Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-08 / 8. szám

Hirohito japán császár január 7-én uralkodásának 62. évében elhunyt. Japán új császára, a legidősebb fiú — az eddigi trónörökös — az 55 éves Aki- hito lett. Megkoronázására azonban, csak az egyéves családi gyász után kerül sor, előreláthatóan 1990 őszén. MTI-telefotó Akihito az új japán császár Hirohito japán császár szombaton kora reggel el­hunyt. A több mint három hónapja súlyos beteg, 87 éves uralkodó halálának közvetlen oka nyombélrák volt. Akihito, Hirohito 55 éves, legidősebb fia, az eddigi trónörökös automatikusan Japán új csá­szárává vált. Az országban hatnapos 9yász kezdődött, ám a tőzs­dék csak szombaton marad­nak zárva, a bankok pedig délig nyitva tartanak. A kor­mány közleménye szerint Unó Szószuké külügyminiszter, aki Párizsban részt vesz a vegyi fegyverek felszámolásáról tar­tat nemzetközi konferencián, nem szakítja meg útját. A temetésre 45-50 nap múl­va kerül sor, a császári csa­lád azonban egy évig gyá­szol és csak azt követően — előreláthatóan nem koráb­ban, mint 1990 őszén — kerül sor Akihito császárrá koroná­zására. Ez nem érinti az államügyekből az alkotmány által a császárra ruházott fel­adatok gyakorlását. Hirohito a japán császár­ság 2600 éves történetének leghosszabb ideig, 62 évig és 13 napig uralkodó császára volt. Halálával lezárult az or­szág történelmének egy drá­mai fejezete. Végétért az isteni eredetűként született uralkodók láncolata, megsza­kadt a szigetországot még a feudális múlthoz kötő utolsó • személyes kapcsolat. Jakesita Noboru japán kor­mányfő szombaton délelőtt tett gyásznyilakozatában Hirohito császár uralkodásának korai szakaszát érintve egyebek kö­pött megállapította: „Az el­hunyt császár határozottan ve- tett véget a háborúnak, amely akarata ellenére tört ki”. Ez­a kijelentésével a minisz­terelnök állást foglald azok­kal a bírálatokkal szemben, amelyek Hirohitót teszik fele­lőssé a század első felében Japánt meghatározó militariz­(Folytatás a 2. oldalon) Alfa Rómeótól a Volkswagenig Jön a magyar nyelvű használtautó-katalógus (3. oldal) Az Arbat gyermekei Tudósítás a szegedi ősbemutatóról (4. oldal) Síelni? De hol? Szállások, pályák, felvonók, árak (5. oldal) ÁRA: 5,20 Ft vasárnapi unöntült aDlőjjH XLVI. évfolyam, 8. szám 1989. január 8., vasárnap DÉL-DUNÁNTULI POLITIKAI LAP A befagyott pellérdi-tó Nagyszabású környezetvédelmi terv Megtisztulhat a Pécsi-víz? Folytetedhal- az intenzív haltenyésztes, csökkenhet- a Dráva szennyezése — A pellérdi favak szűrőként- .szolgálhafnak Valószínűleg kevés vízfolyást éTt annyi szidalom, mint a Pécsről Induló, Pellérd, Pécs- bagota, Kémes határában fo­lyó és a Dráva folyóba Drá- vaszabolcsnál torkolló Pécsi­vizet. A környékén élők közül sokan csak büdös víznek ne­vezik ezt a vízfolyást, valljuk be őszintén, nem minden ok nélkül. Most mégis úgy néz ki, hogy lehet megoldást ta­lálni a főképp bőrgyári - egyébként előtisztított - szennyvíz által „táplált” pa­tak megtisztítására. Mégpedig oly módon, hogy a műszaki megoldás, szervesen kapcso­lódhat a Mecsekalján, a pel­lérdi út mellett létesülő új szennyvíztelep rendszeréhez. A Pécsi Környezetvédelmi és Vízügyi Mérőállomás hatfős teamja - a Pécsi Bőrgyár anyagi támogatásával — egy éve folytat kísérleteket a pel­lérdi tavaknál. A majdan ki­alakításra kerülő tórendszer kicsinyített másán — mintegy 1 hektáros területen — végzik 'megfigyeléseiket. Elképzelé­sük lényege: a Pécsi-víz je­lentősen megtisztítható lenne, ha azt átvezetnék egy három (Folytatás a 2. oldalon) Nyújtott műszakban a szabadszombatosok bevonásával dolgoz­tak tegnap a Konzum Aruház élelmiszerosztályán a hétfőtől ár­emelésre kerülő cikkek átárazásán. A hétfői nyitáskor 25 mil­liós készlettel várja a vásárlókat az áruház. Á Baranya-Coop GT. első éve Teljes siker! 260 milliós forgalom, 16 millió nyereség Múlt év február 1-jén ala­kult meg Pécsett a Baranya- Coop GT, a mohácsi Üj Ba­rázda Tsz kereskedelmi irodá­ja. -A gazdasági társaságot 10 millió forint alaptőkével a mo­hácsi Üj Barázda Tsz, a Bó- lyi Áfész, a Mohácsi Áfész, a budapesti Vetőmag Vállalat és a Hungarocoop Külkereskedel­mi Vállalat alapította. A gesz­tor, Illetve jogi képviselő a mohácsi ’ Üj Barázda Tsz. A Pécsett, a Hunyadi út 2. szám alatt megnyílt Iroda vezetője Gyenis Jenő, akit az első év munkájáról, eredményeiről kér­deztük. — Hármas céllal alakultunk meg: termelést szervezni ex­portáru-alapok előállításához, kereskedelmi tevékenységet foly­tatni belföldön és külföldön, s végül piaci információkat gyűjteni és eljuttatni alapító tagjainkhoz. Fontos feladatunk még közös vállalkozások elő­készítése nyugat-európai cé­gekkel. Az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket mára megteremtettük.- Az első 11 hónap ered­ménye túlszárnyalta a várako­zást. A minimumterv 110 mil­lió forgalom volt 3,5 millió nyereséggel, az optimumterv 130 millió forint és 7 milliós nyereség, a maximum e fe­letti Nos ml ez utóbbit teljesí­tettük, hisz múlt év február 1- jétől december 31-ig 260 mil­lió forint forgalmat csináltunk és 15 millió forint tiszta nye­reséget értünk el, amely tő­kearányos osztalék formájában a gt. alapító tagjait illeti. A visszaosztás aránya magas. Más kérdés, hogy a fejlesztés­hez a tagok hozzájárulnak. A vállalkozás teljes siker. A gt. két alapítója rendel­kezik exportjoggal, a Vetőmag Vállalat és a Hungarocoop. Ez utóbbinak importjoga is van, s nemcsak mezőgazdasá­gi termékekre. Így aztán ért­hető a vegyes kereskedelmi profil. Kétmillió dolláros for­galmat bonyolították le a ju­goszláv határ menti kereske­delemben. Százmillió forint ér­tékben forgalmazott a Bara­nya-Coop Rt. cukrot a magyar —jugoszláv cukorrépa kooperá­ció keretében, amely jugoszláv kérésre bővülni fog, 1989-ben 1000 hektárral nagyobb terü­leten termeltetnek cukorrépát. Jugoszláviába 800 000 dollár értékben Iparcikkeket is ex­portáltak, köztük a pécsi Fa­ipari Szövetkezettől kolóniái bútorokat, a Plasztex Ipari Szövetkezettől műanyag ház­tartási cikkeket. A Bólyi Áfész- től kötött árut szállítottak Csehszlovákiába. Az import is jelentős volt. Jugoszláviából vízvezeték-sze­relvényeket, alkatrészeket, pad­lóburkoló csempét hoztak be a pécsi Szuperettnek. Hoztak be még harisnyát, kötött árut és 200 000 dollár értékben mezőgazdasági kisgépeket, köztük a kis jugoszláv Honda traktort. Albániából textilt, NDK-ból ruházati cikkeket, méterárut, Csehszlovákiából ugyancsak méterárut, Szovjet­unióból jó minőségű pezsgőt Importáltak.- Rné ­"°P rendezték meg Pécsett. a átigazol« Fátékosokka^meg^űzdelt fővárosiak orongmérkőzést. A Ferencvárosból nemrégen ahgazoii ja esoso J nyesen nyertek, képünkön második góljuk laf tó. (T pot£. Cseri László Szezonvégi kiárusítás Csak természetes, az üzle­tek kirakatába rendszerint azok az árucikkek kerülnek, helyekre a kereskedelem kü­lön is fel kívánja hívni a tisztelt vásárlóközönség fi­gyelmét. Nyitottan az újdon­ságokra, így ötlött a sze­membe a pécsi Pergamen papírbolt újjá rendezett ki­rakatában a magyar állami címer, gipszbe öntve, a na­gyobbik változat száztizen- egyért, a kicsi hetvenkét forintért. Jé, ilyen még nincs a háztartásunkban, se a gyűjteményemben, futott át a fölismerés agyamon, shát várjunk csak, címerügyben I fejlemények vannak, bizott­ság is alakult, talán ez az utolsó alkalom ... Sajnos, a papírboltba szombaton nem tudtam be­jutni, elnézést, leltározunk, s a leltározók már elvonultak, így hát ha első kézből ka­pott felvilágosításokkal nem Is szolgálhatunk, közreadjuk tűnődéseinket. Először Is, közvéleményünk előtt már Ismert - január elsejei la­punkban mellesleg ml Is hírt adtunk róla -, külön 'bizottság alakult abból a célból, hogy javaslatot te­gyen az új magyar köztár­sasági címerre. Mindebből következik, a mostani meg­változik, arra többé nem lesz szükség. Mármost felté­telezzük, a gipszcímerek a papírboltba nem új szállít­mányként érkeztek, hanem meglevő készlet, amitől sür­gősen meg kell szabadulni, nehogy véglegesen elfekvő- ség legyen belőle. Hogy a száztizenegy és a hetvenkét forintos ár régi, avagy sze­zonvégi kiárusítási ár, nem tudjuk, ám a jó kereskedel­mi érzéket feltétlenül álda­nunk 'kell, amiért szabadulni akar az olyan árutól, mely nemcsak használati értékét veszíti el hamarosan, de rá­adásul politikailag is Idő­szerűtlenné válik. A magunk részéről sok si­kert kívánunk a szezonvégi 'kiárusításhoz, s merjük re­mélni, mégiscsak akadnak, akik akár nosztalgiából, akár a gyűjtőszenvedélytől hajtva megvásárolják az ide­jétmúlt emléktárgyat. M. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom