Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)

1988-10-14 / 286. szám

Dunántúlt napló 1988. október 14., péntek m Ülést tartott az MSZMP megyei bizottsága A testület ülésének szünetében Lukács János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára és a megye; pártbizottság titkárai találkoztak a testület új tagjaival. A képen balról jobbra: dr. Gyöngyösi János, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Lovász András, a Sásdi Mgtsz elnök- helyettese, Fűz Tibor, a MOM Komlói Gyárának igazgatója, dr. Jerszi István, a megyei pártbi­zottság titkára, Tóth József, az MSZMP KB munkatársa, dr. Dányi Pál, Lukács János, Medvetzky Antal, az SZMT vezető titkára, Sziráki Péter, a Pécsi Postaigazgatóság osztályvezetője, Gráf József, az MSZMP Szigetvár Városi Bizottságának első titkára és dr. Szirtes Gábor, a megyei pártbizottság titkára. (Folytatás az 1. oldalról) Lovász András, a sásdi Bu­dakalász Mgtsz elnökhelyettese a népfront feladatai közötti nagyobb szelektálást szorgal­mazta. Felvetette, hogy a HNF a leglényegesebb kérdések körében foglalkozzon a város és falu közötti szakadék szű­kítésével, a nemzetiségi poli­tika erősítésével, a cigánykér­déssel, az országgyűlési kép­viselők felett gyakorolt ellen­őrzéssel. Dr. Szirtes Gábor, a megyei pártbizottság titkára az állásfoglalás-tervezet szö­vegében több értelmezési pon­tosításra tett javaslatot. Hang­súlyozta: a politikai intézmény- rendszer reformja, a párt kap­csolatrendszere megújítási fo­lyamatának részeként biztosí­tani kell a népfront önállósá­gát, ami nem mond ellent a párt irányító, vezető szerepé­nek. A párt egy új társadalmi közmegegyezés alapján lehet képes társadalmi vezető sze­repét betölteni, s ennek az új közmegegyezésnek a centrális magja a HNF. Ugyanakkor a párt tagjainak nemcsak kési­nek kell lenniük a vitákra, de felkészülteknek is, hogy képe­sek legyenek a párt politiká­jával ellentétes nézetek meg­hallgató sára. Dr. Molnár Béla, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának titkára felszólalásában sok tekintetben példaértékű­nek minősítette a baranyai népfrontmozgalom munkáját. Részletesen szólt a mozgalom megújítását, szerepének újra­fogalmazását célzó törekvé­sekről. Dr. Dányi Pál a második napirendi pont vitabevezetőijé- ben ismertette a végrehajtó bizottság javaslatait a Köz­ponti Bizottság szeptemberi ülése állásfoglalásaiból faka­dó megyei feladatokra, me­lyek kapcsolódnak annak a munkaprogramnak a tovább­folytatásához, amit a pártbi­zottság ez év júliusában fo­gadott el. Tekintettel arra, hogy a Központi Bizottság üléséről a tömegtájékoztatás részletesen és folyamatosan tájékoztatott, nem tartotta in- dákoltnak az elhangzottak megismétlését. Négy kérdés­ben ismertette a végrehajtó bizottság véleményét. Tanulmányozva és egyetért­ve az aktuális nemzetközi kér­désekkel foglalkozó állásfogla­lással, rámutatott arra, hogy a megye sajátosságait figye­lembe véve váljon a pártpoli­tikai munka részévé annak gyakorlati kezelése. Indokolja ezt az az érdeklődés, mely a megyében tapasztalható a nemzetközi kérdések iránt. Baranyában nagy számban élnek nemzetiségek, szélesed­nek a megye külkapcsolotai, idegenforgalma, különböző kül­földi érdeklődésű társaságok alakulnak, gyakoriak a ha­zánkban működő külképvisele­tek tagjainak megyei látoga­tásai, a külföldiek részvételé­vel megtartott konferenciák. Mindezek tapasztalatait job­bon lehet és keli hasznosítani a megyei politikai munkában. A belpolitikai helyzet elem­zésével kapcsolatban hívta fel arra a figyelmet, hogy a me­gye párttagságát, közvélemé­nyét foglalkoztatják a külön­böző alternatív szervezetek te­vékenységei az országban és a megyében. Ismertette a Po­litikai Bizottság állásfoglalá­sát, mely a jelenlegi helyzet ismerete alapján értékeli és minősíti, elemzi az eddig lét­rejött szervezetek helyzetét, programjait, tevékenységét, politikai magatartását és aján­latokat tesz a párttagok ma­gatartására, viszonyára velük kapcsolatban. A végrehajtó bi­zottság nevében javasolta, hogy ezen állásfoglalás figye­lembevételével kísérjék figye­lemmel a megyei szervezkedé­seket, elemezzék politikájukat, Dr. Adóm Antal, a HNF Baranya Megyei Bizottságának elnöke hozzászólásában egy­részt arra hívta fel a figyel­met, hogy a politikai megúju­lás folyamatában a szocializ­mus eddig létrejött tagadha­tatlan értékei megőrzésének elmulasztása súlyos vesztesé­gekkel járhat. Másrészt leszö­gezte: a népfront mindaddig nem adhatja fel ‘periférikus­nak minősített feladatait, amíg azokat át nem vállalja tőfe más szervezet. A vitáiban elhangzott észre­vételekre Rajnai József és legyenek tárgyalókészék, vál­lalja a párt a velük való he-, lyi nyílt vitát, nyújtsanak se­gítséget a pártalapszerveze- tekne'k, kommunistáknak ma­gatartásuk kialakításához. A párt belső életével fog­lalkozva emlékeztette a testü­let tagjait arra, hogy az or­szágos pórtértekezlet után a megyei pátrbizottság feladat­tervet fogadott el, kialakította állásfoglalását, hogy nem tart­ja indokoltnak megyei pártér- tekezlet összéhívósát. Utalt arra, hogy a közelmúltban több megyében foglalkoztaka helyi feladatokkal és arra a következtetésre jutottak né­hány helyen, hogy a felada­tok kimunkálása, a személyi feltételek megteremtése érde­kében szükséges a pártérte­kezletük összehívása. Talán ennek hatására, másrészt a megyei feladatterv ismereté­nek hiányában, néhány párt- alapszervezet Baranyában is indokoltnak tartja a pártérte­kezlet összehívását. Elmondot­ta, hogy a végrehajtó bizott­ság alapos vitában elemezte ezeket az észrevételeket és azt javasolja a megyei pártbizott­ságnak, hogy figyelmét az el­fogadott megyei feladatterv széles körű ismertetésére és a megvalósítás megszervezésé­re fordítsa. Ugyanakkor eddig is volt lehetőség arra, hogy az igényeknek és szükségletek­nek megfelelően változzon a pártbizottság személyi össze­tétele —, tegnapi üléstől kezd­ve hat új taggal végzi mun­káját — és további változá­sok lehetősége is megvan. A végrehajtó bizottság állás­pontját ismertetve hívta fel or­ra a figyelmet, hogy a fel­adatokról, a végrehajtás ered­ményes megszervezéséről szük­séges párbeszédet folytatni a megye párttagságával, és en­nek megfelelő szervezeti kere­teit meg kell teremteni. Végezetül javasolta, hogy a Központi Bizottság elhatározá­sához hasonlóan a megyei pártbizottság mellett hozzanak létre tanácsadó testületet, melynek személyi összetételé­ről a közeljövőben döntsenek majd. A vitában résztvevő Czégény József, a megyei fegyelmi bi­zottság elnöke, Czilják József,-------------------------------*------------------------------­Kra sznai Antal válaszolt, majd dr. Dányi Pál tett javaslatot az állásfoglalásra vonatkozó határozatra. Rámutatott: az ál­lásfoglalás a HNF-ben dolgo­zó kommunisták munkájáról és feladatairól szól, s nem arról, hogy miként tevékenykedjék önállóbban a népfront. Ebben nem lehet fokozatokban gon­dolkodni: önállóan tevékeny­kedjen a népfront. A javasolt pontosításokkal kiegészített, módosított állásfoglalást a megyei -pátrbizottság egyhan­gúlag fogadta el. a munkásőrség megyei pa­rancsnoka, dr. Fodor László, a KISZ megyei bizottság első tit­kára egyetértését fejezték ki a végrehajtó bizottság javasla­taival, hangoztatták, hogy a politikai munkában a koráb­ban elfogadott megyei fel­adatterv végrehajtásának biz­tosítására kell törekedni, nem tartották indokoltnak megyei pártértekezlet összehívását. A pártbizottság a végrehajtó bi­zottság által előterjesztett ja­vaslatokat elfogadta, azokat határozathozatalával megerősí­tette. Lukács János felszólalása A testület vitájában felszó­lalt Lukács János, aki elöljáró, ban megemlítette: örül a le­hetőségnek, hogy mióta új párttisztségben van, először ve­het részt hivatalos minőségben a testület ülésén. Elmondotta, hogy a központi bizottság szá­mára fontos a tájékozódás ar­ról, hogyan bontakozik ki or­szágszerte a közös gondolko­zás a soronlevő feladatokról. Hangsúlyozta, hogy azok a változások, melyek a közel­múltban az országban bekö­vetkeztek a párt akaratából, a pártértekezlet elhatározásainak megfelelően történtek! Napja­inkban a politikai munkában a párt gondolkodása és gya­korlata sokat változott, és er­re szükség volt, de van, ami­ben nem szabad változni: a kommunista elkötelezettségben, az elvhű magatartásban, ör­vendetesnek ítélte meg, hogy mindenütt a gondok és prob­lémák, a feladatok kezelésé­ben nagyobb a magabiztos­ság, a nogyöbb bizalom a központi vezetés iránt. Érezhe­tő, hogy napjainkban nagyobb a párttestületek aktivitása, erő­södik az a tudat, hoqy nagy a testületi tagok felelősségér­zete. Most választ kell adni arra, hogy mit jelent a politi­kai munkában a másként gon­dolkodás, a cselekvés, a vég­rehajtás megszervezése. Ennek érdekében a párt határozott fellépésére, nyilvános tevé­kenységére van szükség. Még kevés idő telt el az országos pártértekezlettől, nem lehetett mindent elvégezni, amit akkor elhatároztak, a következetes megvalósításra időre van szük­ség. Fontos, hogy a pártszer­vek mindenütt az országban pontosan érzékeljék, mit, mi­kor, milyen sorrendben kell el­végezni. Erősíteni kell azt a gondolkodást, hogy a tartós előrehaladás érdekében áldo­zatokat is kell hozni. Megerő­sítette a Központi Bizottságnak azt az állásfoglalását, hogy a feladatok kimunkálását, az önértékelésnek a szervezeti ke. rétéit mindenütt helyileg, ön­állóan kell eldönteni. Utalva a vitára, megerősítette, hogy ami az országban a pártértekezlet óta kibontakozott, az nem a párt szándékai ellenére tör­tént! A cél azonban az, hogy az új szervezkedések, változá­sok valóban a demokratizmus erősödését szolgálják, nem kér­dőjelezhetik meg társadalmunk jellegét, a párt vezető szere­pét, a szerződésekben vállalt nemzetközi kötelezettségeinket. A szándék világos, a törekvé­sek ezt kell hogy szolgáljál«! A ipárt legyen képes a jövő­ben is hatást gyakorolni a po­litikai folyamatokra, a gazda­sági feladatok elvégzésére, fi. gyelembe véve a tagság véle­ményeit, időnkénti jogos ag­gályait. A káder­munkáról A pártbizottság dr. Jerszi Ist­ván, megyei titkár előterjeszté­se alapján megvitatta a ká­derhatásköri listája módosítá­sára előterjesztett javaslatot, valamint feladatainak megjelö­lését az állami, társadalmi szervekkel és azok megyei tes­tületéibe választott és ott dol­gozó kommunistákkal kialakí­tott kapcsolatok fejlesztésében. A vitában felszólaló Kovács István, a MÉV PB titkára, Tö­rök József, a Pannon Volán gépkocsivezetője, dr. Szabó József nyugdíjas, Czilják Jó­zsef, dr. Földes Andrásné nyugdíjas, dr. Jegesy Andrea, a POTE adjunktusa, dr. Föld­vári János nyugdíjas, Sziráki Péter és dr. Kása Ferenc me­gyei főügyész véleményeit meghallgatva az előterjeszté­seket elfogadta, a javaslatok felett szavazva az új hatásköri listát tudomásul vette. Végezetül a testület elfogad­ta a végrehajtó bizottság je­lentését a legutóbbi pártbi­zottsági ülés óta végzett mun­kájáról, meghallgatta és véle. ményezte Gábor Jánosnak, a Mecseki Szénbányák pártbi­zottsága titkárának jelentését az augusztusban bekövetkezett pécsi bányászok munkabeszün­tetése okairól és tanulságai­ról. Dunai Imre, Mitzki Ervin Fotó: Proltsza László Egyetértés az országos pártértekezletből fakadó megyei feladatok végrehajtásában ÓRA A NAGYVILÁGBAN-f BUDAPEST: Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács el­nöke a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság nemzeti ünnepének 25. és a Jemeni Szocialista Párt megalakulásá­nak 10. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött Ali Szalem al-Beidnek, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkárá­nak és Haidar Abu Bakr al-At- tasznak, a JNDK Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnöksége elnö­kének.-f STOCKHOLM: Az egyip­tomi Nagib Mahfuz regényíró­nak és novellistának ítélték oda az idei irodalmi Nobel- díjat, az egész emberiségre nagy hatást gyakorló, árnyala­tokban gazdag, hol tisztánlá- tóan realisztikus, hol utalás­szerűén több értelmű arab pró­zaművészetének elismeréséül - jelentette be csütörtökön a Svéd Akadémia. A 77 eszten­dős Nagib Mahfuz az első arab nyelven alkotó Nobel-dí- jas író. Pilóta­letartóztatás Párizsban A francia rendőrség csütörtö­kön letartóztatott egy férfit, aki megsértette Párizs légteiétr az egykori vadászpilóta, Albert Maltret egymotoros gépével, en­gedély nélkül átrepült Párizs központi sugárútja, a Champs- Élysées fölött. A francia hatóságok most azt remélik, hogy Maltret őrizetbe vételével talán fény derül arra a rejtélyre, ami a nyáron he­teken keresztül izgalomban tar­totta a francia fővárost: egy mindmáig ismeretlen személy (de lehetséges, hogy többen is voltak) nemegyszer átrepült Pá­rizs egén. A párizsiak egy is­mert rajzfilmfigura után Fekete Bárónak" nevezték el a fan­tomrepülőt, akinek minden alka­lommal sikerült a hatóságok éberségét és fokozott készültsé­gét is kijátszva egérutat nyer­nie. Albert Maltret két évvel ez­előtt egyszer már a Champs- Elysées-t választotta kifutópályá­nak. Akkor három évre eltiltot­ták a repüléstől és komoly pénzbüntetést kellett fizetnie a mutatványáért.-ó- HÁGA: Az Európai Par­lamentben képviselők egy cso­portja sürgeti, hogy a nemzet­közi nagyvállalatok hagyják ab­ba a nyugat-európai zsoldosok dél-afrikai szolgálatának anyagi támogatását. Egy holland kép­viselő — apartheid-ellenes mozgalmak közreműködésével — készített jelentéséből kitűnik, hegy a Dél-afrikai Köztársaság hadseregében csaknem félmil­lió (450 ezer) nyugat-európai állampolgár szolgál. Köztük i 98 ezer portugál, 149 ezer brit és 31 ezer nyugatnémet. Ugyanannyi pénzt kapnak, mint amennyi korábban hazá­jukban volt a jövedelmük, ami­hez közvetett módon segítsé­get nyújtanak különböző multi­nacionális cégek. Évente 36 millió dollárnak megfelelő ösz- szeggel egészítik ki a fehér katonák zsoldját, vagyis dotál­ják a dél-afrikai hadsereget.-f MOSZKVA: A 20-as évek eleje óta először adnak majd el szabad árusításban nyugati lepokat a Szovjetunióban - je­lentette be csütörtökön Moszk­vában Viktor Pukalov, a „Szo- juzpecsaty” szovjet lapterjesz­tő vállalat egyik vezetője. Pu­kalov elmondta, hogy a nyu­gati lapokat korábban csak olyan szállodákban árusítottak, amelyekben külföldiek is meg­szálltak. Október elsejétől azonban a moszkvai és a köz- társasági fővárosok újságáru­sainál a következő napilapokat is meg lehet venni: az ameri­kai International Herald Tri- bune-t, az angol The Times-t, The Guardian-t, az osztrák Die Presse-t, valamint a nyugatné­met Die Zeit hetilapot.-ó- KAIRÓ: A Palesztin Nem­zeti Tanács, a PNT, amely az emigráns palesztin parlament szerepét tölti be, rendkívüli ta­nácskozást tart október 31-én - közölte Jasszer Abd Rabbo, a PFSZ tájékoztatási osztályá­nak vezetője. Várhatóan ezen az ülésszakon fogadják el az ónálló palesztin állam függet­lenségi nyilatkozatát.-o- HELSINKI: Finnországban a héten megalakult a finn Er- dély-társaság. Elnöke Reima T. A. Luoto író, akit hazájá­ban magyarszakértőként ismer­nek. Alelnöke Osmo Lompi- nen történész lett. Az esemény­ről az Erdély-társoság tájékoz­tatta csütörtökön telexen a Magyar Távirati Irodát. A szervezet Helsinkiben megtar­tott első rendezvényén a részt­vevők kifejezésre juttatták ag­godalmukat az erdélyi esemé­nyekkel kapcsolatban. A sajtó, a rádió és televízió sok hírt közölt Romániáról, de további adatok szükségesek az erdélyi helyzet pontosabb megismeré­sére — mutattak rá. Elmond­ták: o társaság kész arra, hogy Finnországban és a környező országokban pénzgyűjtést kez­deményezzen a Romániából Magyaroszágra érkező mene­kültek megsegítésére.-©- PÁRIZS: Roland Dumas francia külügyi államminiszter a nemzetgyűlésben közölte, hogy Franciaország az Algériá­nak nyújtandó segítség jegyé­ben felgyorsítja a pénzügyi tárgyalásokat, elsősorban a földgázszállitmányok áráról. A két ország között közel két éve húzódnak az eredménytelen tárgyalások a földgáz áráról.-f WASHINGTON: A Szov- jtunió és az Egyesült Államok mgáHapodott, hogy forró dró­tot létesítenek Moszkva és Wa­shington között a dezinformá- ció megakadályozására. A fegyveres konfliktus kirobbaná­sának megelőzését szolgáló, 25 éve létező forró drót mintá­jára ez olyan állandó távköz­lési összeköttetést jelent, ame­lyen idejekorán figyelmeztet­hetnék egymást a felek, hogy elejét vegyék a másik ország­gal kapcsolatos dezinformációk nemzetközi propagandakam­pánnyá dagadását. Ezt Charles Wick, az amerikai kormány tájékoztatási hivatalának (USIA) igazgatója közölte szer­dán Washingtonban, szeptem­beri moszkvai tárgyalásait ér­tékelve.-----------------------------------------------------­K ertbérlők, figyelem! Az 1989. évi bérleti díj befizetése a pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi u. 13. sz. alatti telepén az alábbi napok szerint fél 8-tól délután 3-ig: LŐTÉRI DOMBOK: okt. 17—18 -19-én, KESZÜI ÜTI: okt. 17— 18-19-én, SZIGETI TANYA: I—V-ig okt. 20—21-én, MEGYERI ÚTI: okt. 24—25-én, FÜZES-DŰLŐ: I—II. okt. 26—27-én, NAGYÁRPÁDI U. TELEPI: okt. 28-án.

Next

/
Oldalképek
Tartalom