Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)

1988-04-09 / 98. szám

>an me jós . ... évül el ügyel ebje lapos ot kisiparos sgatós 5 s eret tagos potos el noha sir a papír gy számára kapós ikodás iki a porba most elég huzatos tán vissza i valamit lább egy kicsit lovak iák / em od ... op va baletthez ke- llyés Gyula dra állításá- endező part­kötelek, há- orszaka voll etben („örül- szgotók, mert érült”, mond- alíciával). A ik felében elefáradt eb­vagy éppen k természét- megjelent a szép kidol- rre az időre ahelyváltozta- a Kisfaludy 77-ben. ontból is je- íszletterveiből ar Nemzeti telt —, ame- s Széchenyi álya teljes szombat gjelent verseivel köszöntjük a költészet napját Pókolifz István Posztumusz In memóriám Sz. E. A korai siker: méreg, az idejében elért siker: táplálék, az elkésett siker: gyógyszer. Ignotus Ha idejében ér a méltó elismerés bízvást megizmositja szárnyadat s a sokrendbeli elmarasztalás után megbékéltet a nyugtató kalokagathia Latiatuc feleym még mindig nehezen vevödik észre a megszenvedett-kiharcolt eredmény Most hogy abbahagyhatatlan munkádat - az Univerzum c. csillagközi Folyóirat redakciójában folytatod úgy látszik másoknak is hiányzol nemcsak a törzsgárda-tagoknak Istenem olyan elszomoritó hamikor az elkésett siker gyógyszer se lehet már Aritmiás szívütem bágyaszt megkeseredik a szájíz torokszorító zokogás fojtogat Feleym keassatuc charmul Kyrieleyson Makay Ida Örökké fénylenek (A Weöres-emlékkönyvbe) Önsúlyát hordja már a márvány. Maga űrét az Íves terem. Erő, időtlen, mozdulatlan, amely dobogó életet terem. Verseid csillagrendszere űrben és vérben egyként kering. Istentől fogant emberi szavad visszhangzik a kövekben. Immár örökké fénylenek a b.a r I a n g győztes ivei. Galambosi László Fakó az ég, fakó a föld Apám, a Világ ablakán krizantém gubbaszt, bús galamb. Az Isten kezét fogtad-e mikor örvénylett rád a hant? Anyám, a rózsatűzdelő, hajlong fölötted, hallgatag. Fakó az ég, fakó a föld: két egybeomló zuhatag. Kondul a hold, öreg harang. Hangját falják kövér szelek. Jöjj, asszonyom, a nagykapuk havas kövektől döngenek. Parfi Nagy Lajos eirepullman az irreverzibillé fogyó időn merengj el, ha nem lettél menetté, legalább légy menetrend, fazöldjét, mintha száját, beszivja kint az este, a mély likak, az erdők, megfeslenek veresre, merő romantikából hol mennyit ácsorogtál, hogy tán kiadja másod a nyúzott másodosztály, mostanra légyüveg sík, sötétül, végre lágyul, s késő nem elfogadni az arcod állagául. nézel és visszanézel s ha ott vagy is mögötte, nem lesz több kedved hozzá és nem lesz több közöd se. e romlott légü resti holnapra légüres tér, elmávadt arcát festi papirosra a reptér, varjakkal zsír az árnyék, az innen mintha túlnan, egymásba csúszol szépen, ültöhely, elrepullman, megnő a vállak tönkje, fejed közéje hajtod, s kiüt a csorba arcéi fölött a tompa arcfok. elérzékenyre hűlnél, az ablak légymenetrend, az irreverzibillé fogyó időn merengj el. Pálinkás György Meszesedve így faltól falig mint dobozolt tervek s időrendben térden forgatom ilyen egy léptékben illesztem vonalzóm a falhoz arányosan egy a tízmillióhoz viccesen akár árnyékom e fénykévében meg ezen a négyzetrácsos papíron hol önmagomnak szorzata elbillenti tekintetem hozómra s mint egy küllőjáték mit mozgat az árnyék rajzolata a mészhidrátos vakolaton — kaleidoszkópos program, kiszámított párja — izzadó vakolat prizmája tartósitott bámulaton hovatartozása cövekel csak e helyre mivel magamat sem hát senkit se vonhatok kérdőre Aranyi László a költő apoteózisa összefuserált fránya versesetek a szerkesztőségi vesztőhelyen egyszer aztán a kéziratok közt unottan turkáló pecér kiválaszt egyet na, mester ez köz ölhető később az első kötet ibrikben a fölherákolt kesernyés köpet összegyűlik masiroz immár a költő üget honoráriumért kilincsel idővel lincsel artikulálódik a hangja „letisztul" Meliorisz Béla Őszi etűd Becsukódik a délután kapuja s hazainainak a kavicsot dobáló fiúk a deszkák közötti rések is megtelnek sötéttel bár a lombok még parázslónak kezdődik a hosszú várakozás kezünk kés az asztalon Az önfeledt együtt­muzsikál ás öröme Áz Ifjúsági Ház zenekarának hangversenye A bőség zavara - így jelle­mezhetnénk az elmúlt hónap hangversenykinálatát. Profi és amatőr együttesek, szólisták, ifjúsági és diákkórusok, kül­földi és hazai muzsikusok, ze­netanárok adtak koncertet Pé­csett. Ehhez a kínálathoz csatlakozott az IH zenekará­nak hagyományos, tavaszi hangversenye. Tizenhárom évvel ezelőtt két pécsi zenetanár, Mihályi Ist­ván és Marosy László, vala­mint úgy tíz fiatal muzsikus elhatározta, hogy amatőr ifjú­sági zenekart alapít. Azóta az együttes létszáma megsokszorozódott. A tagok középiskolai diákok, egyetemi hallgatók, tanárok, orvosok, alkalmazottak. Olyanok, akik valamilyen vonóshangszeren tanultak, s most a zenekarban tovább folytatják az aktív mu­zsikálást. Március 30-ón este a zsúfo­lásig megtelt Liszt Teremben tartotta tizenharmadik hang­versenyét az IH zenekara. A korábbi években egy-egy szó­listával mutattak be számos versenyművet, ezúttal pedig kamaraegyüttessel, nevezetesen a Liszt Ferenc Zeneiskola ta­nári karával játszottak együtt. Már a nyitószámként el­hangzott Vivaldi: Szimfónia cí­mű művével megteremtette a zenekar azt a bensőséges han­gulatot, amely a továbbiakban a tanári zenekarral együtt még tovább fokozódott. Példamu­tatónak vélem azt az egyönte­tű akaratot, amely a zene irán­ti tisztelet, és a művészet adta feszültségteremtő képesség összhangjából formálódott az est folyamán. A továbbiakban egymás után elhangzott művek: Rameau: Szvit és Grieg: Holberg-szvit című darabja más és más han­gulattal gazdagították a hall- gqtót. Az önfeledt muzsikálás is­kolapéldájaként említeném Britten: Symple Symphony cí­mű darabjának bemutatását. Igényes megformálás, lendüle­tes játék, homogén hangzás jellemezte a két együttes össz­munkáját, amelyben nem kis része volt a zenekart irányító Mihályi Istvánnak. A befejező szám: Brahms: 5. Magyar Tánc című közismert darabja hatásosan zárta a koncertet. Törtely Zsuzsa egészében megvásáiolt. A terJek nemcsak pécsi előadásokhoz készül­tek, hiszen rendszeresen dolgozott pesti és más vidéki társulatoknak is, olykor tizenkét produkcióban egy év alatt.- Hogyan készül fel egy-egy fel­adatra? — Mór a rendezővel való találko­zás előtt megismerkedem a darab­bal, olvasás közben megjelenik előt­tem a tér, a mozgás. Ilyenkor önző vagyok: csak magamra, vagyis csak a díszletre gondolok. Aztán jön a rendező, aki vagy elfogadja a ter­vemet vagy nem. Többféle rendező van ebből a szempontból. Az egyik j próiékosan elmondja, mit kér és hova, a másik rámbizza magát. .Saj­nos, akad tájékozatlan is, aki azt várja el, hogy mindent én találjak ki helyette. En azt ' szeretem, ha a rendező csak annyit mond — de azt aztán megmondja! -, hogy szerinte miről .szól a darab, és a többit rám­hagyja. Ha a rendezővel megálla­podtunk, akkor jön az élet legkeser­vesebb része: az alkudozás a költ­ségekről. Nem a’ kompromisszumok ellen vagyok, de egyre többször kell megalkudnia s ha nincs pénz és nincs idő újzatervezni és ez egyre gyakrabban .előfordul a szervezet­lenség vagy éppen a saját tévedé­sem miatt -, akkor olyan munka is ^ikerül a kezemből, amit nem szí­vesen látok viszont a színpadon.- Az új győri szinház korszerű technikája, gazdagabb költségvetése és jól leiszerelt műhelyei nagy lehe­tőségeket nyújtottak: elképzelhető,- milyen szárnyakat ad a lantáziának, ha a Sevillai borbélyt kilenc vetítő­géppel segíthetem. Termékeny idő­szakom volt ez a hat év: sok jó prózához és operához terveztem, és más színházaknak is dolgoztam. Csa­ládi okokból jöttem haza Pécsre. Győrbe azóta is többször visszahív­tak.- És itt most?- Tavaly két feladatot kaptam, a balettet és az Amerikai bölényt, az idén egyet: A montmartre-i ibolyát.- Hány tervre köteles Vata Emil egy évadban?- Négyre. Ha többet dolgozom, kifizetik pluszban, bár nem kapok annyit, mint egy vendégtervező. Ha kevesebbet dolgozom, akkor termé­szetesen nem indokolt a gázsieme­lés, hiszen nem használtak. Csapda- heJyzet ez. — Nem nézhetjük ezt úgy, hogy több ideje marad másutt dolgozni és többet festeni? — Nem nézhetjük úgy. Én mint lestő tagja vagyok a Művészeti Alap­nak, művésztelepekre jártam, ' mű- vészdelegáciákbdn küllőidre, és né­hány kiállítást is megértem. De én elsősorbap színházi díszlettervező vagyok több mint harminc évvel és 230 megvalósult díszlettel a hátam mögött. És ott szeretném a legtöb­bet nyújtani, ahova a szerződésem és a pályám legszebb évei kötnek. Az élet drága - nem lehet akármire elpocsékolni. G. T. HÉTVÉGE a

Next

/
Oldalképek
Tartalom