Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-30 / 119. szám
Tegnap a megyei pártbizottság székházában munka- megbeszélést tartottak az országos pártértekezlet megyei küldöttei. Dr. Dányi Pál, a megyei pártbizottság első titkára, a küldöttcsoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Tétényi Pált, Deák Lászlót, a Központi Bizottság tagjait, akik bekapcsolódnak a pártértekezlet baranyai küldötteinek munkájába és azt segítik. Elsőként sorban bemutatkoztak egymásnak a megyei küldöttek, majd a munkamegbeszélésen részt vevő titkárai és osztályvezetői, a megyei pártbizottságnak, a városi és városi jogú pártbizottságok jelen lévő vezetői. Dr. Dányi Pál tájékoztatást adott a múlt heti megyei pártbizottsági ülésről, mely összegezte a Központi Bizottság állásfoglalás-tervezete megyei vitájának tapasztalatait, elfogadta a dokumentummal kapcsolatos megyei állásfoglalást, megválasztotta a pártértekezlet megyei küldötteit. Áttekintést adott a párbizottsági ülés országos és megyei visszhangjáról. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Központi Bizottság illetékes szerveihez eljuttatták a megyei pártbizottság állás- foglalásán túl a városi és városi jogú pártbizottsági ülések anyagait is. Ezért megállapítható, hogy teljes körű tájékoztatást kaptak a megye párttagságának az állásfoglalás-tervezetről kialakított véleményéről. Ezek után javaslatot tett a megyei küldöttek felkészülési munkaprogramjára a pártértekezlet összehívásáig, melynek középpontjában az az elhatározás van, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek a megyei viszonyokról, kialakítsák majd véleményüket az előreláthatóan május elején összeülő KB-ülésen elfogadott új állásfoglalás-tervezettel kapcsolatban. Szólt arról, hogy a küldöttek tegyenek eleget az esetleges meghívásoknak, találkozási lehetőségeknek, még a pórtértekezlet előtt is. A küldöttek a javaslatokat meg.- vitatták, majd elfogadták a felkészülés munkaprogramját. M. e: A munkamegbeszélés résztvevőinek egy csoportja: (jobbról bolro) dr. Tényi Jenő, a POTE intézményvezető egyetemi tanára, Vojnics János, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat robbantómestere, Iván László, a komlói 501. Szakmunkásképző Intézet igazgatója, küldöttek, - Somssich Lászlóné, a Komló Városi Pártbizottság első titkára, - Sárdi Jenőné, a Baranya Megyei Zöldért Vállalat osztályvezetője, Hódosi Mátyásné, a Hunor Kész* tyű- és Bőrruházoti Vállalat pártbizottságának titkára, Pallós Pétemé, a Zsolnay Porcelángyár porcelánfestője, küldöttek, — Devecseri József. — a Mohács Városi Pártbizottság első titkára, ősi János, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi gyárának igazgatója, Bauhoffer József, a mohácsi Park Utcai Általános Iskola igazgatója, Durucz István, a pécsi Középfokú Oktatási Intézmények Pártbizottságának titkára, Kiss József, nyugdíjas vájár, küldöttek, (háttal) Bischof Antal, a Mecseki Szénbányák Komló Bányaüzeme csapatvezető vájára, Czigler János, a villányi tsz pártvezetőségének titkára, küldöttek, — Ledvináné Kosztén Erzsébet, a Siklós Városi Pártbizottság titkára. Pallós Péterné brigád (Mezőgép), a Szigetvári Állami Gazdaság szente- gáti konyhájának dolgozói, Hirsch János (Városgazdálkodási Vállalat), Újhelyi Gyula (Pannonvin), Kriszt József (Köftségvetési özem), Czukor László (PÉTÁV), Göjtönár János (Barcsi ÉSZKV). Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetéssel ismerték el Kresz Györgynek (Vízmű) és Barka Lászlónénak (DÉDÁSZ) tevékenységét. Hatan a „Szigetvárért" címerplakettet, tizennégyen a Zrínyi Emlékplakettet, ketten a város címerével díszített plakettet, öten pedig az „Érdemes Társadalmi Munkás" kitüntetést kapták. T. É. Idén 23. éve, hogy a Zsolnay Porcelángyár dolgozója Pallós Péterné. Porcelánfestő. Férje a Mecseki Szénbányák Komlói Bányaüzemében bányamérnök. Két gyermekük közül a nagylány érettségi vizsga előtt áll, a fiú még az általános iskola 4. osztályát járja. Pallós Péterné 1977 óta tagja a pártnak. Négy évre rá alapszervezete vezetőségi tagjának választották, 1982-ben a Zsolnay gyár MSZ-MP bizottsága és végrehajtó bizottságának lett tagja, 1983-tól alapszervezeti titkár. Az MSZMP Pécs Városi Bizottságába és végrehajtó bizottságába az 1985-ös városi pártértekezleten választották be. S most küldött az országos pártértekezletre. Ennyit mesél szinte egy- szuszra a személyes dolgairól, s máris a pártértekezlet állásfoglalás-tervezetére terelődik a szó: — Bár ebben is erősen megoszlottak a vélemények, szerintem a Központi Bizottság az elemző részben viszonylag reálisan ítélte meg a helyzetet. Ez feltétlenül pozitívum, csakhogy a reális helyzetértékelésből konkrétabb, határozottabb, cselekvésre ösztönzőbb, a feladatokat, esetleg a hozzájuk kapcsolható határidőket is megjelölő következtetéseknek kellett volna származniuk. Hiányolom a tervezetből a teendők súlyozását is. Minden fórumon elmondtam az állásfoglalástervezet vitájában munkatár-, saim véleményét, amivel csak. azonosulni tudok: nem kapott kellő hangsúlyt a tervezetben a nagyüzemi munkásság helyzePanel-kísérlet? Kívülállóként szólok ahhoz a beszélgetéshez, amelynek résztvevője voltom csütörtök este a BAZIS Építőipari Vállalat színháztermében. Önök, százhúszon, a négy Szántó Kovács János úti panelház lakói másodszor vitáztak a városi tanács és az ingatlankezelő vállalat képviselőivel arról a tervről, amelynek célja a több évtizedes pécsi panelépületek felújítása. Önök vitáztak, kérdeztek és válaszoltak. Néha indulatosan, és többen megértéssel, felelősséggel. Belátom, türelmetlenség lenne elvárni az indulatmentes megfogolmo- znsokat. Hiszen önök most nem a hagyományos panelmegoldások részesei, de még nincsenek hozzászokva az ilyen kérdésekhez. Önök helyett korábbon döntöttek, és amikor a szakma, a hatóság saját berkeiben rendezte az ügyeket, utasított. figyelmeztetett. Ezért az első kérdésektől önök megijedtek, és az ijedtség velejárója, a rémhír, gyorson terjedt, viszont a lakóközösség választott tanácstagja tisztéhez méltóan okosan elejét vette a félreértéseknek. Önök most egy olyan kísérlet résztvevői, ami holnap talán már munkamódszer, nem panelmegoldás. v Beleszólhatnak, érvelhetnek egy terv megvalósításában, amelyet most készít elő a város, a megvalósítás konkrét lépései csak három év múlva kezdődnek. Nincsenek még tervek, jegyzőkönyvekbe foglalt megoldások. Ezek készítésében az érintetteknek döntő szavuk van. Sőt kérik a véleményüket, a tapasztalataikat. Önöknek van idejük és lehetőségük dönteni, felelősséggel vállalni saját érdeküket, és megérteni a közösség igényeit is. Érveljenek, vitázzanak, kérdezzenek és válaszoljanak! Legyenek partnerek a közös ügyük megoldásában. G. M. te, gondjai. Amikor ezeket a problémákat már jóval korábban jeleztük: hangulati tartalmúnak, szélsőséges véleményeknek minősítették. Ez elfogadhatatlan. S az is, hogy a párttagság egészét tegyük ki a felelősségvállalás önmarcan- golásának. Ez nem lehet ilyen általános, hiszen jelenlegi helyzetünket előidéző döntések magasabb szinten történtek, az alapszervezeteknek javarészt a visszakérdezés lehetősége nélkül csak a végrehajtás szerepe jutott. — A megyei pártbizottság állásfoglalásában mik ragadták meg a figyelmét? — Kendőzetlenül rámutat mindazon hiányosságra, amelyekre már utaltam, s konkrét javaslatokat is tartalmaz a feladatokra. Az ipari munkásság helyzete, szerepe is markánsabban kapott helyet a megyei állásfoglalásban, mint a tervezetben. — Pártértekezlet munkájá-' bál saját várakozása szerint milyen feladatokat eme/n? ki legfontosabbként? — Mindenekelőtt azt várom a pórtértekezlettől, hogy rendezze a párt belső életét, a mai társadalmi valóságunkhoz igazítsa a pártmunka módszereit, stílusát, a minimumra szűkítse a bürokratikus vonásokat. Célszerűnek tartanám a szervezeti szabályzat módosítását is ezzel kapcsolatosan. Fontos, hogy az értekezlet tisztázza a párt és gazdaság viszonyában a feladatok, hatáskörök elhatárolását. Konkrétan határozza meg a politikai intézményrendszer reformjának egyes lépéseit, ütemét, megvalósításának felelőseit. D. I. Dr. Nagyváradi János átveszi az oklevelet Krasznai Antaltól Proksza László felvétele HNF elismerő oklevél a társadalmi munkáért Átadták a mentesítő útszakaszt Délelőtt és délután is ünnepség volt tegnap Szigetváron. Ti zenegy órakor, a műszaki átadást-átvételt, illetve a for galombahelyezési eljárást követően dr. Nagyváradi János tanácselnök adta át rendeltetésének a belvárost elkerülő, újon- nan épített útszakaszt. Rövid ünnepi beszédében utalt arra, hogy a tehermentesítő út ugyan átmeneti megoldásnak tekinthető, mégis jelentős az elkészülte, mivel csak így tudják megóvni a történelmi óváros műemlékeit a nehéz járművek keltette rázkódás káros hatásaitól. A város jelentős és növekvő átmenő forgalma szintén a mentesítő útszakasz mielőbbi megépítését sürgette. Az ünnepséget követő percekben megindult a forgalom az új útszakaszon, s ezzel párhuzamosan megváltozott a belváros forgalmi rendje. (Részletes ismertetés a 7. oldalon.) A további feladatokat jelentő hiánypótlásokra, illetve korrekcióra május végéig kapott határidőt a kivitelező. * Kora délután a Rákóczi Úti Általános Iskola zenei tagozatának műsorával kezdődött a városi tanács nagytermében az az ünnepség, melyen az elmúlt évben kiemelkedő társadalmi munkát végző kollektívákat és személyeket köszöntöttek. Az ünnepségen részt vett Horváth László, a szigetvári pártbizottság titkára is. Józsa Gyula városi népfronttitkár megnyitó szavait követően dr. Berta József társadalmi tanácselnökhelyettes értékelte az 1987-es esztendőben végzett önzetlen tevékenység eredményeit. A szigetváriak ösz- szesen 45 millió forint értékű munkával járultak hozzá a város fejlődéséhez. Az egy főre jutó összeg 3588 forint. Ezzel az eredménnyel a baranyai városok között az első helyen végeztek, s elismerésként mégkapták a Hazafias Népfront Országos Tanácsának oklevelét, melyet méltató és gratuláló szavak kíséretében Krasznai Antal, a HNF Baranya Megyei Bizottságának titkára adott át dr. Nagyváradi János tanácselnöknek. Az oklevéllel együtt 500 000 forint jutalmat is kapott a város a népfronttól. További 800 000 forintot adott elismerésként a megyei tanács a megyei, illetve az országos versenyben elért eredményeikért. Az erről szóló értesítést dr. Bognár Zoltán, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese adta át a tanácselnöknek, akinek szervező munkáját külön elismerte a megyei tanács. Ezt követően kitüntetéseket adtak át. A „Társadalmi Munkáért Szigetvár" kitüntetésben részesült a „Kállai Éva" szocialista brigád (postahivatal), a „Rákóczi Ferenc" szocialista Köszöntjük a munkában élen járó kollektívákat és dolgozókat! Kiváló gyár a BCM Bár váratlanul érte a Bere- mendi Cement- és Mészművet az elmúlt év második felében a felvásárlási láz, de nem felkészületlenül. Állták a rohamot és a tervezetten felül 115 ezer tonnával több cementet, a névleges mészgyártó kapacitásukat is 8 ezer tonnával túlteljesítették és mészhidrátból is 28 ezer tonnával többet adtak el, és 30 ezer tonna cementet exportáltak is Jugoszláviába. Mindezt több mint félszázzal kevesebben csinálták végig, így ennek is köszönhető, hogy a keresetszínvonalukat 11,9 százalékkal növelhették. A környezetvédelemért is sokat tettek: üzembe helyezték a 2 új elektrofiltert, és idén — ugyancsak 100 millióért - megkezdik 2 új kavicságyas levegőporta- lanító berendezés építését. Tegnap délután a BCM tmk- csarnokában ünnepi munkásgyűlésen vehették át a Cement- és Mészművek Kiváló Gyára kitüntető címet, melyet Koltai Imre vezérigazgató adott át Oberritter Mikíós gyárigazgatónak, aki szintén megköszönte a kollektíva helytállását, mellyel 6 éves szünetet követően immár 9. alkalommal érdemelték ki a Kiváló Gyár elismerést. Baranya és Siklós párt- és állami, valamint a partnervállalatok vezetése nevében Bóna Ernő, a Baranya Megyei Pártbizottság munkatársa gratulált a beremendiek- nek. Somogyvári Gizella szb-titkár is megköszönte az oklevelet, majd kitüntetések átadására került sor. Kiváló Munkáért kitüntetést: Varga István lakatos csoportvezető, Girán László csomagoló üzemvezetőjhe- lyettes és Garamvölgyi Imréné számviteli csoportvezető, Kiváló Dolgozó kitüntetést 14 és igazgatói dicséretet 15 dolgozó kapott, Márton Imre az ÉFEDOSZ megyei titkársága nevében Sztévics Istvánná bércsoportvezetőnek és Vér Jenő kőfejtőnek adta ót a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés bronz fokozatát. A Vállalat Kiváló Brigádja címet a vasútüzemi Lokomotív és a Kandó Kálmán, valamint a számviteli osztály Marx Károly szocialista brigádja érdemelte ki. M. L. H pártértekezlet megyei küldötteinek munkamegbesz