Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-28 / 147. szám

Hétről Hétre A szigetvári történelmi belváros, a Jóxsef Attila utca. Nincs lehetőség újabb utcák bekötésére Szigetváron Bővíteni kell a szennyvíztelepet A város további fejlődésének alapfeltétele Még a VII. ötéves terv kö­zepén járunk, de már a követ­kező tervidőszak egyik legfon­tosabb és legsürgetőbb beru­házásáról esett szó a közel­múltban a Szigetvári Városi Ta­nács és a Baranya Megyei Víz­mű Vállalat vezetői között. Bő­víteni kell a város szennyvízte­lepét, amelynek kapacitása az 1990-ig tervezett újabb létesít­mények kiszolgálásával kime­rül. A bővítésig következő esz­tendőket így is csak bizonyos megszorítással tudja kihúzni a város. A legutóbbi tanácsülé­sen ugyanis bejelentették, hogy a tanács nem szorgal­mazza újabb lakossági szenny- viztársulatok szervezését, mivel a telep befogadóképessége miatt nem tudják rákötni a házakat a szennyvízvezeték rendszerre. * A szigetvári szennyvíztelep elődjét földoldó medencékként ismerték a helybeliek. A hatva­nas évektől iéteztek ezek a medencék az Almás patak partján. Novák Károly, a Bara­nya Megyei Vízmű Vállalat Szigetvári üzemmérnökségének vezetője mondja: — Három ilyen medence volt, s lényegében egyikből a má­sikba vezetve ülepítették a szennyvizet, majd klórozás után az Almás patakba vezet­ték. A városiasodással azonban egyre nagyobb mennyiségű szennyvizet kellett fogadniuk és egyre kevesebb idő maradt az ülepítésre. Szennyvíztelepre volt szükség, amelyet 1977-ben kezdtek építeni. A város központjától egy kilométernyire délre a vasúton túl épült fel a napi 2000 köb­méter szennyvíz tisztítására al­kalmas telep. Eleve úgy ké­szült, hogy bővíthető legyen. Napjainkban átlag 1600-1700 köbméter szennyvizet tisztít. Pasztorek János, a szenny­víztelep vezetője nem titkolt büszkeséggel mondja, hogy 92 százalékos hatásfokkal tisztít­ják a szennyvizet, ami azt je­lenti, hogy ipari víz minőségű­ként engedik be az Almás pa­takba. Méréseik szerint a pa­tak vize több helyen jóval szennyezettebb, mint amilyen a telepről bevezetett, tisztított szennyvíz. A telep építésével párhuza­mosan 3000 négyzetméter felü­letű iszapszikkasztókat is épí­tettek 1978-ban 4 300 000 forjn- tért. Ezeket az iszapszikkasztó ágyakat 1984-ben felváltotta az R. S. D. S. elnevezésű, egysze­rű, gyors és kis helyigényű iszapvíztelenítő berendezés, amelyet elsőként a szigetvári telepen helyezett üzembe a Boranya Megyei Vízmű. Mind­össze 44 négyzetméter helyet foglal és hárommillió forint­ba került. Most az R. S. D. S. berendezéssel víztelenített, la­pátolható konzisztenciájú szá­raziszapot tárolják az iszap- szikkasztókban. Az iszapvíztele­nítő berendezés a bővítés után keletkező szennyvíziszap meny- nyiség víztelenítésére is alkal­mas. A jelenlegi jó hatásfokú szennyvíztisztítást akarja tarta­ni a szigetvári szennyvíztelep addig is, amíg bővül a telep. Novák’ Károly és Pasztorek Já­nos véleménye szerint a város­ban most épülő és a vezeték­re kapcsolódó üzemek, intéz­mények és lakóházak szennyvi. zének fogadósával a telep el­éri a befogadóképességének határát. Üjabb létlsítmények, házak bekapcsolása már a szennyvíztisztítás hatásfokának csökkenését vonná maga után, ezt pedig a környezetszennye­zés és az azzal járó bírság miatt nem vállalhatják fel. * Szigetváron a lakások 47 százaléka kapcsolódik a váro­si szennyvízvezeték hálózatra. Ez az adat az országos átlaggal egyezik. Az utóbbi években társulatok szervezésével érték el ezt az arányt. Két év alatt háromszáz lakást kötöttek a városi szennyvízhálózatra. A ta­nács a tervezéssel és a műsza­ki irányítói és ellenőrzési tevé­kenységgel segítette a társula­tokat. Azokban az utcákban, ahova 2-3 hetenként kell ki­hívni a szippantókocsit, jól tudják a lakók, hogy hosszabb távon mindenképp a vezetékre kapcsolódós jelenti a meg­nyugtató megoldást. Még akkor is, ha ez költsé­ges munka, s az egy házra ve­tített összeg már ma is 40-60 000 forint között mozog. Nem csak az egyéni érdek, ha. nem környezetvédelmi és egészségügyi okok is ezt kí­vánják. Sok helyütt már oly­annyira elzsírosodott a szik­kasztók körüli talaj, hogy nem képes befogadni az elszivárgó szennyvizet. Mivel a telep kapacitása vé­ges, kérdés, hogy mit csinál­janak ezekben az utcákban, mi lesz az ő jövőjük? Ezt kér­dezték többen a városkörzeti tanácskozásokon és a tanács­tagi beszámolókon is. Dr. Nagyváradi János tanácselnök először egy mondatban fogal­mazta meg o válasz’ lényegét: a jogos igény és a lehetőség nem esik egybe. A szennyvíz- telep -bővítését nem tervezték erre a tervidőszakra. Ha ennek ellenére belevág­nának, azzal a város üzemelte­tését veszélyeztetnék, illetve nem tudnák befejezni azokat a már elkezdett beruházásokat, amelyek hetven százaléka idén elkészült. Ezeket pedig rá kell kötni a szennyvízvezeték háló­zatra. így a 229 ágyas kórhá­zat, a kenyérgyárat, a buszpá­lyaudvart, a kereskedelmi egy­ségeket, a harminc állami és negyven OTP, illetve 20-30 magánerőből épülő lakást. A tanács anyagi helyzetét je­lentősen nehezítette, hogy ter­ven felüli beruházásként meg kellett oldani az ivóvíz minősé­gének javítását. Húszmillió fo­rintot fordítottak érre a célra. Mivel a szennyvíztelep bővítése alapfeltétel ahhoz, hogy a vá­ros tovább épüljön, a követke­ző tervidőszak egyik legfonto­sabb és legsürgetőbb beruhá­zásaként tartják számon. A bő­vítés terveit a közeljövőben megrendelik. Török Éva A szigetvári szennyvíztelep derítője QHÉTVÉGE Pécsi körkép Felújítják a Széchenyi téri dzsámi előtti terasz burkolatát és oldalfalát. A pécsi püspökség megbízását a Manufaktúra Gmk vállalta. Üjro szige­telik az ötven éve készült teraszt és burkolják az oldalfalait a Nagyhoz- sűnyban gyártott, tömör mészköíapokkal. A szerződés szerint július 15-ig kell végezniük a munkával, de ígérik, júniusban átadják a teraszt, júniusra szeretnék rendbe tenni a napokban a korrózió miatt szét­esett örökmécsest is, amelyhez vállalkozókat keres a tanács. Megújulnak a Geisler Eia utca házqi. A PIK nyolc épü­letet újít fel a nyárra. A 4-es és a 14-es számú ház június­ra készül el: a tetőt rendbe teszik, valamint az utcai és udvari homlokzatot szépítik, illetve a közös helyiségeket újítják fel. Hat épület külső homlokzatával végeznek a nyár közepére, az udvari oldalakat később fejezik be. Ez a nagy munka hárommillió forintba kerül. * Fórumot tartottak a napok­ban a Rigóderalja utca-En- gel János-Engels út—Diós-dű­lő környékén iakóknak, a te­rület készülő rendezési tervé­ről. A telektulajdonosokat arról kérdezték, vállalják-e a terület közművesítését társulás szerve­zésével. A fórumon az itt lakók zöme igennel válaszolt, de jú­nius végéig várják a még ingadozók döntését. * A belváros közvilágításának korszerűsítési programja jelen­tős állomásához érkezett: kör­nyezetbe illő, fali karos lámpa­testeket szereltek fel a Fürdő, a Munkácsy utca, — a Széche­nyi tér és a Kisfaludy utco kö­zött —, a Kazinczy és a Geisler Eta utcában. A programot'' jö­vőre folytatják, a tanács meg­rendelte a többi utca korsze­rűsítési terveit is. * Megszüntetik a zebrát őszre a 6-os út pécsi átkelési szaka­szán, a Zsolnay gyárnál, a Magtár és a Farkas István ut­cánál. A területi közlekedési hatósáq döntésének indoka: az összehangolt forgalomirá­nyító rendszer kiépítésével nincs szükség a gyalogátkelő­helyekre. * Három, -alapos felújításra szoruló belvárosi lakást hirdet meq pályázatra a vb hivatal la­kás- és Ihelyiséggazdálkodási osztálya. Jelentkezni iúnius 4- iq lehet, a Kossuth téri hivatal­ban. * Moldáviái küldöttség járt a héten Pécsett. Priszokar Ivan Fjodorovics, a kisinyovi Állami Orvostudományi Egyetem pro­fesszora és Tyintyuk Dimitrij Vasziljevics, az egyetem do­cense, a POTE vendégeként ismerkedett a megyeszékhely egészségügyi ellátásával. Rend­kívül érdeklődtek a számítógé­pes informatikai rendszer és a körzeti orvosi munka iránt is. * A MÉV társadalmi munká­ban készíti a Karikás Frigyes utcai, egykori bölcsőde ótalakí. tási terveit, mert itt kap helyet az újmecsekaljai idősek klub­ja. A lakóterület társadalmi szervezeteinek háromtagú bi­zottsága megkezdte az igények felmérését és szervezi a társa­dalmi munkát. A tanács idén egymillió forintot költ erre a célra. * ­Nem utaztatjuk a gyerekeket - ebben állapodott meg o ta­nács művelődési és egészség- ügyi osztálya. A Ivov-kertvárosi bölcsődékben ugyanis, óvodai csoportoknak adnak helyet. Szeptembertől a Krisztina téri, az Anikó utcai és az Apáczai Nevelési Központ bölcsődéiben fogadnak óvodásokat a külön cscpc rtokban. Futómuskátlikot ültetett ki az Aradi vértanúk útján a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Sajnos- a növények’ tömegével eltűnnek, pedig az utca szépí­tésére szánták a kertészek. * Megkezdték a szabolcsfalui idősek klubja és a gyermek- orvosi rendelő berendezését, amelynek átépítését a Piramis gmk fejezte be tizennégymillió forintért. A klub júniusban már fogadja az időseket, az orvosi rendelő pedig augusztus végé­től dolgozik. Közműépítési munkát kezd a Mélyép Gmk május 30-án, az I. ötéves Terv, a Zsdanov és a Zalka Máté utcában. A gázve­zeték-építés miatt július 15-ig le. zárják az utcákat. A Favorit Gmk szintén gázvezetéket épít a Borostyán utcában július 1- jéíg­A Városgondnokság közli, hogy intézkedett a lakossági bejelentésekre: a Táncsics Mi­hály utcából a levágott'faága­kat elszállította a Pécsi Ker­tészeti és Parképítő Vállalat, ugyancsak elvitte a lekaszált füvet az Alkotmány utcából. A Szabadságharc utca végén lé­vő buszfordulónál kiöntött sze­metet a PKUV szintén eltaka­rította. A Káptalan utca 5. előtt a leszakadt víznyelőrácsot a Pécsi Vízmű csatornaüzeme helyreállította. Az ürögi fasor 12. előtt lesüllyedt utat a KÉV kijavítja. * Dühöngőt épít a gyerekek­nek Németh B. Zoltán kisipa­ros, a Németh. László utcai Mozgalmi Ház mellett. A 9-es tanácskozási központ rendelte meg a mun'kót a lakosság te- ho-pénzéből. A napokban át­adják a labdapályát. * A Bártfa utcában befejezte a vízvezeték- és szennyvízcsa­torna -építését a Termovill Gmk. Az utca lakói- családon­ként 83 000 forinttal járultak hozzá a költségekhez a je­lentős munka összesen 1 659 000 forintba került, és a városi tanács o költség ötven szózolékót állta. * A Tiborc utcában is műsza­ki átadás volt a héten. A Köz­mű Gmk befejezte a szenny­vízcsatorna építését az Egres és a Magyarürögi út között. A Idkosság és a tanács pén­zéből 745 000 forintot költöt­tek a csatornázásra. * A laTiók társadalmi munká­jával elkészült a labdapálya a Március 21. téren, amelyet a PKUV 61 000 forintért asz­faltozott le. Az Ignác utcában is befejezték a park létesíté­sét az utca lakóinak összefo­gásával. * A Pécsi KÉV elkészült az üt­és a járdafelújítási munkával a Széchenyi téren. A PKUV befejezte a járdaépítést a Nyúl utca északi oldalán. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat helyreállította a par­kot a Hajdú Gyula utcai' cso­mópontban. Ä PKUV meg­kezdte a járda aszfaltozását a Perczel utca 24-36. között, az utca déli oldalán. A PKUV zúzalékot terít le az Ágota és a Majtényi utcai parkolóban. Gáldonyi Magdolna 1988. május 28.. szombat A HÉT KÉRDÉSE: Udvariatlan az adóhatóság? Tizenkétezer levelet küldött az ügyfeleinek a tanács adóhatósága figyelmeztetésként a hátralékok mielőbbi rendezése miatt. Az ügy* felek is írtak, nekünk, a megyei, városi tanácsra, panaszkodtak az adóhivatalban is, az értesítések hangvétele miatt. Való igaz, a levelek hangvétele tükrözi a pénzügyi szakemberek szakmai nyelvezetét, szabatosan kilátásba helyezi azokat a követ­kezményeket, amelyek a kötelezett­ség elmulasztásával járnak. Akit nem érint, azt sérti valóban, vi­szont — mondja a szakember —, hatásos azoknak, akik netán évek óta ,,gyűjtik" az adóhátralékokat. Dr. Radochay Csongor, a városi tanács Adó- és Illetékhivatalának vezetője joggal figyelmeztet arra is, hogy az általuk küldött borí­tékban egy tájékoztatót is küldtek, amelynek udvarias hangvételét nem lehet kétségbe vonni. Mit panaszolnak az ügyfelek, ■ azonkívül, hogy adózni kell? Például azt, hogy nem kaptak csekket, nincs min befizetni. Aztán egyre szigorúbb intézkedéseket tesz a hatóság a tartozások be­szerzésére . . . A hivatalvezető adatai egyér­telmű választ adnak: az ötven­ezer pécsi adózóból minden ötö­dik tartozik. Két év alatt pediq összesen nem volt annyi tehóval tartozó, mint idén az első fél­évben. 7999-en hárommillió forint­tal adósak, ugyanakkor ötven em­ber már négy—öt millió forintos hátralékot avaraDit éviöl évre. Hu­szonnégymillió forintot szeretne a kasszában látni az adóhivatal —, ez a mostani hiánya, ez a figyel­meztető levelek oka. Bizonyára mondani sem kell, ezek a pénzek a tanácsi költség- vetés forrásai. A tanácsi adóhiva­talnak nagyon jól kell dolgoznia — szigorúan behajtani —, ha tel­jesíteni akarja a feladatát, an­nál is inkább, mert a tanácsnak egyre jobban alapoznia keli ezekre a pénzekre, a központi támogatá­sok csökkenése miatt. Sok félreértésre adott okot az is, hogy több városban megszűnt a teho, és mint a befizetések el­maradásából is látszik, a pécsiek ezt országos intézkedésnek tekin­tették. A pénzügyminisztérium ál­lásfoglalása egyértelmű: nincs or­szágos döntés, a tanácsok változ­tathatnak korábbi határozatukon, a pécsi városi tanács .viszont még 1990-ig megszavazta. S hiába tör­tént szavazással a bevezetése, attól kezdve adóként működik, amit behajtanak. Azoktól is, akik annak idején nemmel szavéztak, de kötelezhetők a befizetésre. Dr. Radochay Csongor figyelmez­tet arra Is, hogy tavaly ouausz- tusbrn a hivatal dolgozói kézbe­sítették a leveleket, amelyekben az idei első félévre szóló csek­keket is küldték, s teszik ezt majd ez évben is. o következő évi be­fizetést seaitve. A gondjuk az, hogy a kézbesítéseiket nem tudiók igazolni, mert o tértivevényes ér­tesítés több millió forintot vinne el költséavetésükböl. Kénytelenek oz adódók ióhiszemüséaében, és kötelesséqcrzelében bízni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom