Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-30 / 119. szám
'V Az urán különleges áru A Május 1. Ruhagyár varrodája Kóródi Gábor felvételei A Május 1. neveltjei Az Elegant Május 1. Ruhagyár telephelyeinek és gyáregységeinek egyre fokozódó önállóságáról, a szellemi exportnak minősülő iraki munkáról, a szakmunkásképzés ellentmondásairól beszélgetek Bérces Jánosnéval, a komlói gyáregység személyzeti vezetőjével, amikor az ajtón új felvételes lép be. Holnaptól már egy Textima gyorsvarrógép mögött ül, s a férfikabát-készítés valamelyik műveletét végzi. Az Alföldről került a Dél-Dunán- túlra, s ahogy pár szóban ecseteli életének alig tizenhét évét, látszik, hogy tapasztalatból a szokásos háromszorosa is kijutott már neki. A szülei meghaltak, a sors ide-oda dobálta.- Van féléves gyakorlatom a varrásban — indokolja, hogy miért éppen a ruhagyárnál jelentkezett munkára. A betanulási idő egy hónap, a próbaidő három. A fizetés havi háromezer forint, ennyi jön ki a kezdő órabérrel. Bérces Jánosné olyan kollektívába irányítja, ahol számíthat majd a többiekre, hogy keserű élete megváltoztathatóságában ő maga is higgyen. A varroda egyik brigádjában — amelyikben Kiss Ferenc né a vezetője - dolgozik a hallássérült Borbély Józsefné. Hogy könnyebben szót értsünk, a vasalótól hozzánk lép Mi- kolics Józsefné, s elmondja, hogy általában valamelyik brigádtag segít, ha a varrógéphez műszerészt l$ell hívni vagy egyéb gondja támad kolléganőjüknek.- Negyedik éve dolgozik velünk Borbély Józsefné, s egyre oldódik a zárkózottsága. Javult a beszéde. Borbély Józsefné 3400—3700 forintot visz haza havonta. Ebből és férje rokkantnyugdíjából élnek kilencéves kislányukkal. Ugyanezen a szalagon, csak a főreszorton varr a huszonéves Welczenbach Szilvia. Teljesítményszázaléka fazontól függően 110—140.- A szalagrendszerű termelés kívánja úgy. Ha jön a kabát, muszáj csinálni! Nem tehetem meg, hogy a következő munkafolyamatot végző társam csak üljön. Több reszortot viszek, a szövetállítás, bélésállítás mellett jelölök is, így nincs kieső időm. Nálunk ez a természetes.- Keresete?- Jóval kevesebbet kapok, mint tavaly. Az elmúlt évben 4800-5100 közé esett az az összeg, ami a levonások után tisztán megmaradt. Most ez alig éri el a négy és fél ezret.- Ha a munkát nézem, akkor úgy érzem, hogy nem kapom meg azt a pluszt, amit kitermelek — szól közbe a szintén mindenes szalagszomszéd, Lajkó Éva —, a differenciált bér lett a kevesebb, úgy négy-ötszáz forinttal csökkent. A brigádvezetőtől, Kiss Fe- rencnétől megtudom, hogy a differenciált bér mértéke a szalagátlagtól függ, tehát az összteljesítménytől, s ily módon a kollektív munkára ösztönöz a rendszer. A munkatempó feszített, a gépek elavultak - van bosszúságuk elég. A szalag végén Simon Terézia kézi munkát végez: rögzítéseket. Az általános iskola befejezése után került a gyárba, felnőtt dolgozóként tette le a szakmunkásvizsgát. Két gyermekét egyedül neveli. — Nagy baj, hogy az adózási rendszerben nem veszik figyelembe, ha valaki egyeVarrni tehát megtanultak a komlói Május 1-esek. Somfai Györgyné műszakvezető és Farpék Ferencné technikus — nem feledték el, hogy varrásai keresték a kenyerüket. Most a családtagjaikat látják el kabáttal, nadrággal, zakóval és egyéb ruhaneműkkel. Otthon elkészítik, vasalásra behozzák a különböző ruhadarabokat, hiszen ők aztán tudják, hogy mi a különbség a nagyüzemi automata vasalóprés és a házi vasaló között. Tőkés exportra készülnek a szövetkabátok dülálló. Vállaltam a két műszakot már akkor, amikor még kicsik voltak a gyerekek. Vállalati tűzoltóként a rendezvényeken szoktam ügyelni, örülök, ha túlórázni kell, mert ez mind plusz pénz. Azonban sajnos ezeket is megadóztatják. Somfai Györgyné főművezető átkalauzol a befejezőrészre, s közben elmondja, hogy szalagon kezdte 1971-ben, majd meós lett. A főművezetéssel arra az időre bízták ímeg, míg az elődje Irakban tartózkodik. A komlóiak közül ugyanis hatan vesznek részt egy iraki ruhagyár beüzemeltetésén, munkamódszer-átadóként. Az efféle szellemi export nem újdonság a Május 1 ,-nél: jártak már Mongóliában, a Szovjetunióban is hasonló céllal.- Műszakvezetőként többet keresek, mint meósként, de a felelősség is nagyobb. Műszak végére nagyon elfáradok, de azért szeretem csinálni. Legnagyobb vevőnk a Virány úr, egy Amerikában letelepedett magyar. Ha eljön, akkor még a gombokat is megrángatja, hogy jól felvarrtuk-e. A gyapjúkabátokat a végső csomagolás előtt szálirányba egyenként lekeféljük, ehhez is ő küldött speciális kefét. Több ezres szérianagyság mellett is tudnak kisiparinak megfelelő minőséget produkálni. Ezt állapította meg az amerikai vevő, s a Május 1. Ruhagyár az elmúlt évben emiatt emelhette az árakat. A komlói gyáregységben tavaly száztízezer termék készült, s ennek kétharmada ment amerikai és angol piacra. Dorogi Károlyné, a befejező egység művezetője érti a dolgát — állítja Welczenbach An- talné napszabó. Hozzáteszi, hogy úgy tudnak teljesíteni tartósan 110—120 százalékot, hogy a szalagvezető beosztja a munkát, s ők annak megfelelő ritmusban dolgoznak. Itt a befejezőben, a vasalóprésnél találkozom a gyáregység egyetlen, termelésben dolgozó, férfijával, Krikler Józseffel. Kiürül a tórolókocsi ezen szakasza, de már jön is a következő férfi kabátadag: hogy a vállak kisimuljanak, gömbö- lyödjenek, eltűnjenek a varrásnyomok. A befejező részlegben a csomagolást megelőző utolsó munkamozzanathoz érünk: az úgynevezett napszabók igazítanak azon, ami a meósnak nem tetszik, vagyis vasalással javítanak. * A gyáregység idén nyáron lesz húszéves. Az első fecskék egyike, Gáborné Kővári Vera művezető állítja, hogy aki igyekszik, az pár hónap alatt meg tud felelni a szalagmunka követelményeinek. Példaként a tizennyolc éves Virág Enikőt hozza fel, aki bár új felvételes, mégis egy-két nap múlva úgy varrt már, mint a másodikos szakmunkástanulók. A komlói egység vezetői mind a gyár saját neveltjei. Mótyusné Varga Mária például varró, szakoktató, technikus, műszaki vezető beosztásokon keresztül jutott a gyárigazgatói székhez. Gyakorlati ismereteit elméletivel is alátámasztva, még a 70-es évek végén elvégezte a könnyűipari műszaki főiskolát. L. Cs. K. Beszélgetés Tóka Jenővel, a MÉV vezér- igazgatójával a nemzetközi kapcsolatokról Az urán különleges áru. Olyannyira az. hogy valamikor „bauxitot" bányásztak a Jakab-hegy mélyében. Ma már mindenki tudja, hogy a Mecseki Ércbánya Vállalat uránércet termel; hidrome- tallurgiai módszerekkel dúsít, s további feldolgozásra a Szovjetunióba szállít. Mióta a Paksi Atomerőmű bekapcsolódott az országos energiahálózatba, az sem kétséges: a Mecsekben felszínre hozott uránérc fűtőelemekké feldolgozva érkezik vissza a Szovjetunióból. Az sem titok, hogy a KGST mór régen kinőtte az ötvenes években reá szabott ruhát, mint ahogy a szocialista országok kétoldalú, gazdasági kapcsolatai is korszerűsítést kívánnak. Kétszeresen is „kényes” kérdésekről beszélgettünk tehát Tóka Jenövei, a MÉV vezérigazgatójával, amikor arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat a vállalat szovjetunióbeli gazdasági kapcsolatairól, az uránércbányászat gazdaságosságáról. Hiszen míg 100 dollár mintegy 5000 forintot ér, addig 100 dollár 60 rubellel egyenértékű. Ha a rubel-forint paritást vesszük, akkor egyértelműen ráfizetés a rubelelszámolású kereskedelem, még akkor is, ha nem tudjuk az urán konkrét árát. — Az urán különleges áru — mondja Tóka Jenő. — Piaca eléggé zárt a világon mindenütt, hosszú életű szerződések szabályozzák, a szerződések pedig rögzítik az árakat is. Az úgynevezett szabadpiacra töredéke kerül a megtermelt mennyiségnek. Magyarország és a Szovjetunió között, külön kormányközi egyezmény van az urántermelésre-feldolgozásra, s külön az atomenergetikára. Nos, az előbbi szerint, az uránércbányászatot kamatmentes hitelekkel, műszakitechnológiai segítséggel támogatja a Szovjetunió a mi esetünkben. Az uránércből azonban nagyon kevesen tudnak a világon fűtőelemet kér szíteni — ez is a hosszú távú szerződéses kapcsolat mellett szól. S, hát nem szabad elfeledkezni, hogy az uránnak sajnos nemcsak békés alkalmazása lehetséges, sőt, mindeddig meghatározó volt, a fegyverként való feldolgozása. De hogy milyen arányban, az az egész világon titok.- Az abszurdumig víve a gondolatot, feltételezhető tehát, hogy a MÉV nem érdekelt az atomfegyverek leszerelésében? — Mint minden ember, úgy mi is érdekeltek vagyunk az atomfegyvermentes világ kialakításában. Kétségtelen, a leszerelés nem szolgálná konjunkturális érdekeinket, de ebben nem szabad a „vállalati érdeket” szemellenzősen védeni. Azt hiszem, skkor is találnánk magunknak elfoglaltságot, ha a leszerelt atomfegyverek évtizedekig ellátnák energiaforrással az atomerőműveket, hiszen a MÉV tevékenységére nem Nukleáris műszerek kifejlesztésén dolgoznak a MÉV kutató- fejlesztő üzemében. Fotó: Proksza László kizárólag az uránérc-bányászat a jellemző. — A Dunántúli Naplóban is adtunk már hirt például, hidrometallurgiai eljárásokról vagy a műszergyártásról. De mit bányászna a MÉV, ha hirtelen nem lenne szükség egyetlen gramm uránra sem? — Ha nem is ilyen szélsőséges formában, de már most csökken a világ uránigénye, bár sajnos még nem a leszerelés miatt. A hetvenes évek elején az olajárrobbanásók, majd az olajár lassú csökkenése volt az első jelentős hatású az uránárakra. A világban úgy számították, ha 110-120 dollár marad az olaj tonnája, akkor az urán 120 dolláros kilónkénti ára versenyképes. Közben történt egy nagyobb baleset az Egyesült Államokban, a Mile lsland-i zöldek ébredező mozgalma is, az atomerőművek ellen fordult, Ausztriában például nem helyeztek üzembe egy megépült erőművet a hetvenes évek végén — szó, ami szó, ma az ún. spot-piaci ára az uránnak, 50 dollár alatt van (U:iOx-formában). Bár a hosszú lejáratú szerződéses árak még 80—90 dolláros szinten vannak, de csökkennek. Még 5—10 éve ha a világpolitikai helyzet engedte volna, kedvező lett volna akár a világpiacon megjelenni a mi ércünkkel, ma már semmiképpen, hangsúlyozva, ha létezett volna valamiféle szabad világpiaca az uránércnek. De hát a mi urániumunkból egyre inkább fűtőelem lesz. Hozzá kell tennem, ma Pakson állítják elő a legolcsóbb energiát, s nem lebecsülve a környezetvédők jószándékú aggályait, de a legtisztább módon. Ma, amikor erdők pusztulnak ki Európában a hagyományos tüzelésű erőművek kénes füstjei nyomón, amikor vízierőművek tájakat formálnak át, akkor még az atomenergia a legkevésbé környezet- és emberellenes. Még akkor is, ha tudjuk veszélyeit. De visszatérve az eredeti kérdésre: miszerint mit bányásznánk, ha nem kellene az urán? Elmondhatom, az „érc” szó vállalatunk nevében nem szégyenlős megnevezése az uránnak, hiszen egyre jelentősebb mértékben foglalkozunk ún. ritkafémek kinyerésével, illetve az- arra való készülődéssel. Különböző, értékes ritkafémek találhatók sokféle nyersanyagban, így például a magyar- országi bauxitban, aminek komplex hasznosításában, tehát a benne lévő vas és ritkafémek kinyerésében a MÉV is vállal szerepet. Másrészt itt helyben az uránérc kísérőelemeként is találtunk ritkafémet, nevezetesen a szkandiumot, melyet kereskedelmi mennyiségben tudnánk előállítani.- Mi az a szkandium, milyen az ára, mire használható? — A szkandium szintén ritkafém, speciális ötvözőanyag, használják a mikroelektronikában, atomtechnikában, de ami a jövőben igazi jelentőségét adhatja, az az, hogy fontos komponense a szupravezető kerámiának. Ezek a ma még laboratóriumi körülmények között vizsgált szupravezetők, forradalmasíthatják az egész elektronikai és energetikai iparágat. Ma a világpiacon egy kiló nagytisztaságú Szkandium 14— 26 000 dollár között változik. Néhány száz kilóval mi is elő tudunk állni, a készletek szerint. Idén azt. tervezzük, hogy referenciameny- nyiséget állítsunk elő belőle: konkrétan megmutathassuk a leendő potenciális vevőknek, hogy mit tudunk. A későbbiekben, 1—2 év alatt szeretnénk évi egy—kétszáz kilós mennyiségben termelni.- Egyedül is képes erre a MÉV, vagy itt is van lehetőség nemzetközi együttműködésre?- Lehetséges is, szükséges is az együttműködés, ahogy az urántermelésben, feldolgozásban, vagy például a műszergyártásban is hasznosítottuk a szovjet tudást, tapasztalatokat, úgy az egész ritkafém-kutatásainkkal is, kapcsolatban állunk több szovjet és csehszlovák kutatóintézettel. Ha az ilyen együttműködések eredményességét, gyakorlati megvalósítását akarjuk előrevinni, akkor itt is előbbre kell lépnünk. Mi is felismertük, hogy a KGST-ben, vagy a kétoldalú kapcsolatokban nagyobb szerepet kell kapnia a vállalati önállóságnak, a piac- és áruviszonyok szocialista típusú kibontakoztatásának. Mert míg az elszámoló ár az urán esetén bevált, máshol már korlátozó, ha a kapcsolatok csak kormányközi együttműködéseken, kontingenseken keresztül valósulhatnak csak meg.- Mint a megyei pártvégrehajtóbizottság tagjának rálátása van a MÉV kapcsolatain túl, a szocialista országok közötti gazdasági kapcsolatokra is ■ . .- Vezérigazgatóként, vb- tagként is ugyanazt mondhatom: a kölcsönös érdekeltség alapján lehet továbbfejleszteni 'kapcsolatainkat. Hogy ez közös vállalat le- gyen-e, vagy a korszerű együttműködés más formája, azt mindig az adott konkrét kapcsolatnak kell eldöntenie. Nyilvánvalóan más együttműködést kíván a mecseki feketeszénvagyon esetleges közös kiaknázása a Szovjetunióval, mint mondjuk egy mikroelektronikai együttműködés. A lényeg, hogy a gazdasági kapcsolatok üzleti alapokra, kölcsönös előnyökre, kölcsönös érdekekre helyeződjenek: rosszul értelmezett barátságból ne sózzuk egymásra elavult, gazdaságtalan termékeinket. Ezt már a Szovjetunióban, nálunk is, felismertük - bízom abban, hogy az összes szocialista ország is hasonló következtetésre jut. B. L.----- ■■ -■ -------E lőre a párt vezetésével a szocializmusért, a reformok útján!
