Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-22 / 202. szám
2 Dunántúli napló 1988. július 22., péntek Grósz Károly Kaliforniában (Folytatás az 1. oldalról) Sacramentóban, Kalifornia állam fővárosában kezdte meg az Egyesült Államok nyugati partvidékén végbemenő körútját Crósz Károly, aki csütörtökön reggel repülőgéppel utazott Chicagóból Kaliforniába. Az állam fővárosában a magyar kormányfő találkozott George Deukmejian kormányzóval. A szívélyes hangulatú beszélgetés során képet adott Magyarország gazdasági terveiről és egyebek között rámutatott: keressük az együttműködés lehetőségét minden olyan partnerrel, aki kész erre a megfelelő feltételek mellett. Kaliforniában számos olyan amerikai nagyvállalat van, amely már szerzett tapasztalatokat magyar partnerekkel, és fejleszteni kívánja az együttes munkát. Deukmejian kormányzó örömét fejezte ki, hogy a magyar miniszter- elnök az államba látogat. A beszélgetés során megemlítette: Kalifornia fejlődésében jelentős volt a Magyarországról bevándorlók szerepe. Hangsúlyozta, hogy az állam kormányzata bátorítja a helyi vállalatok külgazdasági kapcsolatainak fejlesztését. A magyar küldöttség tagjai közben találkoztak az állam több más képviselőjével is. A rövid sacramentói megálló után a küldöttség repülőgépe a San Francisco-i öböl partján Oakland városában szállt le. Itt a világ egyik legjelentősebb ipari konglomerátumának, a Bechtel cégnek a vezetői várták a magyar kormányfőt és kíséretének tagjait. A vállalat vezetői sétahajózásra hívták meg vendégeiket, úgy, hogy az úticél a Csendes-óceán partvidékének világhírű, szépséges központja, San Francisco volt. Közben a hajón megbeszéléseket folytattak a gazdasági együttműködés bővítésének lehetőségeiről. A Bechtel Corporation vi lágviszonylatban is rendkívül jelentős konglomerátum, amely az energiaszolgáltatás, az olaj- és szénbányászat, a magas technológiájú iparágak területén, valamint az építőiparban tevékenykedik. Hat leányvállalata a nukleáris energetikai berendezésektől kezdve a szén, kőolaj és termálenergiával működtetett erőműveken keresztül a kőolajfinomítókig minden fontos energetikai iparágban tevékenykedik. A Bechtel Corporation és •különböző magyar vállalatok között már van együttműködés — az amerikai vállalat például a Transelektróval kötött szerződés alapján egyebek között a paksi atomerőmű ötös és hatos blokkjának irányítási és költségellenőrző munkájához szállított magas technikát jelentő számítógépes rendszert. Szó van egyéb együttműködési lehetőségről is - egyebek között arról, hogy a Beohtel fővállalkozóként végrehajtott beruházási tevékenységébe alvállallkozóként magyar vállalatok is bekapcsolódhassanak. A Bechtel cég már irodát nyitott Budapesten a tevékenység koordinálására. A magyar delegációval folytatott tárgyalásokon részt vett Stephen D. Bechtel, a Bechtel Corporation igazgatótanácsának elnöke, Alden P. Yates, a Bechtel Group elnöke, Cordell Hull, a csoport elnökhelyette se és a csoport, illetve a leányvállalatok több más ve zetője. A különhajó közép-európai időszámítás szerint éjfél után kötött ki San Franciscóban és hajnalban a San Francisco international Host Committe adott fogadást Grósz Károly tiszteletére, mojd a magyar ‘kormányfő részt vett a World Allairs Council és a Commonwealth Club vacsoráján. A két szervezet egyaránt a nemzetközi kapcsolatok és a ke reskedelmi együttműködés fej lesztésének fontos testületé az Egyesült Államok nyugati partvidékén. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Dukakis a demokrata elnökjelölt Michael Dukakis massachu- settsi kormányzót választották a demokrata párt elnökjelöltjének szerdán este Atlantában a párt elnökjelölő gyűlésén, az úgynevezett konvención. A várakozásoknak megfelelően Dukakis biztos többséggel előzte meg egyetlen ellenfelét, Jesse Jackson fekete polgárjogi vezetőt, aki még szerepelt az elnökjelöltségre pályázók listáján. Dukakis az elnökjelöltség elnyeréséhez szükséges 2082 küldöttnél is több, mintegy 2700 küldött támogatását szerezte meg. Szerdán este 2876 küldötti szavazatot kapott, míg Jackson 1218-at. Dukakis számára így véget ért az elnökválasztás első szakasza. A göröq bevándorlók leszármazottja a február 8-án lowában kezdődött és ötven államban lezajlott előválasztásokon hat ellenfelét kényszerítette a versengés feladására. A nagy versenyfutás november nyolcadikán ér véget, amikor az amerikai állampolgárok megválasztják az Egyesült Államok 41. elnökét. Hazaértek Szabadkáról a buszbaleset sérültjei Csütörtökön a szabadkai kórházban ápolt összes sérült hazatért Magyarországra. Különleges mentőautó szállította haza azt az utast, aki a Titov Vihas-i kórházban gerincsérüléssel feküdt, s orvosai szerint •néhány hetes otthoni kezelés után teljesen felépül. A tragikus kimenetelű autóbuszbaleset sérültjei közül már csők az újvidéki kórházban ápolt három beteg maradt Jugoszláviában. Közülük Hortobágyi Zsuzsanna állapota válságos, a kórházba kerülése óta eszméletlen, igen súlyos mellkasi és koponyosérüléseket szenvedett. A gerincsérülésekkel beszállított Pahert Judit állapota a műtét óta sokat javult, ő maga is erről számolt be az MTI tudósítójának, aki a kórházban kereste fel a sebesülteket. Kotlár Jolán — mint mondotta - szintén jól van, s orvosai azzal biztatják, hogy bal szemének sérülése meggyógyul, nem lesz látáskárosodása. Egyelőre mindhárom betegnek további folyamatos orvosi kezelésre van szüksége, s állapotuktól függően térhetnek majd haza. Tájékoztató a Tervgazdasági Bizottság üléséről A Gru Teg Bhadur kórház egyik zsúfolt kórtermében kolerában szenvedő gyermekét ápolja egy indiai anya július 19-én. Eddigi jelentések szerint az elmúlt hetekben 85-en vesztették életüket az indiai fővárosban és környékén kolera és más emésztőszervi megbetegedések következtében. MTI Telefotó-f WASHINGTON: Az ome- riikai kormányzat szerdán üdvözölte azt oz ajánlatot, hogy a Szovjetunió hajlandó leszerelni a Szibériában, Kraszno- jarszk körzetében telepített radarállomását. A Fehér Ház és a külügyminisztérium szóvivői egyaránt Viktor Karpov szovjet leszerelési szakértő keddi moszkvai sajtóértekezletére utaltak. 4- ÚJ-DELHI: Új-Delhiben az utóbbi három hétben 85 ember halt meg kolerában, a kórházban ápoltak száma hivatalos adatok szerint 6200. A 1betegség főleg a gyerekeket és a szegénynegyedekben élőket fenyegeti, mivel itt a fertőzés terjedését a higiéniás feltételek hiánya még inkább elősegíti. Az indiai kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be a járvány megfékezésére: 55 ezer ember kapott kolera elleni védőoltást, és a leginkább veszélyeztetett helyekre qsszpontositják az orvosokat és az ápolókat. A kolera Indiában gyakorlatilag minden évben megjelenik - a monszunesők beköszöntével. Vízszennyeződés a Szamoson A Felső-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság csütörtök délutáni tájékoztatása szerint rendkívüli vízszennyezést - habos, sötétbarna elszíneződést — észleltek a Szamoson Csenger térségében. A folyó már a szerda esti óráktól haltetemeiket hoz át az országhatáron túli területekről. A szennyezés •miatt csütörtökön harmadfokú vízvédelmi készültséget rendeltek el. BT-határozat Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön igen mérsékelt hangú határozatot hozott a július 3-án lelőtt iráni gép ügyében. Az egyhangúlag elfogadott határozat a várakozások ellenére nem szólítja fel a nyugati hatalmakat az öbölben cirkáló haditengerészeti erőik csökkentésére. Irán csütörtökön elutasította, hogy közvetlen tűzszüneti tárgyalásokat folytasson Irakkal. Az ENSZ katonai szakértőket küldött a térségbe a tűszszünet részleteinek kidolgozására. A BT határozatában mélységes sajnálatának ad hangot az iráni aicbusz lelövéséért és üdvözölte Teherán és Washington elhatározását, hogy a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet segítségével vizsgálják ki a tragédia okait. A határozat végül ismét támogatásáról biztosítja Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárnak a BT 598-as tűzszüneti határozatának megvalósítására tett erőfeszítéseit.-f MOSZKVA: A szovjet- vietnami kapcsolatokról, a kambodzsai rendezés kérdéseiről tárgyalt Moszkvában Mihail Gobacsav és Nguyen Van Lirvh. Mint arról a csütörtöki Pravda beszámol, az SZKP KB főtitkára szerdán a Kremlben fogadta a VKP KB főtitkárát, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A kétoldalú kapcsolatokat áttekintve a párt- főtitkárok elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy jelentős tartalékok rejlenek még a szovjet-vietnami gazdasági •együttműködésben. (Folytatás az 1. oldalról) vezeti lehetőségek nem adtak módot. Bizonyos könnyítések lesznek a vegyesvállalatok alapítását megelőző engedélyezési eljárásokban. Az újabb jogszabályok életbe lépése után az 50 százaléknál kisebb külföldi tőkerészesedés esetén egyszerű cégbejegyzéssel létrejöhet vegyesvállalat, nincs szükség devizahatósági engedélyre. Meghatározott értékhatár alatti külföldi részesedésnél — az aránytól függetlenül - ugyanilyen módon egyszerűsödik ez eljárás. A TGB ugyancsak javasolja önálló törvényben szabályozni a gazdálkodó szervezetek átalakulásának módjait, körülményeit, s ehhez a szövetkezeti törvény módosítását is szükségesnek tartja. A Tervgazdasági Bizottság foglalkozott a mezőgazdasági termények felvásárlása körül kialakult helyzettel. A testület állásfoglalása szerint a zöld- séggyümölcs-termés minél nagyobb részét fel kell vásárolni. Az egyes esetekben kármentés jelentő intézkedések azonban nem válhatnak olyan állami intervencióvá, amelynek egyetlen következménye a jelenlegi magas fogyasztói árak fenntartása. A felesleg elhelyezésénél mindhárom piacot igénybe kell venni. A gabona felvásárlásával kapcso'atban a testület azon az állásponton van, hogy — ismerve a termés mennyiségét - a többlettermés finanszírozására a különböző bankoknál elkülönített összegek fedezik a felvásárlás költségeit, amennyiben a pénzt kizárólag erre a célra, váltók beiktatásával, azok leszámítolásával használják fel. A TGB ülése után a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az öt nagy bank képviselői áttekintették a finanszírozási helyzetet, és megtették a szükséges intézkedéseket, amelyekről máris tájékoztatást adtak a vidéki bankfiókoknak is. Ennek megfelelően a kereskedelmi bankok a felvásárlási célú váltókat leszámítolják. Ugyanilyen utasítást kaptak a Magyar Nemzeti Bank területi fiókjai. A MÉM és az MNB figyelőstábot alakított a felvásárlás folyamatának ellenőrzésére. Ülésezett a megyei foglalkoztatási bizottság A munkáltatók többsége szakképzett munkaerőt keres A foglalkoztatáspolitika megyei tapasztalatait a Baranya Megyei Tanács V. B. augusztusi ülésén tűzik napirendre. Tegnap a megyei foglalkoztatási bizottság a vb-ülésre készített írásos anyagot vitatta meg dr. Bognár Zoltán elnök- helyettes vezetésével. Baranyában még mindig több a szabad munkahely, mint amennyi az elhelyezkedni szándékozók száma. A mennyiségi adat mögött azonban az áll, hogy míg a munkát keresők döntő része szakképzetlen, addig a munkáltatók képzett dolgozókat keresnek. Az egyre nehezedő elhelyezkedést jelzi, hogy az első félévben másfélszer annyian keresték fel a munkaerőközvetítő irodákat, mint tavaly a hasonló időszakban. (Az idei hatezer ügyfélből kétezernek •nem volt munkaviszonya!) Elgondolkodtató, hogy a munkahelyváltozások négyötödét a munkavállalók kezdeményezik. Mint dr. Kamarás Károly, a Baranya Megyei Tanács V. B. munkaügyi őszA hölgyek örömére Már Pécsett, a KONZUMBAN is kaphatók a világhírű SALAMANDER ® (NSZK gyártmányú) női szandálok, bőrápoló- és tisztítószerek. Várjuk igényes vásárlóinkat az áruház I. emeletén. 0 MONZUM ÁRUHÁZ RnnfiBóroolu A HOTEL NAPSUGÁR BAN 1988 JÚLIUS 23.-én 19h- tói 04h.jg Jegyek vállh.itok Harkányban d HOTEL NAPSUGÁRBAN és Pécseit a/ ELEFÁNT étterem »uhjtcitábd" HELÉNA DIVATÁRU NYÁRI AJÁNLATA. MAR A NYÁR KÖZEPÉN OLCSÓBBAN! Póntos vászonblúz 250 Ft-tól, vászoningek több fazonban, több szinben 290 Ft-tól, vászonszoknyák 440 Ft-tól, selyemblúzok 350 Ft-tól, vászonnadrágok 490 Ft-tól, és más, napi divatcikkek olcsónál olcsóbban I Cím: Pécs, dr. Doktor S. u. 13. (Petőfi mozi oldalán.) tályvezetője a tegnapi ülésen megjegyezte, a vállalatok közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetésre buzdítják a dolgozókat akkor is, ha átszervezésről, leépítésről van szó, s ezáltal megfosztják az átmenetileg munkanélkülivé válókat a meghosszabbított felmondási idő és az elhelyezkedési támogatás igény- bevételétől, nem is beszélve az újrakezdési kölcsön lehetőségéről. Pedig a vállalati kötelezettség mindössze any- nyi, hogy tíz fő alatti létszám- leépítést négy héttel, a tíz fő fölöttit három hónappal előbb kell jelezni, a terheket az állami költségvetés viseli. A megyei tanács vb munkaügyi osztálya nemcsak a központi intézkedések adta lehetőségekkel él — területfejlesztési és szervezési alap, foglalkoztatási alap igénybevétele -, hanem önálló kezdeményezések, kísérletbe bekapcsolódások jellemzik az állampolgári érdekképviseletet felvállaló szakigazgatási szervet. (Újrakezdési- kölcsön, gimnáziumot végzettek gyorsított kiképzése, speciális közhasznú munkavégzés, rehabilitációs munkahelyek fejlesztése.) — A munkaerőre és a munkaadóra egyaránt odafigyelve végzi tevékenységét a Baranya Megyei Tanács V..B. mun- keügyi osztálya — hangsúlyozta Orosz Bertalan, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője -, és mint szakigazgatási szerv maximálisan támogatja a területi feladatok megoldását. Az elkövetkező időszak kiemelt teendői: a megyei oktatási-átképzési centrum létrehozása (a TIT-tel együttműködve), a járadékossá váló bányászok továbbképzésé- nek-ótképzésének kidolgozása (közösen a bányavállalatokkal), az újrakezdési kölcsön tapasztalatainak összegzése, a nagy létszámú korosztályok pályakezdésének elősegítése. Az ülés végén dr. Kamarás Károly a munkanélküli segély bevezetésének tervezetét ismertette a bizottság tagjaival. L. Cs. K.