Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-12 / 254. szám
Dunántúli napló 1988. szeptember 12., hétfő Megkésett gombaszezon - veszélyekkel (!) Szombaton reggel akkora gombakupacök voltak a pécsi vásárcsarnokban, hogy az árusok alig látszottak ki mö- gülük. így hát elmondhatjuk, hogy (bár több hónopos késéssel, de) idén is beköszöntött a gombaszezon: a nyári szárazság miatt talán köny- nyebb volt a lottón ötös találatot elérni, mint az erdőben és a mezőkön gombára bukkanni. Az utóbbi hetek esős időjárása azonban kárpótolni látszik az árusokat és a piaci vevőket. Nem csoda hát, ha a vásárcsarnok idei legnagyobb felhozatalát jelentő 14 mázsa gomba szombaton délelőttre már jócskán megcsappant. Varga lózsefné és Pohn Ádámné a zsúfolt gombássor szélén árulták megelőző napi szedésüket. Mintegy nyolckilós kínálatukban volt vargánya, sampion és petrezselyemgomba is. Ez utóbbi kifejezetten különlegességnek számit. Mindenre hasonlít, csak gombára nem. — Ilyet már nagyon ritkán lehet csak találni - mondja Vargáné (Katica néni), aki nyolcéves kora óta, immár 69 éve járja az erdőt. — Száraz bükkfán terem. Elárulom, hogy az én fámon van óm még néhány darab, csak várni kell az esőre, hogy megnőjenek. A pécsi vásárcsarnokban Ácsné Pataki Ágnes gombavizsgáló ügyel arra, hogy még a ritkán előforduló tévedések sem jelentsenek a vevők számára veszélyt. Aprólékos, s mégis gyors mozdulatokkal vizsgálja át a gombahalmokat. A mondás, hogy „senki sem tévedhetetlen" rá nem szabad, hogy igaz legyen. — A megkésett idei gomba- szezon kapcsán milyen veszélyekre hívná fel a szedők figyelmét? Egyáltalán: milyen fajtákat lehet most találni az erdőkben, a mezőkön? — Hatalmas a felhozatal piruló galócából, amely az ehető galócáik táborába tartozik, de vigyázni kell, mert a súlyosabb esetekben halálos mérgezést is okozó párduc galócával könnyen összetéveszthető. Megjelent végre az óriás, a réti és az erdősréli csiperke is. Ez utóbbira a maradandó gombaundort, valamint háA pécsi Vásárcsarnokban szombaton másfél kilós pöfe- teggombát is árultak, melyet Bükkösd határában találtak az erdőben. nyást és hasmenést okozó sár guló csiperke hasonlít kísérte tiesen. Rengeteg óriáspöfete get is hoztak ma a csarnokba Ez kedvelt, mutatós gombafaj Rántva igen finom. Nagy őz lábgombából és piruló őzlábgombából is találnak most a vevők bőven a csarnokban, sajnos, azonban a szekfűgom- ba tömeges megjelenéséhez még mindig kevés volt az eső. Még jó, hogy a legnagyobb veszélyt jelentő gyilkos- galócából nincs annyi, mint tavaly. A hozzónemértők viszont előszeretettel szedik az idén nagy tömegben található világító tölcsérgombát, ami szintén mérgező. Szerencsére idén gombamérgezésről még nem kaptunk hírt. Nem szabad azonban elfelejteni a tavalyi súlyos mérgezéseket, áldozatokat. A vásárcsarnokban hétfőtől szombatig bárki átnézetheti gombáját reggel 5-től 12 óráig. A vasárnapi kirándulók pedig a Köjál Szabadság út 7. sz. alatti gombavizsgálóját kereshetik fel este 6 és 8 között. Balog N. Népünnepély Szigetváron (Folytatás az 1. oldalról) dégeikkel együtt nézték a hagyományőrző együttesek, köztük a pörbölyi, a kémesi, a szentlőrinci I. számú Általános Iskola és a Jugoszláviából érkezett slatinaiak műsorát, valamint a népi sportjátékok bemutatóját. Az utóbbin is voltak vendégszereplők, méghozzá a Régi Sportok Olimpiája győztesei, a jugoszláviai Bro- danicból. Bár valamennyi játék erőfitogtató bemutató volt, az ügyes és kedélyes felnőtt, illetve gyerek versenyzőktől sok néző is kedvet kapott a patkódobáláshoz, súlylökéshez, kötélhúzáshoz. Különlegességnek számított a helybéli Vára- di Károly vállalkozása, aki a ligetben sütötte a malac- és birka pecsenyét. Délután 1 órától óránkénti hangszerszólóval jelezték a városi tanács erkélyéről a zeneiskolások az idő múlását, és óránként dördült a mozsórágyú is a várban. Mintha a további programokra hívogatták volna a nézőket, akik valóban egyre többen lettek, és két órakor megtelt a Zrínyi tér. Itt adott nagy sikerű térzenét a szigetvári Úttörőzenekar és a kaposvári Honvéd Zenekar. Utána udvari játékok kezdődtek a zeneiskola belső udvarában, a Dobszai Színjátszó Kör bemutatkozásával. Akik végignézték a Szigetvár-Bóly NB lll-as labdarúgó-mérkőzést, még odaértek a dzsámiban rendezett ünnepi hangversenyre. Az eszéki Horvát Nemzeti Színház művészei részleteket mutattak be Ivan Zajc: Zrínyi Miklós című operájából és műsort adott a kaposvári Tinc- toris együttes is. Este 7 órakor a városi tanács dísztermében kitüntetési ünnepségen köszöntötték azt a 36 'kollektívát és személyt, akik hozzájárultak a Zrínyi-kultusz ápolásához, illetve a város fejlődéséhez. A vár védelmének 422. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatot az esti ünnepélyes megemlékezés zárta, amelyet katonai tiszteletadás mellett koszorúzással egybekötve tartottak a várban. T. É. Vasárnapi újság Jó ideje már, hogy vasárnap reggelenként 6-tól fél 9-ig egy különleges rádióműsor köti oda az embert a készülékhez: a Vasárnapi újság, ami a két és fél óra alatt érdekes, izgalmas dolgokat tár a hallgatók elé a társadalmi érdeklődés legrejtettebb zugaiból, sorra- rendre olyanokat is, amiket a nyiladozó nyíltság idején is tabutémának vélünk: Ez a kitűnően szerkesztett műsor odáig jutott már, hogy a rá beállt hallgató egyenesen sajnálja a vasárnapi továbbalvást és kifosztottnak érzi magát, ha fél-háromnegyed órát elmulasztott belőle. Múlt héten magam is így jártam: amikor félálomban bekapcsoltam a rádiót, ismerős hangot hallottam, s mire egészen magomhoz tértem, az utolsó szó is elúszott, de akkor már tudtam: Rab Feri barátom vallott riporteri munkájának a műhelytitkairól. Tegnap viszont az utolsó percekben hallottam va-, iamit, amit - úgy érzem — feltétlenül el kell mondani, hadd tudja meg mindenki, aki nem hallotta. A reménykeltő aradi találkozóról hamar kiderült, hogy a másik oldal ko- nokságo miatt éppen a tárgyalási „csomag" legfontosabb bogjait nem sikerült megoldani. S tegnap reggel Sinkovits Imre, amikor a mikrofon előtt beszélt arról, hogy színészi pályája mikor, s hogyan kereszteződött o politika vonulataival, mintegy végszóként - hogy ki-ki a maga reakciója szerint felelhessen rá - azt adta hírül, hogy a ma Marosvásárhelyként nem nevezhető város ma Vö- rösmartynak nem nevezhető utcájában bizonyos Sütő András magyar író megkapta a kilakaltatási parancsot. Ennyit mondott a művész. Nem tudni, mi van a végzés mögött, és azt sem, hogy a nevezett utca rombolásra - pardon, szisztematizálásra - ítéltetett-e, vagy „egyszerűen" és „csak" orról van szó, hogy a romániai magyar kisebbség egyik nagy alakját is utolérte a „nemzetiségi kérdés tökéletes megoldottsága"? H. I. Iskolák, oktatási intézmények figyelmébe: számitógépes oktatáshoz kiválóan alkalmas + HANDY TYPE sornyomtatók és lemezmeghajtók (FLOPPY) árkedvezményes értékesítése a PIÉRT- szaküzletekben.- FLOPPY — Sornyomtatók AMÍG A KÉSZLET TART. BOLTJAINK: Perczel u. 2., Szalai A. u. 10/A. 10 700 Ft, 33 400 Ft. igp ÓRA A NAGYVILÁGBAN Búcsúlátogatás Crósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke és Stadingerr István, az Ország- gyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Olivier lames Cordeilt Ausztrália magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben véglegesen elutazik hazánkból. ♦-f HARARE: II. János Pál pápa szombaton elitélte a faji elkülönités dél-afrikai rendszerét és a Dél-Afrikai Köztársaság kormányának azokat a lépéseit, amelyekkel labilissá igyekszik tenni a környező független államok belső helyzetét. A pápa kilencnapos afrikai kőrútjának első állomásán, a zimbabwei fővárosban, Határéban beszélt.-f SAN FRANCISCO: A „Háború nélküli világ" elnevezésű szervezet által létrehozott díj 1988. évi kitüntetettjei Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök. A nemzetközi díjat évente ítéli oda a szervezet azoknak a politikai vezetőknek, közéleti személyeknek és államoknak, amelyek a legtöbbet tették a béke erősítéséért és a háborús veszély elhárításáért. Helmut Kohl, nyugatnémet kancellár a Varsói Szerződés tagállamaiból érkezett katonai megfigyelők körében figyeli a Rajna folyón végzett hadműveleteket szeptember 10-én, a „Honvédelmi manőver ’88" elnevezésű NATO hadgyakorlaton. Balról a második a magyar megfigyelő Kelemen József.-©- BONN: Lezuhant szombaton az amerikai légierő egyik helikoptere a nyugatnémetországbeli ßad Mergentheim közelében. A helikopter két irányítója súlyos, a gépen tartózkodó további négy amerikai katona könnyebb sebesüléseket szenvedett. MTI-telefotó-f MOSZKVA: A Mir tudományos-kutató űrállomás munkaprogramjának megfelelően szombaton hajnalban moszkvai idő szerint 3 óra 34 perckor a Szovjetunióban lelbocsátották a világűrbe a Progressz-38 jelzésű automatikus vezérlésű teherűrhajót. egyesületek kapcsolata Az MSZMP és más szervezetek, Andics Jenő nyilatkozata Andics Jenő, az MSZMP KB □ gitációs és propaganda osztályának vezetője nyilatkozatot adott arról: miért sugározta ismét a televízió a vele készített, s a Hét című műsoriban a múlt vasárnap már bemutatott interjú egy részletét. Andics le nő elmonda, hogy a múlt heti adásból fontos gondolatok maradtak ki, a felvétel vágásánál úgy rövidítették meg a szöveget, hogy ezzel megváltozott mondanivalójának értelme. A magyar demokrata fórum kapcsán szóba került a beszélgetés során a párt és az állampolgári kezdeményezések lévén létrejövő különböző szervezetek kapcsolata. Utóbbiak- icl Andics lenö úgy vélekedett, hogy a párt vezető szerepét, a szocializmus eszméjét elfogadó szervezetekbe beléphetnek a párt tagjai, sót egyenesen kívánatos, hogy részt vegyenék az adott szervezet munkájában. A párttagok jelen lehetnek azokon a fórumokon, rendezvényeken is, amelyeket az alkotmánnyal, a jogrenddel nem ellentétes, de a párt politikájától eltérő nézeteket valló csoportok szerveznek. Itt azonban az MSZMP tagjai a párt álláspontját, elveit, saját meggyőződésüket kell hogy képviseljék, s nem válhatnak taggá, szervezővé, aktivistává. Az ideológia szempontjából teljesen más módon gondolkodó szervezetekben a párt tagjai továbbra sem tevékenykedhetnek. Andics Jenő arról is tájékoztatást adott, hogy a párt- közvélemény a Központi Bizottságtól még az ősszel előzetes orientálást kap a magyar demokrata fórumhoz való viszonyról, a szervezet hivatalos bejegyzését követően pedig a KB kialakítja testületi állásfoglalását. Ez utóbbit kneg keli előznie az egyesülési törvény elfogadásának, annak, hogy az MDF az új törvény szelleme és betűje szerint megkezdhesse működését. A Pannon Volán közleménye A Pannon Volán értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1988. szeptember 12-en üzemkezdettől új autóbuszvonalat nyit a pécsi helyi tömegközlekedésben. A járatok M89 jelzéssel közieked. nek az alábbi menetrend szerint: Indulóhely: JVOJ jCHCJU i—• —muuiung További megállóhelyek: voi N. u.—Csontvary u. (Név. Köz -Hajdú Gy. u.-Lila ABC-Egri u.-Nagyarpádi lakótelep (Ka D. u.)—Baromfifeldolgozó—Pécsb rendezö-Hőerőmü-Edison u -0 —Téglagyár—Mohácsi u.—Szikra nyom- da—Dózsa Gy. úti autóbusz-forduló. A járatok ugyanezen megállóhelyek érintésével közlekednek vissza Kertváros irányába. Az Engel J. úton épülő két megállóhely elkészülte előtt a járatok oda irányban a Mohácsi útnál, visszairányban a a Szikra Nyomdánál nem állnak meg Pécsbanya rendező és Mohácsi űt között a járatok megállóhelyei mindkét irányban a 20-as járatokéval közösek. A Baromfifeldolgozó elnevezésű megállóhely a „BOV" bejárata előtt létesített új megálló- belypár nem azonos a 20-as járatok fordulóhelyével. az Áruházunkból kínáljuk: Ecomic 8 db-os edénysor 1650 Ft Italadagoló termosz 2 1-es 1030 F . Italadagoló termosz 2,2 l-es 1 Asztali lámpák 450—1590 Ft-ig, Csillárok 529-8370 Ft-ig, Cseh olajradiátor 1500 W-os 3560 Ft, Akai videókazetta 180 perces 932 ft. Videókazetta-tartó 1200 Ft, Kazettatartó 900 Ft. Telefon: 27-855. Clj megállóhely a ,,Csontvary u." elnevezésű, a Nevelési Központ de- centrum bejáratánál az 1-es jelzésű járatok megállóhelyével szemben. Az M89-es járatok leszállitóhelye Kertváros végállomásra érkezve az 1-es járatok megállóhelye. A vonalon betétjáratok is közlekednek: M89/A jelzéssel Kertváros—Hőerőmű és M89/B jelzéssel Dózsa Gy. u.— Hőerőmű között. Az M89, M89/A, M89/B jelzésű járatok munkanapokon közlekednek. Indulási időpontok: M89-es Kertvárosból indul: 4.55 5.15 5.40 6.25 7.00 12.30 12.55 13.05 14.20 15.05 15.20 15.50 M89 Dózsa Gy. útról indul: 5.25 5.45 6.10 6.55 7.30 13.00 13.30 14.10 14.55 15.35 15.50 16.20 M89/A Kertvárosból indul: 4.25 5.25 13.25 21.00 21.50 M89/A Hőerőműtől indul: 4.43 5.43 14.08 21.18 22.08 M89/B Dózsa Gy. útról indul: 13.35 órakor. M89/B Hőerőműtől indul: 13.50 órakor. A járatok a vonal bármely szakaszán csak 2 db 4,- Ft-os menetjegygyei vagy összvonalas bérlettel vehetők igénybe. Az M89-es járatok üzembe helyezésével egyidejűleg 1988. szeptember 12-től módosul a 20-as jelzésű helyi autóbuszjáratok menetrendje. Változatlan útvonalon és megállóhelyek érintésével a járatok az alábbi időpontokban indulnak munkanapokon : Újmecsekaljáról indul: 4.20 4.45— 7.30 óráig 15 percenként. 8.00—12.00 óráig 60 percenként. 12.40 13.00-15.45 óráig 15 percenként. Továbbiakban (változatlan) : 16.10 16.30 17.00 17.20 17.50 19.00 20.00 20.35 21.10 21.30 21.40 22.05 Baromfifeldolgozótól indul: 4.50 (Főpályaudvarig). S.15— 8.00 óráig 15 percenként. 8.30-12.30 óráig 60 percenként. 13.10 13.30-16.15 óráig 15 percenként. Továbbiakban (változatlan): 16.45 17.05 17.35 17.55 18.25 19.35 20.35 21.25 21.45 22.05 22.15 22.40 órakor. E járatok szabad- és munkaszüneti napi forgalmában nincs változás.