Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-22 / 202. szám
1988. július 22., péntek Dunántúli napló 3 Bevált az értékelő pályázati forma Kiváló népfrontkörzetek Nem szorult háttérbe, inkább gazdagodott a mozgalmi munka Mint mozgalomnak, a Hazafias Népfrontnak annyira széles körű, annyira (heterogén a tömegbázisa, az általa — részint az előbbi alapvető sajátosság miatt — felvállalt feladatok annyira sokrétűek, hogy nagyon nehéz kiragadni közülük a fontossági rangsorolás szándékával néhány területet. Ám ha a „területet” nem imint tevékenységi kör részét, nem mint témát, és nem mint feladatot tekintjük, hanem eredeti értelmében mint földrajzi alapfogalmat, akkor a választás sókkal könnyebb: aligha lehet elvitatni, hogy a népfrontmozgalom közösségszervező tevékenységének a községekben, oz apró településeken van legnagyobb jelentősége. Ez a politikai, közéleti, közösségszervező és formáló szerep jó néhány faluban nemcsak az egyik meghatározó erő, hanem egyetlen. Mert olyan település számos akad, amely- lben nem működik pártalap- szervezet, de még pártcsoport sem, nincs önálló tanács, csak elöljáróság, nincs KISZ- szervezet, nincs iskola, nincs önálló gazdasági egység, de olyan faluról nem tudok, ahol ne tevékenykedne községi népfrontbizottság. A kérdés csak az, hogy milyen hatékonysággal, milyen közösségi hatással. A községi népfrontmunka kiemelkedő jelentőségére településszerkezete folytán éppen Baranya a legjobb példa. Megyénkben 292 községi népfrontbizottság működik. E testületekben több mint 3200- an végeznek közösségi tevékenységet. A munkájukhoz kapcsolódó aktivisták számát szerény becsléssel is az előbbi adathoz hasonló mértékűnek lehet taksálni. A legutóbbi népfrontválasztás óta a községi bizottságok összetételükben igencsak megújultak: a 3263 népfrontbizottsági tag közül 1457 most vállalt, illetve kapott ilyen közéleti feladatot, megbízatást. E testületeken belül a harminc éven aluli fiatalok aránya is a korábbinál egészségesebbnek, természetesebbnek mondható: összesen 498-an vannak a 394 nyugdíj koron túli népfrontbizottsági tag mellett. Talán a községi népfront- testületek megújulásának, némi fiatalodásának is köszönhető, hogy általában aktívabbak, a szűkebb közösségük problémáinak megoldáskeresésében vállalkozóbbak, cselék- vőbbek, a változásokra, gondokra érzékenyebbek lettek Baranya községi népfrontbizottságai. Az utóbbi két évben javult a testületi munka, erősödött az aktiváhá lázat szervezettsége, a mozgalmi tevékenység tartalmában is gazdagodott. A nehezedő gazdasági helyzet, az életszínvonal kedvezőtlen tendenciája ellenére a népfrontmozgalmi munka nem került háttérbe Baranya községeiben. A 292 baranyai községi népfrontbizottság 90 százalékára legalább érvényes az a 'megállapítás. S mindez nem feltételezésen, hangulati elemeken, egyedi jó példákat szubjektiven általánosító véleményeken alapuló értékítélet: két éve már statisztikai felmérés is alátámasztja a minősítést. Országosan egyedülálló kezdeményezés, hogy Baranyában a megyei népfrontbizottság ta- valyelőttől olyan értékelőlapot bocsát a községi népfrontbi- zottsógok rendelkezésére, amelyen a mozgalmi munka lényeges kérdései szerepelnek 15 pontban. Ezekben a felmérést szolgáló érdeklődés kiterjed a népfrontbizottságok gazdálkodására, a testületi munkájuk tervszerűségére, az általuk szervezett fórumok, ismeretterjesztő előadások, rendezvények számára és jellegére, a tanácsokkal, elöljáróságokkal, más társadalmi szervezetekkel való együttműködésük formáira, tartalmára, gyakoriságára és eredményeire. A teljesített feladatok értékelésére objektív pontozási rendszert alakítottak ki. Az adot- loppcl a népfrontbizottságok, illetve a népfrontkörzetek — amelyekből 46 van a megyében - egyben pályázaton is részt vesznek. A térségenként legeredményesebben tevékenykedő népfrontkörzetek kiváló címet, illetve második, harmadik helyezést érhetnek el, s mindezzel pénzjutalom is jár. Az összesítő adatok birtokában az egész megyét érintő mozgalmi és egyéb jellegű információk birtokába 'jut a megyei bizottság: minden eddiginél reálisobb képet adva egyes községek, körzetek, városkörnyékék, sőt az egész megye mozgalmi munkájáról. A baranyai értékelési, adatgyűjtési módszer a Hazafias Népfront Országos Tanács titkárságának érdeklődését is felkeltette: lehet, hogy egy-két éven belül más megyék is átveszik. Baranyában tavaly próbálták ki először ezt a pályázati értékelést az 1986-os mozgalmi évre vonatkozóan. A módszer sikerét igazolja, hogy a pályázatot és oz ezt megalapozó értékelési rendszert mind komolyabban veszik a népfrontkörzetek. Az 1987-es mozgalmi évre vonatkozó pályázatot a közelmúltban értékelték és ez érdekes tanulsággal járt: az előző pályázaton legsikeresebben szereplők nem tudták megőrizni előkelő helyezésüket. Többségük nem azért csúszott le o dobogós helyről, mert elkényelmesed- tek a megszerzett babérokon, hanem azért, mert a korábban hátrébb soroltakat jobban fűtötte a bizonyítás vágya. Mohács vonzáskörzetében a kiváló elmet a geresdloki községi népfrontbizottság érte el, második helyezett Duna- székcső, harmadik helyezett Véménd népfrontkörzete lett. Siklós vonzáskörzetében a villánykövesdi községi népfrontbizottság és az egerági népfrontkörzet egyaránt kiváló címet ért el, míg a be- remendi körzet második helyezett lett. Szigetvár vonzás- körzetében a Drávafok-Szent- márton népfrontkörzet és Bo- da községi népfrorrtbizottsága kapta a kiváló címet eredményei alapján, a szentlőrinci körzet második helyezést ért el. Komló vonzáskörzetében a hosszúhetényi és a bikali népfrontbizottság érdemelte ki a kiváló cimet, s Magyarszék körzete a második helyezést. A pontversenyben megyei ösz- szesítéSben is Bikái és Villány- kövesd bizonyult a legkivá- lóbbna'k. Pécs vonzáskörzetében ez idáig nem sikerült megszervezni a községi népfrontbizottságok ilyen értékelési rendszerét, de várhatóan ebben az évben már ők is bekapcsolódnak a pályázati rend szerbe. Dunai I. Új hajó a Dunán Megtette első próbaút- ját csütörtökön a Duna új hajója, a Széchenyiről elnevezett 2000 lóerős jégtörővontató. Fedélzetén ott volt az Afrika-ku- tató Széchenyi Zsigmond özvegye és Ribánszki Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat megrendelésére készült hajót tavaly decemberben bocsátották vizre a Ganz Danubius Óbudai Hajógyár dolgozói. A hajót a Szob és a Dunaföldvár közötti 150 kilométeres Duna-sza- kaszt kezelő KözépJDuna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság használja majd. Útibeszámolók, kiállítások, bonsai és nyelvi klub Kevés a vonzó program Tizenéves turisták véleménye Pécsről Magyar-Japán Baráti Kör Baranyát és Pécset az egyik legjelentősebb hazai idegen- forgalmi oélpontként tartják számon. Büszkék is vagyunk erre a rangra, s elhatározott a szándék, hogy ezt a turistacsalogató vonzerőt tovább erősítsük. Éppen ezért tanulságos a mások által tartott tükörbe nézni: hogyan látják városunkat a nálunk időző turisták? A kispénzű, túracipős, hátizsákos fiatalok véleménye már csak azért is érdekes, mert ők kevéssé hajlamosak megalkudni a körülményekkel. A legszükségesebbékre szorítkozó útipoggyászukkal köny- nyen mozognak, s hamar továbbállnak onnan, ahol nem kellemes o tartózkodás. A tükröt véletlen kiválasztás folytán ezúttal három tizenéves csongrádi lány tartja elénk egy hét tapasztalatai alapján formálva véleményt Pécsről. Vida Hédi csak a szépre emlékezik: - Őszintén mondhatom: gyönyörű város. Csongrádihoz viszonyítva nagyvárosi, mig Budapesthez képest kisvárosi benyomást kelt, tehát még „emberszabású”. Nagyon tetszik a történelmi belváros, mert míg más városokban egy-két utcára korlátozódik, addig itt szinte egy nap kell, hogy körbejárja az ember, s bőven talál érdekes látnivalókat is. Lehet, 'hagy egyedül vagyok vele, de a múzeumutca különösen tetszik, mint megoldás, hiszen ha az ember ilyen iránt érdeklődik, egy helyen megtalálja imindazt, amit imós városokban esetleg órákig keresgélhetne. Száraz Ildikó a programlehetőségekről beszél: — A mecseki látnivalók után a városban nem halmoznak el programokkal. Lehet, hogy vannak ilyenek, csak éppen a Széchenyi téri 1—2 plakáton kivül nem tudunk honnét in- fomálódni, Így aztán esténként nagyrészt csak lézengünk, sétálunk, ami persze főleg egy ilyen szép helyen nem mindig hátrányos dolog. Diszkók és mozik üzemelnek ugyan, de nem mindenki szeret ilyen helyen táncolni, a moziknál pedig hiányolom az éjszakai előadásokat. A nappali kánikulában az ember nem szívesen ül be egy terembe, s mikor ezt megtenné, késő este már nincsenek előadások. Sebők Brigitta még hozzáteszi : — Az éjszakáról jut eszembe, hogy nem találtunk, lega'ábbis itt a belvárosban éjjel-nappal nyitva tartó falatozót, amire szerintem lenne, igény nemcsak a turisták, de a helyi lakosok részéről is, akiket egyébként nagyon kedves embereknek ismertem meg. S még valami, amit több fiatal turista is javaslatként, óhajként, panaszként felemlegetett: este már nincsenek nyitva a pécsi strandok. Talán üzletnek sem lenne rossz, ha a Hullám vagy a Nagy Lajos uszodát ilyen kánikulában tízig, éjfélig üzemeltetnék. Egy ilyen szolgáltatás aligha csak az egész nap utazó fiatal turisták számára lenne vonzó program, hanem a helybelieknek is. T. T. További tagok várják Mosolygós, mandula szemű, fekete haját sajátos kontyba tűző, díszes selyemkimonót viselő bájos ifjú hölgy kecses mozdulattal nyúl a cseresznye- fa virágos gallyához — találós kérdésnek igencsak könnyű feladvány, hogy vajon melyik országot jelképezi a hagyományos közfelfogás szerint. De akkor sem bizonytalankodnánk a válasszal, ha a leányzó modern európai ruhában és frizurával ékeskedve mikroelektronikai mütyürkét tartana a kezében, vagy ékszerdoboznyi kisautó volánja mögött ülne, vagy esetleg a keleti harcművészet valamely ágának klasszikus pózában elszánt harciassággal tekintene ránk. Az ősi kultúra ma is élő hagyományai és a szuperfejlett technikai civilizáció együtt megtetézve a távolság még ma is titokzatosságot és vonzást gerjesztő erejével — ez, a mai Japánt a XX. század utolsó negyedében is annyira sajátossá és egzotikussá teszi számunkra. Az utóbbi évtizedekben Japán iránt mind fokozottabban erősödő érdeklődéshez képest akár meglepőnek is mondható, hogy a magyar- japán kulturális együttműködést, a társadalmi és művelődési kapcsolatokat a népek barátsága szellemében ápoló Magyar-Japán Baráti Kör csak az elmúlt év novemberében jött létre Budapesten a HNF Országos Tanácsa és a Nemzetközi Kulturális Intézet támogatásával. A baráti kör tevékenysége, programjai iránt országosan közel ezren mutattak érdeklődést ez idáig, s közülük 500 már tagdíjjal is hozzájárul a működéséhez. A tagok közel egynegyede vidéki, hiszen az elmúlt hónapokban több városban is megalakult a baráti kör helyi csoportja. Ezek közül a június másodikén megalakult pécsi csoport az egyik legjelentősebb. Annak idején a Művészetek Házában az alakuló gyűlésre 91-en jöttek össze, s közülük 39-en töltötték ki a jelentkezési lapot. Őket lehet tekinteni a pécsi csoport jelenlegi tényleges tagjainak. Közülük a legidősebb 75 éves, a legifjelentkezését jobb 14. A húsz év alattiak száma 14, a 20 és 40 év kö- zöttieké 18, negyven év felettieké 12. Van köztük egy általános iskolás, 12 gimnazista, 2 egyetemi hallgató, 10 tanár, de akad tervező, számítógép üzemmérnök, könyvtáros, orvos, egyetemi tanár, tudományos munkatárs, újságíró, jogtanácsos, nyugalmazott főiskolai tanár és óvónő, főiskolai főigazgató és háziasszony. Japán iránt általában érdeklődni túlságosan is tág kört jelent. A jelentkezési lapok ebből a szempontból igencsak praktikus kérdőívrészt tartalmaznak. Ezek feldolgozásából kiderült, hogy a jelenlegi tagok zöme Japán történelme iránt érdeklődik, de sokakat vonz az építészet, a japán nyelv, a földrajz, a vallás, a filozófia, a zene, a különféle művészeti ágak, a harcművészet, az orvostudomány, a kertművészet, a műszaki és természettudományok különböző ágai, de még a közgazdaságtan és a japán pedagógia is. A Magyar—Japán Baráti Kör pécsi csoportjának megalakulásával még korántsem fejeződött be a klubélet beindításának szervezése. A megbízott vezetőség a programokhoz állandó helyszínt keres és a klub működtetéséhez olyan patronáló cégek támogatását igyekszik elnyerni, amelyek üzleti kapcsolatban állnak japán cégekkel. Várják további tagok jelentkezését is, akik a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottsága Geisler Eta utca 16. szám alatti székházában juthatnak jelentkezési laphoz és információkhoz. A baráti kör szeptemberben kezdődő programsorozatában különböző témájú előadások, diaképes útibeszámolók és kiállítások szerepelnek. Tervezik a bonsai klub szervezését és japán nyelvi klub létesítését az ANK Művelődési Ház segítségével. D. I. 1988. JÚLIUS 25-ÉN 30 százalék visszatérítés Háztartási műanyag áru 10,— Ft—1690,— Ft-ig. amíg a készlet tarti PÉCSI ^Centrum Áruház