Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-18 / 321. szám

Dunántúli napló 1988, november 18., péntek ♦ Társadalmi vita A megye ifjúsági közösségei a választójogi törvény módosításáról Különböző fórumokon sorra rendezik a társadalmi vitákat a választójogi törvény módo­sításának tervezetéről. Tegnap délután a Baranya Megyei Ifjúsági Közösségek Fóruma jött össze éppen ezzel a cél­lal a HNF Baranya Megyei Bizottságának székházéban. A társadalmi vita vezetőjének dr. Ádám Antalt, a HNF me­gyei elnökét kérték föl, aki­nek bevezetője után került sor a hozzászólásokra és a vitá ra. Mint az e témában eddig már lezajlott társadalmi vi­ták is tükrözik, ezen a fóru­mon is ugyanazon témakörök váltották ki a legtöbb vitát, és ugyanazon gondolatok kö­ré csoportosultak a tervezetet módosító javaslatok. így pél­dául itt is fölmerült az a kérdés, hogy nem korai-e létrehozni az új választójogi törvényt, mielőtt az alkotmány módosítására sor kerülne. Az egyik legfontosabb kérdésként itt is az országos lista merült fel, s elhangzott az a javas­lat, hogy időszerű lenne a választási rendszert a dele­gálással kombinálni, kéthar- mad-egyharmad arányban. A jelölőgyűlésekkel kapcso­(Folytatás az 1. oldalról) melési érték 1,2 százalékkal marad el a tervezettől a me­gyében. A gabonaipar és a Pan- nonvin kivételével a megye élelmiszeripari vállalatai — húsipari, baromfiipar, Sziget­vári Konzervgyár — növelték export-árbevételeiket, a növe­kedés 15-20 százalékos. Ugyanennyivel esett vissza a belföldi húsfogyasztás, sőt visszaesett a tej, tejtermék­fogyasztás is. Komoly műszaki fejlesztést hajt végre a me­gyei húsipar, a söripar és a baromfifeldolgozó is. A belső fogyasztás-csökkenés megállí­tására növelni kell az olcsóbb élelmiszerek, húsfélék, konzer- vek termelését. A fa világ­piaci áremelkedését kihasznál­va dinamikusan fejlődött az erdőgazdaság, a termését 4 százalékkal, az exportot 20 százalékkal növelték. Az 1989. évi főbb termelés- politikai célkitűzésekről szólva az előadó a külső, s belső körülményekhez való alkal­mazkodást hangsúlyozta. A termelői és fogyasztói árak emelkedése tovább csökkenti az élelmiszerek belső fogyasz­tását, az agrártermékek vi­latban elhangzott egy olyan javaslat - mégpedig először a FII CU NŐI Egyesület részé­ről, s ezt mindenki el is fo­gadta -, hogy indokolt eset­ben tegyék lehetővé az alá­írásgyűjtés útján történő je­löltállítást. A választás mód­iával kapcsolatban nem ez volt az első fórum, ahol fel­merült az az igény, hogy ne a nem kívántak kihúzásával válasszunk, hanem azt jelöl­jük be, akire szavazunk, ahogy ez a legtöbb országban tör­ténik. A tanácselnök-választás kérdése ugyancsak szóba ke­rült, amelynek a törvényterve­zetben megfogalmazott mód­jával nem értettek egyet. ,S végül megfogalmazták azt az A Baranya megyei önkéntes tűzoltómozgalom jeles napját ünnepelték tegnap Mázaszász­lágpiaca változatlanul is kíná­lati pozícióban van. A nö­vénytermelés 3 százalékos ter­melésnövelése mellett az ál- latitermék-előállítást 2 száza­lékkal indokolt csökkenteni. A munkahely-teremtő kiegészítő- tevékenységet 2-3 százalékkal indokolt növelni. Baranyában jelentősebb vetésszerkezet-mó­dosításra nincs szükség. A cél megyei szinten 1 millió tonna gabonát és 100 000 tonna húst előállítani. A továbbiakban az 1989. évi szabályozók változásairól, az ár, a bér, az adózás és a támogatási rendszer módosí­tásáról adott tájékoztatást az előadó. Az agrárszektornak úgy kell illeszkedni a reform­hoz, hogy megtalálja a he­lyét és talpon maradjon, hangsúlyozta felszólalásában dr. Szőlősi Endre, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője. A MÉM a megváltozott helyzetre való tekintettel kezdeményezte az MSZMP — 1957-es — ag­rárpolitikai téziseinek újragon­dolását, módosítását. A témát a Politikai Bizottság 1989. második félévében tűzi napi­rendjére, egy előzetes társa­dalmi vitát követően.- Rné ­igényt is, hogy a leendő tör­vény rögzítse; a választás nem kötelező, hanem állam- polgári jog. A fórumon négytagú szer­kesztőbizottság alakult, akik­nek a következő napokban az lesz a feladatuk, hogy meg­fogalmazzák a Baranya Me­gyei Ifjúsági Közösségek Fó­rumának állásfoglalását, ame­lyet megfelelő helyekre eljut­tatnak. E vitán kívül a teg­napi összejövetelen tájékoz­tató hangzott el az állami ifjúsági, munkáról, amelyet Tasnádi Péter, a Baranya Me­gyei Tanács osztályvezető- helyettese tartott. váron. A megye összesen 78 önkéntes tűzoltó egyesülete közül ugyanis a község nyerte el - immár hatodik alkalom­mal - a csapatzászlót. A nyá­ri tűzoltóversenyek eredményei alapján második lett Majs és Felsőszentmárton, harmadik pedig Somogyhárságy és Ma- gyarbóly csapata. A tegnapi ünnepélyes össze­jövetelen Füzesi Lászlóné, a Mázaszászvári Községi Tanács titkárasszonya köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Molnár Istvánt, a Baranya Megyei Ta­nács igazgatási osztályának vezetőjét, Pfeiffer Márton őr­nagyot, a Baranya Megyei Tűzoltóság parancsnokhelyette­sét, Halász Jenő századost, Komló város tűzoltóparancs­nokát, Jónás Gyulát, a máza­szászvári pártbizottság titká­rát, valamint a meghívott tűz­oltó egyesületek képviselőit. Miután fölkötötték az első­séget jelentő selyemszalagot a csapatzászlóra, Gyenis László, a mázaszászvári egyesület el­nökhelyettese köszönte meg a tagoknak az elért eredményt. Külön kiemelte, hogy az első helyezés nem csupán a felnőt­teknek köszönhető, mert az út. törő és ifjúsági rajok is egyre jobban szerepelnek a különbö­ző megmérettetéseken. Dr. Molnár István — külön elismerésképpen — a pénzbeli jutalom mellett gyakorlóruhára szóló utalványaikat is átnyújtott a baranyai vezető egyesületek­nek. Ó. Zs. D. Cs. Mázaszászváré maradt a csapatzászló A baranyai önkéntes tíízoltó- mozgalom eredményhirdetése Gyengébb évei zár a megye élelmiszer-gazdasága % ÓRA A NAGYVILÁGBAN Magyar álláspont a Palesztin Nemzeti Tanács döntéséről Az MTI-t illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság népe és kormánya nagy je­lentőséget tulajdonít a Palesz­tin Nemzeti Tanács november 15-én elfogadott döntésének, amellyel a gyakorlatban kí­vánja érvényesíteni a palesz­tin nép önrendelkezési jogát. A Magyar Népköztársaság mindig elismerte a palesztin nép önrendelkezési jogát, be­leértve saját független álla­ma megalakítását is, így üd­vözli és támogatja a PNT mostani döntését. A PNT el­határozásának teljes megva­lósításáig még sok erőfeszí­tésre lesz szükség; nélkülöz­hetetlen a többi között az arab országok maradéktalan támogatása is. A Magyar Népköztársaság úgy ítéli meg, hogy a PNT nemzetközi rea­litásokat figyelembe vevő és az ENSZ határozatait elfoga­dó döntése kedvező feltétele­ket teremt a közel-keleti kon­fliktusban érdekelt valamennyi fél számára az átfogó ren­dezésre. A Magyar Népköztársaság meggyőződése, hogy a sokat szenvedett palesztinéi arab---------------------- ★ ——----------------­n ép számára - mint a tér­ség többi állama, köztijk Iz­rael számára is - a tartós és igazságos rendezést az ENSZ égisze alatt megtartan­dó nemzetközi békekonferen­cia biztosíthatja a Biztonsági Tanács állandó tagjai, az érintett felek, így a PFSZ és Izrael részvételével. A Magyar Népköztársaság az eddig kö­vetkezetesen képviselt elvi politikája alapján továbbra is a palesztin nép mellett áll önrendelkezési joga megva­lósításáért folytatott jogos küzdelmében. A városrendezési tervek végrehajtása miatti erőszakos kilakol­tatások ellen tüntető, mintegy 700 szöuli november 16-án a par­lament épülete előtt összecsapott a rendőrséggel * Gorbacsov Indiába utazott Csütörtökön a késő délelőtti órákban Moszkvából Új-Delhi­be utazott Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, állam­fő. A szovjet vezető kíséreté­ben van Eduard Sevardnadze külügyminiszter, Vlagyimir Ka- mencev miniszterelnök-helyet­tes, Rafik Nyisanov, az üzbég KP KB első titkára és Va- szilij Zaharov kulturális mi­niszter. Mihail Gorbacsov első Íz­ben látogat külföldre azóta, hogy a Legfelsőbb Tanács El­nöksége elnökévé választot­ták. A szovjet vezető látoga­tása idején fejeződik be In­diában a Szovjetunió feszti­válja, amelyet egy évvel ez­előtt Nyikolaj Rizskov kor­mányfő Új-Delhi tárgyalásai idején nyitottak meg. Moszkvában azt várják a mostani szovjet—indiai csúcs- §zintű megbeszélésektől, hogy tovább erősítik a Szovjetunió és India hagyományosan ba­rátinak számító kapcsolatait. Ezt a törekvést látszik alátá­masztani az a cseppet sem elhanyagolható, jelzésként is értelmezhető körülmény, hogy India az első olyan ország, ahova Mihail Gorbacsov fő­titkárrá történt megválasztása óta már másodszor látogat el. A szovjet és az indiai veze­tők rendszeres találkozói azt jelzik, hogy mind Moszkvá­ban, mind Új-Delhi.ben meg­különböztetett figyelmet for­dítanak a kapcsolatok ápolá­sára politikai és gazdasági tekintetben egyaránt. Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi megbeszélései nyilván újabb ösztönzést adnak a gazdasá­gi együttműködés bővítéséhez, megújításához is. Rakéta­megsemmisítés A szicíliai Comiso támasz­ponton csütörtökön megkez­dődött az itt elhelyezett ame­rikai manőverező robotrepülö- gépek megsemmisítése az 1987. decemberben Washing­tonban aláirt szovjet—ameri­kai megállapodásnak megfe­lelően. A támaszpontot, ahol 112 közép-hatótávolságú ra­kétát tartottak hadrendben, előzőleg ellenőrizte egy tíz fős szovjet tiszti csoport, amely felügyelte a megsemmisítést is. A szárazföldi indítású közép­hatótávolságú atomrakétákat három év alatt kell a szerző­désnek megfelelően teljesen megsemmisíteni. Csütörtökön az első 16 egységből álló üteget szerelték szét. Megkezdte munkáját a litván parlament Csütörtökön Vilniusban meg­kezdte munkáját a litván par­lament soros ülésszaka. A balti szovjet köztársaság tör­vényhozó testületé számos időszerű témát vitat meg. A napirenden a* jövő évre szóló költségvetési terven kívül olyan kérdések is szerepelnek, mint a litván nyelv használatának, a litván államiság jelvényei­nek a problémája, valamint a Litván Szovjet Szocialista Köz­társaság alkotmányának mó­dosításával kapcsolatos előké­szítő munka áttekintése. A képviselők megtárgyalják a szovjet alkotmány esetleges módosítását és kiegészítését, valamint a szovjet képviselő- választást illető törvényjavas­latokat is. A város gondos ölelésében 300 időskorú szép otthona Felavatták az új pécsi szociális otthon második részét Amikor az első rész felépült, az első lakók bizony még igencsak a város szélén érez­hették magukat. Ha a tegnap felavatott intézmény — most már neve is van: Integrált Szociális Intézmény —tehát a második rész lakói is kite­kintenek az ablakokon, azt lát­ják, hogy a város jótékony gondossággal öleli körül ott­honukat. Marton Ákos építész „ál­modta meg” ezt a különleges formájú, 300 férőhelyes épü­letegyüttest, a második ütem kiviteli terveit viszont már Weiler Árpád dolgozta ki meg­valósításra a BÉV, ill. a jog­utód Bázis Építőipari Vállalat részére. Az 1985 végén bir­tokba vett első ütem lakóhe­lyiségei egy négyszögletes belső udvart vesznek körül (középen van a kupolás, kö­zös terem). A második ütem ennek az ellentéte: kereszt­előké középfolyosós épület, ahol a szobák' a folyosók mentén helyezkednek el há­rom szintben, a földszintieket a mozgássérültek számára alakították ki. Az új épület csaknem kizárólag lakószárny, ahol a szobák- mellett csak az étkezők, fürdők, W. C.-k van­nak, hiszen egy kivételével - ez a saját mosoda — minden kiszolgáló egység már az első ütemben megépült. Tegnap délelőtt népes ven­dégsereg gyűlt össze a jeles eseményre — amit utóbb Bán­falvi István szociális és egész, ségügyi minisztériumi államtit­kár avatóbeszédében úgy aposztrofált, hogy „ilyen saj­nos egyre ritkábban fordul elő" — a faborítású kupola alatt, köztük volt Takács Gyu­la, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Szentirányi Jó­zsef, a városi pártbizottság el­ső titkára és Piti Zoltán, a Pécs Városi Tanács elnöke. Az 508. Sz. Szakmunkásképző, az egészségügyi szakiskola, a ze­neművészeti főiskola növendé­keinek rövid műsora után Komlódi Józselné tanácselnök­helyettes köszöntötte az ott­hon jelenlevő lakóit és a vendégeket, majd az államtit­kár avatóbeszédében- emlékez­tetett rá: társadalmunk nagy kihívása lesz, hogy az ezred­forduló körül a népesség egy- harmadát meghaladja a nyu­galomba vonult állampolgárok aránya, ami már nem pusztán szociálpolitikai ügy lesz: a felnőttvédelmi szociálpolitika mellett arra is figyelni kell, ho­gyan tudja népünk e tekinté­lyes része minél hasznosabban megélni a harmadik életkort. Méltatta az új pécsi intéz­ményt, az időskorúak gondozá­sának a módszertani központ­ját, ahol a rászorulók sokszínű kiszolgálása a cél. Ezt köve­tően dr. Sohár Endre városi főorvos átadta Czike. Zoltán intézményigazgatónak az ala­pítólevelet, majd az avatóün­nepség azzal ért véget, hogy a megjelentek az otthon egyik lakója javaslatára megemlé­keztek dr. Kóbor József nem­rég elhunyt megyei főorvos­ról, aki nagyon sokat tett az intézmény létrejöttéért. H. I. ELCONSULT CT. Tudományos szakmai háttér — piaci igényesség GAZDASÁGI TANÁCSADÁS, SZERVEZÉS — szervezetelemzés, szervezetfejlesztés, — vállalati állapotvizsgálatok, — szállítási részrendszerek számitógépes szervezése, — marketingstratégiák — piackutatás. SZOLGÁLTATÁSOK — oktatás (speciális igény szerinti tematikával), — számítástechnikai szolgáltatások, — hardware, software értékesítés, lízing, — software készítés, adaptálás, — lokális hálózatok tervezése, kialakítása, bővítése. A JPTE Gazdasági Társasága Telefon: (72)-15-227 Levélben: 7601 Pécs, Pf.: 187. Személyesen: 7623 Pécs, Madách Imre u. 5. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom