Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-08 / 8. szám

Megtisztulhat a Pécsi-víz? (Folytatás az 1. oldalról) fő egységből álló tórendsze­ren. A tavak mintegy szűrő­ként szolgálhatnának, s ben­nük leülepedhetne, kicsapód­hatna a vízfolyásban szállított szennyező anyagok nagy ré­sze. Oly mértékben, hogy a harmadik tóba kerülő víz már az intenzív haltenyésztés élet­teréül is szolgálhatna. A meg­oldás mellett szól az Is, hogy a pellérdl tavak már amúgy Is rekonstrukcióra szorulnának, ugyanis az Iszapréteg elérte bennük a kritikus szintet.- A rendszer a pellérdi szennyvíztelep végleges kiépí­tésétől - 2010-től működhetne igazán hatékonyan — magya­rázta Kovács Árpád, a Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Mé­rőállomás vezetője. De a víz­minőség-szabályozás, a víz- hasznosítás területén az át­meneti időszakban is jelentős előnyöket hozhatna. Megállí­taná a környezet szennyezésé­nek esetleges további romlá­sát. Amikor pedig megkezdő­dik az új szennyvíztelepen a biológiai tisztítás is, akkor az innen kikerülő nitrogén és foszfor tápanyagban Igen gaz­dag víz optimális feltételeket biztosítana a harmadik tóban történő haltenyésztéshez. A kutatócsoport vezetője a végleges döntés előtt három­éves kísérleti munkát lót cél­szerűnek az 1 hektáros „ma­kett-tavakon”. Annyit azonban mór az elmúlt egyéves munka is bebizonyított,' hogy a kör­nyéken található felszíni vize­ket a Pécsi-víz és a tavak vár­hatóan nem fogják szennyez­ni. Ha a további kísérletek is ezt bizonyítják, akkor figyelő- ku'tak telepítése és rendszeres vizsgálat mellett Pellérd tér­ségében „megállítható" lesz a Pécsi-víz. A környezetvédelmi megoldás előnyeihez egyéb­ként hozzátartozik, hogy meg­felelő méretű tórendszer ki­alakítása esetén a Pécsi-víz Pellérden túli szakasza már öntözésre is felhasználható lesz. Ha nem sikerül ezekhez a szükséges területekhez — ösz- szességé'ben mlhtegy 350-390 hektár — hozzájutniuk, akkor egy Gerdénél megépülő ha­sonló tisztító-tározó rendszer biztosíthatná ugyanezt a le­hetőséget a vízfolyás további szakaszán. Nem elhanyagol­ható az sem, hogy mindezen tervek megvalósultával a Drá­vába Is lényegesen kisebb, szinte elhanyagolhatóan ala­csony szennyezettségű víz ke­rülne. — A környéken lakókat — elsősorban a pellérdiekre gon­dolok - bevonják a végleges döntésbe?- Természetesen. Várhatóan még ebben az évben, amikor a gazdaságossági számítások­kal is elkészülünk. Balog N. Kommunista műszak a Mecseki Szénbányáknál Az örményországi földren­gés károsultjainak megsegíté­sére kommunista műszakot tartottak tegnap a Mecseki Szénbányáknál. A dolgozók egy része fél napi keresetét ajánlotta fel, s távol maradt munkahelyétől, zömük azon­ban műszakot vállalt, s na­gyobb összegű szombati ke­resményének felét fizette be a segéiykasszába. Az igaz­gatósági dolgozók négy órá­nyi munkabérüket ajánlották fel, s ez alatt társadalmi munkában dolgoztak. A legtöbb főt foglalkoztató délelőttös műszakra 668 ma­gyar és 111 lengyel bányász szállt le, 356 fő a külszínen dolgozott, összesen 3353 ton­na szenet küldtek az osztá- lyozókba. Magasabb segélykeret a gyógyszerár­támogatásra A Szociális és Egészségügyi Minisztérium - a gyógyszer­árak emelkedése miatt — szá­mottevően növelte a tanácsok szociálpolitikai segélyezési ke­retét, hogy ezzel is segítsék az arra rászorulókat. A gyógyszerár-növekedést el­lensúlyozó segélyekhez a ke­zelőorvosok adnak javaslatot egy formanyomtatvány kitölté­sével. Ezeket a javaslatokat a tanácsok szociálpolitikai osz­tályai bírálják el és itt utal­ják ki a segélyt. Ha a segély­keret év közben elfogy, vagy más indokolt esetben, a fővá­rosi, illetve a megyei társada­lombiztosítási igazgatóságok­hoz is eljuttathatók a kérel­mek. A nagyobb segélykeretről Kőnig Éva, a minisztérium szo­ciálpolitikai főosztályának fő­munkatársa tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta, hogy a múlt évben a Szociális és Egészségügyi Minisztérium mintegy 700 millió forintot utalt át kiegészítésként a ta­nácsi szociálpolitikai felada­tokhoz. Idén ez az összeg más­fél milliárd forint lesz. Két új tétel is megjelent a támoga­tási célok között. így a gyógy­szeráremelés kompenzálására felhasználható 100 milliós se­gélyezési összeg, valamint a magsabb gyermekintézményi térítési díjak ellentételezésére fordítható, szintén 100 millió forint. Akihito az új japán császár (Folytatás az 1. oldalról) musért és a felkelő nap or­szágának a második világhá­ború előtt és alatt játszott szerepéért. Akihítót, az 55 éves új csá­szárt már csak a hagyomá­nyok kötik a múlthoz, élet- tapasztalata viszont a XXI. század felé tartó Japán való­ságából táplálkozik. Apja há­romszor járt külföldön - igaz, a császárok közül elsőként Akihito viszont 45 országot ke­resett fel (köztük Jugoszlá­viát, Bulgáriát és Romániát is), tehát ismeri a világot. Akihito már nyilvános isko­lába járhatott, s ő volt az el­ső trónörökös, aki nem kivá­lasztott nemeslányt vett fele­ségül, hanem szerelmi házas­ságot kötött egy dúsgazdag malomiparos lányával. Micsi- ko hercegnő és Akihito ab­ban is korszakot nyitott, hogy három gyermeküket ők maguk nevelték a trónörökösi palotá­ban, szakítva a császári ud­vartartás! hivatal által előírt szigorú szabállyal, amely sze­rint a trónörökösnek három­éves korában el kell hagynia a szülői házat. IfDIU-wilagtiikör Ismét Herbert Mies a DKP elnöke A Német Kommunista Párt (DKP) kongresszusán a kül­döttek szombaton este ismét Herbert Miest választották meg a pár elnökének. Miesre, aki 1973 óta tölti be ezt a tisztsége, 465 sza­vazat, vagyis az érvényes sza­vazatok 71,8 százaléka jutott. Ellene 159-en szavaztak, 24 küldött tartózkodott a szava­zástól. ♦-ó- AMMAN: Jasszer Aralat, a Palesztin Felszabaditási Szer­vezet vezetője szombaton foly­tatta ammani tárgyalásait Husszein ¡ordán királlyal. A másfél órás tanácskozás után Husszein teljes támogatásáról biztosította Aralat politikáját. A Greenpeace Nemzetközi Környezetvédő Szervezet tagjai tüntetnek az Antarktiszon, egy ter­vezett repülőtér építése ellen. Követelik, hogy a földrészt világparkká nyilvánítsák. MTI-telefotó-f ISZLÁMÁBÁD. A Szovjet­unió szorgalmazza egy széles alapokon nyugvó kabuli koalí­ciós kormány létrehozását a szovjet csapatok kivonulása után, ám ha nem jön létre ilyen kormány, az ANDP ak­kor is élvezni fogja a Szovjet­unió támogatását. Egyebek kö­zött ezt hangsúlyozta Julij Vo- roncov, a Szovjetunió külügy­miniszterének első helyettese, országa kabuli nagykövete, a pakisztáni vezetőkkel, valamint az afgán kormányellenes erők­kel Iszlámábádban folytatott megbeszélései után szombati sajtóértekezletén. PEKING: Kína előrelépés­nek tekinti és üdvözli azt a bejelentést, hogy ez év szep­temberéig kivonják Kambod­zsából az összes vietnami ka­tonát - jelentette ki szomba­ton a kínai külügyminisztérium hivatalos szóvivője. ♦ Diplomata­gyilkosság A thaiföldi -rendőrség szerint thaiföldi illetőségű személyek meg­gyilkolták Szaúd-Arábia bangkoki nagykövetségének harmadosztályú titkárát. A harmincöt éves Szateh Abdullah al-Malikit szerdán lőtte le egy - a rendőrségi jelentés szerint — arab külsejű személy. A gyanú eredetileg iszlám szélső­ségesekre terefődött. A gyilkosságot magára vállalta két szélsőséges iszlám szervezet, az Iszlám Dzsihad és a Hidzsaz; s ezt Bejrútban jelentették be. A thai­földi rendőrség nyomozása alapján azonban úgy tűnik, hogy a diplo­matát thaiföldi munkaközvetítők ttj- ték meg, mert túl lassúnak és kö­rülményesnek találták munkatempó­ját, a Szaúd-Arábiába érvényes be­utazó vízumok kiadását. Előkerült egy figyelmeztető levél is, amelyet thai nyelven írtak, s ebben a kö­vetkező állt: „Dolgozz gyorsan, és a családodnak lesz mit ennie." A rendőrség egyelőre még senkit nem tartóztatott le. Szaúd-Arábiában több tízezer thaiföldi állampolgár dolgozik ven­dégmunkásként, és még többen szeretnének.-<j>* PÁRIZS: Eduard Sevar- nadze szovjet külügyminiszter szombaton Párizsban Alois Mock osztrák alkancellárral és külügyminiszterrel folytatott egyórás megbeszélésén átte­kintette a bécsi utótalálkozó mielőbbi befejezésének kilá­tásait, és a szovjet-osztrák kapcsolatok állását. New York: A kokain-üzlet történeté­nek eddigi legnagyobb fogásával büszkélkedhet az amerikai rendőr­ség. Erről számolt be január 5-én a testület egyik vezetője Benjámin Ward, aki elmondta, hogy 11 co­lumbiai állampolgárságú személyt őrizetbe vettek, lefoglaltak mintegy 20 millió dollárt, s több fegyvert. MTI-telefotó Nemzetközi vegyifegyver elleni értekezlet Párizsban szombaton meg­nyílt a vegyifegyverek eltiltá­sával foglalkozó nemzetközi értekezlet. Fő célja megerősí­teni a harc! gázok háborús alkalmazását eltiltó 1925-ös genfi jegyzőkönyv hatékonysá­gát, és politikai lökést adni a vegyi hadviselésnek az em­beriség életéből való végle­ges kiiktatásához. Az UNESCO-palotában 145 ország képviselői ültek össze. Nyolcvan állam külügyminisz­teri szinten képviseli magát. Várkonyi Péter magyar kül­Kadhafi felhívása a Bush- kormányhoz Moamer el-Kadhafi líbiai vezető szombaton közvetlen tárgyalásokat ajánlott a ha­marosan hivatalba lépő Bush- kormánynak a két ország kö­zött évek óta tartó viszály rendezéséről. Kadhafi tripoli legelegánsabb szállodájában, a Kabir hotelben rögtönzött sajtóértekezleten nyilatkozott az ott-tarózkodó mintegy 150 külföldi újságírónak. A líbiai vezető első ízben jelent meg személyesen a nyilvánosság előtt azóta, hogy szerdán amerikai harci gépek a Földközi-tenger fölött lelőt­tek két líbiai vadászgépet. Moamer el-Kadhafi nyilat­kozatának végén hangsúlyoz­ta: Líbia kész részt venni bármely leszerelési tárgyalá­son, és támogatná azt az el­képzelést, hogy a világ min­den fegyvergyárát helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá, fel­téve, ha ezt más országok, köztük az Egyesült Államok és Izrael is elfogadja. ügyminisztert a tíz ország kép­viselőiből álló mandátumvizs­gáló bizottság elnökévé vá­lasztották. Az ötnapos érte­kezleten Roland Dumas fran­cia külügyi államminiszter el­nököl. A vegylfegyverék eltiltásával foglalkozó első vllágértekezlet megnyitó ülésén Federico Mayor Zaragoza, az UNESCO főigazgatója üdvözölte a meg­jelenteket, majd lavier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár és Francois Mitterrand, az érte­kezletet kezdeményező francia elnök mondott beszédet.-f WASHINGTON: Újabb kormánytisztviselők és diplo­maták kinevezését jelentette be pénteken George Bush megválasztott amerikai elnök. Lawrence Eagleburger lesz a külügyminiszter első helyette­se. Az amerikai diplomácia leendő második számú embe­re korábban Henry Kissinger volt külügyminiszter közeli munkatársaként szerzett kül­ügyi tapasztalatokat.-?- HAVANNA: A január kö­zepére tervezett csúcsértekezlet elhalasztását javasolta közép­amerikai kollégáinak pénteken Oscar Arias Costa Rica-i el­nök. Dániel Ortega nlcaraguai államfő viszont közölte, hogy sem ő, sem az általa telefo­non megkérdezett salvadori el­nök, Napóleon Duarte nem ért egyet az elnapolással. A csúcs- találkozót január 15-16-ra ter­vezték San Salvadorba, mi­után már többször is kudarc­ba fulladt megszervezése a ta­valy augusztus elejére kijelölt első időpont óta. A GANZ MOSZERMOVEK pályázató« Hirdet o Baranya megyében. Vajsiló nagyközségben működő Alkatrészgyára (cím: 7838 Vajszló, Petőfi u. 72/11.) fökOmvuelöi munkakörének PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — ^gazdaságtudomány egyetemi vagy számviteli főiskolai vég­zettség, — feddhetetlenség, — három év szakmai gyakorlat. számítástechnikai ismeretek* vagy annak elsajátítása iránti kész- seg. A vajszlo, gyár mintegy 350 fö foglalkoztatottal ellátja két buda- ?.** ! *,,ar*,,,«relö gyá, alkatrész szükség letét. Fejlesztési elképze­esei en ónálló készárukibocsátás megvalósitása is szerepel. Onel­naavfokú T do,9OIik- eszközeivel és létrejövő nyereségével e aÜvs 0 ,00901 flozdálkodik. A PALYAZAT TARTALMAZZA­0 pályázó - részle,., önéletrajzát, ■»kólái végzettségét igazelá okmányok másolatait,- »«'igényét. betöltésére. Az állás 1989. január 1-jétől tölthető be. Bérezés megállapodás szerint. Pécs és Villány irányából a munkába járás autóbusszal megoldha­tó. Saját személygépkocsi használat esetén hozzájárulást térítünk. A pályázatot kérjük: a GANZ MŰSZER MÜVEK személyzeti és szo­ciális vezérigazgató-helyettese címére küldeni, a megjelenést követő 1cét héten belül. CÍMÜNK: 1701 Budapest, XIX., Vörös Hadsereg útja 64. LEVÉLCÍM: 1701 Budapest, Postafiók: 58. TELEFON: 475-180 Érdeklődni a fenti címen és a helyszínen Vicze Béla személyzeti vezetőnél lehet személyesen vagy a Vajszló, 47-es vagy 64-es tele­fonszámon. 2 vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom