Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-08 / 312. szám

Dunántúli napló 1988. november 9., szerda Áz MSZMP Baranya Megyei Végrehajtó Bizottságának ülése Az MSZMP Baranya Megyei Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén elsőként időszerű poli­tikai kérdéseket vitatott meg. Dr. Dányi Pál, a megyei párt- bizottság első titkára tájékoz­tatta a testület tagjait az MSZMP KB november 1—2. ülé. sén elfogadott határozatából, állásfoglalásából következő megyei tennivalókról, melyeket a soronlevő megyéi pártbizatt- sági ülés elé terjesztenek. Dr. Jerszi István megyei titkár, a párttagsági könyvek cseréjé­nek megyei végrehajtásáról tá­jékoztatta a végrehajtó bizott- iság tagjait. A Központi Bi­zottság határozata értelmében az űj tagsági könyvek átadá­sára a megyében is a KMP megalakulása 70. évfordulójá­ra rendezett ünnepi taggyűlé­seken kerül sor. Előreláthatóan ezeken a rendezvényeket Ba­ranyában 27 501 párttag veszi majd át új tagkönyvét. (Amennyiben egyes párttagok a párthoz való viszonyukat idő­közben meggondolták és tag­sági könyvüket nem kívánják átvenni, azokat kilépetteknek kell nyilvánítani.) Dr. Szirtes Gábor megyei titkár az el­múlt két hétben szervezett főbb politikai események ta­pasztalatairól adott tájékozta­tást, többek között a Szent Jobb pécsi fogadásáról és a november 7-i megemlékezések­ről. Dr. Dányi Pál az október /13-i pártbizottsági ülésen elfo­gadott határozatok és állás- foglalások érvényrejuttatását szolgáló feladatokra tett javas­latot; hogyan lehet hasznosí­tani a politikai munkában a megye mind jobban szélesedő nemzetközi kapcsolatait, az el­következendő időkre tervezett pártaktívák helyeire, és a me­gyei pártbizottság mellett mű­ködő tanácsadó testület létre­hozására. A végrehajtó bizott­ság egyetértett, hogy Szigetvá­ron, Siklóson, Mohácson és Komlón, valamint Pécsett a rendőr-főkapitányság és a megyei tanács pártaktíváinak részvételével kerüljön sor ak­tíva tanácskozásokra. 1989-ben megyei aktívaértekezletet is kívánnak rendezni. Az aktívá­kon elhangzottak egy részét a iKözponti Bizottság felé továb­bítják majd, illetve a megyei politikai munka kialakításánál, feladatainak megjelölésénél veszik figyelembe. A végrehajtó bizottság meg­vitatta a PMSC helyzetéről, működéséről, pártirányításáról előterjesztett jelentést, a Kl- SZÖV-ben dolgozó kommunis­táknak, illetve az alapszerve­zeteknek saját helyzetük átte­kintése során tett megállapí­tásairól és a további felada­tairól szóló tájékoztatót. A továbbiakban tájékoztatót fogadtak el az 1988/89-es pártoktatási év előkészítésének tapasztalatairól, valamint a Baranya Megyei Baromfifeldol­gozó és Forgalmazó Közös Vállalat működéséről. A végrehajtó bizottság meg­vitatta a Baranya Megyei Lap­kiadó Vállalat önálló gazdál­kodása alapjainak megterem­tésére előterjesztett javaslatot. M. E. Várkonyi Péter felszólalása Bécsben Várkonyi Péter külügyminisz­ter felszólalt az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet bécsi utótalálkozójá. na'k keddi plenáris ülésén. A Varsói Szerződés külügyminisz­teri bizottsága a közelmúltban Budapesten tartott ülésének állásfoglalásait ismertetve hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Bécsben a tanácskozás mielőbbi sike­res befejezésén kívánnak mun­kálkodni. Emlékeztetett arra, hogy a budapesti ülésről kiadott köz­lemény megerősítette a szocia­lista országok elkötelezettségét a helsinki záróokmány ki­egyensúlyozott, minden együtt­működési területre egyformán kiterjedő végrehajtása és to­vábbvitele mellett. A leszerelési és együttmű­ködési folyamat elmélyítése ér­dekében a szocialista orszá­gok továbbra is készek min­den állam, államcsoport ész­revételei, konstruktív kezde­ményezései, javaslatai megvi­tatására, illetve megvizsgálá­sára. A magyar külügyminiszter szólt arról, hogy megítélésünk szeriét a bécsi találkozón most már a kormány politikai döntésein alapuló erőfeszíté­sekre van szükség végső kompromisszumok kimunká­lásához, a záródokumentum szövegének véglegesítéséhez. Magycrország a megegyezés irányába tett jelentős lépés­ként üdvözli, hogy az egyes témakörök koordinátorai elké­szítették a záródokumentum vonatkozó fejezeteinek to­vábbgondolt változatát. Érté­kelésünk szerint a koordinátori tervezeték jól tükrözik a sem­leges és el nem kötelezett or­szágok által elkészített záró- dokumentum tervezet márciusi beterjesztése óta folytatott konzultációk, megbeszélések tapasztalatait. Ezért most arra kellene összpontosítani figyel­münket és törekvéseinket, hogy elkerüljük a kialakulóban levő érzékeny kompromisszumos egyensúly megbontását, vagy felborítását egyoldalú meg­közelítésekkel, a konszenzusra esélytelen törekvések érvénye­sítésére tett kísérletekkel. A bécsi találkozó mielőbbi sikeres befejezéséhez elenged­hetetlen, hogy minden részt­vevő állam nagyfokú felelős­ségtudatról és önmérsékletről tegyen tanúbizonyságot és ér­demi módosítások nélkül fo­gadja el a koordinátorok által készített tervezeteket, amelye­ket magyar részről komoly megegyezési alapnak tekin­tünk és támogatjuk azokat. Önkéntes rendőrt ölt az áruházi tolvaj Műit szerdán, november 2-án Miskolcon, az Avas-déli lakótelepen levő ABC-áruházban Gulyás Mihály 22 éves büntetett előéletű miskolci lakos lopást követett el. Az áruház dolgozói tetten érték, s a lopásról jegyzőkönyvet vettek fel, de ennek aláírását Gulyás megtagadta. Ezért a bolt személyzete segítséget kért a közeli körzeti megbízotti irodától. Segítségnyújtásra rövidesen két szol­gálatban levő önkéntes rendőr ér­kezett a boltba. Gulyás Mihály ekkor aláírta a jegyzőkönyvet. Az önkéntes rendőrök közölték vele, hogy további intézkedés végett elő­állítják a körzeti megbízotti iro­dába. Gulyás az önkéntes rendőrökkel útnak indult, de a bolt előtt két Ízben tarkón ütötte az 55 éves, nyugdíjas Buri István miskolci ön­kéntes rendőrt. Ennek következté­ben Buri István beütötte homlokát a járdába, és sérülésébe kórházba szállítás közben belehalt. Gulyás Mihály elszökött a helyszínről, de a Miskolci Rendőrkapitányság akció alosztálya néhány órán belül el­fogta. Gulyás Mihály előzetes letartóz­tatásban van, az ellene indított eljárás folytatódik. A belügyminisz­ter Buri István önkéntes rendőrt hősi halottá nyilvánította, és soron kívül kinevezte rendőr alhadnaggyá. Temetése november 10-én, csü­törtökön 10.30 órakor lesz katonai tiszteletadás mellett a miskolci szentpéteri-kapui városi temetőben. NAGYVILÁGBAN Bush? Dukakis? Amerika választott Közép-európai idő szerint kedden a kora délutáni órák­ban nyitottak a szavazóhelyi­ségek az Egyesült Államok­ban: elnököt és törvényhozást választanak. Az elmúlt 72 óra minden ko­rábbinál hevesebb propagan­dakampányokat hozott, mivel a republikánusok biztosak akarnak lenni George Bush győzelmében, míg a demokra­ták még reménykednek, hogy megfordulhat a kocka és Mi­chael Dukakis lehet az új el­nök Az utóbbiak reményeiket arra alapozzák, hogy Bush előnye a korábbi 10—15 szá­zalékról hétfő estére 6 szá­zalékra csökkent - ugyan­akkor a szavazók 7 százaléka csak a választás napján dönt, hogy végül is kire voksol. A jelenlegi alelnök túláradó energiával vitte tovább kam­pányát, mindenkinek mindent megígérve: a módosaknak adócsökkentést, a szegények­nek fedelet o fejük fölé, a harciasaknak fegyverkezést, a békéseknek leszerelést. Michael Dukakis, aki általá­nos vélemény szerint tárgysze­rűbb és korrektebb kampányt vívott, ellentámadásaival szép sikert ért el, de ez hátránya behozásához aligha lesz ele­gendő. Vigaszul szolgálhat számára, hogy pártja biztos lehet sikerében az ugyancsak keddi törvényhozási és kor­mányzói választásokon, így Amerika második kormánya, a kongresszus, szilárdan a de­mokraták kezében marad. Közép-euróoai idő szerint kedden éjfélkor zártak az el­ső, szerda hajnali hatkor (Alaszkában) az utolsó szava- vazóhelyiségek, ám azt várják, hogy az elnökválasztás ered­ménye már a szerdán kora hajnali órákban meglesz. Lap­zártakor tehát még nem ismer­tük az eredményt. A vá­lasztás lármája és izgalmai után — külsőleg - viszonyla­gos csend következik: az Egyesült Államok új elnökét csak január 20-án iktatják be, majd ezt követően lát munká­hoz az új kormány. ♦ NSZK: Interjú Szűrös Mátyással Még mindig reméljük, hogy sikerül helyreállítani Romániá­val a jószomszédi kapcsolato­kat, tárgyalások útján rendez­ni a vitás kérdéseket, s kiala­kítani egy tárgyalási mecha­nizmust. Mindemellett nincse­nek illúzióink — jelentette ki a Süddeutsche Zeitung lap­nak nyilatkozva Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB titkára. A Münchenben megjelenő te­kintélyes liberális újság keddi számában megjelent interjú­jában a KB titkára főként az ezzel összefüggő kérdésekre válaszolt. Szűrös Mátyás kifejezte ha­zánk egyetértését azzal, hogy a bécsi utótalálkozót követően Moszkvában tartsanak érte­kezletet az emberi jogokról. „Ezzel kapcsolatban felmerül­nek bizonyos követelmények, így például nem lehet megke­rülni a nemzeti kisebbségek kérdését" - mondotta egye­bek között. Dixville, New Hampshire, USA: A 47 lakosú fa luban, ahol hagyományosan először fejezik be a szavazást, George Bush alelnök fölényes győzel met aratott. MTI Telefoto Az új csehszlovák kormány programja Egyértelműén a reformok meggyorsítását hirdette meg az új csehszlovák kormány. Ladislav Adamec miniszterel­nök kedden terjesztette a szö­vetségi gyűlés elé az október 12-én alakult kabinet kétéves programját. Eszerint egy év­vel korábban, már 1990. ja­nuár 1-jén teljes körben beve­zetik az új gazdasági mecha­nizmust. Határozott lépéseket tesznek a belpiaci ellátási za­varok felszámolására. Adamec síkraszáI It a mélyreható refor­mokért és hangsúlyozta, hogy azok sikeréhez elengedhetet­len a politikai légkör megvál­toztatása az országban. ♦-ó- HANOI: A kambodzsai rendezésről, valamint a Hun Sen miniszterelnök és Szihanuk herceg közötti harmadik pári­zsi tárgyalási lordulóról nyilat­kozott Nguyen Co Thach viet­nami külügyminiszter a cseh­szlovák CTK hírügynökségnek. Nguyen Co Thach megerősítet­te, hogy Vietnam ez év végé­ig ötvenezer katonát von ki a Kambodzsában állomásozó mintegy százezer lös kontin­gensből. Hangsúlyozta, hogy 1990 végéig akkor is távoznak a vietnami csapatok, ha ad­dig nem születik meg a kam­bodzsai kérdés politikai meg­oldása. ♦ „Magyar roham" Bécsben Bécs a jövőben jobban felkészül a magyar bevásárló turisták töme­gének fogadására — közölte ked­den Hans Mayr, az osztrák főváros polgármester-helyettese. Annak ta­pasztalatai alapján nyilatkozott igy, hogy hétfőn, a november 7-iki ün­nep- és munkaszüneti nap lehető­ségét kihasználva, soha nem látott számban érkeztek Bécsbe vásárlási céllal magyar vendégek. Osztrák adatok szerint ezen a napon mint­egy 20 ezer magyar személyautó és több mint ötszáz autóbusz szállítot­ta őket Ausztriába, s nagy részük o fővárost kereste fel. Mint Mayr elmondta, hétfőn Bécs- nek százezernyi magyar látogatója volt, és ők együttvéve legalább fél- milliárd schiltinget költöttek el vá­sárlásaikra. Az osztrák gazdaság és kereskedelem számára igen kedvező volt ez o „magyar roham*', de nagy gondokat, forgalmi zavarokat is okozott a közlekedésben. Ezért a közlekedési szakemberek, a ke­reskedelmi cégek és a rendőrség bevonásával sürgősen egybehangolt intézkedéseket dolgoznak ki a ma­gyar turisták bécsi mozgásának és elsősorban az üzleti negyedekben való parkolásuknak megkönnyítésé­re. A tervek szerint az ajánlott megközelítési útvonalakról és a parkolási lehetőségekről már a ha­tárátkelő-helyeken röplapokon tájé­koztatják a magyar látogatókat — jelentette be a bécsi polgármester­helyettes. ; ■ ­.......— ■■■ * 1 ■1­ó- PEKING: Kedden meg­nyílt Pekingben a Kínai írók és Művészek Országos Szö­vetségének 5. kongresszusa, amelyen több mint 200 000 író és művész képviseletében mintegy másfél ezer küldött vesz részt. A kínai parlament üléstermében tartott megnyitón jelen volt Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt köz­ponti bizottságának főtitkára és Jang Sang-kun, a Kínai Népköztársaság elnöke.-ó- BONN: Budimir Loncsar jugoszláv és Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter kedden kétnapos hivatalos tárgyalásaik végez­tével közös felhívásban szólí­totta lel a bécsi utótalálkozó valamennyi részvevőjét: tegye­nek meg •mindent a tanácsko­zás sikeres befejezéséért.-f COLOMBO: A Maldív Köztársaság fővárosában. Ma­iéban kedd hajnalban befejez­ték a település „átfésülését”, s már csak az országhoz tartozó apró szigeteken folytatják a november 3-án, tamil zsoldo­sok által végrehajtott puccskí. sérle.t résztvevőinek keresését. 1A rendfenntartó erők eddig százötven személyt vettek őri­zetbe. (Folytatás az 1. oldalról) javaslata alapján a Központi Bizottság is foglalkozik majd a kérdéssel. A testület a továbbiakban tájékoztatót hallgatott meg a gyülekezési és az egyesülési jogról szóló törvények társadal­mi vitájának főbb tapasztala­-f FERE-EN-TARDENOIS: A kambodzsai politikai erők ve­zetői franciaországi találkozó­juk végén közös közleményt írtak alá. Ebben hangoztatták, hogy Fere-en-Tordenois-ban tartott kétnapos találkozóju­kon megvitatták a kambodzsai probléma megoldásának min­den vetületét. Hun Sen, a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnöke, Norodom Szi­hanuk herceg, volt államfő, az ellenzéki koalíció vezetője és Son Sann, a nemzeti jobbol­dal vezére elhatározták, hogy nézeteltéréseik közelítése vé­gett munkabizottságot hoznak létre.-ó- PEKING: Hivatalos je­lentések szerint kedden délre 939-re emelkedett a vasárnap Kínában történt földrengés halálos áldozatainak száma. Pekingben illetékesek a Reuter brit hírügynökséggel közölték, hogy a szám még nem végle­ges, mert további jelentéseket várnak a földrengés sújtotta körzetből. LAPZÁRTA A labdarúgó UEFA Kupá­ért: Bordeaux-Ú. Dózsa 1-0. Ezzel a Bordeaux jutott to­vább. tóiról. A PB támogatja a tör­vénytervezetek átdolgozását, s egyetért azzal, hogy új jogi megoldásokat, árnyaltabb megfogalmazásokat alkalmaz­zanak. A törvénytervezetek tár­sadalmi vitájának tapasztala­tairól és a javasolt módosítá­sokról a Központi Bizottság tá­jékoztatást kap. W7 KONZUM Xs ÁRUHÁZ Pécs. Kossuth tér Pop-szegecs ajánlatunk méretek: 1000 db ára: O 3,2 x 9 1700 Ft O 3,2 x 10 1760 Ft 0 2 x 12 1890 Ft 0 4 110 2280 Ft 0 4 x 12 2350 Ft 0 4 116 2500 Ft O 4,8 x 10 2810 Ft O 4,8 112 3220 Ft O 4,8 x 16 3480 Ft O 4,8x25 4570 Ft VARJUK VÁSÁRLÓINKAT EMELETÉN. VASRÉSZLEGUNKON, AZ ÁRUHÁZ II. ________________________________vd ! KONZUM ÁRUHÁZ KONZUM ^ Szóvivői tájékoztató

Next

/
Oldalképek
Tartalom