Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-21 / 263. szám
1988. szeptember 21., szerda Dunántúli napló 5 A romániai magyar irodalomról Beszélgetés Czine Mihály irodalomtörténésszel- Kutatási területeim szinte az indulásom óta megmaradtak: a Nyugat korszakával, azon belül elsősorban Móricz Zsigmonddal, a két világháború közötti népi irodalommal, a felszabadulás utáni magyar irodalomból, főképpen az 1948 táján indult nagy tehetségekkel, Nagy 'Lászlóval, Simon Istvánnal, Juhász Ferenccel foglalkoztam. Egy összefüggő momentum azért található a munkámban, mert az irodalomnak azokkal a korszakaival, íróival, költőivel „ismerkedtem”, akikben a világ megváltoztatásának a szándéka élt, akik egy sokszázados hagyományt korszerűen folytattak, akik a magyarságuk és az európaiságuk harmóniájára törekedtek — mondta Czine Mihály SZOT-díjas irodalomtörténész a pécsi Pannónia Szálloda halijában. Azért érkezett Budapestről Pécsre, hogy eleget tegyen a Hazafias Népfront újmecsekal- jai IV. számú és a Szigeti I'll, számú körzeti bizottságai, valamint az SZMT központi könyvtára meghívásának, és kedden délután, a pécsi Mozgalmi Házban „A romániai magyar irodalom” című elő. adását megtartsa. Mi az irodalmi est előtt beszélgettünk vele.- ön már pályája kezdetén közel került a szomszédos országok magyar nemzetiségi irodalmához, s az azóta megjelent tanulmányok, kötetek is mutatják, hogy ez a korai érdeklődés egyre erősödött. . .- Sok minden vonzott a nemzetiségi irodalmakhoz. Iro- dalomelméletileg is érdekesnek tűnt, miként színesedik megváltozott körülmények között, más éghajlat, más nap alatt a közös gyökérből kikelt virág. Még inkább vonzott ezeknek az irodalmaknak a teljesítménye: hogyan születtek szinte ,,a semmi talajáról", s hogyan emelkedtek sajátságaikat kibontakoztatva a világirodaimat is gazdagító értékekké. S különösképpen vonzottak az eme irodalmat teremtő emberek. Első írásomat 'is a jugoszláviai, csehszlovákiai, romániai magyar irodalom alkotóiról jelentettem meg. Ezek egy része éppen a Jelenkoriban volt olvasható. Szederkényi Ervin érzékeny volt ezekre a kérdésekre, szívesen közölte ezeket az írásokat, amikor az irodalompolitika igazán nem dicsérte az ilyen megjelentetéseket.- Délutáni előadása a romániai magyar irodalomról szól. Már napvilágot láttak tanulmánykötetei erről az iroda- lonlról, és ha jól tudom, jövőre megjelenik egy újabb tanulmánygyűjteménye?- Igen, talán jövőre megjelenik a debreceni Csokonai Kiadónál egy, a romániai magyar irodalmat bemutató tanulmánykötetem. Az idén a Népszavánál jelenik meg egy antológia a romániai magyar irodalomról. Versek, elbeszélések, esszék. Magam is ismételten meglepődtem, milyen rendkívüli gazdagságú ez az irodalom. A legnagyobb gondot a bőség okozta, s az, hogy eddig még itthoni válogatásban nem jelent meg antológia a romániai magyar irodalomból. Az antológiákra pedig nagy szükség van, aki tájékozódni kezd, ilyen gyűjtemények segítségével tud eligazodni a fölgyűlt anyagban.- Milyennek látja a romániai magyar irodalmat?- A nemzetiségi irodalmak kezdettől az Életre szavaztak, a megmaradásra. Értékes művek születtek. Az utóbbi időben keserűbb a hang, nagyobb mélységből, megrendültebben szól, de változatlanul elszántan, a megmaradásért küzdve. Hitem és meggyőződésem, hogy a romániai magyar irodalom a jövőben is értékes műveket fog adni. Változnak az idők, nehéz útszakaszok után járhatóbb terepek következnek, egy kétmilliós, sokat próbált népcsoport a maga -nagy emberi és történelmi értékei megfogalmazására a jövőben is képes lesz. B. A. Fellbachi napló (2.) MyiyiTiyiyiyHiViyiyiyiynnniyiYiyiyiYiViyiYiYiYiWiViw^ Orwell világa Mesejátékok, politikai színház; groteszk játék, táncszínház, kabaré, árnyjáték és — sorolhatnám. A fellbachi „Bunte Bühne" négy napja valóban igen sokszínű műfaji keretek, stílustörekvések jegyében zajlott le. A sok közül a legnagyobb érdeklődés, úgy tűnik, két előadás iránt mutatkozott. Az egyik George Orwell (1903-1950) Állatok farmja c. szatirikus regényének színpadi adaptációja volt, egy Manchester környéki városka mintegy 50 tagú diákszínjátszó együttese, a Theater Oldham Workshop előadásában. (Rendezője : David Johnson.) A regény- és esszéíró Orwell kiugró népszerűségét voltaképp két politikai szatírájának köszönhette. Az Állatok farmjának és az Ezerkilencszáz-nyolc- vannégynek. (Utóbbi az Európa Kiadó gondozásában rövidesen nálunk is megjelenik.) Mindkét mű voltaképpen a sztálini korszak persziflázsa, kb. a „nagy perek”-től az 1949-ig terjedő időszak ismeretében. Az „Animal Farm" Magyar- országon az olvasó előtt ismeretlen. Csupán egy-két hivatalos értékelésből tudhatjuk meg, hogy „élesen antiszocialista írás: a szocialisztikus társadalmi berendezkedés életképtelenségét, az emberi természettel való összeegyezhetetlenséOLDHAM THEATRE WORKSHOP gét hirdeti állatmese formájában”. Ami így persze nem igaz. Legalábbis nem teljes igazság. A zsdanovi korszakból megörökölt „csalhatatlan" tézis elferdíti a lényeget — természetesen a mű ismerete vagy el- olvashatósága nélkül. A mű 1945-ben jelent meg. S amit én itt láttam belőle, abból valóban igen élesen előtűnik mindannak az elutasítása, kifigurázása, amit a há'ború éveiben, majd később is még jó ideig szocializmusnak hittek az emberek a félteke innenső oldalán... A despotikus sztálini monolit társadalmi modell szocializmusképének szatirikus kritikájáról van szó. Az állatmese viszont „stimmel". Orwell keserű-ironikus képet rajzol arról a világról, ahol az emberélet elveszti értékét, engedelmesen terelhető háziállatok nivójóra degradálódik, miközben ütemes jelszavak hirdetik, hogy ez a lehető legjobb, legszebb világ. A szereplők állati álarcban és rózsaszínű munkásoverall-uni- formisban jelennek meg. Ez a rózsaszín — kiváló rendezői ötlet! - uralkodik a játéktéren. Rózsaszín a körfüggöny, a kellékek, a színpadi hasáb és kockaelemek sora, minden. A farm karámja pedig zárt. Csak annyira s addig „nyitott", amíg egy szereplő kislány előlép, s elénekli, milyen szép és nagyszerű itt az élet... Persze a farmra rálátunk. Konstatálva, mennyire kemény viták, konfliktusok közepette formálódik eme közösség „hogyan tovóbb?"-ja - vagyis társadalmi berendezkedése. Egészen onnan, amikor a nemesi földbirtok majorsági állatai kezükbe veszik sorsukat (s egy tábla megfordításával) kikiáltják az állatok farmját. Ismét különböző irányzatok csapnak össze, mígnem megegyeznek 7 pontban, amely mindenkire vonatkozik. („Minden állat egyenlő” ... „Az állat nem iszik alkoholt" ... „Egyik állót nem öli meg a másikat" ... stb.) Nagy örömmel ünnepük a 7 pontot, de máris megjelennek az erőszakszervezet háziál lat-,,közegei”... Némelyeket elhurcolnak, kit ezért, kit azért. Van, akit rózsaszínű gumibotjaikkal a helyszínen agyonvernek, meg azt is, aki „szentimentális” mer lenni ilyenkor... üldözik a lírai dalt, az érzéseket, a szépet, az esztétikumot. Az állatok megrettennek, de beállnak a sorba, és - tablóba rendeződve - lelkesen éneklik a többszólamú, de nagyon is konszonáns zárókórust: „Sokáig éljen az állatok farmja I..." Aggódó szorongás és fájdalmas kiábrándultság mindez egy szép rózsaszínű álom iránt, amelyért mana Orwell is keményen harcolt (meg is sebesült), a köztársaságiak oldalán, a spanyol szabadságharcban. Majd az ő „harangja" is szólt „valakiért”: 1939-ben, Homage to Catalonia (Tiszteletadás Katalóniának) c. könyvében. így azután érthető, miért lappang szomorúság, burkolt fájdalom és kiábrándultság az éles szatíra kíméletlen valóságlátása mögött. Ezt éreztem az oldhamiek előadása nyomán, amely ritka színházi élményem marad. Ezek a gyerekek csodálatosan játszanak; otthonosan mozognak a groteszk stílusrétegeiben csakúgy, mint a drámai realitások pillanataiban. S elbűvölően énekelnek, vérükben a musical-stílussal. Szívesen nézném őket Pécsett is — a két év múlva ide tervezett ifjúsági színházi találkozón. A másik emlékezetes élmény: az AGÓR A Szinházmű- hely St. Vith (Belgium), a találkozó egyetlen hivatásos színházi együttesének Algunas bestias c. nagy hatású előadása. Nagyszerű politikai színházat lóttunk. A műfaja vegyes, inkább csak körülírható: irodalmi színpad és pantomimikus elemekkel ötvözött komplex mozgásszínház, amely nem nélkülözi Piscator filmvászonra vitt képi hatáselemeit sem. Az egyértelműen népelnyomó politikai rendszerek, az elembertelenítő erőszak ellen lázadó pódiumdráma cselekményegységeit P. Neruda, Brecht, N. Hikmet, G. Lorca és J. Ritszosz felhangzó politikai versei fogták össze. A darabot 1989 áprilisában, meghívásra, Pécsett is bemutatják. Wallinger Endre Jelenet az Állatok farmja előadásából Lakótelepi klub, amely közösségi akar lenni [ Toliseprű Karinthy Frigyes írja egyik művében: „Ami szellemi képességeimet illeti, ha nem is vagyok szellemi olimpikon, több sakkbajnokságot nyertem már." Kezdünk megfeledkezni arról, hony van szellemi olimpia is. E fogalmon az olimpiával párhuzamosan rendezett, az olimpiával vagy általában a sport körével foglalkozó nemzetközi képzőművészeti és irodalmi pályázatot értjük. Átvitt értelemben is beszélhetünk olimpiáról, ha valamely közösség (kör, társaság, egyesület) körében több számból álló, nagyobb arányú szellemi vetélkedőt rendeznek. Az olimpiai játékok az ókori Görögországban eleinte az egyes görög államok, városok között négyévenként rendezett sportversenyekből állottak, és csak később került sor szellemi alkotások bemutatására. A klasszikus olimpiát a XIX. század közepe táján egy dúsgazdag görög, Zap- pasz Evanjelisz próbálta felújítani: vállalta egy, az ókori olimpiához hasonlóan kialakítandó versenyek rendezésének költségeit. Egy kikötése volt csak: az olimpiai játékok idején országos kiállítást is kellett rendezni. Az első ilyen kísérletezés (1859) után azonban a folytatás elmaradt. Éppen száz évvel ezelőtt, 1888-ban Pierre de Couber- tin Párizsban élő vagyonos kereskedő hosszasan foglalkozott az olimpiai eszme föl- élesztésén, és sikerült is felráznia az okkori közvéleményt egy nemzetközi atlétikai kongresszus tartására. Az 1894. június 16-ától 23- ig tartott kongresszus elfogadta azt a javaslatot, hogy a testi nevelés erősítésére és a nemzetközi kapcsolatok megteremtésére négyévenként nemzetközi versenyek legyenek a világ valameny- nyi államának részvételével. Az első újkori olimpiai játék 1896-ban zajlott le. A jelenlegi szöuli olimpia az első ahténi játékoknál 2764 évvel később történik. Nem akarunk az olimpiai játékok történetébe bonyolódni, két dolgot mégis meg kell említenem. Az egyik: hivatalos helyen kijelentették, hogy az olimpiai játékok érmesei bizonyos fokú vámmentességet élveznek a külföldön vásárolt holmik után. Ez a kedvezmény nem új. Az ókori játékok győztesei nemcsak pálmaágat vagy olajkoszorút kaptak, hanem arra is jogot szereztek, hogy szobrukat felállíthassák, életük végéig adómentességet élveztek, és városukban szabad ellátást élveztek. Dicsőségükről nem kisebb költő, mint Pindarosz énekelt zeng- zetes dalokat. A másik, ami feltűnt: beengedték az olimpiai falak közé a piát. Pezsgővel vagy másféle alkohollal köszönteni lehet a győzteseket. „Piát” írtunk, mert ma már a szeszes italoknak, Rókáknak ez az argó neve. A ma embere nem részegedik le, nem önt fel a garatra, nem rúg be, hanem csak bepiól. Karinthy évforduló révén, hadd idézzük őt: „Pajtás, okvetlenül el kell jönnöd, nagyon kedves este lesz, kaja, pia bőven." A pia, kaja szó nemcsak a felnőttek világában vált közkeletűvé. Egy keverék magyar-jassz nyelv van kialakulóban. A fiatalok Villon korához hasonlóan egy külön nyelvi világot igyekeznek kialakítani. Eltűnőben van a pompás, a nagyszerű, a kitűnő jelzők használata, s ha valami tetszik, a beszélő róvágja: klassz! Persze ennek változatai is vannak: kasa, faja, koja, klafa. Sajnos, kiveszőben van az ízes-magyaros mondás: édesapám, édesanyám. Az atyámot régiesnek, ünnepélyesnek érezzük, kedves és bizalmaskodó az apuka, anyuka, mamuka és a papa becézés is. Nagyon megszívlelendően írja Lőrincze Lajos: „Szép magyar nyelvünk a legfőbb kincsünk, azt bepiszkítani bűn, de ápolni, védeni legfőbb kötelességünk." Dr. Tóth István Pécsett, a Sarahin tábornok útja 126-ban működik - nem kis technikai nehézségekkel - pár éve az Amarylla Lakótelepi Klub. Irányítója Szabó József. Legalább 20—25-en járnak össze hetente többször is, ahogy az idejük engedi. Játszanak, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, rendbeteszik az épületük környékét. Lelkesek, önzetlenek, fáradhatatlanok és roppant szerények. Van köztük kis- és nagygyerek, lány, kismama, édesanya, idős is. 'Mindnyájukat az vezeti, hogy segítsenek egymáson és máso. kon is. Mégis, időnként megkülönböztetések érik őket, megszólják alakuló kis közösségüket. Persze nem nyíltan, hanem alattomos csínytevésekkel, gonoszkodó betartásokkal. így például azzal, hogy macskákat dobóinak be alagsori, szépen berendezett klubjukba. Ök csak a szép szóval, a kedves, meggyőző érveléssel „védekeznek", sose hangoskodnak, nem kötözködnek. Maguk is érzik, van mit tanulni még a közösségi, az együttélési szabályok, alakulgató szokások elsajátításakor. Ezek a törékeny szokások szinte óráról órára változnak, de egyszer biztos, hogy kiforrják magukat mindenki javára. S persze ilyen helyzetben nem mindegy, hogy milyenek is a technikai, lakhatási feltételek. Rég kérik, hogy a PIK segítségével kialakíthassanak egy közös illemhelyet, hogy ne kelljen idegenekhez, mások lakásálba felrohangálni. S azt is rég kérik, hogy a PIK valahogy javítsa meg a közös bejárati ajtót, hogy klubjukat ne öntse el a víz, amikor nagyon esik az eső. Ezen célok megvalósításában közreműködnének, csak háruljanak el végleg g bürokratikus nehézségek. Az Amarylla népszerűsége nő, már más házból, távoli utcából is járnak ide. Cs. J. Olimpia - piával
