Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)

1988-06-04 / 154 szám

HÉTVÉGE £1 * Tanár úr, kérem... Tanár úr, kérem, ne felejtsen el engem. Én pontosan, világosan emlékszem önre; persze ez ne­kem könnyű, mint ahogy minden diáknak az, még évek múlva is visszaemlékezni tanáraira. A ta­nárokkal azonban mór más a helyzet: sok-sok év alatt több ezer diákot próbálnak megtanítani va­lamire, s nem csoda, ha csak egyet-egyet tartanak meg emlé­kezetükben. Ahogy azonban telnek az évek, a volt diák is előbb-utóbb a több mint másfél évtizedes tanulóévek­ből leginkább már csak azokat a tanárokat emlegeti, akik valóban nagy hatással voltak rá, akiktől a legtöbbet tanult. Akik nemcsak nagy tudásról tettek bizonyságot, nemcsak élvezetes órákat tartot­tak, hanem akik emberségből is példát tudtak mutatni. Azok a leg­nagyobb tanárok, akiknek monda­tai, tettei, gesztusai évek múltával is az eszünkbe jutnak, s akár éle­tünk végéig is hatnak. Ha felnőtt korunkban válságos helyzetbe ke­rülünk, s hirtelen fölrémlik egy- egy ilyen valamikor elhangzott szó, mondat, ez még most is utat tud mutatni nekünk. Nem kell, hogy feltétlenül a kimondás pillanatá­ban hassanak e gondolatok, a lé­nyeg, hogy valahol tudatunk mé­lyén raktározzuk el őket, s ha kell, akkor maguktól is a segítségünk­re sietnek. Velem már előfordult — és nagyon hálás vagyok érte. Mostanában divatos dolog azt mondani, hogy nincsenek mór igazi tanáregyéniségek. Nem hi­szem. Mint minden foglalkozás­ban, mint minden pályán, termé­szetszerűleg itt is vannak szürke emberek. De vannak kimagaslóak is. Egy latin mondás azt tartja, hogy akiket az istenek nem ked­velnek, azokból pedagógust csi­nálnak. De ez csak a szürkékre vonatkozik. A nagy egyéniségek­re, azokra, akiket évek múltán is meg-meglátogatnak volt tanítvá­nyai, az ellenkezője igaz. Szeren­csésnek mondhatom magam, mert tanulmányaim során találkoztam néhány igazán nagy emberrel, akiket nem fogok elfelejteni. Van köztük olyan is, akit sajnos már nem lesz módom többé az élők között látni. De van olyan is, aki­vel még ma is tartom a kapcso­latot, keresem és keresni is fogom a társaságát, mert sugárzik a lé­nye. Ezt teszi a tudás, az értelem, az emberség hatalma. S minden mostani diáknak csak azt tudom kívánni, hogy legalább egy ilyen tanárhoz legyen szeren­cséje, s tanulja meg igazán be­csülni azt, akitől oly végtelenül sokat kap, amit ebben a percben talán föl sem tud még mérni. Én, mindenre emlékszem, amit kap­tam, s ezért kérem, Tanár úr, ön se felejtsen el engem, ne vessen ki emlékezetéből — ha érdemes­nek tart erre. Most, pedagógus­napon, nem is gratulálni szeret­nék, hanem megköszönni, hogy ezt a pályát választotta, köszö­nöm, mindannyiunk nevében. Pedagógusnap 1988. Hálás szeretettel köszöntik a tanítványok nevelőiket. Somberekén fontos az iskola Somberekén új szárnnyal bő­vítik az iskolát - ez az egyik legújabb hír a sikeres nagy­községből. Régi iskolaépüle­teikből 1979-ben költöztek az újba. A Béke Őre Mgtsz se­gítségével, 9 hónap alatt ké­szült el akkor az épület, amely ma is a törzsét képezi a sombereki iskolának. Itt be­szélgetünk Güth János igaz­gatóval. — Természetesen érezzük, hogy egy virágzó gazdasági környezetben tanítunk — mond­ja az igazgató. — És azt is, hogy ez a környezet fontos­nak tartja az iskolát: figyel ránk, és segít bennünket. Ami­kor 1986 őszén iskolatanácsot alakítottunk, volt, aki szkepti­kusan, amolyan kunyeráló tes­tületnek nevezett bennünket. Nem lettünk az, de persze, beválasztottunk, meghívtunk a tanácsba néhány befolyásos somberekit. így Gastier József tsz-elnököt is. Szívesen jött, mivel, úgymond a tsz számá­ra is fontos, ami az iskola körül történik. Ez a termelő- szövetkezet érzi, hogy a dolgo­zói gyermekeinek adja, amit ad. És azt, hogy jó, ha ide­köti a faluhoz a következő nemzedéket, elvégre közülük kerül ki majd az utánpótlás. Somberek iskolájába 275 ta­nuló jár, 12 tanulócsoportban. A körzetesítések idején a hetvenes évek közepén, ideke­rültek a görcsönydobokai gye­rekek. Az ottani óvodások vi­szont, 5 éve ismét helyben járnak óvodába — a régi is­kolát alakította át a tanács, így a legkisebbeknek nem kell utazniuk. A sombereki nevelő- testület, szinte teljes egészé­ben helyben él, helyben épít­kezett. Persze, ebben a faluban is egy-egy jó szakmának van a legnagyobb becsülete - és eb­ben nem számítanak országos kivételnek a hélybeliek. Az itt végző nyolcadikosok 50-60 százaléka valamilyen szakmát tanul. Kisebb hányaduk választ szakközépiskolát, még keve­sebben gimnáziumot, és végül kevesen mennek el felsőfokú tanulmányokra. Érzésem sze­rint több gyerek volna rá ké­pes, és nemcsak Somberekén, ha jobban megbecsülnék ha­zánkban az értelmiségi pályá­kat. De ez már nemcsak itteni téma ... — Mikor az iskolánk arcula­tát, szellemét próbáltuk kiala­kítani — mondja Güth János igazgató —, azt mondtuk, ne csak „tudásgyár" legyen, le­gyen otthon is az iskola, hiszen a mai gyerekek itt töltik nap­juk legnagyobb részét. A rajz- szckkörünk most közösen ren­dez kiállítást a palotabozsoki iskolásokkal. Aztán a három fa­lu 50 gyereke közösen horgász­szakkört alakított. Szerencsé­sen bontakozik ki tanítványaink körében egy természetbarát, környezetvédő szemlélet - és erre jó néhány nevelőtársam is érzékeny. Működik termé­szetjáró, vándortáborozó cso­portunk, amely a fő szervező, Gránicz M'hályné vezetésével ismeri meg az ország külön­böző tájait A nyolcadikosok körében van egy természetvédelmi rajunk. Be­járták az egész falut, tisztelet­tudóan szóltok a felnőtteknek a szemétlerakodó-helyek miatt, szóltak a szemetelőknek és a Népfront, a tanács képvise­lőinek. Először nem szankciók­kal, hanem a gyerekek és a közvélemény által próbálunk hatni. Régi ismerőssel, Kremling Károlynéval futok össze az iskolában. 1971 óta ő vezeti az itt élő bukovinai székelyek pávakörét — most már az uno­kák is szerepéinek benne. Kremlingné munkaközösségi ügyben jár, s mondja, a kör­nyező községekkel, pl. Vé- ménd, Dunaszekcső, Palotabo- zsok, Somberek, stb. öt iskolá­ja. hat különböző munkaközös­ségben működik együtt. Átmegyünk az igazgatóval a szomszédos óvodába — ez is új, tágas, nagyméretű, kor­szerű intézmény — ahol KRESZ- versenyt rendeznek éppen a helyi és a vendégségbe jött görcsönydobokai óvodásoknak. A jeles eseményen találkozom Dombai Gyula tanácselnök­kel, s vele folytatjuk a beszél­getést iskoláról, faluról, tsz- ről, községpolitikáról . . . Igen, építjük az iskolát, fő is miatta a fejünk eleget. Nem könnyű vállalkozás ez manapság, de ez volt a hete­dik ötéves terv fő célja. Meg kell csinálnunk. Itt a 8 tan­terem a korszerű tornaterem­mel, Palotabozsokon a faluház, Görcsönydobokán meg a veze­tékes ivóvíz. A megyei tanács 14 millió forint céltámogatást adott a tantermekre, 3,5 mil­liót a tsz adott - 24 millió a teljes kivitelezési költség, a fennmaradó összeget tehát sa­ját bevételből kell előteremte­nünk. A kivitelezést a tsz épí­tőbrigádja végzi. — Évtizedes a vágy Sombe­rekén egy megfelelő iskola utón. Tudatosan készültünk er­re a feladatra. Az 1979-es is­kolaépítést teljesen egyedül végeztük: a tanács és a tsz. — Én ebben látom a falu megtartó erejét — mondja vé­gül a tanácselnök. — Sombe­rekre visszajönnek a középfo­kú iskolák után, és ezek a fiatalok képezik a község egyik legstabilabb, legigényesebb ré­tegét. Mi figyelünk ezekre a fiatalokra, a leendő pedagó­gusokra is. Megbeszéljük velük, jöjjenek haza, ha meglesz a diploma. így Palotabozsokon, Somberekén is egyre több a helyi pedagógus. És aki itt nőtt fel, aki együtt sír és együtt nevet a falujával, az szolgálni is jobban tudja. Én őzt tartom a legnemesebb do­lognak, hogy ezek a helybeli fiatalok vegyék kezükbe a sa­ját sorsuk, a tulajdon falujuk irányítását. Milyen a pedagógus tekin­télye ebben a környezetben? — kérdeztem végül Dombai Gyulát. — Vezető szerepet ját­szanak a közéletben, a tömeg­szervezetekben is. Számit rájuk a falu, elvárja tőlük, hogy tanítsák meg a gyerekeket mindannak a tisztéletére, amit az elődök létrehoztak. Gállos Orsolya

Next

/
Oldalképek
Tartalom