Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-22 / 233. szám

Dunántúli napló 1988. augusztus 22., hétfő Színvonalas ünnepség Pécsváradon (Folytatás az 1. oldalról.) Az óllommirűszter beszédét óriási és - a beszédhez ha­sonlóan - spontán taps hono­rálta. Pozsgay Imrének ezután még egy, bizonya ro szívesen vállalt, feladatnak kellett ele­get tennie: megszegte az új kenyeret, amelyet magyar, né. met és sokac népviseletbe öl­tözött lányok nyújtottak át ne­ki. Az ünnepség Borsos Miklós István-szobránok megkoszorú­zásával ért véget. Pozsgay lm. révei együtt Garamvölgyi Jó­zsef, a Hazafias Népfront tit­kára koszorúzott. A nemzetisé, gi szövetségek koszorúját Hambuch Géza (német) és Martyin György (román) he­lyezték el. Baranya megye ál­fami, pórt- és társadalmi szer. veinek nevében Adóm Antal, a HNF megyei elnöke, Dányi Pál, a megyei pártbizottság első titkára és Horváth Lajos megyei tanácselnök koszorú­zott. Ugyancsak koszorút helyez­tek el a szobor talapzatán a fegyveres testületek, a bara­nyai egyházak, a városok, a várbaráti körök, a pécsvárodi Tanács és a Vasutas Koncert­fúvószenekar vezetői is. A rendkívül színvonalas ün­nepi műsor közreműködői vol­tak: a Pécsvárodi önkéntes Tűzoltózenekar, a Pécsi Vas­utas Koncert-fúvószenekar, a baranyai összkar Apaczeller József, Neumayer Károly, illet, ve Tillai Aurél vezényletével; valamint Bánlly György szín­művész. Délután táncosok, énekesek adtak műsort, végül az ünnep­ségsorozat Székely Miklós or­gonaestjével zárult. Havasi János Ünnepségek országszerte az alkotmány napján Budapesten a hagyományok­nak megfelelően a Magyar Néphadsereg és a Határőrség újonnan végzett tisztjei tettek szombaton ünnepélyes esküt a Kossuth téren. Az ünnepségen Kárpáti Ferenc vezérerredes, honvédelmi miniszter mondott beszédet. Ezt követően a du­nai rakparton vízi- és légipa­rádét tekinthettek meg az ér­deklődők. A budavári Halászbástyánál levő Szent István-szobrot meg­koszorúzta többek között Straub F. Brúnó, az Elnöki Ta­nács elnöke és Medgyessy Pé­ter, a Minisztertanács elnök- helyettese, és Fejti György, a Központi Bizottság titkára. Ópusztaszeren, a Történelmi Nemzeti Emlékparkban meg­tartott munkás-paraszt találko­zón Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, la Központi Bizottság titkára mohdott beszédet. Szatmárcsekén is megemlé­keztek szombaton az új ke­nyér ünnepéről. Az alkotmány­napi ünnepség szónoka Szabó István, az MSZMP Politikai Bi. zottságának tagja, a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csának elnöke volt. A nagy­gyűlést követően az ünnepség résztvevői a kegyelet virágait helyezték el a szatmárcsekei temetőben nyugvó Kölcsey Fe­renc sírjára, haláfának 150. évfordulója alkalmából. Alkotmánynapi nagygyűlést tartottak szombaton Egerben is, ahol Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára emelkedett szólás­Budapesten, a Bazilika előt­ti téren az államalapító király halálának 950. évfordulójáról szentmisén emlékeztek meg. A liturgikus ünnepségen Paskai László bíboros, prímás, eszter­gomi érsek köszöntötte a meg­jelenteket, közöttük Francesco Colasuonno címzetes érseket, rendkívüli felhatalmazású após. toli nunciust, II. János Pál pá­pa felhatalmazottját, Jozel Glemp bíborost, a lengyel ka­tolikus egyház prímását. Ez­után — a pápai nuncius köz­reműködésével — felolvasta II. János Pál pápának a magyar néphez intézett üzenetét. A szentmise végén a bíboros be­jelentette: áHami részről ma­gyarországi látogatásra szóló meghívást juttatnak el a pó­pához. JPÄ WCBy-QllOlSVMMBlS BsCBXdiSS A lakók a városban Szezonvége előtt a DOZSO-kempingben Három éve nyílt meg Pé­csett a DGZSO-kemping. Az első két év szerényebb forgal­ma után ezen a nyáron már kimondottan jó idényt zár a vállalkozó művelődési ház, amely idén még 10 napig fo­gadja túristavendégeit. Az át­lagon felüli ellátás és a vi­szonylag olcsó árak ebben a szifonban már visszatérő ven­dégeket is hoztak, a forgalom növekedéséhez pedig az is nagyban hozzájárult, hogy idén a Magyar Camping és Caravaning Club kiadványai és az itt korábban megszállók vitték szerte az új kemping hírét. A forgalom növekedése azt igazolja, hogy fokozatosan, de jó vélemény alakul ki a kem­pingről. Ma már az állandó szolgáltatások közé tartozik o meleg vizes zuhanyzó, a fő­zési, sátor- és hálózsák-köl­csönzési, gépkocsimosási lehe­tőség. A vendégszobák és az udvaron levő sátorhelyek egy- időben 90 fő elszállásolására adnak lehetőséget. A kem­ping felügyeletét a művelődé­si ház alkalmazottai látják el, e tekintetben csak nyelvisme­ret terén kell valamelyest fej­lődniük a dozsósoknak. — Ennek ellenére nem vol­tak ilyen természetű gond­jaink, pedig vendégeink nagy része külföldről érkezett. Szo­cialista országbeliek csak ke­vesen keresnek meg bennün­ket, úgy mondják, nekik még mi is drágák vagyunk. Annál több nyugati túrista volt idén látogatóink között. Legtöbben Hollandiából és Olaszország­ból jöttek, visszatérő vendé­geink voltak az NSZK-ból és Algériából. A szezon érdekes­ségét néhány amerikai túrista jelentette. Fellendülőben van a belföldi forgalmunk is, leg­gyakrabban fiatal országjáró diókcsoportok jelentkeztek be nálunk - összegezte néhány mondatban az idény tapasz­talatait a soros ügyeletes Polai Ildikó. K. E. Á folyók tisztasága A Vízgazdálkodási Intézet 250 helyen kiemelt, csaknem 7000 vízminta vizsgálati ada­tai alapján megállapította, hogy a Dunába elsőosztályú tisztaságú víz érkezik a folyó magyar szakaszára, ám a Vág torkolata után másodosztályú­ra romlik, és csak a budapesti újabb szennyeződést követően kezdődik meg természetes ön­tisztulása, a szennyező anya­gok elbomlása. így Paks tér­ségébe érve megtisztul a víz és a Duna ismét elsőosztályú­vá minősülve lépi át a magyar -jugoszláv országhatárt. A Duna mellékfolyói közül a Dráva a legtisztább, nagyrészt elsőosztályú és részben má­sodosztályú a Rába, a Mar­cal, s a patakok közül a Pin­ka és a Gyöngyös. A legjob­ban szennyezett az Ikva, az Által-ér. a Sió, a Kapos, va­lamint a Nádor-csatorna és a Sárviz-malomcsatorna. A Bala­ton vizének nagyobb része már kifogástalan, de a keszthelyi öböl térségében még kissé szennyezett, s így másodosztá­lyúvá minősült. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Folytatódnak a lengyel sztrájkok Lengyelországban változat­lan a helyzet a sztrájk meg­bénította sziléziai bányákban és Szczecinben, ahol a köz­ponti kikötő munkáját vasár­nap felfüggesztették, mivel reggel hatig nem vették fe1 a munkát a dolgozók. Tovább tart a munkabeszüntetés óvá­ros tömegközlekedésében is. Mint Jerzy Urban, a kor­mány szóvivője az MTI tudó­sítójának telefonon elmondta, az ország vezetése „számolva a legkülönfélébb eshetőségek­kel, megteszi a szükséges in­tézkedéseket". Hivatalos var­sói források ugyanakkor cáfol­ták, hogy Felső-Sziléziában rendkívüli katonai jelenlét len­ne és rendőri erődemonstrá­ció* folytatnának. A szóvivő megerősítette, hogy behívják azokat a fiatal bányászokat, akik a katonai szolgálatot elhalasztva, vagy a tényleges szolgálat helyett mentek el bányásznak. Urban szerint ez teljesen természetes döntés, hiszen a kedvezményt a bányában végzett munkáért és nem a sztrájkokért kapták. A szóvivő ugyanakkor nem kíván számokat közölni a be­hívóitokról. Közben a PAP lengyel hír- ügynökség jelentése szerint néhány sziléziai bányában egyre veszélyesebbé válik a bányabiztonság helyzete, mert a művelésből kivont tárnák­ban fokozódik a metánrobba­nás és vízbetörés lehetősége.-f BUJUMBURA: Állítólag 24 ezer ember vesztette életét a múlt héten Burundi északi tér­ségeiben kirobbant törzsi ösz- szecsapásokban. Az AFP bu­rundi kormányforrásokra hi­vatkozva azt jelentette, hogy az áldozatok többsége a ki­sebbséget alkotó tuszi törzs tagjai, és a vérengzéseket a többségi hutu törzs tagjai kö­vették el. Tűzszünet Irak—Irán között Közép-európai idő szerint szombaton hajnali öt órakor életbe lépett a tűzszünet az 1200 kilométeres iraki-iráni frontvonal teljes hosszában - jelentették be az ENSZ New York-i székhelyén. A tűzszünet ellenőrzésével megbízott többnemzetiségű ENSZ-erők Szlavko Jovics ju­goszláv tábornok parancsnok­sága alatt elfoglalták állásai­kat. Bagdad szombaton azonban már azzal vádolta Iránt, hogy a frontvonal középső szakaszán iraki katonát lőttek agyon és iráni részről zaklattak egy ira­ki kereskedelmi hajót. Irán ha­tározottan cáfolta az állítást. A vitorláshajók Amerikai Kupájának megszerzéséért küzdő Den­nis Conner „Csillagos-sávos lobogó” nevű katamaránja elúszik a San Diego-i kikötőben veszteglő Belleau Wood amerikai csa­tahajó mellett. (VDN—MTI—TELEFOTÓ) Eltemették Ziaul Hakkot Korán-idézetek kantálása és huszonegy ágyúlövés döreje közepette eresztették le a Zi­aul Hakk földi maradványait tartalmazó koporsót szombat délután az iszlámóbádi Faiszal mecsetnél ásott sírgödörbe. A gyászszertartás keretében száz­ezrek vettek örök búcsút az elhalálozott elnöktől, aki ti­zenegy éven ót vaskézzel és becsvággyal formálta százmil­lió pakisztáni sorsát, rányom­va személyiségének jegyeit az ország bel- és külpolitikai ar­culatára egyaránt.-f BUKAREST: Elena Ceau- sescu mondott beszédet az ország nemzeti ünnepe, au­gusztus 23. alkalmából szom­baton délután tartott közpon­ti rendezvényen. Nicolae Ceau- sescu felesége — aki az RKP KB Politikai Végrehajtó Bi­zottságának tagja és a mi­niszterelnök első helyettese — a bukaresti központi stadion­ban beszélt. Ez volt a második alkalom, hogy Elena Ceausescu országos jelentőségű esemé­nyen ünnepi szónoklatot tar­tott. Az elsőre a múlt év de­cemberében került sor a par­lamentben, ahol a köztársaság kikiáltásának 40. évfordulójá­ról emlékeztek meg.-®- LONDON: Válsághangu­lat lett úrrá Londoban azt kö­vetően, hogy az IRA tömegmé­szárlást okozó bombamerény­letének hírére Margaret That­cher miniszterelnök - szabad­ságát megszakítva - rendkívüli haditanácsot tartott szombaton este a hadsereg vezetőivel és az Észak-ir ügyek miniszteré­vel. A szigetországban általá­nos az a vélemény, hogy az IRA és a brit kormányerők 20. éve tartó „hosszú háborújá­ban" új szakasz kezdetét jelzi az észak-irországi Tyrone me­gyében szombatra virradólag végrehajtott merénylet, amely­ben nyolc brit katona vesztet­te életét és további 27 szen­vedett többé-kevésbé súlyos sérüléseket.-s- KARTÚM: Az elmúlt he­tek heves esőzései miatt szom­baton kilépett medréből a Kék-Nílus Szudán második legnagyobb városánál, a Kar- túmtól 200 kilométerre délre fekvő Vád-Medaninál. A folyó több házat elöntött, s a helyi hatóságok felszólították a ve­szélyeztetett közeli körzetek la­kosait: hagyják el otthonaikat. Földrengés Nepálban és Indiában Hatalmos erejű földrengések fél­tők meg Nepál keleti körzetét és India északkeleti vidékét vasárnap hajnalban. A rengések csaknem egv percig tartottak. A rengések erőssége elérte a nyitott Richter- skála 5,7—6,5 fokozatát. A körzet­ben fél évszázada nem volt ilyen pusztító természeti csapás. 1934- ben egy 8,4 erősségű földmozgás több mint tízezer embert ölt meg. A katonaság és o rendőrség be­vonásával megkezdett mentési mun­kálatokat rendkívül megnehezíti az özönvízszerű esőzés. A rádióban véradásra szólították fel a lakossá­got. A vasárnap estig beérkezett hely­színi jelentések összesítése alapján a földrengés halálos áldozatainak száma jóval meghaladja az ötszá­zat, s több mint tízezer embert ápolnak sérülésekkel a kórházak­ban. Az adatok azonban nem vég­legesek, mivel a mentési munkála­tok még folynak. India északi területein több körzetet elvágtak a külvilágtól a földrengés nyomán keletkezett föld­csuszamlások. Néhány folyó gátja átszakadt és áradás veszélye fe- nyeget. Súlyosan megrongálódtak az országutak és a távvezetékek is. Az anyagi kárról még becslések sincsenek. A papírhiány a szovjet sajtót is foglalkoztatja A szovjet sajtóban imind élén- kebb vita bontakozik ki az újságo­kat is sújtó papirhiányról, a prob­léma gyökereiről, a (megoldás le­hetőségeiről. Mint ismeretes, a Szovjetunióban a papirhiány miatt korlátozták a jövő évi lapelöfize- tést, egyes lapoknál pedig a pél­dányszámot is csökkentik, s mi is a szovjet importpapir hiánya miatt kényszerülünk erre. A szovjet közvéleményt erőtelje­sen aggasztó probléma kapcsán az elmúlt héten Vitalij Korotics, az Ogonyok című hetilap főszerkesztő­je szólalt mea. bírálva a kérdés kezelésének módját, valamint, hogy a problémát nem politikai, hanem puszta gazdasági kérdésként keze­lik. Hangoztatta: a 40 lapat érintő korlátozás ellentétben áll a párt­konferenciának a glasznosztyról hozott határozatával is. Hasonló hangnemben, de még határozottabban foglalt állást leg­utóbbi számában a Novoje Vremja című hetilap is, rámutatva; a ke­resletet szabályozó önkényes korlá­tozás komoly ideológiai károkat okozhat A szovjet hetiloo 'urcsáll- ja azt is, hogy a korlátozás nem egyformán érinti az újsáaokat, vaqyis vonnak, ,,akik egyenlőbbek másoknál". A Novoje Vremja szerint a hiány­ban szereDet játszik az is, *hogy a meglévő készletekkel hanyagul bán­nak, hogy nem aknázzák ki a meg­lévő lehetőségeket. Javasolja egye­bek között, hogy a .nyomdákban azoknak, akik pénzt akarnak ke­resni — tegyék lehetővé kisszövet­kezetek létrehozását. Hasonlóan a megoldás egyik kulcsának tartja a Novoje Vremja a kiadó vállalatok gzdasági önállósítását, a reális ke­resleten alapuló lapkiadást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom