Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-07 / 7. szám

Dunántúli napló 1989. január 7., szombat Mennyit érnek a pénzügyi eszközök? Fizetési mérleg Az elmúlt évtizedek hazai gazdaságpolitikája azért té­vesztett utat, mert a száz év­vel korábbi sémákra épült. A sztálini gazdaságpolitikát az eredeti felhalmozáson alapuló iparositós jellemezte: az élet- színvonal és mindenek előtt a parasztság, a mezőgazda­ság rovására építette fel az ipart, méghozzá annak is a döntő láncszemnek tartott ne­hézipari ágazatait. Ezen be­lül az egyedi célok kiválasz­tásánál a „minél nagyobb, annál jobb” elve érvényesült. .Ez a koncepció szükségsze­rűen erőszakra épül, paran­csokra és nem érdekeltségre. Ahogy a kudarcok egyre nyilvánvalóbbakká váltak, el­sősorban az embertelensége­ket igyekeztek lefaragni. En­nek eredményeként jött létre az emberarcú sztálinista mo­dell. A mezőgazdasági lakos­ság életszínvonala nemcsak elérte a városban élő dolgo­zókét, hanem meg is haladta. Az ipar erőltetett fejlesztése elhalt, meit elvesztette forrá­sait. A társadalmi modellünk sokkal emberségesebb lett, de alig hatékonyabb. Ez pedig a felgyorsult világgazdasági fejlődés mellett fokozódó le­maradást és elmélyülő válsá­got jelentett. A kiútkeresők figyelme egy­re inkább a jelen század kö­zepét jellemző modell felé for­dult. Előtérbe került a pénz­ügyi eszköztár alkalmazása, és ebben az irányban az elmúlt két év során többet léptünk, mint a megelőző negyven év alatt. Kialakult a kétszintű bankrendszer, megjelentek az értékpapírok, törvényesítettük a részvénytársasági formát, bevezettük az új adórendszert. Magam is e pénzügyi refor­mok egyik élharcosa vagyok, ezért merem elmondani, hogy mindez kevés, nagyon kevés. Nagy veszély rejlik abban, ha azt hitetjük el magunkkal és másokkal, hogy csupán pénz- üayi eszközökkel meg lehet oldani a jelen és a közeljövő problémáit. Ezek az eszközök is nélkülözhetetlenek, és ezen a téren is még tovább kell előre mennünk, méghozzá bát­ran. Ezek azonban nem pó­tolhatják a reformok egész sorát. A pénzügyi eszközök ugyan­is csak az egyensúly közelé­ben funkcionáltak a múltban is. Ha nagyon jelentős az infláció, ha általános a hiány- gazdaság, akkor a pénzügyi politika elveszti minden ható­erejét. Ezt a szakma emberei mindig tudták. Új jelenség azonban a fejlett tőkés or­szágokban, hogy még a ki­egyensúlyozott gazdaságban is beszűkült a pénzügyi politika hatása. Rossz pénzügyi helyzetben ugyan nem lehet tartósan di­namikus a gazdaság, ahhoz a fejlett pénzügyi szolgáltatási mechanizmusok egész sora nél­külözhetetlen, de mindez nem a kormánylapát többé, legfel­jebb egy a többi fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköz között. Erre meggyőző példával szol­gált a múlt év októberében a tőkés világban bekövetkezett tőzsdekrach. Az egész pénz­ügyi vezetés, élükön a legki­válóbbak, súlyos gazdasági visszaesést vártak. Az élet azonban egyáltalán nem iga­zolta az aggodalmakat. A szakma most kezdi tudomásul venni, hogy nem lehet tovább­ra is a gazdaság szabályozó­jának tekinteni azt a pénz­ügyi mechanizmust, amely ilyen megbízhatatlanul jelez. Tegyük hozzá, hogy a gaz­daság fejlődési ütemében sem állt be ennek következtében változás. Az elfogadott elmélet alapján a tavalyi drámai rész­vényárfolyam-csökkenés után jelentős gazdasági visszaesés­nek kellett volna bekövetkez­nie. Mivel ez nem történt meg, az elmélettel van baj, azaz a jelenlegi viszonyok között, még egy kiegyensúlyozott gaz­daságban sem lehet a gaz­daságot csupán monetáris eszközökkel irányítani. Mindezt nem azért mondom el, mert hivatalosan még min­dig az A-variáns az elfoga­dott, hiszen nem az a baj, hogy emellett tettük le a ga­rast, hanem hogy elhitetjük magunkkal, hogy ez elég esz­köz számunkra a gazdaság stabilizálásához. Pedig ez nemcsak nagyon kevés, hanem visszafelé is hathat, ha gyorsan egy sor más reformot nem valósítunk meg. Ha az emberek nem bíznak a reformok sikerében, ha nem látják a vezetés tel­jes elkötelezettségét az ösz- szes szükséges intézkedés meghozatalában, akkor nincs bizalom, márpedig bizalom nélkül a pénzügyi eszközök bátor alkalmazása több hát­ránnyal, mint előnnyel jár. A pénzügyi eszközök alkal­mazásában csak akkor bíz­hatunk, ha a lakosság, a vál­lalatok, s vállalkozók hisznek a következetes politikai re­formban, ha látják megvaló­sulni az agrár-, a társadalom- biztosítási, az oktatási, a nyugdíjreformokat. Végzetes illúzió volna a reformoktól félök részéről az, ha a pénz­ügyi reformokban az egyéb reformok elhalasztását bizto­sító eszközrendszert látnának. Kopátsy Sándor- : : ..................... . ■-m Mi re szavaz a tanácstag? Elkezdték rendbe tenni a Lvov-kertvárosban megégett gyógyszertár tető' szerkezetét és folytatják az építkezést Ki vállal felelősséget a határidőkért? Ismert, hogy a városi tanács több fordulóban dönt az idei költségvetésről is, az elvek, a főbb vonalak megrajzolása után bontja ki a részleteket. Ma még a végleges döntés, a testületi határozat előtt va­gyunk. Rendkívül érdekes le­het: hogyan dönt, mire sza­vaz egy tanácstag? Dr. Révész Máriával, a 75-ös választókör­zet tanácstagjával erről be­szélgettünk, bár látszólag el­tértünk az eredeti kérdéstől, amennyiben töob szó esett arról, milyen kényszerpályákon mozog egy tanácstag a dön­tés folyamatában. — Érdemes lenne megnézni, hány fórumon megy végig egy előterjesztés: megtárgyalja a tanács apparátusának vezeté­se, majd a végrehajtó bizott­ság, a tcnácskozási központ, végül a tanácstestület. Min­denki úgy tesz, mintha bele­szólhatna a döntésbe, de a tanács ebben a láncban for­mális jóváhagyó testület, bár döntésformáló tényezővé pró­bál válni. Én a végrehajtó bi­zottságot korlátoznám, nem tu­dom pontosan, meddig terjed a hatásköre. Azt tapasztalom, hogy fontos dolgok dőlnek el ott, amelyekről a tanácstagok nem tudnak, gyakran a körze­tüket érintő kérdésekben is csak utólag értesülnék a ha­tározatokról. Esetleg nyilvá­nossá lehetne tenni az üléseit a tanácstagok számára-is. Nehéz eldönteni szavazzak igennel, vagy hívjam fel ma­gamra a figyelmet? — ehhez nem mindig tudom a bátor­ságot venni, mert nem az információk birtokában, ha­nem döntéskénysze, ben va­gyok. A költségvetésben azt sze­retném látni, hogy hova megy el a pénz. Viszont nem va­lamiár 1-jétől családvédel­mi és egészségügyi osztály alakult a városi tanács vég­rehajtó bizottságának hivata­lában. önmagában ez a tény szerény lépés a pécsi csalá­dok gondjainak, vagy ahogy a szakember fogalmaz, műkö- dészavarainak megoldásában. Mégis elismerésre méltó lé­pés, mert úttörő szerepet vál­lalt a szervezet. Nem felsőbb útmutatásra, hanem belső fel­ismerés után döntött úgy, hogy ésszerűbbé, a valós problémákhoz közelítve építi fel a hatósági munkát azok érdekében, akik arra kénysze­gyok pénzügyi szakember. Ki­től kérjek tanácsot? Ugyanaz a gondom, mint az országgyű­lési képviselőknek. Például sok egy-egy testületi ülésen a napirend, amelyhez öt nappal előtte kapom meg az anyagot. Legfeljebb egy téma feldol­gozására van erőm, a többi­ben nagy lelkiismeretfurdalá- sok között szavazok. Feltétele­zem, ez a gyakorlat abból az időből maradt, amikor 15 na­pirendet lefogadtak 9 és 11 óra között. Pedig van a vi­tának értelme. Talán a veze­tés figyelembe veszi a várható reagálást (?), de még mindig presztízskérdésnek tekinti, hogy elfogadják-e az előter­jesztését. Én a parlamenthez hasonlóan a testületi üléseken ügyvezető elnököket „alkal­maznék", aki nem érdekelt az előterjesztés elfogadtatásában. A költségvetés tervezetének részleteit még nem ismerem, de az is rendkívül érdekel, hogyan tudunk megtakarítani. Arra gondoltam, lehetne a ta­nács testületének, vagy vala­melyik bizottságának jogosít­ványa arra, hogy ellenőrizze a vállalatokat a pénzeink lei­használásában. Ugyanakkoi hogyan lehetne a bevételt nö­velni? Sokat vitatkoztunk az ál­lami ingatlanok eladásáról. Az a véleményem, hogy nem kor­rekt meghúzni a vonalat, mert nagy a vásárlási igény, ugyanakkor az ingatlankezelő vállalat nem tud megbirkózni a feladataival. Feszültségte­remtő tényező, hogyan dön­tünk ebben a kérdésben: el­indult a városban a szóbe­széd -, van, aki megvehette, van. aki nem a lakást - ezek­re a hangokra oda kell fi­gyelni . . .------------------- * ------------------­rüln ek, hogy segítségért, tá­mogatásért felkeressék. Dr. Grünwald Anna, az osz­tály vezetője azt a szemlélet- váltást emelte ki, ami ebben a munkában szükséges. Ugyan­is ez az osztály hatóság, a jogszabályok nem változtak, az adminisztráció nem csök­kent, az eljárási szabályokat be kell tartani, azonban az­zal, hogy egységes részként tudnak majd a családok gondjainak megoldásában se­gítő kezet nyújtani, oldja a tevékenységük hatósági jelle­gét. Ezért is szeretnék a ké­sőbbiekben közelebb hozni, Hetek óta szerepel a Pécsi Vízmű a „fekete listán", amelyben a Városgondnok­sággal a vállalt határidőket kérjük számon a közműépít­kezésekben, az utak helyre- állításában. A héten kapott listát felesleges újra sorolni, mert ugyanazt a tizennégy ut­cát tartalmazza, amelyet hét­ről hétre közöltünk. A tényeket ismerem: a Vá­rosgondnokság attól kéri szá­mon az út teljes helyreállítá­sát, aki a felbontási engedélyt kérte. Ez a gyakorlat egyértel­mű és egyet lehet érteni ve­le. Azonban biztosan tudom, hogy a Pécsi' Vízmű már rég befejezte a hibajavítást, a szerelés után lebetonozta a darabka úttestet, csak az asz­falt hiányzik róla, de amíg az koordinálni azoknak az intéz­ményeknek a munkáját, ame­lyek hasonló feladatokat vál­lalnak. Érdekes az is, amit a szá­mítógépes program megvaló­sításától várnak, mert éppen a gép segíti majd őket a hu­mán „szolgáltatások" erősíté­sében. Tudják majd kivel, mi­lyen ügyben találkoztak, fel­ismerhetőek lesznek a tüne­tek mögött a valódi problé­mák is. Nemcsak a tüneti ke­zelésre futja majd az erőből, hanem a többoldalú támoga­tásra is. sincs meg, nem lehet befeje­zettnek tekinteni a munkát. Azzal is tisztában vagyok, hogy dr. Solti Dezső, a Pécsi Vízmű igazgatója nem reklamál a lista miatt, de ennyi idő után már az újságírót is bosszant­ja ez a tarthatatlan helyzet. Rákérdez. Dr. Solti Dezső így vála­szol :- Az engedélyeket mi kér­jük valóban, de legkésőbb a betonozás megkezdése előtt megrendeljük az aszfaltozást a Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalattól, vagya KÉV-töl. Csakhogy ezek né­hány ezer forintos munkák. Napi egynyolcad ezrelékét tudnám kötbérrel behajtani, ami azt jelenti, hogy nincs eszközöm, hogy az alvállal­kozót rábírjam a határidőre. Várok január végéig - az igazgatói klubban (a tanács építési és közlekedési osztá­lya szervezte) megegyeztünk a társcégekkel, hogy a hónap végéig rendbeteszik a lemara­dást és a következőkben más lesz a helyzet, mert olyan szerződést kötünk, ami változ­tat ezen. Kevés reményt fűz-| hetek hozzá és amennyiben nincs változás, kénytelen leszek kérni az engedélyt a saját aszfaltüzem létesítésére. Nem lesz egyedi eset, máshol is er­re kényszerülnek, de talán most Pécsett a legrosszabb a helyzet. Nekünk ez egymillió forintos többletkiadás, de meg­éri, mert a vállalat megítélő-, sét ma ezek az úthelyreállí- tási munkák jobban befolyá­solják, mint a szolgáltató te­vékenységünk . . . Gáldonyi Magdolna Egységes lesz a családvédelmi hatóság Cigányok között Igazi közösségben élnek Derűs pillanat o cigánylakodalom forgatagában. Középen Hegyi Ildikó. Mondjuk ki nyíltan: ma Magyarországon (s aligha csak itt) nem tűnik normális­nak, ha valakit felvesznek az egyetemre és ott cigányul ta­nul. — A családom, különösén kezdetben, ennél sokkal dur­vábban fogalmazott, — mond­ja Hegyi Ildikó. — Azt mond­ták, hogy rendes ember nem foglalkozik cigányokkal, aho­gyan én. De egyébként is azt veszem' észre, hogy az egész társadalomban csökken, egyre fogy a cigányokkal szemben tanúsított türelem, ötszáz éve itt vannak, mikor illeszkednek mór be? — kérdezik egyre többen. Rólam pedig tudják, hogy elfogult vagyok velük . . . A JPTE Tanárképző Kara harmadéves magyar nyelvészet -irodalom szakos hallgatójá­nak elfogultsága azonban tel­jesen rendhagyó. Öt ugyanis gyakorlatilag teljes jogú tag­jává fogadta egy dél-alföldi cigányközösség. Ott, Mind­szenten (Szentes és Hódmező­vásárhely között) képesítés nélküli nevelőként élte meg első értékelhető találkozásait a cigányokkal, s most, pécsi egyetemistaként, a Nyelvtudo­mányi Intézet „Cigánygyerekek nyelvi szocializációjának vizs­gálata magyarországi cigány- közösségekben" című, 3 éves kutatási programjának részt­vevőjeként ismét oda jár visz- sza. Mikor először ment, még nem értette a nyelvüket. Ké­sőbb, a mintegy 200 fős ci­gányközösség segítségével, egyre jobban elsajátította a lovári nyelvet, s ma már több szót ismer, mint egy átlagos cigány. Igaz, emellett néme­tül, oroszul és finnül is beszél, tanult latint, s ért egy kicsit románul is. Nyelvtudósának olykor kézzelfogható hasznát veszi. Egyszer, amikor a vo­naton szólították le erőszako­san, cigányul szólt vissza, s azonnal békén hagyták, a pé­csi Széchenyi-téren pedig egyenesen német turistának vélték a lovári nyelvet egyál­talán nem értő cigányfiúk. Az 1972-es népszámlálás adatai szerint a Magyarorszá­gon élő cigányok 21 százalé­ka beszél lovári nyelven. Nyolc százalékuk beás, egy szá­zalékuk szinti, 70 százalékuk pedig gyakorlatilag csak ma­gyarul, rom-ugro nyelven be­szél.- Nem, nem akarom őket tisztára mosni, nem akarom meghazudtolni, a nyilvánvaló­an bizonyos alappal rendel­kező előítéleteket, de úgy ér­zem, akármennyire is depri- váit réteg, akármilyen sok kedvezőtlen dolgot mondunk, tudunk róla, egy sereg dolog­ban mégis tanulhatnánk tő­lük -, állítja szenvedélyesen Hegyi Ildikó. - Rendkívül fon­tosnak tartom például, hogy igazi közösségben élnek. Olyanban, amelynél demokra- tikusabbat én nem ismerek. Megválaszthatják a szomszé­daikat, nincs „enyém, tied, övé". Ha én főzök, akkor ter­mészetes, hogy az is kap ételt, aki véletlenül belép. S ugyan­így. nem a vérségi rokonság náluk a legfontosabb kötelék, hanem, hogy velük van-e az ember, hogy eszik-e az éte­lükből, hogy ölébe veszi-e a gyereküket, hogy hajlandó-e adni nekik egy puszit. Meg kell mondanom: csak közöttük érzem igazán, hogy kötődöm, tartozom valahová. A mai társadalomban az ilyen közös­ség egyre kevesebb. Hegyi Ildikó az utóbbi két évben gyakori vendég volt a mindszenti cigánytelepen. Gyűjtött dalokat, meséket, ta­nulta a nyelvet, megfigyelte a temetési szokásokat, s részt vett valódi cigánylakodalom­ban és halotti toron is. Ta­pasztalatait, ismereteit, még nem dolgozta fel teljeskörű- en, de egy hollandiai kon­ferenciára, ahol az előítéletek­ről volt szó, már egyetemi tanulmányainak első évében elküldték.- Amikor elmentem a te­lepre, nem pakoltam fel min­denféle ajándékkal, hanem egyszerű emberként próbáltam meg közel kerülni hozzájuk - mondja módszereiről. — El­mondtam nekik, hogy miért jöttem, hogy mit szeretnék, s hogy ez esetleg milyen segít­séget jelenthet nekik, és ők megértették. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy egy volt, általános iskolai osztálytársam, egy szőke hajú, kék szemű lány, ott a putriban talált ma­gának férjet. Az anyósa, Fáni lett az én pártfogóm, ahogy ők mondják, az anyám. Ál­talában a családról, a csatkai búcsúról, a lakodalmukról, szí­vesen beszéltek. Ezeket a tör­téneteket, egyébként nemcsak a magnóm kedvéért elevení­tették fel. Rendszeresen, újra és újra elmesélik, végighall­gatják, sőt még közbe is kér­deznek, mert a rituáléhoz az is hozzátartozik. Körükben nem szállhat el nyomtalanul a szO. Olyannyira nem, hogy kultúra' iuk, ez a mély emberi érze' sekkel teli, kizárólag szójha' gyomány útján terjedő kultúra is fönnmaradt . . . Hegyi Ildikó mindvégig zár* cigányközösségekről beszél*- Ez fontos, mondta, mert 0 közösségek fölbomlasztósa, 0 szétszóródás, a cigányok sző’ mára is maga a halál. A v0‘ rosokban csellengve, hagy.0’ mányaiktól, kultúrájuktól tóv<^' jószerivel nem marad sző' mukra más lehetőség, mint 0 bűnözés. A magunk érdek6' ben, ennek elkerülésére tola*1 még tehetünk valamit,.. Ferling József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom