Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-31 / 211. szám

balatoni programajánlat Vasárnap folytatódnak Balaton- fenyvesen az előző nap kezdődött nemzetközi díjugrató verseny ren­dezvényei a Balaton Kupáért, Bala- tonföldváron pedig a Folklór talál­kozó második napjára kerül sor. Hétfőn a Fonyódi Galéria ud­varán 20 órától néptáncbemutató lesz. A siófok) szabadtéri színpa­don a Napoleon Boulevard lép fel, a koncert kezdete 21 óra. Keszt­helyen, a Festetics-kastélyban 20 órai kezdettel Kiss Gyula ad zon­gorahangversenyt. Kedden 20 óra 30 perckor a sió­foki római katolikus templomban Mario Duella olasz vendégművész orgona hangversenyét hallgathatjuk meg, ugyanekkor Tihanyban Elekes Zsuzsa (orgona) és.. Lugosi Melin­da (ének) koncertjét rendezik meg, ezt az előadást másnap megis­métlik. Szerdán 21 órakor a siófoki sza­badtérin a KISZ Központi Művész­VII 31—Vili. 6. együttese, a leilei szabadtérin ugyanekkor a Napoleon Boulevard programja várja az érdeklődőket. Keszthelyen a katolikus templom­ban Almásy László Attila orgona­hangversenyét hallgathatjuk meg, közreműködik a Tomkins ének- együttes. Csütörtökön Bogláron a kápolnák előtti szabadtéri színpadon Alfred Jarry: übü király című darabját adjá'k elő a kaposvári színház mű­vészei, az előadást pénteken, szom­baton és vasárnap is meg fogják ismételni. Felsőőrsön, a Műemlék- templomban a Festetics vonósné­gyes műsorát rendezik meg, kez­dete 20 óra. Pénteken 10 órakor a kicsiké lesz a siófoki Kulturális Központ szín­pada: Ezüstfurulya címmel bábelő­adás várja őket. Kőröshegyen a Műemlék templomban Elekes Zsuzsa orgonahangversenye kezdődik 20 órától. 21 órakor az Első Emelet lép o földvári szabadtéri színpad nézői elé. Két, e napon kezdődő művészeti bemutató: a leilei Tóparti Galé­riában Dargay Lajos szobrászmű­vész, a Fonyódi Galériában Fürtös Mono festőművész és Rétfalvi Sán­dor szobrászművész alkotásaiból lát­ható kiállítás. Szombaton Siófokon strandfeszti­vál lesz, népművészeti vásárral, di­vatbemutatóval, játékos kvizverseny- nyel. Helyszíne az Európa Szálló strandja és a Szállodasor. 20 óra­kor a leilei római katolikus temp­lomban a svájci Ulrich Medau ad 'koncertet, közreműködik a miskolci Musica Voca kórus, vezényel Re­gős Zsolt. A leilei szabadtérin a Budapest Táncegyüttes műsora kez­dődik 21 órakor. Balatonmárián a szabadtéri színpadon 21 órakor a Bikini koncertezik, Keszthelyen ugyanekko: o Napoleon Boulevard. Verebics János Hasa r ti api szakácstanacs... Sertésláb rántva, a Vadász­kürtből Ropogós perec az asztalon Szép, ízlésesen berendezett, ihamgulatos hely a. pécsi Va­dászkürt Söröző. Sokan nem ismerik még, nem csupán azért, mert még csak nemrég, ápri­lisban nyílt, hanem mert Kert­város egyik legújabb részén, a Hajas Imre utcában talál­ható. Éppen ezért egyelőre leginkább a környéken lakók .látogatják, közülük azonban már nagyon sok a törzsvendég. S nem-is csoda, hogy aki egy­szer már járt ott, az visszatér, mert a Vadászkürt sok vonzó dologgal várja vendégeit. A barna-fehér terítékeken mindennap, minden asztalon előre odakészítve három tál, az egyiken sajtos, a másikon káposztás .hasé, a harmadikon egy pereckülönlegesség, amit ,;titkos recept” alapján, kizá­rólag csak ennek a söröző­nek készít a Pécsi Sütőipari Vállalat. Ne hagyományos for­májú perecet képzeljünk el, hanem fölfűzhető, nagy sós karikákat - s persze ezek min­dig frissek, ropogósak. Bár az alább következő ételek mindig szerepelnek az étlapon, min­den héten három vacsoraestet hirdetnék: csötürtökön pacal, pénteken halászlé, szombaton gulyásparti, kétféle gulyással, bogrács- és babgulyással. Ele­inte egész nap nyitva tartottak, de egy idő után kiderült: dél­előtt nem érdemes, nincs for­galom, hiszen majdnem min­denki dolgozik. A forgalom ak­kor élénkül meg, amikor a kör­nyéken lakók- hazatérnek a munkából, s így a nyitva .tartás módosult: délután 2.-től este. 10-ig várják a vendégeket. Va­sárnap szünnap. Még néhány szó a kínálat­ról, mielőtt a receptre térnénk: tizenkétféle sör, háromféle fo­lyó- és tizenötféle palackos bor, nyolcféle üdítő, plusz ezenkívül még -rostos üdítő, fagylalt volt azon a napon, amikor felkerestük a Vadászkür­töt. Az étlapon található fo­gások közül, egy olyat válasz­tott Hotter Nándorné, a sörö­ző tulajdonosa, amit máshol nem készítenek a városban. Igaz, nagyon munkaigényes a rántott sertésláb, de megéri egyszer rászánni az időt. Fejenként egy sertéslábra van szükség, ezt előző nap sóval, babérlevéllel puhára főzzük, majd kicsontozzuk. Tál­ra rakjuk, formára visszaiga- zítjuk, majd teljesen kihűtjük, megszórjuk borssal, sóval vege- tával. Másnapra már csak a munka könnyebb része marad: hagyományos módon bepani- rozzuk, és bő, forró zsiradék­ban ropogósra sütjük. Sült burgonyával, tartármártássaf kínáljuk — és semmivel sem rosszabb, mint az amúgy sem kapható rántott borjúláb. D. Cs. Tiszta szesz a sláger Nem gyakran, de azért jó. néhányszor elhangzott a drá- vaszabolcsi határátkelőhe­lyen a felszólítás: Mofim szkinite szve! — Kérem, min­dent vessen le! Vetkőztek már férfiak, s akadt köz­tük, kinek a derekát átfogó, márkás órákkal kibélelt öve 56 ezer forintot ért. A höl­gyek között egy idős asz- szony vitte a prímet, a szám­talan alsószoknya alatt vi­selt, négy bugyibunda szá­raira aggatott tíz kiló- grammnyi bizsuval. Nem sokkal maradt le mögötte az a terhesnek álcázott fiatal- asszony sem, kinek pocakja tizenkét kiló kávétól dombo­rodott. A másik feledékeny hölgy véletlenül a combjai­ra csatolt, illetve ragasztott több tucat karórát. A leg­praktikusabb viszont az az asszony volt, aki a nyári hő­ségben a bugyijában du­gott el egy mélyhűtött csir­két. — A személyi ellenőrzés ki­vételesen fordul elő, csak alapos gyanú esetén kerül erre sor — mondja Kothencz Lajos, pénzügyőr alhadnagy, a vámhivatal parancsnokhe­lyettese. — Akkor, ha át­vizsgáljuk a gépkocsit, a csomagokat, ha ott pénzt, illetve árut rejtettek el, s fennáll az alapos gyanú, hogy esetleg másutt is ta­lálhatunk még. Előtte azon­ban udvariasan felszólítjuk az utast, hogy a személyi ellenőrzést elkerülheti, ha előadja, amit eldugott. Nem célunk, hogy ok nélkül mo­lesztáljuk bármely állam polgárát. Mint említettem, a személyi jogok maximális tiszteletben tartása érdeké­ben csak rendkívüli esetben kerülhet sor ilyen ellenőrzés­re. . Hölgyek esetében, termé­szetesen az ott dolgozók kö­zül kérnek fel kettőt, hogy ezt az intim munkát elvé­gezzék. Mint megtudtam, az intim helyiség a mosdó, ahova bekísérik a gyanús­nak talált személyt. Itt a felszólításon kívül — mindent vessen le - -más beszélgetés nincs, s csak a ruházatot vizsgálják át. Vesztegetési kísérlet már előfordult, volt aki ötven márkát ajánlott fel az ott látottak eltitkolásáért, mások egy-két kvarcórát, mindez jegyzőkönyvbe került. Személyi ellenőrzés ugyan nem volt látogatásunkkor, de a csomagok és a gépkocsik mélyéről több százezer forint értékű áru került elő, alig két óra leforgása alatt. Délelőtt nyolc óra. Né­hány finom tapintás a Zas- tava ülésein, s megáll a vá­mos keze a hátsó ülés tám­láján. A kocsit félreállítják, s rövidesen 21 üveg tiszta szesz kerül elő a támlából. A következő gépkocsi „ter­mése" 28 liter szeszesital, rum puncs, Napóleon és Cézár konyak. De Tóth Já­nos törzsőrmester nem elég­szik meg ennyivel. üresen kong a benzintank — gázzal üzemel az Opel —, fényesek a csavarok.. Gyanús. Utasí­tást ad a benzintank kisze­relésére, s lám mögötte ki­lenc kilogramm vegetát ta­lál. De akad még ennél több is a délelőtt folyamán befutó autóbusz utasainál. Négy személynél, összesen 116 ezer forint értékű be nem jelentett áru. Nézem a hosszú sorokban várakozó gépkocsikat. Vajon honnan sejtik a vámosok, hogy melyiket kell alaposab­ban átvizsgálni?- A hetedik érzék - .nevet a parancsnokhelyettes. — A szemekből olvasni lehet, hogy kinek van eltitkolniva- lója. Aztán van,- akinek a keze remeg, mások toporog­nak, no és a szimat. Szaga a pénznek ugyan nincs, de az árunak néha igen. A farmeres időszakban csak bedugtam a fejem az utas­térbe, s éreztem, hogy itt valami bűzlik. — És beszél az útlevél is — mondja Tóth János törzs­őrmester. - Mint a fenti au­tóbusz utasainál is. Az egyik fiatalember idén már 32. alkalommal lépte át a határt, s a hölgynek pedig ez a 15. útja. (Mindkettő külföldi állampolgár volt.) A határátkelőhelyeken minden évben más a sláger. A kendős, farmeres, bizsus, farmeres évek után a leg­tisztább formában a tiszta szesz jelentkezik. Kint mind­össze 3500 dinárba kerül egy liter. A múlt hónapban egyetlen autóbuszból 350 li­ter tiszta szesz került elő. Az elmúlt évben két hektoli­tert foglaltak le.. Élelmiszert pedig három millió forint ér­tékben tartottak vissza. A több tonna húst, füstölt árut és tejte: néket — meg­állapodás alapián - a sik­lósi ÁFÉSZ-en keresztül érté. 'kerítették. Marton Gyöngyi Molim szkinite szve! - Kérem mindent vessen le! Intim vámügyek II gepjarmü-ellenörzesí akció szűrőién Egy autótolvajnak sem le­het könnyű az. élete, de ha arra gondolok, hogy a gép­kocsitulajdonosok ezt mennyire „megédesítik”? Ha nem is tárt kapukkal, de legalább nyitva felejtett ajtókkal csa­logatják az éjszaka műszeré­szeit, felkínálva gépkocsijukhoz a híradástechnika nem éppen olcsó termékeit. S a rádiók, magnók mellett nemegyszer készpénzt is felejtenek, gon­dolván arra, hogy netán anyagi gondokkal küszködik némelyik látogató. Egy-egy ilyen feledékeny éjszaka után, csak a hajnal tűnik zordnak, amikor hűlt helyét találják a ház előtt parkoló gépkocsinak, jobbik esetben csak a márkás magnónak. Gépjármű-ellenőrzési akciót tartott a közelmúltban a Ba­ranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság. A 24 órás akcióban mintegy 1800 járművet ellen­őriztek, amelyek többségét rendben találták. Az ellenőr­zés "órán azonban több olyan elkövető is fennakadt a szű­rőn, akiknek számláját jó né­hány gépkocsi feltörése és el­tulajdonítása terheli. Kissé szokatlan körülmények között állították, illetve húzták elő Pécsett, a Mecsek Áruház előtti park bokraiból, a Páf­rány utcai garázsok gyakori látogatóját, egy 22 éves pé­csi fiatalembert. A fiút az éber rendőr tettenérte, amint a gyengén megvilágított ga­rázssoron éppen egy ajtón munkálkodott, de ő, hogy szé­gyenét rejtse, a közeli park­ban keresett menedéket. Saj­nos, minden hiába, mert az előállítást házkutatás követte, s rejtett kincseit —, rádiós­magnók, cb-rádiók, ködlám­pák és egyéb gépkocsitarto­zékok — számbavéve rövide­sen kiderült, hogy a közel­múltban tíz gépkocsit tört fel. Köztük két teherautót, mégpe­Balszerencsés „autóspecialisták” dig úgy, hogy az egyikből lopott kulccsal nyitotta ki a másikat. Kertvárosban bukott meg az a három tagú társaság, amelynek 22 éves vezére, menyasszonya édesapjának Trabantját kötötte el, nem elő­ször. Hangszórókat és egyéb gépkocsitartozékokat találtak náluk, majd az elszámoltatás­nál kiderült, hogy azon az éjszakán hét gépkocsin büty­költek. Többek között három­ból leszívták a benzint, egy taxiból pedig, amelyik a Su­sogó előtt parkolt ■—, amíg tulajdonosa bement a ven­déglőbe —, kitépték a hang­falat. Egy szórakozóhely alkalma­zottja éberségének köszönhető, hogy rendőrkézre került egy országjáró autós. A fiatal­ember egy rádiósmagnót akart értékesíteni a presszó­ban, a felszolgáló azonban gyanúsnak találta, s értesítet­te a rendőrséget, akik a sze­mélyleírás alapján, a lakásán látogatták meg a fiút. Ö tár­sával a nyár folyamán elég sokat utazgatott. Egy Skoda tehergépkocsival — Pécsről, a Domus Áruház előtti parkoló­ból vették kölcsön - Győrbe mentek, majd megunván a teherautót, megkísérelték több gépkocsi feltörését, az egyik sikerrel is járt. A kölcsönvett Ladát azonban Balatonfüred felé menet összetörték. De ez nem okozott különösebb gon­dot, rövidesen akadt helyette másik, egy NDK állampolgáré, amelyet csak Pécsre érkezve törtek össze, a felüljárónál. A számlájuk végösszege 15 rend­beli gépkocsifeltörés. Több okból nem jutottak el mohácsi iskolájukba azok a szakmunkástanulók, akik csak furikázás céljából vettek köl­csön autókat. Ezek közül az eg_yik ok, hogy nem volt jogosítványuk, s nemigen tudtak autót vezetni. Aztán előfordult, hogy elfogyott a benzin-, de a legnyomósabb okok közé tartozott, hogy többnyire összetörték a lopott gépkocsikat. Később mór meg­fontoltabbak voltak, a reggel 5—6 óra között ellopott autó­kat a vasútállomáson hagyták, s csak iskolából jövet, dél­után indultak autózni. A 15 rendbeli gépkocsilopás több­sége karambollal végződött. A fiatalkorú bandazevér ellen egyébként tavaly októberben már indult eljárás, akkor csak három gépkocsit tört fel, A módszere, a pillangóablak ki­feszítése és a gyújtáskapcsoló rövidre zárása volt. Idén nyá­ron sem tétlenkedett, ha nem akadt gépkocsi, hát iskolákba tört be társaival. A gépjármű-ellenőrzési ak­ció célja a fokozott ellenőrzés mellett, a bűncselekmények megelőzése volt. Baranyában, az elmúlt évihez viszonyítva, 60 százalékkal emelkedett a gépjárművekkel elkövetett — gépjármű önkényes elvétele — bűncselekmények száma, s en­nél nagyobb arányban az egyéb gépjárműves —, vagyon elleni — bűncselekményeké, amikor a gépkocsikban ha­gyott értékeket lopták el. Pécsett, a gépkocsik többsége a szabad ég alatt parkol, s a Bűnmegelőzési Tanácsadó Szolgálat által szervezett ak­ciók során, százas nagyság­rendben találnak nyitva felej­tett autókat. Említésre érde­mes, hogy a feltört gépkocsik közül egy sem volt felszerelve riasztóberendezéssel. A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság megköszöni • a lakosságnak a gépjármű-ellen­őrzési akció során tanúsított megértését A rendőrség, a jö­vőben nagyobb gyakorisággal szervez hasonló ellenőrzéseket, a bűncselekmények megelőzé­se, értékeink védelme érdeké­ben. Amit nekünk is védeni kellene . . . Marton Gyöngyi vasamapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom