Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-31 / 211. szám
A pécsi Morris együttes Nyugati vezető-kórusszak- emberek közt ismert szaktekintély, péntektől nálunk, illetve az Europa Cantotban is, ahol a 24 ,,atelier” között, a 4. számú műhelyt vezeti Borisz T éviin .(Szovjetunió), a Moszkvai Csajkovszkij Zenekonzervatórium tanszékvezető tanára. (1959- től.) Van egy amatőr kórusa, a Moszkvai Ifjúsági és Diákkórus, amelynek fiatal értelmiségiek, munkások és diákok a tagjai. Ök 40-en — éppen a kórus fele —, jöttek el a pécsi fesztiválra. Másik együttese a moszkvai konzervatórium 'diáikkórusa. Mindkét „társulatával" gyak- ran jár külföldön. Mint elmondta, ha most hazaérnek, mór indul is a másik együttesével Lipcséba, az Eisler- fesztiválra. Amatőr együttesével fesztiváldíjakat nyertek Arrezzo- ban (Olaszország), Várnában és Corcban (Írország). De Európa számos más országában is szerepeltek, legutóbb Franciaországban és Görögországban. Néhány éve, amikor Lyonban kurzust vezetett amatőr kórusok részére, megismerkedett Marcel Corneloup-va I. Tőle hallott először az Europa Cantat szép, és nemes eszméjéről, küldetéséről, amely — meggyőződése —, sókkal gyümölcsözőbb tehetne, mint megannyi diplomata sókéves munkája ... S tavaly, hogy meghívást kaptak Magyarországra, ezzel a szép álom megvalósult számukra is. Régóta foglalkoztat egy kérdés: három-négy évtizede a ikórusmozgalom, enyhén szólva, nagyon hasonlított egymásra nálunk és a Szovjetunióban. A politikai tömegdalok, a kantáták divatja dúlt. . Azután megváltoztak az arányok. Miben, s hogyan érezhető vajon a peresztrojka a kórusművészetben? — A mi műsorainkban én döntök: senki nem szól bele. De, úgy gondolom, — válaszolta -, a koncertünk műsora lehetne a legjobb válasz a kérdésre. Kár, hogy csak 35 percünk van a szombati kiskancerten. Itt Racbmanyinov Hat dal női karra és zongorára c. darabját énekeljük: de műsoron tartjuk „Az éberen imádkozó Szűz Mária” c. fiatalkori művét, amelyet a mi kórusunk adott elő Moszkvában először — 70 év után .. . ezenkívül Aranyszájú Szent lános liturgiája és Mise c. egyházzenei műveiből is Haja lófarokba összefogva, katonai terepruhaféle, fülbevaló; egyszóval elég feltűnő jelenség. Ez csak jelmez, vagy a feltűnési vágy kifejezése, vagy a lelkiállapot külső megjelenése? Szebeni János mosolyog, bi.zonyára várta a kérdést. Igen, az öltözködésben van feltűnési viszketegség, de az is, hogy mindenki vállalja önmagát és azt, hogy ruházatával, hajviseletével esetleg kedvezőtlen előítéleteket vált ki az emberekben, mert az az igazi, ha a későbbiekben ezt a rosszallást meg tudja változtatni. S kicsit jelmez is, hiszen a közönség el is várja tőlük az extravagáns megjelenést. A pécsi Morris együttes, amelynek vezetője Gólyák Csaba (basszusgitár), tagjai Temesvári Attila (dob), Temesvári Tibor (gitár) és Szebeni János (ének, szöveg), azonban nemcsak a külsőségekkel tűnt föl, hanem azzal is, hogy a nemrégiben megtartott országos pop-rock-dzsessz találkozón másodikak lettek, különdíja- kat kaptak. A televízióban július 27- én láthatták az együttest, a „Ki mit tud?" vetélkedőben, ahol kategóriájúkból továbbjutottak a középdöntőbe. Szereplésük további sikerétől függetlenül az ŐRI állandó működési engedélyt ad nekik. A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat két számra szóló lemezminőségű demo- felvételt ajánlott föl számukra. Egyszeriben felkerültek a rádió „Rock gyermekei" elnevezésű slágerlistájára. Stílusuk heavy-metal. Csak saját szerzeményeikkel lépnek föl. A zenét általában közösen „kalapálják össze”, meséli Szebeni János. Vitatkoznak, hangosan magyarázkodnak, mindenki feldob egy-egy ötletet és így állnak össze a zeneszámok. A szövegeket Szebeni János írja: — A heavy-metal stílus lejáratta a szövegek becsületét, de mi mást akarunk. Nem széthúzni az emberek lelkivilágát, hanem éppen az ellenkezőjét elérni. Nem rombolni, hanem építeni. A fiatalok egy részében nagy fokú kisebbségi érzés működik, közülük nem egy kitaszítottnak gondolja magát. A mi zenénk arról szól, hogy ezek a srácok is erősek és ennek az erőnek a kinyilvánításához nem kell agresszívnek lenni és törni- zúzni. A szerdai tv-siker után készülnek a „Ki mit tud?” további találkozóira, várják, hogy egyik tagjuk leszereljen és rendszeresebben koncertezhessenek. A Temesvári testvérek 20 év körüliek, Golyók Csaba és Szebeni János 26 évesek. B. A. hoztunk részleteket; továbbá számos ó-orosz a capel- la férfikari művet is a mi egyházi zenénk kezdeteitől. És persze sok mást is hoztunk magunkkal az egyetemes kórusirodalom, az orosz és szovjet alkotók művei 'közül: Csajkovszkij, Tá- nyejev, Ládov, Rimszkij-Korszokov, Sebalin, Scsedrin és mások alkotásaiból .. .. A Moszkvai Zenei Társaság mellett működő ifjúsági és diákkórus Rachma- nyinov műveiből tegnap délután nagysikerű koncertet adott az Irgalmasok templomában. W. E. 1 SIKEREK Hagyományos rovatunkban ez alkalommal két olyan sikerről számolunk be olvasóinknak, melyek az elmúlt hét eseményeihez kapcsolódnak. Peresztrojka a kóruszenében Város a szántóföfd alatt?... Alsóhetény titkait vallatják Sopianaeból a birodalom D-ről érkező útvonala három felé ágazott: Aquincum, Bri- getio (Szőny) és Arrabona (Győr) irányába. Az utóbbiak mentén fontos „belső” erődökről tudunk, nagyjából a IV. század közepe tájától. (Amelyek hasonlóak a — korabeli „hadtáp” feladatokat teljesítő — fenékpusztai későrómai erődhöz). A Brigetio, illetve Arrabona felé tartó kövezett hadi úton három ilyen erőd állt: Vicencia (Környe), Quad- riburgium (Sárvár) és lovia (Alsóhetény) térségében. Hatalmas gazdasági központok ezek, hatalmas raktárakkal, (az alsóhetényi feltárt raktárépület pl. 60x21 méteres nagyságú); laktanyákkal, fürdőkkel, lakó- és műhelyépületekkel az erődöt vaskos (2 méteres) falak, tornyok, sarokbástyák övezték. Gyalogos segélycsapatok (cöhors-ok), illetve a védelmi feladatokat ellátó helyőrség állomásoztak itt. De szükség esetén 6-10 ezer főnyi légiós csapatokat is befogadhattak. A Dombóvártól É-ra, Alsóhetény közelében létezett ilyen belső táborhelyet dr. Tóth Endre szombathelyi régész irányításával 1981-től folyamatosan kutatják. Az ásatásokat dombóvári középiskolások végzik ma is, kéthetenkénti turnusokban, s 15 szombathelyi főiskolás is részt vesz a munkálatokban. Ellátásukról Dombóvár Város Tanácsa, szállásukról a Dalmandi Á. G. gondoskodik. Az ásatások egy újabb terepen, (a táborhely közelében), Mászlony és Felsőhetény- puszta között, a héten learatott búzaföldön is folytatódnok az idei nyáron. Néhány éve a katonai táborhely közelében, olyan későrómai (ókeresztény) temetőre bukkantak, amelyik nagyobb város, tehát polgári település létezését valószínűsíti itt, valahol nem messze, a föld alatt. Ez lehetett lovia. Az egyik ... A császárkori Pannóniában ugyanis két ilyen nevű városról tudnak: a má; sik a Drávától délre terült el, (ma: Lud'breg, Szlovénia). Egy adat szerint valamelyikben püspökség is működött. Dr. Tóth föltételezése szerint ez Alsóhetény-lovia lehetett, aminek a bizonyításához már eddig is sokféle épület- és tárgyi leletre találtak rá a temető eddigi föltárásakor. Közülük a legfontosabb kétségtelenül az az ókeresztény sírkápolna, amely különleges alaprajzával, gazdagságával egyedülálló építményt sejtet a birodalom európai tartományaiban. A mauzóleum falait — törmeléknyomok tanúsága szerint — színesre festették. Kék színű mennyezetét vörös, sárga csillagszerű virágok; padozatát ékes mozaik, falait csiszolt márványlapok díszítették. Több méter széles falában félköríves és négyszögletű fülkék rejtették az elhunytak porhüvelyét. Az épülettípus a római nagyvárosok legelőkelőbbjeinek temetkezési helyeire emlékeztet. Ebből arra következtettek, hogy az alsóhetényi sírkápolna is magas állású keresztény személyiségek - lehet, épp a föltételezett püspökség és lovia város polgári vezetőinek - hamvait rejtette évszázadokon át, míg a nép- vándorlás meg nem bolygatta ezt a tájat is. A hipotézis mellett szólnak egyéb tárgyi adatok is, amelyek folyamatosan kerülnek elő a sírokból. * Dr. Tóth Endre búcsúzóul megerősítette: az idei nyáron ismét sikerül közelebb jutni a föld alatti lovia létének bizonyításához. így okkal reménykednek: előbb-utóbb a város föltárását is elkezdhetik. Ezzel pedig a későrómai kutatások történetében az alig 100-150 lelkes Alsóhetény neve európai jelentőségű, régészeti leletegyütteshez kapcsolódhat, a kutatást vezető régész és munkatársai: dombóvári és szombathelyi diákok lassan évtizedes kitartó munkássága nyomán. W. E. „Rocco és fivérei" széparcú gyilkosának szerepe óta még ma, erősen ráncos arccal is a nők bálványa. Képünkön a huszonkét éves Ingrid Held, aki a Mozi című filmben LuBelgiumban egy legújabb hanglemezkiadói egyezség szerint a kiadók csak százezer darab garantált eladása esetén adják ki egy-egy zenekar első lemezét. Öreg Delon nem vén Delon lut, vagyis Delon partnerét játssza. A Moziról azt írta a Ciné Tele Revue, hogy a francia tévé eddigi legnagyobb produkciója. Egy másik világ Stephen Schnetzer és Julie Osburn főszereplésével látható a Sky Channel műsorában az „Egy másik világ” drámasorozat, melynek epizódjait minden nap 13.05-kor sugározzák. Monet-t röntgenezik Claude Monet francia impresszionista festő néhány képét röntgenezik, s így próbálnak, afféle alkimista módon, választ kapni festékanyagának összetételére. Belga szigor Orgona, gitár, kékfestés Zenés Bátaszéki Nyár Bátaszék is megmozdult: a Tolna megyei nagyközség belép a nyári rendezvényt szervező helységek sorába. A Petőfi Sándor Művelődési Központ ugyanis zenés sorozatot állított össze, s számítva az idegenforgalomra, a német nemzetiség részvételére, két nyelven jelentette meg a programfüzetét. A Zenés Bátaszéki Nyár két kiállítással kezdődött. Stengi János bátaszéki kékfestő mester munkáit július 18-tól a művelődési központban lehet látni, egészen szeptember 2-ig. A bemutató hétfőtől péntekig mindennap 10 órától 17 óráig van nyitva. Mellette Tamási János festőművész állandó kiállítására is várják a nézőket az MSZMP nagyközségi bizottságának székházába. A képeket a pártbizottság munkaidejében lehet megnézni. Pénteken, július 22-én Csongrádi Kata Millió rózsaszál című gálaestjét hirdették meg. Július 31-én pedig a római katolikus templomban Faragó Laura énekes Sebestyén, János orgonaművésszel ad közös hangversenyt. A műsoron szereplő művek szerzői: Händel, Bach, Mozart, Bellini, Liszt, Bossi, Major Ervin, C. Frank és Wierne. Végül augusztus 15-én a művelődési központban Barrios Mangore dél-amerikai gitárzene-szerző műveiből Tóth György gitárművész ad koncertet. A rendezvény alatt a dunaszekcsői Aréna kempingben lehet olcsón szállást foglalni. 4 vasárnapi