Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)

1988-04-05 / 94. szám

Halálozás Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy legdrágább férj, édesapám, nevelőapánk, apósunk, nagypapánk, szeretett testvérünk, sógorunk, nászunk és kedves rokonunk, FARKAS FERENC, Pécs, Tolbuhin út 65. szám alatti lakos, életének 66. évében várat­lanul elhunyt. Drága halottunkat április 7-én 14 órakor kísérjük utolsó útjára, örök nyugvóhelyére a pécsi köztemetőben. Gyászol­ják: fájó szívű felesége és csa­ládja. Fájdalommal tudatom, hogy férjem, GELLER FERENC baranyaszentgyörgyi lakos 61 éves korában elhunyt. Temetése április 6- án 16 órakor lesz a baranya­szentgyörgyi temetőben. A gyá­szoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett anyám, nagymamám, testvérünk, dédink és kedves ro­konunk, SEMSEY JÖZSEFNÉ, Tompa Mihály utcai lakos, 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 6-án 12 óra­kor lesz a pécsi központi teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy fér­jem, édesapánk, apósunk, nagy­papánk, testvérünk, sógorunk, ko­mánk és unokatestvérünk, VUDI JÓZSEF, Deák F. u. 130. szám alatti la­kos, életének 62. évében elhunyt. Temetése április 7-én, csütörtö­kön 13 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Gyászoló fele­sége, gyermekei és a rokonság. Fájó szívvel tudatjuk, hogy sze­retett szüleim, anyósom és apó­som, KOLLATH GERGELYN6 és KOLLATH GERGELY elhunytak. Kívánságuk szerint csendben eltemettük. Gyászoló fiuk, menyük és testvéreik. Fájdalommal tudatom, hogy sze­retett férjem, LAJKÓ GYÖRGY dohánygyári nyugdíjas, március 27-én elhunyt. Temetése április 7- én fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló fele­sége. Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy KUZMICS RÓKUSNÉ 76 éves korában elhunyt. Teme­tése április 5-én fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyá­szolja: Laci. Köszönet Köszönetét mondunk mindazok­nak, kik édesanyánk, BORBAS ALADARNÉ hamvasztás utáni búcsúztatóján elkísérték, koszorúk és virágok­kal együttérző részvétüket kifejez­ték. A gyászoló család. Köszönöm mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, VACHA FERENC hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, koszorúkkal, virágok­kal, táviratokkal együttérző rész­vétüket kifejezték. Gyászoló fele­sége. Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik felejthetet­len, drága feleségem és édes­anyánk, STRACZ GYULÁNÉ Gampf Rozália temetésén megjelentek. Köszönjük a rokonoknak, barátoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak, a ház lakóinak, hogy szeretett halottunk búcsúztatásán részt vettek, fájdal­munkat koszorúkkal, virágokkal enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonunknak, barátoknak, ismerősöknek és a ház lakóinak, akik férjem és édesapánk, NAGY ÁRPÁD volt Pécs, Hajdú Gy. u. 29. szám alatti lakos hamvasztás utáni bú­csúztatásán részt vettek és ko­szorúkkal, virágokkal együttérző részvétüket kifejezték, gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló csa­lád. Köszönetemet fejezem ki mind­azoknak, akik szeretett férjem, LONGAUER TIBORT utolsó útjára elkísérték, mély fáj­dalmamat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Köszönet testvéreink­nek, barátainknak, a Sörgyár ve­zetőségének, hordófejtő dolgozói­nak, munkatársaknak, szomszédok­nak, jó barátoknak és ismerősök­nek. Gyászoló felesége. Dolgozókat felvesznek SZOT közalkalmazottak üdülője (Fonyód, Bartók B. u. 48. május 1-jei belépéssel 5 hónapos időtar­tamra felvesz szakácsnőt vagy gya­korlott fözőnöt és konyhalányt. Je­lentkezni lehet: személyesen vagy levélben, útiköltséget térítünk. (22655) KACINCZY étterem felvesz azon­nali belépéssel dobgépes billen­tyűst, szakácslányt, ajtónállót, érett­ségizett lányokat felszolgálónak. (22700) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikája (Pécs, If­júság u. 13. V. em.) műtősnőt, műtőssegédet, rtg. asszisztenst és gépírni tudó adminisztrátort keres felvételre. Jelenkezés: a megadott címen. (1289) A KOMLÓ és Vidéke Afész fel­vételre keres gyakorlattal rendel­kező — könyvelőket, számítógép is­merettel rendelkezők előnyben — élelmiszereladókat. (1122) POSTAI Gépjármű Szállítási Üzem felvesz autógépész üzemmérnököt emelőgép előadói munkakörbe, autó­daru és hidraulikus rendszerek ja­vításában jártas szakmunkást és autóvillamossági szerelőt. Jelentke­zés személyesen: Pécs, Diósi út 51. (1138) A PANNON Volán Áruforgalmi Üzemigazgatósága felvesz autósze­relőt, karosszéria lakatost. Jelent­kezni lehet: Pécs, Diófa u. 4. I. em. 16. Dolgozóinknak és család­tagjaiknak ingyenes, illetve kedvez­ményes utazást biztosítunk. (1132) KENYSZERVAGÓ Húsüzem felvé­telre keres vágócsarnok takarítá­sára és védőruha mosásra egy női munkaerőt, napi 8 órai elfoglalt­ság. Jelentkezés: az üzem vezető­jénél, Pécs, Vágóhíd u. 4. (1135) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinikája (Pécs, Ifjúság u. 13.) szakképzett ápolónőt, va­lamint titkárnőt keres felvételre. Je­lentkezés: a megadott címen vagy a POTE munkaügyi osztályán. (Pécs, Honvéd u. 5.) (1067) A SZABAD SZENTKIRÁLYI Béke Mgtsz felvételre keres építésvezetőt, belső ellenőrt felsőfokú végzettség­gel, nyugdíjas is lehet. Jelentkez­ni lehet: a termelőszövetkezet el­nökénél. (1073) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézete (Pécs, Szi­geti út 12.) segédlaboránst, vala­mint a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécs, Bem u. 1.) szakképzett ápo­lónőt, mütössegédet és takarítónőt keres felvételre. Jelentkezés a meg­adott címeken vagy a POTE mun­kaügyi osztályán. (Pécs, Honvéd u. 5.) (1035) A KOMLÓ és Vidéke Afész PHOENIX ipari Szolgáltató Szak­csoportja számviteli vezetőt (fő­könyvelőt) keres felvételre április 15-i munkakezdéssel. Érdeklődni le­het a szakcsoport telephelyén, Kom­ló, Ipari u. 12. Illetve a 82-297-es telefonon, munkaidőben a szakcso­port elnökénél. (1076) A BARANYA Megyei Tanács Gyógyszertári Központja, (Pécs Urö- gi fasor 2/A) pénztáros, pénzügyi adminisztrátort keres felvételre. Je­lentkezés: személyesen a gazdasági igazgatóhelyettesnél. (1028) PÉCSI művelődési intézmény, felső­fokú végzettséggel és legalább 3 év szakmai gyakorlattal rendelkező gazdasági vezetőt keres. A jelent­kezéseket részletes szakmai önélet­rajzzal ,,Energikus" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. (1104) ERDÖMERNOKOT keresünk fa- használati, műszaki vezetői munka­körbe, uzsai üzemigazgatóságunk­hoz (Veszprém megye). Szükség esetén szolgálati lakást biztosí­tunk. Fizetés gyakorlattól függően, kollektív szerződés szerint. Jelent­kezést részletes, kézzel irt önélet­rajzzal: MN Erdőgazdaság, 1426 Budapest, Pf. 36. címre kérjük. (1098) A BARANYA-TOLNA Megyei Tég­la- és Cserépipari Vállalat felsőfokú és középfokú közgazdasági végzett­ségű dolgozókat felvesz. Jelentkezés: a tervgazdasági osztályvezetőnél. Pécs, Mártírok útja 12. (1075) IPARVÁLLALAT mérlegképes és középfokú munkatársakat keres a számviteli osztályra. ,,Pécsi központ" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (1075) A BARANYA Megyei Fodrászipari Szövetkezet felvesz központi irodájá­ba 2 mérlegképes végzettségű köny­velőt. Jelentkezni lehet: a főkönyve­lőnél, Pécs, Hőgyes E. u. 26. Tele­fon: 11-866. (1059) GORCSONYI Téglagyár gyakorlat­tal rendelkező Tb.-ügyintézőt, vala­mint lakatos, villanyszerelő szak­munkásokat keres. Jelentkezés: Gör- csöny. Téglagyár. (1075) AZONNALI belépésre keresünk számviteli, főiskolai vagy mérleg­képes könyvelői végzettséggel ren­delkező munkatársat közgazdasági osztályvezetői beosztásra. Bérezés megállapodás szerint. Afész, Szent- lörinc, Munkácsy M. u. 4. Jelent­kezés: a szövetkezet főkönyvelőjé­nél. Telefon: 71-047. (1056) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinikája (Pécs, Ifjúság u. 13.) szakképzett ápolónőt, vala­mint titkárnőt keres felvételre. Je­lentkezés a megadott címen vagy a POTE munkaügyi osztályán. (Pécs, Honvéd u. 5.) (1067) A PLASTEX Ipari Szövetkezet azon­nal felvesz központi szövöüzemébe (Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.) női munkaerőket betanított munkára szö­vő-, szövöelőkészitő munkakörbe. A betanítást vállaljuk. Jelentkezés a helyszínen. (1063) A BARANYA Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat Ipari Bázis Üzem­igazgatósága közép- vagy felsőfokú végzettséggel betonbedolgozó mű­vezetőket keres. Jelentkezés: Har­mat Sándor termelésvezetönél. Cím: Pécs, Pellérdi u. 55. Telefonszóm: 15-844/70-es mellék. (1234) A HUNOR Pécsi Kesztyű- és Bőr- ruházati Vállalat központi gyára felvételt hirdet az alábbi munka­körökben: gépi diszitő, gépi kes^- tyűvarró, kézi befejező. Egy- és két- műszakos munkarendben. Jelentke­zés: Pécs, Sörház u. 36. I. em. 106. ajtó. (1102) B Ez nem tréfa! A Halértékesítő Vállalat három szakboltjában: Bem u., vásárcsarnok, Ybl M. u. Olcsó áron halkonzerv 12 Ft-ért és táblás karamella 6 Ft-ért vásárt tartl Vegyen többet, mert megéri, kiránduláskor mindenki ezt kéril Szentlőrincen 2,5 szo­bás OTP-lakásomat ga­rázzsal elcserélném pé­csire. Tanácsi is lehet. Érdeklődni a 19-089-es telefonon lehet. Megbízható nyugdíjas nénit keresek, ki laká­somon ellátná 3 és 7 éves gyermekeimet. — Jelige: ..Gyermekszere­tő" a Hunyadi úti hir­detőbe. Zsebedombon telket vennék. Érdeklődni es­te 5 óra után a 34-152- es telefonon. Harkányi 5 szobás, köz­ponti fűtéses családi ház eladó. Harkányi víkendházat beszámí­tok. ..Nyár 88" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Siklós—vokányi út mel­lett 400 négyszögöl sző­lő, gyümölcsös, prés­ház teljes felszerelés­sel eladó. Érdeklődni: Harkány, Ady E. 68. Eladó 3 szobás, össz­komfortos, szuterénos, garázsos családi ház 380 négyszögöl telken, lugasszőlő és barack­fákkal. Pécs, Rácváros 54/1. sz._________________ Eladó épület, 250-es ETZ, Trabant szgk. — Cím: Dencsháza, Pe­töfi u. 34. Tornai. Siklós-Gyűd, Vujicsics u. 31. összkomfortos családi ház eladó. Ér­deklődni: Siklós, Gyű- di u. 2/B. Bana L. Te- lefon: 239. Egész nap. Ilku Pál utca környé­kén garázst bérelnék hosszabb időre. Sze­mélyesen az esti órák­ban vagy értesítést Il­ku Pál u. 25. III. 10-be kérem. ___________________ 3 szobás, összkomfor­tos családi ház el­adó. Pellérd, Jókai u. 3. sz. Héja dűlőben déli fek­vésű szőlő eladó. Jó konyhakerttel. Víz hely­ben van. Felesben vagy megegyezéssel. Pécs-ürög, Kócsag u. 8. Fodor Imréné. Elcserélnénk 3 szoba, összkomfortos tanácsi lakásunkat 2 darab ta­nácsi vagy OTP-lakás- ra. Érdeklődni 16 óra után a 22-203-as tele­fonon. 48 m--es, 2 szobás, parkettás, urónvárosi szövetkezeti lakás el­adó vagy családi ház­ra cserélhető. Érdek­lődni: egész nop Kál­lai é. tér 1. II. 6. Pogányi .szőlőhegyen 460 négyszögöl telek, 2 rész szőlő, 1 rész szán­tó, pince, présház fel­szereléssel eladó. Ér­deklődni: Pogány, Kos­suth u. 43. Eladó 330 négyszögöl gyümölcsös, olcsón. — Lámpásvölgy 31._______ V ennék Pécs területén felújításra szoruló csa­ládi házat. Kert vagy garázs szükséges. Te­lefon: 28-293.___________ A szabolcsi szőlőhe­gyen eladó zártkert, szőlő, gyümölcsös és veteményeskert sürgő­sen. ..Barackfa" jeligé­re a Hunyadi úti hir- detőbe.__________________ N agyárpádon 1 hold föld megosztva is. — A körülötte lévő tel­kek mind be vannak építve. Petrovics Piros­ka, Nagyárpád, Fő tér 40. sz. Szabó Ervin téri, X. emeleti, 2 szobás la­kás üresen, júniustól albérletbe kiadó. Ér­deklődni: 16—19 óráig. Szabó Ervin tér 8. föld­szint 2. Zókon 2 családnak meg­felelő, felújított csalá­di ház eladó. Érdek­lődni: a helyszínen, Zók-Pázdány 11. Összkomfortos, gázfű­téses, 1,5 szobás, 35 m2-es öröklakás eladó a belvárosban. Kp -f- 52 ezer OTP-vel. , .Ár­ajánlatokat" jeliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. 3 szobás, összkomfortos, OTP-lakás eladó. Pécs, Sarohin tábornok út 66. I. em. Telefon: 22-699. Csikós. __________________ E ladnám a keleti Me­cseken lévő új családi házam, 4 szoba, össz­komfortos. 1364 m-’-en. 140 m-'-es pincével vagy kisebb családi házra cserélném. — Minden megoldás érdekel. Ér­deklődni: mindennap 17 óra után. Cím: Me- zó Imre u. 47. Kozármislenybe befe­jezés előtt álló csalá­di házat cserélnék két darab 1—1,5 szobás ta­nácsi lakás -r kp. Ér­deklődni : szombat, va­sárnap, Pécs. Krisztina tér 15. II. emelet 7. ajtó. Vennék Pécsett kis tel­ket kis hétvégi házzal. ,,Nyári lak” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kétszintes új családi ház I. kerületben el­adó vagy két 2 szo­bás -f- kp-ra cserél­hető. Gázfűtéses ga­rázs van. ,,2,5 millió" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pécs, Présház u. 1. szám alatt 600 négy­szögöl építési teleknek alkalmas szőlő prés­házzal eladó. Érdek­lődni : egész nap, Nagykozár, Pécsi u. 2. Keszü, Petőfi u. 103. számú, összkomfortos családi ház eladó. A legjobb termő kor­ban lévő 500 négyszög­öl szőlő-gyümölcsös, minden időben járható úttal, villany, vízlehe­tőséggel, homokbánya felett egyben vagy megosztva eladó. Ér­deklődni: Pécs. 39-es dandár u. 7/B. II. em. 4. ajtó, esti órákban. Schőnék. Hosszúhetényben, a Szamuely T. u. 13. sz. 2. szobás, kertes csa­ládi ház beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: Szamuely T. u. 24. vagy Fő u. 117/A. 16 óra után. Eladó vagy elcserél­ném kertes családi há­zamat 1,5—2 szobás la­kásra. Érdeklődni: Pécs, Zerge u. 14. szám. 3 szoba, szuterénos, garázsos lakás eladó. Pécs, Barackvirág u. 35. Érdeklődni: délelőtt 8—10 óráig, délután 6 után vagy a 34-486-on, vagy ,,Nyári hőség" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 52 m-, 2 szobás, kert­városi, szövetkezeti la­kásom elcserélném két kisméretű tanácsira. — ,,180 OTP" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélnénk 43 m'-’-es, 1 szobás, erkélyes, össz­komfortos, uránvárosi lakásunkat 1,5 szobás vagy kisméretű 2 szo­bás lakásra. Telefon: 21-153. ___________________ S iklósi szőlőhegyen sür­gősen eladó egy két­szintes présház 500 négyszögöl betelepített szőlővel és teljes fel­szereléssel. Érdeklődni: iDaczó, Siklós, Harká­nyi u. 1. Minden szom­bat, vasárnap. Harkányban eladó egy tetőtérbeépítéses nya­raló 130 négyszögöl te­lekkel. Érdeklődni: Da­czó, Siklós, Harkányi u. 1. Minden szombat, va­sárnap. Sürgősen eladó egy kétszintes családi ház 450 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Daczó, Sik­lós. Harkányi u. 1. — Mindennap 17 óra után vagy a 646-os telefo­non. Siklóson egy kétszin­tes családi ház sür-. gősen eladó. Érdeklőd­ni: Rudolf, Siklós, Fel­szabadulás u. 97. Min­dennap 17 óra után vogy a 646-os telefo­non. Eladó Diósviszlón, a Petőfi u. 82. szám alat­ti kertes ház garázs- zsal és állattartásra al­kalmas melléképületek­kel. A víz bevezetve. Érdeklődni lehet: Diós- viszló, Korvin Ottó u. 38-ban. Böbék Zoltán­nál és a helyszínen. Gyódon 330 négyszögöl 4 éves telepítésű gyü­mölcsös és szőlő el­adó. Betonút, buszmeg­álló 200 m-re. Érdek­lődni: Kertváros. Anikó u. 8. Les. Esti órák- ban. _____________________ Ö sszkomfortos, nagy családi ház 90 száza­lékos készültséggel el­adó. Kisebb lakást be­számítok. Pécs, Nagy­postavölgy 103/A. Hosszabb időre belvá­rosi lakást bérelnék 1,5—2 szobásat. , .Zsó­fi" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. 2 szobás, szövetkezeti lakásomat eladnám vagy családi házra cse­rélném. Érdeklődni na­ponta 10.00 óra után: Egri Gy. u. 116., II. em. 9. Építési telek eladó. Te­lefon: 22-981, este. Másfél szobás, össz­komfortos, bútorozatlan lakást bérelnék Mohá­cson. ,,Áprilistól" jel­igére a Mohácsi Napló szerkesztőségébe. Lánycsók, Dózsa u. 36. számú ház nagy kert­tel, udvarral eladó. Kb. 15 m2-es helyisé­get keresünk irodának telefonhasználattal Pé­csett. ,,5/84" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Műhely k iadó belváros­ban, ipari árammal, esetleg faipari gépek­kel. ,,Faipari" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Kökényi hegyen 250 négyszögöl szőlő, 4 darab kertiföld, 50, 100, 80, 400 négyszög- ölesek eladók. Fix­platós UAZ eladó. Ér­deklődni : Dózsa Gy. u. 15. ___________________ K eresek Pécsen össz­komfortos házat, gaz­dasági épülettel, amelyben sertéshizlalás lehetséges. Ármegje­lölést kérek. Patacs vagy Keszü is számí­tásba jöhet. ,,Monó" ieliqéro o Hunyadi úti hirdetőbe. Albérletközvetités. — Pécs. T°réz u. 5. 8—17 óráig. Tel.: 22-845. 350 néqyszöaöl szántó a pogányi felsőhegyen eladó. Érdeklődni: Po­gány, Pécsi út 10/A. Pécs határától 20 km- re. Gerde községben családi ház gazdasági épületekkel, ipari áram bevezetve, melyhez vil­lany terménydaráló, szecskavágó, morzsoló van, 800 négyszögöl te­rülettel. melynek 60 százaléka bekerítve, teljes berendezéssel el­adó. Közlekedés jó. — Bővebben a 16-404-es telefonon lehet. Petőfi laktanyával szemben 225 négyszög­öl kert eladó. Kút, fá­hoz. pince, gyümölcs­fák. Érdeklődni: Bo­gád, Kossuth L. út 18. Naponta 16—18 óráig. Görcsöny, Petőfi u. 9. szám alatti, 4 szobás, összkomfortos családi ház 800 négyszögöl te­rülettel eladó vagy 3,5 szobás 'OTP-lokásra cserélném, értékkülön­bözettel. Érdeklődni a helyszínen vagy a 72-481-es telefonon. 17 óra utón. Pellérden két család részére megfelelő, köz­ponti fűtéses családi ház eladó. Pellérd, Dózsa u. 49. Eladó a gyódi hegy keleti oldalán fekvő zártkerti ingatlan épí­tési engedéllyel. vil­lany bekötési lehető­séggel, jó út, víz van. Érdeklődni a 20-878-as telefonon 17 és 20 óla között. Elcserélném összkom­fortos, 47 m2-es, IV. emeleti, uránvárosi la­kásom ilyenre, esetleg nagyméretű 2 szobás­ra. — ..összkomfortos 243050" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Pécs I. kerületében sür­gősen eladó új, 3 szo­bás családi ház, tető­tér-beépítéssel. Fürdő­szoba, WC, hideg-me­leg víz bevezetve. Plusz 204 “-öl művelt kert. Érdeklődni: Pécs, Vörös Hadsereg útja 35., szombat—vasárnap 9—17 óráig, Berg Jánosné. Pécsi lakásomat elcse­rélném bonyhádi 1,5 szobás lakásra. Kertes, jószágtartás is lehet­séges. Pécs, Hird u. 16. összkomfortos, 2 szobás lakás. Kisdér, Petőfi u. 7. számú ház eladó. Ér­deklődni: mindennap, egész nap. Irányár: 150 ezer Ft. Gazdálkodásra alkal­mas családi ház, sok melléképülettel, ga­rázzsal, decemberi köl­tözéssel eladó. Boda, Petőfi u. 14. Skoda 120 TX-es, 3 éves műszakival eladó. — Pécs, Hegyalja u. 56. I, 5 éves komplett Pols­ki Fiat 126-os karosszé­ria eladó. Érdeklődni: Véménd, Vörösmarty u. II. Esti órákban. 2 darab vöröstarka üsző, 18 hóna posak, gazdasá-ii « spület te­lekkel eladó. Érdeklőd­ni: Cserkút, Petőfi u. 8. sz. PB-aázboiler nyomás­csökkentővel eladó. Fr­deklődni: 17 óra után Pécs, Székely B. u. 73. alatt. Garanciális Sanyo vi­deó eladó. Pécs, Du­gonics u. 42. REDŐNY-R E LUXA HELYSZÍNI ÁRKEDVEZMÉNY 28-701 Húsdisznók eladók. — Anyakocáknak valók is. Pécsújhegy, Koksz u. 69. sz. Magyar tarka 3 darab. 8 hónapos vemhes üsző eladó. Szentlőrinc, Arany J. u. 34. Sürgősen eladó 4 szo­bás családi ház Ba- latonudvori. Árpád u. 20. sz. alatt. Megte­kinthető: mindennap. Vadonatúj TÉG 125-ös gázbojler áron alul el­adó. Pécs, Dobó I. u. 68. I. Farkas. 2 személyes Saci gyer­mekszobabútor eladó. Ár: 5000 Ft. Érdeklőd­ni lehet: este 6 óra után, Pécs, Egri Gyu­la u. 40. II. 7. Autósok, figyelem! A jövőben Lada mellett Dacia alkatrészek is kaphatók az Alkotmány >utca 39. alatti autós­boltban. _________________ E ladó 50 lemezes ze­negép. 750-es Zastava szgk. jó állapotban, ol­csón. Ferencz László. Töttös, Hunyadi út 33. Tégla kis és nagy mennyiségben, fageren­dák 2—12 m-ig. Kis­méretű cserép, desz­ka, szarufák eladók. — Sumony, Kossuth L. u. 2. A régi magtár. Eladó 2 darab szép nagy legyezőpálma, 1 darab világos kis fa­ragott komód. Megte­kinthető: mindennap Anikó u. 6. III. em. 10. Kulcsár Sándor. Eladó szobabútorok, garnitúrák, tv és sze­mélygépkocsi. Telefon: 17 órától 22-232-es. Eladó nyárfából 400 folyóméter tetőléc, sza­rufák, padlók. Érdek­lődni: Pogány, Pécsi út 10. 16 óra után. Eladó Fender és Hon- ner zongora. Vermona pianínó, Strigs heqe- dűgép. Érdeklődni: Szi­getvár, Oroszlán étte­rem. VEGYES 31-én, csütörtökön egy trabantos hölgy autójá­ban felejtettem egy nagyméretű poszterké­pet. Megkérem szíves­kedjék leadni erre 6 címre: Konzum Expo (vásárcsarnok). __________ G arázs kiadó április­tól Asztalos J. u. 10/1- ben. Érdeklődni este 8 óra után a 25-668-as számon._________________ G épírni tudó, érettsé­gizett nő elhelyezked­ne. — , .Kisvállalkozás előnyben" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. KÖLTÖZTETÉS, 22-857, BÚTOR-, ZONGORA-, PANCELSZEKRENY- SZÁLLlTAS._____________ Gvors vízumintézés. — Pécs, Teréz u. 5. 8—17 óráig. Tel.: 22-845. Figyelem! Mohácson parkettázást, csiszolást, lakkozást vállalok. Te­lefon: 10-498. 17 óra után.____________________ V állalatoknak, magán- személyeknek kútásást, mélyítést és tisztítást vállalok. Hantosi An­dor. Pécs, Éva u. 5. II. 8.____________________ M indennemű földmun­kát, kézi és gépi erő­vel vállalok. Telefon: 14-184. m- 10 t 501 iTEHERTAXI ODIl I sa - 592 FIX BILLENŐS DARUS Épületüvegezést rövid határidővel vállalok. — Hőszigetelt kivitelben is. Pécs, Hegyalja u. 56. sz. Fregoli, panelfúrás, szögbelövés. Megren­delésre lakberendezési tárgyak felszerelése. — Tel.: 28-094. Roczkó. Kisiparos mellett má­sodállásban segédmun­kát vállalnék. ,.Sok szabadidő, 350914" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. liiiHllji ÍÜiHffl MAI MŰSOR FILM Petőfi: Kellemes húsvéti ünnepeket! (4. 6. 8). Kossuth: Kellemes húsvéti ünnepe­ket! (10, 12), Szeleburdi vakáció (2, 4), Tüske a köröm alatt (6, £)• Park: Kellemes húsvéti ünnepeket! (3. 5. 7). Ifjúsági Ház: Bombajó bokszoló (3). Komló, Rendőrsztori (4, 6, 8). Mohács: Asterix 12 próbája (6). Li­dérces órák (8). Szigetvár: Feltá­mad a Vadnyugat (6, 8). Siklós: Dr. Minorka Vidor nagy napja (5), Élni és meghalni Los Angelesben (7). Mázaszászvár: Vang Vu, a kung-fu hőse (6). Villány: Tea Arkhimédész háremében (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.05: Műsoris­mertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Társalgó. 9.44: Balázs Ár­pád gyermekmuzsikájóból. 10.05: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stú­diót. 10.20: Schumann: fisz-moll szonáta. 10.53: Találkozásom a népzenével. 11.34: A Balogh csa­lád. Rádiójáték. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: RTV Kö­zönségszolgálat. 12.42: Rólunk van szó! 12.45: Zenés szomszédolás. 13.00: Herbert von Karajan vezé­nyel. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Magyarán szólva . . . 14.25: Orvo­si tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Nó­ták. 15.40: Poggyász. 16.05: Éneklő Ifjúság. 16.20: Az Ifjúsági Rádió kívánságműsora. 17.00: Thália tit­kai — avagy a szín-lelés törté­netéből (ism.). 17.30: Ravel: Beve­zetés és allegro. 17.43: Reklám. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Könyv­újdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Az Esti Magazin melléklete. 19.30: Világiro­dalmi Dekameron. 20.14: Tudomány és gyakorlat. 20.44: Régi magyar dalok és táncok. 21.20: Németh Mária operettfelvételeiből. 22.00: Hírvilág. 22.30: Díjnyertes zeneszer­zőink. 23.25: Hangszerek. hangszí­nek. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 7.57: Műsorismertetés. 8.05: Slágermúze­um. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben — Zenés délelőtt. 12.10: Zenés játékokból. 12.25: Háztáji ál­lattenyésztőknek. 12.30: Nótamuzsi­ka. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Színe- java . . . Válogatás az elmúlt há­rom évtized műsoraiból. 15.05: Vigh Andrea hórfázik. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Duke Ellington lemezeiből. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Műsorajánlat. 20.05: Táncházi muzsika. 20.33: Slá­gerfilmek — filmslágerek. 21.05: Az óriástök. Rádiójáték. 21.34: Köny- nyűzene Pozsonyból. 21.59: Rólunk van szó! 22.05: Hitchock ked­venc történeteiből: Az oroszlán karmai. 22.33: Az ,,Úr" és társai. Elbeszélés. 23.10: A dzsessz törté­nete. 23.50: Operettrészletek. 0.15: Éjfél után . . . BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.03: Kamarazene. 10.02: Operaáriák. 10.30: Dr. Szu- rovy Géza professzor útiemlékei Kí­náról. 11.00: A Leningrádi Filhar­monikus Zenekar hangversenye. 12.50: Monteverdi: A bájos Angio­letta — madrigálok. 13.03: Műsor- ismertetés. 13.05: Mókolók. Hangjá­ték. 13.53: Rézfúvós muzsika. 14.15: Kamarazene. 15.05: Labirintus. 15.20: Muzsika gyerekeknnek. 15.35: A századforduló operáiból. 16.17: A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye. 17.30: Poggyász. 17.50: Kórusok, hangszerszólók. 18.30: A MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsoris­mertetés. 19.05: A MR német nyel­vű nemzetiségi műsora. 19.35: Új lemezeinkből. 20.44: Herbert von Karajan 80 éves. 21.30: Fiatalok stúdiója. 22.00: Operaest. 22.51: Zenekari muzsika. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Az ügye­letek jelentették, előzetes a nap eseményeiből. 17.30: Dél-dunántúli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjé­ből. 19.05: Német nemzetiségi mű­sor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.10: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.15: Képújság. 9.20: Még meg­menthető! (ism.) 9.35: Technika (1. o.) 9.55: Viva la musical — Tréfa (ism.) 10.05: Szünidei matiné. 10.20: Kalandozások Héraklésszel. NSZK rajzfilmsorozat, (ism.) 10.35: Hiány­zik a nagymama. Csehszlovák film­sorozat. 11.05: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. 11.15: Kép­újság. 16.55: Hírek. 17.00: Tízen Túliak Társasága. 17.40: Három nap tv-műsora. 17.45: Egy szó mint száz. Nyelvi fejtöröjáték. 18.25: Reklám. 18.35: Tévétorna. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadlúdakkal. NSZK rajzfilmsoro­zat. 19.05: Esti mese. 19.25: Rek­lám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Mindenki tanköteles. Cseh­szlovák tv-filmsorozat. 21.05: Stúdió '88. 21.50: Kardiológia — A szív­infarktus. 22.05: Felkínálom . . . népgazdasági hasznosításra. 22.55: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.25: Képújság. 18.30: Hírek ro­mán nyelven. 18.35: Dzsesszencia. 18.55: Sakk-matt. 19.15: A klinika, (ism.) 20.00: Képújság. 20.05: If­júsági mozaik. Szlovák nyelvű adás. 20.55: Híradó 2. 21.10: Be­tűreklám. 21.15: Régi mesterségek — A bronzművessé.g. 21.30: Férfi kosárlabda BEK. Elődöntő. 23.00: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 15.00: A századok forgatagá­ban — Verezdin városa. 15.30: Cakovectől Pristináig. 16.00: Jó na­pot! 16.50: Magyar-nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyere­keknek. 18.00: A JKSZ összeütközése a Kominformmal. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélke­dő. 19.00: Tv-kalendiárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Idő­járás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Queenie — filmsorozat. 21.10: Kon­takt-magazin. 22.40: Tv-napló. 23.00: Éjszakai program. 1.30: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Éjszakai program (ism.) 17.30: Zágrábi körkép. 18.00: Teszt. 18.15: Csehek és szlovákok króni­kája. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Komolyzene. 20.45: Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.35: Arcképek — Adás a kultúra köréből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom