Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)

1988-04-30 / 119. szám

Éljen a magyar-szovjet barátság! a on politikai fóruma Akinél az áru van, az az úr? Jogos a félelem, a fo­gyasztói árak emelkedése nem áll meg az idei évre tervezett 15 százaléknál. A gazdálkodók ugyanis, való­színűleg nemcsak indokolt áremeléseiket érvényesítik, de igyekeznek kedvezőtlenebb helyzetüket és elégtelen tel­jesítményüket is áremelések­kel ellensúlyozni. Április 1- jével föloldották az árstop- pot, ám a kormány önmér­sékletre intette a vállalato­kot. Vajon ez milyen maga­tartásra készteti az érintet­teket? Az áremelési törekvé­sekről kérdeztük meg néhány baranyai termelő és kereske­delmi vállalat képviselőjét. Kerékasztalunk résztvevői: Deme János, a Baranya Me­gyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat igazgatója, Grádwohi Péter, a Tüzép gazdasági igazga­tóhelyettese, Kenrád György, a Pécsi Bőrgyár kereskedel­mi igazgatóhelyettese, Ősi János, a Mohácsi Székgyár igazgatója, és Patacsi Jó­zsef, c Baranya Kereskedelmi Vállalat kereskedelmi wigaz- gatóheíyettese. Beszélgeté­sünkön részt vett dr. Geisz Mihály, az 'MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titká­ra; szerkesztőségünket Mik- lósvári Zolán képviselte. DR. GEISZ MIHÁLY: Az árak megítélésével kapcsolatban bi­zonyos kétarcúság tapasztal­ható. Vegyük például a Pécsi Bőrgyár dolgozóját, aki abban érdekelt, hogy minél több le­gyen a vállalat nyeresége, mert a bérfejlesztés is ennek a függvénye, következésképpen mellette van a bőrárak emelé­sének. Mihelyt azonban kilép a gyárkapun, s cipőt akar vá­sárolni, bosszankodik, miért olyan drága a cipő. A fogyasz­tói szemléletet be kellene vin­ni az üzemekbe! ŐSI JÁNOS: Hasonló kétar­cúság jelentkezik a minőség terén is. A termelő az üzem­ben azt mondja, jó lesz ez is a magyar fogyasztónak, ha azonban ő a vásárló, bosz- szankodva veszi tudomásul a rossz minőséget. Persze, más a helyzet, ha exportra is ter­melnek, mint nálunk is a szék­gyárban, ez a minőségi mun­kára szorít. KONRÁD GYÖRGY: Hogy úgy mondjam, főbűnösnek va­gyunk beállítva, de tudni kell, nekünk is vannak alapanyag­szállítóink, ráadásul a nyersbő­rök és a vegyi anyagok jó ré­szét külföldről szerezzük be. Márpedig ezeknek az ára foly­tonosan emelkedik, mindemel­lett hátrányosan érintett ben­nünket a forint többszöri leér­tékelése is. Eleinte úgy látszott, mindezek hatására 8,8 száza­lékos áremelést indokolt érvé nyesíteni bőreinknél, végül azonban, január elsejével 18,8 százalékos áremelési szándé­kunkról tettünk bejelentést az árhatóságnak, de erről nincs végleges döntés. Tegyem hoz­zá, tulajdonképpen 22 száza­lékos áremelés lenne indokolt nálunk. Hogy miért? Eddig jól prosperáló vállalat voltunk, az idei első negyedévben viszont veszteséget mutatott a mérle­günk. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: A bőr­árak emelése nyilván azt is je­lenti, a cipőgyárak is emelik termékeik — már most is szinte elviselhetetlenül magas —, árai­kat. Lássunk ezekután tiszta ké­pet, milyen áremelési törekvé­seik vannak a termelőknek, s mi az, amiről a kereskedők tudnak? DEME JÁNOS: A csirke a húsok között a kenyérnek szá­mít, tulajdonképpen a legfon­tosabb húsféleség. Ezzel tisz­tában vagyunk, s bár tudtuk, az idén nem lesz könnyű a munkánk, de végül is a barom­A gazdálkodók tanúsítsanak önmérsékletet az árak emeléséinél V Be kell vinni a fogyasztói szemléletet az üzemekbe Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői (balról jobbra): Ősi János, Deme János, dr. Geisz Mihály, Miklósvári Zoltán, Konród György, Grádwohi Péter, Patacsi József. fiiparon belül az a döntés szü­letett, nem hajtunk végre ár­emelést. Ha viszont, a csoma­golóanyag-gyártók így folytat­ják, előbb-utóbb rákényszerü­lünk. A papír- és a műanyag­fólia drágulása már az első negyedévben 4 millió forint többletköltséget okozott válla­latunknak. Nem tudjuk továb­bá, hogyan alakulnak majd a takarmányárak. Amennyiben drágulnak, kénytelenek leszünk felemelni felvásárlási árainkat, hogy termelőinknek továbbra is kifizetődő legyen a baromfi­nevelés. Ezt a többletköltséget viszont nem tudjuk a nyeresé­günkből fedezni. ŐSI JÁNOS: Az alapanyag­gyártók, mintha nem is e vi­lágon élnének. A bükkfa ára január elsejével 35 százalékkal drágult, a habanyagoké 7,7 százalékkal, nemrég pedig a vosanyagok ára emelkedett 7,6 százalékkal. Nincs az a tőkés, vagy szocialista vevő, aki ezt az áremelkedést késztermékeink árában átvállalná, de idehaza sem mehetünk el árainkkal a csillagos égig, mert egyszerűen lehetetlen lenne eladni termé­keinket. A költségemelkedése­ket egyelőre ie kell nyelnünk. Elhatározásaink szérint, az el­ső félévben nem emelünk árat, félévkor azonban kasszát csi­nálunk, részleteiben megnézzük, melyik termékünk, milyen ár­emelést bír el. Általános ár­emelésről tehát szó sem lehet, s az is, ami lesz, egyszámjegyű lesz. PATACSI JÓZSEF: A múlt év első negyedévéhez képest, ki- sebb-nagyobb, 1—6 százalék közötti mértékben emelkedett a vasáruk, a bútorok, a műsza­ki és kultúrcikkek ára, ugyan­akkor jelentősen csökkent a vegyi cikkeké, s átlagban né­hány tized százalékkal lett ol­csóbb a ruházat, főként a fo­nalak árának mérséklődése ha­tására. Egyelőre nincsenek elő­rejelzések az ipartól, szállítóink­tól, hogy milyen más cikkek árát kívánják fölemelni. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Van-e valamilyen ráhatása a kereske­delemnek az árak alakítására, létezik-e áralku? PATACSI JÓZSEF: Arra már van példa, hogy mondjuk . a pécsi Domus Áruházba bizonyos bútorgyárak termékei nem ke­rülhetnek, miután más, ha­sonló termékeket -gyártók jobb minőségben, olcsóbban szállí­tanak. Viszont a gyártók több­nyire monopoihelyzetben van­nak, a kereskedő így nem tud áralkut folytatni. Mindenesetre részünkről önálló áremelést nem kezdeményezünk, sőt a cse­csemőbútorok árát saját árré­sünk terhére, év végéig 15 szá­zalékkal mérsékeltük. Ártrést tehát nem akarunk emelni, in­kább többet forgalmazni, pén­zünket gyorsan és többször megforgatni. GRÁDWOHL PÉTER: A ke­reskedelemnek érvényesítenie kellene tudnia árvisszatartó sze­repét, ám a gond ez idő sze­rint - már ami az építőanya­gokat illeti —, hogy nincs ele­gendő áru, üresek a telepeink. A kereskedelemnek az áralakí­tásra- nincs ráhatása a szállí­tónál, ugyanis manapság az az úr, akinek az áru a kezé­ben van. További gond, hogy a minőségre sincs ráhatásunk, a kereskedő nem mer reklamál­ni az iparnál, mert fél a ter­melő retorziójától. A termelők ugyanis több csatornán értéke­sítenek, ha nem veszem át tő­le az általa kínált, esetleg rossz minőségű árut, elviszi más, hiszen hiány van. Maga a többcsatornás értékesítési lehetőség is feszültségeket je­lent ez idő szerint, hiszen hiány- helyzetben a vevő futkoshat mindenfelé, hogy a szükséges építőanyagot felhajtsa. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Végül is mekkora drágulással kell számolnunk? GRÁDWOHL PÉTER: Néhány alapvető építőanyag, mint 'a tégla és a cement ára, év elejével komoly mértékben, 26— 31 százalékos mértékben drá­gult, amihez jön még az ál­talános forgalmi adó, amit per­sze visszatérítenek. Januártól további 4-5 százalékos nagy­ságrendben jelentkezett áreme­lés, amit továbbvittünk, így például drágábbak lettek a nyí­lászárók, ami érzékenyen érinti a fogyasztókat. Április elsejé­vel drágultak a fuvardíjak is. Áremelési szándékot fogadtunk el különböző faipari termékek­nél, s további néhány százalé­kos áremelkedés várható év végéig a vasáruknál, összessé­gében az idén, tavalyhoz ké­pest várhatóan csaknem 15 százalékkal lesznek magasab­bak az építőanyagárak. Miután hiányok vannak, előreláthatóan kevesebbet forgalmazunk. Sa­ját elhatározásé áremelésünk nincs, ám ha szállítóink emel­nek, azt nem áll módunkban a saját árrésünk terhére le­nyelni. OSI JÁNOS: Én is csak meg­erősíthetem, fantasztikus anyag­hiány van manapság, ami ko­rábban nem volt. Ilyen kiszol­gáltatott helyzetben vajon ho­gyan is tudnánk olcsóbban elő­állítani a bútort?! Sehogy. A jó minőségű fa-alapanyagot több­nyire feldolgozatlanul kivisszük külföldre, nekünk a gyengébb minőségű fából kell bútort ké­szítenünk, aminek az anyagki­hozatala kedvezőtlenebb, több a hulladék, s köztudottan, mi­nél rosszabb az alapanyag, annál nagyobb költségbe kerül a késztermék. A jó minőségű alapanyagot pedig ki kell vin­ni, miután a népgazdaságnak szüksége van az erdőgazdasá­gok által szerzett kemény va­lutára is. Az ördögi kör itt be­zárul. Mégis azt mondanám, ha itthon dolgoznánk föl az alapanyagot, több devizabevé­telhez juthatna az ország. íme, a főbb megnyilatkozá­sok kerekasztal-beszélgetésünk- ből, mindemellett a résztvevők számos más szálát is boncol­gatták a kérdésnek. Az iparvál­lalatok jelentős része monopol­helyzetben van, diktálhat, s itt egyelőre nem teremthető meg a versenyhelyzet, miután nem növelhetjük szabadon behoza­talunkat külföldről, ebben a nagy devizaszűkében. Ugyan­akkor a termelők - mint hallot­tuk —, maguk is kiszolgáltatot­tak, függnek alapanyag-szái- lítóktól, de kiszolgáltatottak a kereskedők is, éppen a terme­lők említett monopolhelyzete és a helyenként kísértő áru­hiány miatt. Ügy is lehet fogal­mazni, a helyzet egy kissé úgy­mond zűrzavaros. Mi szabhat hát határt a ter­melők áremelési törekvéseinek, annak, hogy netán láncreakció­szerű drágulási hullám induljon a gazdaságban? Nyilvánvalóan az, ^hogy az grak egy bizonyos szintjén a fogyasztó már nem hajlandó, de nem is képes megvenni bizonyos árucikkeket, nincs rá pénze, hiszen közis­mert, mennyire korlátozottak manapság a béremelési lehe­tőségek, a vállalatoknál, szö­vetkezeteknél, Ez pedig verseny­re készteti a termelőket, hogy olcsóbban állítsák elő termé­keiket, műszakilag fejlesszenek. Másrészt — amit dr. Geisz Mi­hály vetett föl -, mégiscsak si­kerül bevinni a fogyasztói szem­léletet az üzemekbe, hiszen egyszerre vagyunk termelők és fogyasztók, ami önmérsékletre kell, hogy intsen az árak alakí­tásánál. Mértéktartóan megaranyozva A munka ünnepének közeledtével számos meghívót to­vábbított szerkesztőségünknek a posta, több vállalat és szö­vetkezet értesített bennünket, tavalyi gazdálkodási ered­ményei alapján kiváló minősítést kapott, vagy más, ki­sebb elismerésben, dicséretben részesült. A meghívókat számlálgatva mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, az idén nem volt aranyeső. Nem is lehetett, hiszen az adomá­nyozók nem dughatják homokba a fejüket, a magyar gaz­daság tavalyi mérsékelt teljesítménye óva int attól, hogy — mint korábban, ez előfordult — számolatlanul oszto­gassák az aranyakat. A magunk részéről azt tartjuk, a legnagyobb elisme­rést a piac, a fogyasztók adhatják, a vállalati kollektíva a nagyobb nyereség, a magasabb bér révén üdvözüljön meg, a további felvirágzás biztos tudata okozzon öröm­teli érzéseket. Ám ma még nem tartunk ott, -hogy a nye­reség hűen kifejezze a valós teljesítményeket, s nem tar­tunk ott sern, hogy a nyereség növekedésével a dolgozók fizetési borítékja is egyenes arányban vastagodjék. így hát, ha már létezik a kiírás, pályázni lehet a „kiváló” címre —, amivel némi kis anyagiak is járnak —, pályáz­zanak az ’ érdekeltek, legalábbis azok, akik úgy érzik, '■ erre érdemesek. Ne sajnáljuk tőlük azt a kis pénzt, az ' ürthepség utáni terített asztalt. A jelek szerint pályáztak is vállalataink és szövetkeze­teink, s külön öröm, hogy a kitüntetettek között ezúttal is találunk pécsieket, baranyaiakat. Feltűnő, nagy iparvál- í lalataink közül egyedül csak a Hunor Pécsi Kesztyű és Bőrruhózati Vállalat érdemesült, nyilván a tőkés export­előirányzatok túlteljesítése miatt, amit nemhogy növelni, de a korábbi magas szinten megtartani is tisztes teljesít­mény. öröm a kaposvári társvállalattal egyesült, Bázis néven működő, tavaly még Baranya Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat magas kitüntetése, ők korábban a mély­pontról (líbiai építkezés!) indulva, meredeken felfelé Ívelő pályán jutottak az aranyhoz, s remélhetően ez még nem a csúcs. Ugyancsak feltűnő a kereskedelmi vállalatok —, többen is vannak —, kiváló címe, az ő teljesítményükbe azonban nyilvánvalóan „besegített" a tavalyi felvásárlási láz okozta rendkívüli forgalomnövekedés. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek jó részének a tavalyi év valósággal diadalmenet volt, közülük is számosán számíthatnak elis­merésre. Miközben egy pillanatra megállunk és ünnepelünk, fejet hajtunk a teljesítmények előtt, r.e feledkezzünk meg egy­úttal pillantásunkat a jövőbe vetni. Annál is inkább, mivel az új közgazdasági sröbályozásban számos gazdálkodó helyzete romlott. Nekik most nemhogy a kitüntetésért, de pusztán létükért, fennmaradásukért kell megküzdeniük. MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Megalakult a MIKROLIFT Kisszövetkezet Önálló életet kezdett a felvonóüzem . ­A mikro szó a MIKROLIFT Kisszövetkezet nevében nem a szövetkezet apró voltára utal — ugyanis 82-en a tagjai -, hanem fő profiljukra, a fel­vonók mikroprocesszoros ve­zérléseinek gyártására. A kis­szövetkezet vadonatúj, április elsején alakult, mégpedig nem a hagyományos módon. A Pé­csi Villamosipari és Gépjavító Szövetkezet 82 dolgozója — a teljes felvonóüzem — kilépett, és így együtt önnáló életet kezdtek. Pfati Endre, a kisszövetkezet helyettes vezetője elmondta, hogy a VILLGÉP-ből való ki­válásuk viszonylag zökkenő- mentesen folyt le. A felvonók karbantartása, javítása, új fel­vonók telepítése mellett ők végzik a mikroprocesszoros ve­zérlések gyártását és szerelé­sét. Ez utóbbi a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola és a VILLGÉP közös szabadalma. A vagyonfelosztásnál úgy álla­podtak meg, hogy o gyártást továbbra is a kisszövetkezet végzi, a nyereség 10-10 szá­zaléka pedig a főiskoláé, il- letve_ a VILLGÉP-é. Az anyaszövetkezet már csak azért sem örült túlzottan . a felvonóüzem önállósodásának, mert a nyereség jelentős há-- nyadát, negyv.en ’ százalékát hozták. Pfaff Endre azt is el­mondta, hogy már 1984-ben szándékukban volt kilépni, de az akkori gazdasági mutatók azt jelezték, hogy nélkülük nem tud gazdálkodni a VILL­GÉP. Most is nehezebb hely­zetbe kerültek, de - ha ki­sebb nyereséggel is —, talpon tudnak maradni, és továbbra is rentábilisan működhetnek. Ide tartozik, hogy a VILLGÉP- nek 18 millió forint hiteltarto­zása van, és ebből az ösz- szegből a MIROLIFT 8 millió forintot átvállalt. A VILLGÉP felajánlotta a kisszövetkezet­nek, hogy december 31-ig használhatják a Megyeri úti telephelyet úgy, hogy bérleti díjat nem, csak rezsit fizesse­nek. Ha addig az időpontig új telephelyet találnak és el­költöznek, akkor, a VILLGÉP 3 millió forintot fizet az ittha­gyott épületrészért. Ha a jövő évig sem találnak megfelelő helyet, akkor kérnek bérleti dijat tőlük. Felvetődik a kérdés: meny­nyivel jobb egyedül, mint a VILLGÉP-pei közösen? A vá­lasz egyszerűnek tűnik: a tag­ságnak az a véleménye, hogy így lehetőségük van nagyobb teljesítmények elérésére, és ez magával hozza az anyagiak javulását is. Az elv: több mun­káért több pénz jár — ezt pe­dig a VILLGÉP nem tudta biz­tosítani. A kisszövetkezetbe minden tag kéthavi bérével lé­pett be, ez összesen 400 000 forint. Ezt az összeget — mint tagi részjegyet — az OTP-ben helyezték el. Ennyi a biztos tőkéjük, ami egy kisszövetke­zet indításakor bizony nem túl sok. A kockázatot növeli- az is, hogy egy évig nem kaphat­nak hitelt. Ez idő alatt a cél a talpon maradás, az üzlet komolyabb beindulására majd csak ezután lehet számítani. Ó. Zs.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom