Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-07 / 126. szám
HÉTVÉGE 18. hét Békehónap A május a tavasz ’kiteljesedésének, az életörömnek, a szerelemnek az időszaka, de a béke hónapja is, bár ennek hagyománya nem abból fakad, hogy az emberiség legféltendőbb kincséről való megemlékezésre az év legszebb hóncpját választották volna. Ez történelemben érvényesülő ördögi kör logikája szerint alakult, amely összeférhetetlen, de elválaszthatatlan ellentétpárként tárja elénk a békét és a háborút. A május az eddigi legpusztítóbb háború mementójaként lett a béke hónapjának kiválasztva: 43 éve május 9-én a német fasizmus felett aratott győzelem deklarálásával ért véget Európában a II. világháború. Sajnos elegendő alapunk van a már-már cinizmusba hajló gyanakvásra, hogy amire megkülönböztetett megemlékezésként napot, hetet, hónapot, évet szentelünk, azzal valami baj van. A békével már az emberiség emlékezete óta komoly bajok vannak: törékeny, óvatosan kezelendő, sokféle jelzővel kapcsolható, sokféle képpen értelmezhető. Mint viszony, mint állapot fogalma a háború nélkül nem meghatározható. Olyan paradox szólások, aforizmák tapadtak hozzá, amiktől logikánk berzenkedik, de amelyek furcsának tűnő igazságát történelmi tapasztalati tények támasztanak alá: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Nem elég a békét kívánni, harcolni is kell érte.” Az atomkorszak emberének azonban nemcsak az efféle, a formális logika bukfenceiként jelentkező kérdéseken kell meditálnia. Mint ahogy mindenütt és mindenkor minden embernek, úgy a májusi békehónap e hét végén kezdődő hagyományos rendezvényein részt vevő honfitársainknak is személyes felelősséggel kell szembe nézni két összefüggő ténnyel: az atomkorszak esetleges világháborújának nem lehetnek békét diktáló győztesei, s ugyanakkor voltak, vannak, s lehetnek feles számban olyanok, akik mégis, a lőporos hordó mellett is tűzzel játszanak. Bár Európában 43 éve béke van, a világ többi részén ez idő alatt közel 400 kisebb-nagyobb méretű háború zajlott és zajlik ma is, s az áldozatok számát 17 millióra becsülik. Az ókori görögök mitológiájukban a rend őreinek, hóráknak egyikét, Eirénét állították a béke védelmezőjévé. S valóban: a béke a dolgok természetes rendező állapota, olyan rend népek, országok, emberek, ideológiák kapcsolatában és egymásra hatásában, amely kizárja, hogy erőszakos módon ütközzenek ellentétes érdekek. Egyetemleges feladatunk ennek megvalósításában nem köny- nvű. Helyzetünk hasonlít hindú filozófiai tanmesében Szereplő szegény parasztéhoz, aki csak akkor találhatja meg a maharadzsa elrejtett kincsét, ha közben nem gondol a krokodilra. De lehet-e valamire tudatosan nem gondolni? Alighanem az emberiséa is akkor lel rá a legnagyobb kincsre, a viláabékére. ha keresgélése közben nem gondol a háborúra. Persze nem a múlt tanulságait kell feledésbe dobni, hanem a háborút, mint a jelen és a jövő alternatíváját. Lehetetlen képtelenség? A háború a képtelen és lehetetlen alternatíva. A vevők igényéhez igazodva, új termékekkel jelentkezik a Szigetvári Konzervgyár. (írásunk a 7. oldalon) A rettegett betegség Bécsi professzor a csontvelőátültetésről Leukémia, közismert nevén: fehérvérűség. Mindegy hogyan hívjuk, szörnyű, rettegett betegség. A leukémia a fehérvérsejteknek, illetve a csontvelő vérképző sejtjeinek daganatos burjánzása. Okát épp úgy nem lehet tudni, mint az egyéb daganatos betegségekét. Gyanakodnak különböző vegyi anyagokra, gyógyszerekre, vírusokra. A betegségnek különböző típusai vannak, az úgynevezett Myeloid és a Lymphoid leukémia, ezek lehetnek akut (heveny), vagy krónikus lefolyá- súak. Az akut lymphoid gyermekkorban gyógyítható, felnőttkorban már nem. A Myeloid ti. pusú fehérvérűség nem gyógyítható, azonban különböző gyógyszeres kezelésekkel hosz- szú, tünetmentes időszakokat lehet elérni. Épp, mivel nem gyógyítható, ezeknél jöhet szó- ' ba az új, csak legutóbbi egykét évtizedben kezdett gyógyítási mód, a csontvelőátültetés. Wolfgang Hintenbergert, a bécsi I. sz. Belgyógyászati Klinika professzorát tartják a csontvelőátültetés legelismertebb szakemberének Ausztriában. Rendkívül jó kapcsolatokat épített ki Magyarországgal is, - különösen a szombathelyi Vérellátó Központtal, — és bárkinek segít, aki hozzá fordul, szakmai tanácsokkal. Segítőkészségének bizonyítéka, hogy a közelmúltban Pécsett megtartott egy napos tudományos ülésre Bécsből ide utazott, hogy minden alkalmat megragadjon e betegség gyógyítási módjainok, eredményeinek a magyar kollegákkal való megvitatására, a vélemények cseréjére. Ez alkalomból kér. tünk interjút tőle. — Professzor úr, mióta foglalkozik ön a csontvelőátültetéssel? — Tíz évvel ezelőtt voltam az USA-ban, féléves ösztöndíjjal Seattle-ben. E városban van a csontvelőátültetésnek a világon a legelismertebb központja. Az volt a célom és feladatom, hogy az itt tanultak, látottak alapján Bécsben is megszervezzük a csontvelőátültetésnek a legkorszerűbb feltételeit. Meg kell monda, nőm, nem volt könnyű. Először nagyon nagy ellenállásba ütközött. Egyrészt mert nagyon költségigényes eljárás, másrészt, a hagyományos kemoterápia hívei megkérdőjelezték ennek az értelmét, kételkedtek a gyógyulási esélyekben. A legnagyobb ellenállást és tiltakozást az váltotta ki, hogy a csontvelőótültetés első és nagyon fontos fázisa, hogy a műtét előtt a betegnek az egész testet érő radioaktiv besugárzást kell kapnia, mégpedig olyan dózisban, amely megközelíti a halálos értéket. Ekkor válik a szervezet alkalmassá az átültetett csontvelő befogadására. Az orvosok többsége nem vállalkozott ekkora sugárdózis kibocsátására, azt mondták nem szabad egy embert ennek kitenni. Ez volt a kezdet. Ma már ott tartunk, hogy nem csak elfogadják, hanem tapasztalatok alapján meg kellett győződniük, hogy bizonyos esetekben minden eddig alkalmazott gyógymódnál sokkal eredményesebb a csontvelőótültetés. — Ha valóban a halálos dózist megközelítő besugárzást kap az pedig, nem okoz egyéb károsodást a szervezetében? Gondolok arra, hogy jóllehet a leukémiát meggyógyítják, de a sugárzás hatására esetleg fellép egyéb betegség. — Természetesen vannak következményei. Például ezek a betegek sterilizálódnak, utódaik ezt követően nem lehetnek. A szemlencse is károsodik. Sajnos, annak a lehetősége is fennáll, hogy hajlamosak lesznek újabb daganatos betegségek kialakulására. Ezt a kockázatot azonban mindenképp vállalnunk kell, mert az életbenmaradásra mégis van esély. — Eddig hány csontvelőátültetést végeztek és hány százalékban értek el gyógyulást? — Az elmúlt 10 évben ösz- szesen 125 műtétet hajtottunk végre. De nem lehet erről a 125 esetről egységesen nyilatkozni, mert az eredmény attól függ, milyen volt az alapbetegség. Vannak, akiknek a hagyományos kezeléssel 20 százalékos volt a gyógyulásra az esélyük, a csontvelőátültetéssel 50 százalékkal nőtt. Akik nulla eséllyel indultak, azoknak most 20 százalékos a gyógyulásra az esélyük. — Említette, rendkívül költséges eljárás . . . — Valóban. Kétszer annyiba kerül például, mint egy szívátültetés. Az orvosok feladata mindenkivel megértetni, akiken a költségvetés múlik, hogy a leukémia bizonyos típusainál jelenleg ez az egyetlen eredményre vezethető eljárás. Ma már azt is mondják, - közgazdászok kiszámították — hogy tulajdonképpen nem sokkal kerül többe, mint a hagyományos módon való több éves kezelés, gyógyszer- és kórházi költségei — a gyógyulás rémé. nye nélkül. Szerencse, hogy Ausztria olyan ország, ahol a kormányzat a lakosság egészségének megtartását, helyre- állítását nagyon fontosnak tartja és mindent megtesz ennek érdekében. Az USA-ban például technikailag rendkívül vnagas szinten végzik a csontvelőátültetést, de a költségeket a betegekre hárítják. Ausztriában ennek kiadásait az állami betegbiztosító fizeti. * Magyarországon az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Állomáson és az I. sz. Belgyógyászati Klinikán végeznek csontvelóátültetést — bár egyelőre az elvégzett műtétek száma kevés. Csontvelőt ugyanis csak megfelelő donorból lehet átültetni. A legalkalmasabb az ikertestvér-, ritkábban, de még mindig jó arányban a testvér, és ennél is ritkább esetben alkalmas a szülő. Egyes esetekben rendkívül kicsi 1 50 000-hez öz esély, hogy megfelelő donort találjanak. Azonban ha van is megfelelő alany, ebben az esetben sem biztos, hogy a műtétet azonnal el lehet végezni. Gyógyszeres kezelésekkel előbb el kell érni egy olyan, úgynevezett nyugalmi állapotot, amikor o szervezet alkalmassá válik a nagyfokú besugárzásra és a csontvelő beültetésére. A csontvelővel való gyógyítás másik lehetséges módja, amikor a beteg csontvelejét veszik ki, különböző módon kezelik, és egy idő után visszaültetik. E módnak az alkalmazása azonban rendkívül ritka esetekben lehetséges. Sarok Zsuzsa
