zenésszínházi és gyerekszinházi feladatokat is. (Tavaly: Igor herceg, Otelló, Jézus Krisztus szupersztár, Hair, Hegedűs a háztetőn stb. Az idei szezonban: Víg özvegy, Don Giovanni, Álarcosbál, Diótörő.) A Diótörőt, az évad második balettműsorát január közepén mutatják be (koreográfus: Reinthaller Éva m. v.). Első idei műsoruk iránt (Találkozások), amelyre bevezető soraimban utaltam, fokozott várakozás jelentkezett. A közönség őszinte örömmel, a kritika a nívós táncegyüttesnek kijáró szigorú elemzéssel, de kétségtelen elismeréssel fogadta őket. Főleg 0 jelenünkre is érzékenyen re- zonáló, s képi szcenikai megfogalmazásában, érzelmi hatásaiban valóban megejtően szép Stábot mater c. kompozíciót, Imre Zoltán koreográfiáját, Pergolesi zenéjére. (A másik két darab Mártha István zenéjére Krámer György koreográfiája: Támad a szél; s Bernstein—Seregi László A városban c. balettje volt.) Ahogyan mindebből, bizakodom, kiderült, a Szegedi Balett elkötelezetten kortárs művészetet interpretáló modernbalett együttes, amely opera- és klasszikusbalett-fel- adatokat is ellát, s szerepel az operettekben és musicalekben is. Hogy milyenek és miként alakulnak jövőbeli távlatai, az, úgy gondolom, alapvetően attól függ, hogy az együttest megteremtő balettigazgatot hagyják-e a jövőben is igazgatni; illetve gondoskodnak-e folyamatosan a szólisták és a kar utánpótlásáról. Ez utóbbira, szerintem górandó az Olivér c. musical mintegy 35-40 tagú (8-12 éves) gyermekkara. A műfaj lényege iránti ragyogó érzékükre kizárólag külföldi együt' teseknél láttam .példát eddigWallinger Endre . Csernak Árpád A csöves Fagyott orrára húzta több rétegből álló takaróját, hallgatta a kinti g^ye- rekzsivalyt, de nem kelt föl. Borzadva gondolt a kinti hidegre, viszont kaján örömmel élvezte a takaró alatti kellemes meleget. Hát akkor miért keljen föl? Igazán semmi értelme Nem várja senki, nem sürgeti semmi- az idő már régen nem játszik szerepet az életében. Az éhség az más! Az igen. Ha majd a nap magasabbra hág, s legalább a fény azt hiteti el vele; megenyhült az idő, s a gyomra leadja az első jelzéseket, akkor majd talán ... Nem kelt föl, de aludni sem tudott már. üres tekintettel bámulta a parányi ablak négyszögét. Régebben, ilyen alkalmakkor még merengett ezen-azon, még régebben .az életét is átgondolta néha, és azon töprengett; van-e különbség „jó" és „rossz" között, helyzete törvényszerű-e, s mit is jelent az valójában, hogy „törvény- szerű"? Ezek a takaró alatti „elmélkedések ‘ azonban nem vezettek semmiféle eredményhez, így hát felhagyott velük. Maradt a puszta lét. „Vivre pour étre!" Élj a létért! Ahogy régebben olvasta egy francia könyv címlapján. Küzdelem a mindennapi falatért, szállásért. Igen: ha fázik és éhezik; az rossz, ha tető van a feje fölött és tele a bendő; az jó. Már csak ezt a „törvényt" ismerte. Miután fölkelt; apró, praktikus ténykedések töltötték ki az idejét. Gyorsan magóra rángatta rongyait, ici-picit megmosdott, inkább csak, hogy magához térjen, és kitisztítsa a szemét. Ú^y vélte;, az az enyhe zsir- és porréteg, ami az arcát fedi, megvédi a hidegtől, s erre ilyenkor, november vége felé igazán rászorul. Aztán magához vette batyuját és elindult. Vendéglátójával egy metróállomáson ismerkedett össze. A falnak támaszkodva bóbiskolt egy vörös műanyag széken, amikor, zöld overallos fiatalember lépett hozzá, enyhén megbökte a vállát, és azt mondta: „öreg. itt a járgány”. Most mondja azt, hogy őt az nem érdekli, ő nem azért van itt? ösztönösen felállt és elindult Mindketten felszálltak, útközben beszélgettek. Meglepte őket, hogy sok közös vonás van bennük, sok mindent hasonlóképpen gondolnak. Nem firtatták egymás sorsát, csak azt érezték; van mit mondaniuk egymásnak . Ai ovoraJlos felajánlotta újdonsült barátjának; ha nincs jobb megoldávan, dk lón ° oda ne, < nak % nap e)1 Azó“’ Amikof( ember mindiS látni’olV konybo has*-1«1 mő v°„ A< viiág'tűí gazdói takaró' jan, \ ül es Egvik, is van nem ' , le? 0
