Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-25 / 267. szám
SIKER Panoráma Lucia álma Lucia Bőse nem azonos a hasonló nevű, egykori híres, olasz filmsztárral, mégcsak nem is rokona. De színészi pólyáját jól kezdi: huszonkét éves korában dijat nyert Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájának Júlio szerepével, Rómában. Féltoronyi Hszfesség A tisztességes nemzetiségi politika a múzeumi életben is megvalósitható: az egykori Vas megyei Féltorony, jelenleg az ausztriai Burgenland Halbturn nevű községének kastélyában osztrák és magyar afrikakutatók leleteit közös tárlaton mutatják be október 26-ig. Festészeti díj Japánban A modern festészet díját nyerte el Japánban a 48 éves olasz Alighiero Boetti 'vegyes technikával készült festménye, a „Cim nélkül". A kép különleges síkokban elhelyezett, vágtató párducokat ábrázol. Kék-farka chip-ek Komputerművészeknek hívják azokat a hangszeres, például hegedűs - előadóművészeket, akik zeneszerszámukhoz elektronikus chip-ek segítségével fényberendezést kapcsolnak. Mia Zobelka hegedűművésznő például a kéktarka fényeket kedveli. A •koncert közönsége - nem! Bors litván alkotásaiból. Státuss- •limbólumok. Fotó: Csobod Péter Régóta készül ez a kis írás, óm az „apropóból" valahogy eddig mindig kicsúsztam. Most itt az alkalom: nemrég Bors Istvánnak szabadtéri szobortárlata nyílt (okt. 2-ig) Kaposvárott, a Csokonai-közben. Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész. Kaposváron született, éppen 50 éve. Az Iparművészeti Főiskolán Borsos Miklós volt a mestere. Pályakezdő művészként szülővárosában telepedett le, „fölta- risznyázása" mellé valami egészen ritka emberi-művészi tartóst hozzátársitva. Eszerint lehelne) éppen kisvárosban is Párizst teremteni; legalábbis meg kell próbálni ... Ez a próbálás (azonnali „hatállyal" próbatételek sorozatává átváltoztatván) azóta is tart. Szerencsére ő is ... Bors István ugyanis nem tágított. Azaz lehetőleg kerülte a művészi-emberi kompromisszumok helyzeteit. Nem gondolt, nem formált-alkotott olyat, ami ellenkezett a művészet maiságáról vagyis modernségéről vallott és a kornak, az embereknek küldött valamilyen általánosítható gondolatával. Illetve egyszer - kísérletként — megpróbálta. Egy kórház elé tervezett anya gyermekével-té- ma „ahogy és a jövőnek látom" koncepciójáért körömszakadtáig harcolt a város bölcs vezetőivel, akik valamilyen „szocreált" vártak, azaz követeltek tőle. Kenyértörés előtti éjszaka csinált egy „másik" vázlatot is. Reggel a borongás arcok földerültek; városatyák fölragyogtak („Fene egyen meg, mért nem ezzel kezdted!?" ...) - ő pedig szomorúan, és szegényebben egy (tudott) illúzióval - aláírta. Ez egyszer életében ... Azóta sokféle szoborterve megvalósult (Veszprém, Földvár, Komló, Nagyatád, Siófok s még vagy 4-5 város közterein). De, például Székesfehérvárott, Memento I. c. plasztikája 22 év után ... Kaposvári témájú, a Honvéd utca - gyermekkora és „szülő-utcája” — elejére, a Domus Áruház elé tervezett Évszokofc-kompozíció. ja ma is terv még. Ahogyan a déli Balatonhoz megálmodott Vízparti formák Í-IV. elbűvölő darabjait is ott láthatom megannyi társával együtt „...a modern magyar szobrászat jelentős képviselőinek házi .múzeummá' felhalmozott munkái között, amelyekkel Bors István az egyetemes művészet számos tendenciájára, különösen a múlt örökségének és a jelennek a kapcsolatára reagált" - olvastam róla a MŰVÉSZET egyik cikkében — s gyönyörködöm műtermében a mennyezetig érő polcok plasztikai tervei ben. Mostani kiállítása sorrendben a 11-dik. Díjakat is nyert; a pécsi Kisplasztikái Biennálén kétszer is (83-ban és 87-ben) különdíjat kapott. Vannak tehát díjai, hivatalos elismerései, tárlatai s megrendelései is. De minden, az angol mondással szólva, mintha kicsit későbben, de azért nem elkésve ... Viszont: magáénak mondhat egy negyedszázados pályaívet, amelyben kezdeti hitét, meggyőződését megőrizte. Személyiségjegyeit és életérzéseit - mint például a szabadságvágy (Dózsa-keresztek); az emberi szenvedéssel, az elesettekkel való együttérzés (Pieta, Memento /-//.) vagy az emberi kiszolgáltatottság (Vadász, Bálvány /—//., Státusz- szimbólumok) - művei hordozzák, hirdetik. W. E. Bors István szobrász Komlón a Pécsi Operakórus A Komlói Színház- és Hang- versenyteremben szeptember 27-én, este fél 7-kor ad hangversenyt a Pécsi Operakórus. A műsorban Händel, Mozart, Donizetti, Erkel, Verdi, Offenbach és Mascagnini egyes művei hangzanak fel. Szólót énekel Bánfai Beáta, Rácz Rózsa és Tóth József, zongorán kísér Laffertonné Sida Emese. Vezényel: Károly Róbert. Los Angeles, Budapest, Püspökszentlászló A Gáts-testvérek a világ két távoleső pontjáról érkeztek meg Püspökszentlászlóra, a közös kiállításukról: Balázs Los Angelesből a képeivel, Tibor Budapestről népi hangszereivel — természetesen a régi barátság okán és Deák Zsuzsa jóvoltából, akinek püs- pö'kszentlászlói galériájában most nyílt kiállítás munkáikból. Gáts Tibor és Gáts Balázs kaposvári származásúak, a képzőművészet iránti vonzódást a szülői házból hozták. Balázs annak idején idejárt rajzszakra az akkori Pedagógiai Főiskolára: - Kedves emlékek fűznek Kelle Sándorhoz és Pandúr Józsefhez, Szatyor Győző volt diáktársam, sokat voltunk együtt Ficzek Ferenccel .. . Aztán 1976-ban elmentem Párizsba, majd egy év múlva az USÁ-ba. Pár hónap múlva már a szakmában dolgoztam, azaz reklámgrafikával kerestem egész mostanáig a kenyerem. Katalógusokat, emblémákat, hirdetéseket készítettem, igen kemény versenyben, nagyon erős mezőnyben. Annak idején azért mentem Los Angelesbe, mert úgy gondoltam, ott sok lesz az ilyenfajta munka — igen sok persze a hozzáértő, jó grafikus is. Persze én is abból szeretnék megélni, amit szívesen csinálok, vagyis a festészetből. Abból, ami ezen a kiállításon is látható, s amiből több kiállításom volt Amerikában, most következnék egy Párizsban - a kenyeremet azonbon a reklámgrafikával kell megkeresnem, bármennyire is meg- csömörlöttem tőle. Egy más világ Gáts Tiboré, aki a hozzáértők szerint, Magyarország legjobb citerakészítője. Mikor megkérdeztem, mi fűzi egybe a két testvért, Tibort, és Balázst, elmosolyodtak: a család, a közös szülőföld. Semmi egyéb. Tibor agrármérnök lett, tíz éven át gazdaságossági számításokat készített Gödöllőn, majd, mivel meg akart tanulni citerázni, csinált magának egy hangszert. Ezzel 1976-ban egycsapásra elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ma Pesten él, kizárólagosan hangszerkészitéssel foglalkozik, nemcsak citerákat csinál, hanem ütőgordont, tamburát, kereplőt is. Hangszereit a TRIAL juttatja el a hangszerboltokba, megrendelői az iskolák, a művelődési házak, a különféle zenekarok, együttesek. Alkotásai évek óta ott szerepelnek Frankfurtban, a világ legnagyobb hangszerkiállításán. Azóta a Népi Iparművész cim birtokosa is. — Igen népszerű ma a citera - mondja Gáts Tibor —, köny- nyű megtanulni a játékot rajta, vonzza az embereket a közös muzsikálás, annak közösségteremtő ereje. Magam is játszom, hiszen az ember csak ily módon képes tökéletesíteni a hangszert, amit készít. Hagyományos citerákat készítek, de persze mai szerszámokkal; csináltam egy kombinált hangszert is, amelyen a más-más hangolású húrokkal igen gazdag hangzás érhető el. A Gáts-testvérek közös kiállítása, természetesen Tibor muzsikájára nyílt meg a püs- pökszentlászlói falusi galériában, a leszálló kora őszi estében, nyájas baráti körben, semmihez sem hasonlítható hangulatban. Gállos Orsolya Volt egyszer két testvér... w „Eles anyanyelvűnk” 1. Számtalan van, ki szertelen, némelyeknek pedig se szeri se száma. 2. Egyesek vakmerősége olykor már merő vakság. 3. ügyeskedő, aki kerülő úton jön egyenesbe. 4. Ha egy húron pen- dülsz, legalább azt ne feszítsd túl. 5. Egy nőnek a tükör léte, egy férfinak a lét tükre fontos. 6. Nem kérdésre épül a válaszfal. 7. Egy ember éleleme az elme éle. 8. Csúfságok is akadnak szép számmal. 9. Nemcsak a kérdést lehet feladni, de a választ is. 10. Ha mindnyájan IsI ten kezében vagyunk, egyesek hogy foghatják meg a lábát. Kerekes László Radio mellett... Képzeljék csak el, a pesti színikritikus lejön Pécsre, hogy megnézzen egy jó kis előadást, majd visszatérve a fővárosba, így kezdené el kritikáját: „...Hát itt vagyunk a mecsekalji városban..." — satöbbi, satöbbi. De nem teszi. Az iparral foglalkozó újságíró sem azt írja, hogy a „mecsekalji város” bőrgyárában ez meg az történt. Csak sportriporterek képesek arra, hogy széles és színes szókincsskálájukon eljátszadozzanak. Például eképpen — egy kör- kapcsolásos sportműsor — alkalmából: „Most pedig kapcsoljuk a mecsekaljai város rangadóját..." Ha pedig Győrből közvetít a riporter, biztosak léhetünk abban, hogy Rába-parti várost mond, immár évtizedek óta. Hallhatunk Tisza-parti csapatról is, amely persze lehet Szeged éppen- úgy, mint Szolnok, de azért ez előbb-utóbb úgyis kiderül. A ZTE hazai focimérkőzése természetesen a „Göcsej fővárosában" zajlik le, ám több alkalommal hallottam elismerő szavakat a „Cívis város" lelkes közönségéről is, s amióta Siófoknak van NB i-es csapata, természetesen a riporter „balatoni fiúkról" lelkendezik. Rendben van, erről le nem szoktatja őket az úristen nyelvésze sem: ha más nem •jut eszükbe — például, hogy az adott várost vagy csapatot egyszerűen csak a nevén nevezzék, — hát lelkűk rajta. Szókészletükről e megpatináE vasämapi Ki szökdécsel...?! sodott közhelyeket levakarni már nem lehet. De a kór terjed. Los Angelesből tudósít a rádió egyik sportriportere, annak idején. Amikor a stadionba bevonuló olimpiai csapatok közül sorra kerülnek a kanadaiak, lelkesedve tolmácsolja a látványt: „Most értek - ide a juharlevelesek ..." És mit-tesz-isten, ugyanez a kolléga két még vadabb jelzővel lepett meg a héten — ezúttal Szöulból. A svájci sportolókkal kapcsolatosan ezt mondja: „Az óra országiak neves bajnoka ... stb. Még hogy „óra-országiak" ... I Azt (mondtam, ez a csúcs. Hát nem. A hét közepén — öttusázóink remek szereplése okán — a következőt mondotta: „Jobbak voltak, mint a csiz- maformájú országbeliek ... I“ Bevallom, rövid ideig — de csak rövid ideig! — gondolkoztam, ezek ugyan kik lehetnek? A szakramentomát, csak nem az olaszok...?! Amíg így tűnődtem, helyszint váltottak, és a másik derék magyar sportriporter éppen egy izgalmas versenyről számol be, ecsetelve a magyar versenyző képességét: „A magyar fiú, szinte porcukorrá őrölte... — nyilván az ellenfelét. Most az lenne a közhely, ha megkérdezném, miért éppen a porcukor jutott az eszébe, de úgy sem tudna rá válaszolni, különben nem mondta volna. Egyébként aggodalommal töltöttem el olimpiai estéimet a rádió és tévé mellett. A rádió riportere — örömében szinte félájultan citálja mikrofonja elé az I. számú érmes versenyzőnket. Néhány lihegő mondatot váltanak, majd a „nagy poénnak" szánt kérdést felteszi: „Mit kívánsz otthon, amikor hazatérsz, talán egy jó vacsorát?!" A bajnok gondolkozik, majd — ugyan mi mást is válaszolhatna — azt mondja: „Igen. Eoy jó vacsorát...” De a riporter nem tágít: Mégis mi legyen az?!" A fölöttébb szellemes kérdésre a bajnok rávágja: „Mindegy, csak jó legyen...!" Következő nap, riport — ezúttal a tévében — a II. számú bajnokunkkal. Mit gondolnak, mi volt a riporter kérdése? Eltalálták: „Mi vár otthon?! Talán egy jó vacsora...?! És ez semmi. Állítólag a birkózók kapitánya, azt mondta még a imúlt hét végén, addig nem vacsorázik, amíg a fiúk közül valaki nem kerül föl a dobogóra. Fölkerült. A kapitány vacsorázhat. Meg a többi magyar bajnok is. Mert szép-ma- pyar-hazámban mindenki megérdemli a vacsorát, aki bajnok. Aki nem, az nyilván nem eszik. Egyes riporterek szerint ... Még nincs vége, a csúcs ezután következik, bár az olimpia nyitó ünnepségén történt. Emlékezhetnek rá, hogy a zsúfolt stadionban egy rövid szakaszon az 1936. évi maratoni győztes atléta — ma 76 esztendős — vitte a fáklyát és adta át egy szép ifjú lánynak, aki aztán többed- magával elindult a liften fölfele. Az idős sportoló lassú futással közeledett az őt körülvevő sok-sok fotóriporter gyűrűjében. Az általam különben tisztelt magyar riporter ezt így közvetítette:..... az öreg legény, szökdécselve, ugrándozva halad ...” stb. Mit mondjak e tiszteletlen hang hallatán? Én nem vagyok maratoni futó, csak öreg legény, és Pécsett és nem Szöulban, különben megmondanám neki, hogy szökdécsel ám a...
