Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-22 / 141. szám

6 Dunántúli napló 1988. május 22., vasárnap Hétről Hétre Megszépül az egykori bolhapiac a Bajcsy-Zsilinszky—Szalai András út sarkán. A szomszédos parkolóból költöznek át a pa­vilonok mindössze egy hónap alatt: a jövő héten már nyitni szeretnék az üzleteket. Pécsi körkép A Központi Statisztikai Hiva­tal országos, reprezentatív min­ták alapján már 25 éve ötéven­ként rendszeresen felméri a lakosság különböző rétegeinek jövedelmi helyzetét, a rétegek közötti és rétegeken belüli jö­vedelmi különbségeket és ezek okait. A kapott adatok arra is választ adnak, hogyan változnak egy-egy ötéves tervidőszak alatt az egyes lakossági ré­tegek — pl. a nyugdíjasok és az aktívak, az utóbbiakon be­lül a szellemi, illetve fizikai foglalkozásúak, a gyermekte­len, illetve a különböző szá­mú gyermeket nevelő csalá­dok — jövedelmi arányai, a jövedelmek egyenlőtlensége, a különböző forrásokból szárma­zó jövedelmek jelentősége. Legutóbb 1983 elején volt ilyen jövedelmi felmérés. Az 1988. évi felvétel most van fo­lyamatban. Baranya megyében 4 városban és 24 községben a kérdőbiztosok kb. 1100, vé­letlenszerű, kiválasztott háztar­tást keresnek fel, akikről az ez évi felmérésnél információ­kat kérnek 1987. év folyamán elért különböző jövedelmeik­ről. A felmérés tehát az 1987. évi jövedelmekre vonat­kozik, s így semmiféle kapcso­latban nincs az 1988-tól be­vezetésre került személyi jö­vedelemadóval. Egyébként is a KSH a különböző reprezen­tatív lakossági felmérések so­rán kapott egyedi adatokat mindig bizalmasan kezeli, azo- kct név nélkül összesíti és az információkat csak összesített formában teszi közzé. Az a sokat vitatott kérdés is, hogy milyen mértékben ha­tározzák meg a keresetek a családok egy főre jutó jöve­delmének nagyságát, szoros vagy éppenséggel nagyon la­za-e a kapcsolat a személyi ke­resetek és a családi jövedelem színvonala között, csak ilyen reprezentatív jövedelmi felmé­rés keretében vizsgálható. Ezért a pontosabb és részlete­sebb adatok érdekében, a KSH a felvételbe bekerült családok megkérdezésén kí­vül, a családokban élő keresők munkáltatóitól is gyűjt bizo­nyos adatokat. A válaszadás a családok ré­széről természetesen önkéntes, de mivel ezek az igen fontos, az országos jövedelem- és szo­ciálpolitika alakításához nél­külözhetetlen adatok más mó­don nem szerezhetők be. a felvétel szervezői kérik az érin­tett családok megértését és közreműködését. Központi Statisztikai Hivatal Baranya Megyei Igazgatósága Az Adóhivatal tájékoztatja az adóköteles gépjármütulajdonoso- kat, ha a gépjármű üzemben tartójának személyében, illetve a forgalmi engedélyben bármi­lyen változás történt, jelentsék be a Pécs Megyei Városi Adó- és Illetékhivatalnál (Pécs, Szi­geti út 33.), a gépjármű átírá­sát, illetve a bejegyzést kö­vető harminc napon belül. A mezőgazdasági ingatlant vá­sárlóknak jó tudni, hogy az új tulajdonosoknak az ingatlan át­írását követő 30 napon belül kell az ingotlan fekvése szerinti il­letékes tanács »zokigazgatási szervénél bejelentést tenni. A nem lakás céljára szolgáló építménnyel, helyiséggel (hét­végi ház, gazdasági épület, mű­hely, üzlet, gépjárműtároló, or­vosi rendelő...), rendelkező tu­lajdonosok figyelmét pedig arra hívják fel, hogy ezek a helyi­ségek is adókötelesek. Akik a bevallási kötelezettségüknek sze­retnének eleget tenni, az adó­bevalláshoz szükséges nyomtatvá­nyokat és a felvilágosítást megkaphatják az adóhivatalban (Szigeti u. 33.). A város közvilágításának korszerűsítési programja során a városi tanács megrendelésé­re a higanygőzlámpákat jobb fényhasznosítású nátriumlám­pákra cserélte a DÉDÁSZ Nyu­gati Kirendeltsége a Rákóczi— dr. Doktor Sándor-Szigeti út vonalán. A korszerűsítés ered­ményeként 180 kilowattal csök­kent a közvilágítási berende­zés teljesítményigénye. A mun­ka 1 840 000 forintba került, és egy éven belül 3 500 000 forin­tos megtakarítást hoz a városi tanács közvilágítási kiadásai­ban. * Kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató pavilonokat szeret­nének létesíteni az új nagy- órpádi városrészben az ellátás fejlesztésére. Gazdálkodók, sőt magánvállalkozók jelentkezését is várják a tanács Ijereskedel- mi és mezőgazdasági, valamint ipari osztályán június 15-ig. * Elmondjuk ismét, hogy elköl­tözik a hivotal ügyfélszolgálati irodája: szerdától a városi ta­nács székházának Perczel utcai bejáratánál lehet felkeresni. Hét­főn és kedden a költözködés mi­att nem tud fogadni, türelmet kér az ügyfeleitől. Viszont mindaddig itt dolgozik az iro­da, míg be nem fejezik a Kos­suth téri épület felújítását, ami őzt jelenti, hogy várhatóan két évig a Perczel utcában várja a pécsi polgárokat. A magyar nemzetiségű kül­földi állampolgároknak segít a tanács igazgatási osztálya: minden szerdán délután, 12-től 6 óráig várják mindazokat, akik 'ügyeik intézésében taná­csot kérnek. Az osztály munka­társai az államigazgatási kér­déseken kívül is, bármely ügy­ben tájékoztatást adnak, vagy segítenek intézkedni. * Az Egészséges Városok Ope­ratív Bizottságának tagjaiból a héten megalakult az a munkacsoport, amely a WHO Európai Regionális Irodájá­nak Pécsett tartandó novem­beri munkaértekezletét készí­ti elő. A munkaülés témája az ifjúság és egészségmegőr­zés. A háromnapos konferen­ciára tizenöt európai város­ból, mintegy ötven résztvevő érkezik. A munkaülés koordi­nátora a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium. A Bercsényi utcai mozgás- javító napközi korlátozott számban, de fogad mozgás- korlátozott gyerekeket. Beirat­kozni a körzeti iskolában kell, majd a nevelési tanácsadó javaslatával és az orvosi iga­zolásokkal érdemes jelentkezni a napköziben. * Bővítik a pécsi Hullámfürdőt. Több, mint harmincmillió fo­rintot költ a Pécsi Vízmű az öltözők átépítésére és bővíté­sére. A Baranyaterv tervei alapján, a Pécsi Építőipari Szö­vetkezet vállalta a munkát. Hétfőn veszik ót a területet és .ettől a naptól az építés ide­jére zsákutca lesz a Szend- rey júlia utca a József At­tila út és a Gorái utca felől egyaránt. * A Városgondnokság közli, hogy intézkedett a lakossági bejelentésekre: a Cinka Panna utcában megszüntették a ká­tyúkat. A Radnóti utca 7. előtt az eltört kandeláber cseréjére felkérték a DÉDASZ-t. A Fel- sővámház 42. és a Lengyel Gyula utca 8/b. előtt az át­eresz tisztítását megrendelték a Pécsi Vízmű csatornaüzemé­nél. A Móricz Zsigmond tér 5. előtt, a kidőlt közúti jelzőtáb­lát helyreállították. A Kom- játh Aladár utcában a vízakna eltört tetejét az OTP megcsi­náltatja. A Marx út 67. előtt az aknafedlap pótlását és a Bittner Alajos u 48. előtt a megsüllyedt akna helyreállítá­sát kérték a Pécsi Vízműtől. Közműépítések A Borostyán utcában gáz­vezetéket épít a Favorit gmk július 1-jéig. A Pellérdi út 41 — 53. között gázvezetéket fektet a DÉLVIÉP július 31-ig, tere­lőút lesz a Patacs Fő utca- Cseralja utcán át. Az Ybl Mik­lós út keleti oldalán a járdán távfütővezeték-rekonstrukciót vé­gez a PÉTÁV június 30-ig. A Tiborc utcai szennyvízcsatorna építésének befejezési határ­idejét meghosszabbították má­jus 30-ig. A Nyár utcában a Pannónia Sörgyár tatarozza ciz épület északi homlokzatát, ezért az itt közlekedők 30 mé­teren folyamatos útszűkülettel számoljanak június 10-ig. A Szamuely Tibor utca zsákut­ca lesz vízvezeték-építés miatt. Május 31-ig dolgozik itt a BÁZIS Építőipari Vállalat. A Termovill gmk vízvezetéket épít a Csósi út—Sas út—Gabona utcában május 20-tól szep­tember 15-ig. Ez időre lezárják ezeket az utcákat. Gáldonyi Magdolna Csak becsületes munkával! Beszélgetés a nyugalomba vonult Rajnai Józsefiéi- Szerették a munkát, szé­pen beszéltek róla. Hogy rend­szerető ember vagyok, bizonyá­ra innen: otthon csők azt hal­lottam, hogy csak becsületes munkával lehet boldogulni. Ez úgy belém ivódott, hogy nem változtatott azon az sem, hogy apám harmincévesen, tizen­nyolc évi bányamunka után rokkant lett, s ötvenévesen meghalt. A szíve miatt kérte nyugdí­jazását Rajnai lózsei, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottságának titkára. A felsza­baduláskor, tizenöt és fél éve­sen lett párttag: együtt lépett akkor be a kommunistákéba bz apa, az anya, s a három te«tvér. Lakatosinas a pécsúj- hegyi erőműben, akkor is ott dolgozik, amikor 1950-ben be­vonul. Alig melegedik rá az angyalbőr, előléptetik tizedes­sé, megválasztják párttitkár­nak, majd alhadnagy lesz, s politikai tiszt. S mert azt a feladatot kapja, beiratkozik a tisztiiskolára.- Ez később többször is kí­sértetiesen megismétlődött. Sze­rettem a lakatos mesterséget, nem szívesen lettem katona. De pártfeladatként ódaáfti- tottak, s ehhez kellett később iskolát szerezni. Mindig fe­gyelmezetten tudomásul vettem oz új leiadatot, beálltam, s megtanultam a hozzávaló­kat ... 1956-ban fejezi be a tiszti akadémiát, ha nem jön közbe '56, ott is marad az akadémi­án tanárnak. De '56 közbe­jött, leszerelt, s újságíró lett Komlón, a bánya és a város lapjánál. Rovatvezető, majd az Új Komló felelős szerkesztője. Végzi a pártfőiskolán a filo­zófia szakosítót. Közben éppen filozófia tanárt kerestek a pécsi pártiskólán, személyében megtalálták. Két és fél évig bejáró tanár Komlóról Pécsre, miután befejezte a szakosítót, a tanárképzőn folytatja a ta­nulást. — Megszerettem az újság­írást, jól éreztem magam Kom­lón. S, hát anyagilag is rosz- szabbul jártam: az Új Komló­nál 3500 volt a jövedelmem, a pártiskolán pedig 2100 lett. De szerettem tanítani is, s ragaszkodtam Komlóhoz is, az esti egyetemen végig Komlón tanítottam. A pártiskolán a tanárból tanszékvezető lett, de nem kecK véne területén, a filozófiának, hanem a tudományos szocializ­mus tanszékének. Amikor már itt is rendben, egyenesben levőnek találta magát, 1971- ben osztályvezetői megbíza­tást kapott a megyei pártbi­zottságon, az egészségügy, a felsőoktatás, közművelődés, a művészeti élet tartozott hozzá. 1980-ban megválasztják a pártbizottság titkárának: ideo­lógiai titkárának. — Ahogy megismertem a megye értelmiségét, élveztem is a munkát, szót tudtom ér­teni olyan emberekkel is, aki­ket nehéz embereknek tarta­nak. Martyn Feri bácsi, aki nem volt párttag, egyszer meg­ajándékozott egy képével, s azzal dedikálta: ,,Rajnai Jó­zsefnek, elvtársi szeretettel". Sok elismerést kaptam, de ez egyike a legnagyobbaknak, mert számomra annak bizonyí­téka, hogy hangot tudtam ta­lálni azokkal, akik korban, tu­dásban fölöttem ájlltak ... Jó hét éve kezdte a magas vérnyomás zavarni életét, szer­Lezsernek látom a mai hely­zetet. Még mindig nem tuda­tosult, hogy dolgozni kell, ke­ményen, közben sokat beszé­lünk, de nem a munka, hanem oz elosztás oldaláról közelít­ve... Nem történnek intézke­dések, nincsenek felelősök ... Igen, igen, tudom, hogy én is a politika részese voltom, ami ide vezetett. Az én generá­cióm olyan légkörben nőtt lel, hogy ez így van, el kell hin­nünk, s úgy cselekedni, ahogy vi okát a vizsgálatok nem mu­tatták. Két és fél éve Balaton- füreden egy terheléses próbát viszont egy perc után le kellett állítani, mert vérnyomása 230- ra ugrott fel, maximális pul­zusszám kíséretében. — Ugyanilyen hatással lehet önre egy vb-ülés — mondta akkor az orvos, s azt mondta, hogy úgy dolgozhatom tovább, ha csak pár órát fordítok arra. De azt nem lehet, addig napi 10-12 órát dolgoztam, utána még az olvasás. Tavaly nyáron nagyon rossz állapotba kerül­tem, így vetődött lel ősszel, hogy kérjem a nyugdíjazáso­mat. En a munkát soha nem kényszerből végeztem, így sen­kinek nem tehetek szemrehá­nyást, a családi háttér is min­dig jó volt. Emikével együtt gyerekeskedtünk Meszesen, apáink együtt dolgoztak, kis­lányunk is boldog ember, nem­rég született második uno­kánk, sok örömünk van ben­nük. Hétféle gyógyszert sze­dek, de a leghatásosabb a család... S hát, teljesen nem vonultam nyugalomba: tagja vagyok a megyei pártbizott­ságnak, az agit-prop. bizott­ságnak, a HNF megyei elnök­ségének, s kollégáim is meg­keresnek, hogy véled főnök? — kérdezik, nem mintha egyedül nem tudnák megoldani. S hát foglalkoztat a politika is, az ország helyzete. Kevés jelét látom még annak a változás­nak, ami kivezethet bennünket. A tömegkommunikáció néha idegesít is, nem mindig úgy hangolja a közvéleményt, ahogy kellene. A magyar nyelv ápolásában is sokat tehetne a sajtó. mondják. El kellett hinnünk, mert képzetlenek voltunk. Ta­lán ez is az oka, hogy nem azt tette pártunk, amit kellett volna tennie, hogy önálló gon­dolkodásra késztesse az em­bereket, hogy bevonja őket a politika csinálásába. Azt hi­szem, a megyei pártbizottsá­gon már túl tudtam lépni ezt a korábbi önmagamat: értel­miségieknek, tudósoknak, egye­temi tanároknak nem lehetett azt mondani, hogy ezt és ezt kell tenni, őket meg kellett győzni, s ha meggyőződtek, együtt cselekedni. S ezt kell következetesen megvalósítania a pártnak: hogy a társadalom­ban lévő törvények ismerete alapján tárja lel, mit lehet ten­ni a társadalmi haladás érde­kében, hogy ennek ismeretében kitűzze a célokat, s hogy moz­gósítson ezekre a feladatokra úgy, hogy a kitűzött cél és a cselekvés egybeessék. S ezt nem oldottuk meg eddig jól: hogyan lehet ebbe, a politi­ka alakításába bevonni az embereket. S nem hallgat személyes mulasztásairól sem Rajnai Jó­zsef. Arról, hogy a káderki­választásba nagyobb szerepet kellett volna kapnia az objek­tivitásnak, s annak, hogy kö­vetkezetesebb legyen a fiata­lítás. Rágódik ma is azon, ho­gyan lehetett volna a szellemi életben nagyobb pezsgést elő­segíteni, hogy mit tehetett vol­na azért, javuljon az értelmi­ség anyagi helyzete is ... De nem tagadja, végsősoron elé­gedett emberként, bár sajnál­va, hogy így megbetegedve kényszerült nyugdíjba. Bodó László Statisztikai felmérés a lakosság 1987. évi jövedelmeiről A HÉT KÉRDÉSE: Hogyan dolgoznak az elöljáróságok? Somogybán, Hirden és Vasason választottak május 7-én elöljáró­ságot. A népszavazással megvá­lasztott testületek a következő na­pokban tartják alakuló ülésüket: Somogybán május 27-én, pénte­ken 16 órakor az ügyfélszolgálati irodában (Bűzakalász u. 3.), Hir­den május 30-án, hétfőn 16 óra­kor szintén az ügyfélszolgáloti irodában (Zengő u. 47.), és Va­sason május 31-én, kedden 16 óra­kor az MSZMP helyiségében (Szövetkezet u. 13). Hogyan dolgoznak az elöljáró­ságok? Mivel gazdálkodhatnak és miben dönthetnek ezek oz ország­ban elsőként szerveződött város­részi testületek? A kérdésekre dr. Farkas Károly- tól, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkaiétól kaptunk választ. Az alakuló ülésekeh a saját munkarendjüket, működési formái­kat, a munkaprogramjukat állít­ják össze az elöljáróságok. A tanácskozáson részt vesznek a városi tanács vezetői is, tájékoz­tatást adnak a testületek lehetősé­geiről, és arról is, miben kérik a közreműködésüket. Amit kérni sem kell, mert teszik anélkül is, az a társulások szervezése, a társadal­mi munka összefogása. Somogy­bán például már a jelölogyülésen felajánlott az egyik kisiparos nyolcvanezer forintot a művelő­dési ház felújítására. Saját önkormányzatuk van újra ezeknek a városrészeknek, amelyet a városhoz csatolással korábban elvesztettek. Rendkívül nagy fele­lősséggel választottak az itt lakó emberek. A mostani népszavazá­son, sőt a jelölőgyűléseken is, töb­ben vettek részt, mint az 1985-ös tanácstagi választásokon. A javas­latunk az volt, hogy két öttagú, és egy héttagú testület alakuljon: Somogybán öt, Hirden hét és Va­sason kilenctagú elöljáróságot vá­lasztottak. Mindhárom városrész­ben a tanácstagok az elöljárók, a tagok alkotják o népszavazás­sal választott elöljárósági tanács­adó testületet. S a tanácstag ma már nem egyedül képviseli a lakóterület érdekeit, hanem mind­azok részt vesznek a munkában, cicik már eddig is sokot tettek a közösségért. Az alakuló ülésen nem tudunk külön pénzt cdni, de a félévi zár­számadás után, a megmaradó pén­zekből juttatunk. Ugyanakkor o tanács hárommillió forintot fordít a peromterületek fejlesztésére, az itt szervezett társulások támogatá­sára, mindhárom városrészben je­lentős szervezőmunkát végeznek e téren. Az elöljáróságok gazdál­kodnak a tanácstagi alappal is, és a teho-pénzekkel, amelyek be­fizetését érdekük ösztönözni, hi­szen minden forinthoz a tanács ugyanannyit tesz. S a testületek, mint önálló jogi személyek szerző­dést, megállapodást köthetnek a területükön gazdálkodó cégekkel, így is bővíthetik az anyagi for­rásaikat. Somogyra jobban figye­lünk majd, mert ott nem dolgo­zik egyetlen üzem sem. Ezek a városkörzeti testületek önálló, rugalmas és szervezőké­pes településfejlesztő erőt kép­viselnek. A működésükhöz o ta­nács és vb-hivatal egyaránt admi­nisztratív segítséget ad. Nem ter­heljük őket jegyzőkönyvek gyártá­sával sem, az adminisztratív mun­kára megvan az apparátus. óvatos kísérletnek szántuk a városkörzeti elöljáróságok létre­hozását, de a népszavazás és az ott lakó emberek közreműködése azt igazolta, hogy nem kell ag­gódni a kísérlet miatt. 1990. vé­gére valamennyi peremterületi vá­rosrészben szeretnénk megszervez­ni a testületeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom