Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)
1988-02-03 / 33. szám
2 Dunántúli napló 1988. február 3., szerda Visszafordíthatatlan az átalakítás A bolgár pártkonferencia határozata A Bolgár Kommunista Párt január 28-29-ikén tartott országos konferenciájának a keddi szófiai lapokban nyilvánosságra hozott határozata visszafordíthatatlannak minősíti az átalakítás Bulgáriában kibontakozott folyamatát és történelminek értékeli az átalakítás koncepcióját kidolgozó tavaly júliusi plénumot. Megállapítja: szerveinek és szervezeteinek erőfeszítéseit a párt az önigazgatás kiépítésére. a termelőerők fejlesztését szogáló minőségi fordulat végrehajtására fordítja. Aktív és hatásos szociálpolitikát igér, és kilátásba helyezi azt, hogy tovább erősödik a párt élcsapatszerepe. A határozat hangsúlyozza, hogy a demokratikus centralizmus elvének alkalmazásakor a hangsúly a demokratizmusra helyeződik át, és ennek fő megnyilvánulási formája a széles körű önigazgatás. Ehhez alkalmazkodva meg kell változnia az igazságügyi szervek funkcióinak és jogkörének, abból a célból, hogy munkájukba kívülről ne lehessen beavatkozni. A társadalmi szervezetek sajátosságainak megfelelően, ugyanakkor szerves részei lesznek az önigazgatás rendszerének. Támogatni kell a lakosság egyéb társulásait, egyesüléseit is a szocialista eszmékkel összhangban. Állást foglal a határozat a BKP és a Bolgár Népi Földműves Szövetség (parasztpórt) további szoros egysége mellett is. A határozatnak a termelőerők fejlődésével foglalkozó része elsődlegességet ad az iparbon a kis- és közepes vállalatoknak. Gyorsítani kívánja a technológiai átalakulást a mezőgazdaságban. Szorgalmazza a szolgáltatások és a szellemi szféra fejlesztését, különös tekintettel a tudományos életre. A tervezést a népgazdasági irányítás alapvető eszközeként kívánja fejleszteni az önigazgatás feltételei között. Kívánalma szerint radikálisnak kell lennie a pénzügyi mechanizmus — így például az adórendszer - tökéletesítésének, végre kell hajtani a bankrendszer átszervezését és aktivizálni kell a bankok tevékenységét. A vállalat- közi kapcsolatoknak szerződéses alapokon kell nyugodniok, szigorúan szankcionálva a szerződésszegéseket, ily módon érvényesítve a pályázat és a szocialista üzleti versengés elvét. A szellemi szférában is az a közvetlen feladat, hogy a tudomány, a kultúra és egyebek között az oktatás egész szerkezetét az önigazgatásnak megfelelően széles demokratikus alapokra helyezzék, érvényesítve az irányításban a választás, a személyi változtatások és a beszámoltatás rendszerét. A külpolitikájáról és a külgazdasági kapcsolatokról szólva a határozat kifejti, hogy ezt a két területet teljesen összhangba kell hozni az átalakítással, abból a célból, hogy növekedjék a bolgár gazdaság dinamikus fejlődéséhez való hozzájárulásuk. Ajánlja az országos értekezlet, hogy a tisztségek betöltésekor mind a pártban, mind pedig az állami szervekben és o társadalmi szervezetekben vezessék be a megbízatási időszak rendszerét Todor Zsiv- kov javaslatának megfelelően: egy-egy személy maximálisan két, kivételesen három megbízatási időszakot tölthessen le azonos poszton, azt követően, hogy a BKP XIV. kongresszusa várhatóan módosítja a szervezeti szabályzatot. Minőségi termelés a pécsi telephelyen (Folytatás az 1. oldalról) felfutást értek el — ezzel ellensúlyozták (némileg) azt a jelentős létszámcsökkenést, amivel általában a ruhaipar küszködik. A pécsi telephelyen — elsőként a nem kaposvári egységek közül — is végrehajtják a komplex szervezést. — A munkást a felesleges mozdulatoktól kívánjuk megszabadítani, tehát csökken c leterheltsége - hangsúlyozza dr. Várni János —, ugyanakkor üzemi szinten 18-20 százalékkal javul a termelékenység. A műszaki osztály elvégezte a helyzetelemzést: már csak lehetőség, tehát pénz és energia, azaz szakember kell a szervezés megkezdéséhez. A pénzt egyelőre elvitte a számitógépes gyártáselőkészítő rendszer első három gépegységének beszerzése. A műszaki előkészítésben hiányzó munkaerőt pótolja ezzel a gépegyüttessel a gyár. A vállalati érdekeket tekintve ez volt a fontosabb befektetés. A szervezésben részt vevő szakembereket pedig a világpiacon maradás gondja kötötte le. L. Cs. K. ORA A NAGYVILÁGBAN Szovjet- amerikai hadügyminiszteri Vasúti szerencsétlenség a Szovjetunióban találkozó A The Washington Post keddi értesülése szerint még februárban megtartják Dmitrij Ja- zov szovjet honvédelmi miniszter, hadseregtábornok és Frank Carlucci amerikai hadügyminiszter találkozóját. A találkozó időpontja nem ismeretes, de arra várhatóan Shultz külügyminiszter moszkvai megbeszé-. léseit követően kerül sor, valószínűleg a svájci Bernben. A lap úgy tudja, hogy a két fél megállapodott a vezérkari főnökök kölcsönös látogatásáról, is. Szergej Ahromejev marsall, a Szovjetunió Fegyveres Erőinek vezérkari főnöke, William Crowe tengernagy, az amerikai Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága elnökének meghívására látogat el az Egyesült Államokba s Crowe ezt követően keresi fel a Szovjetuniót. • HANOI: A laoszi külügyminisztérium további felvilágosítást kért Thaiföld vietnami nagykövetétől a thai tárgyalási javaslatokról. Thaiföld laoszi ngykÉ/Zete — nem említve a laoszi lél tárgyalási javaslatát - egy sajtóértekezleten közölte: Thaiföld február közepén kész Bangkogban laoszi küldöttséget logadni a határvita megoldása érdekében. Kisiklott és felborult a Szovjetunióban Jaroszlavl mellett, a Volgán átívelő hídnál egy tehervonat. Az egyik sérült vagon erősen mérgező anyagot szállított, és ezért a mentőalakulatok tagjai gázálarcban közelítették meg. A körzet lakóit kiköltöztették. (Telefoto: TASZSZ—MTI—KS—DN) Nagy erőkkel folyik a hétfői jaroszlavli vasúti szerencsétlenség következményeinek elhárítása. Hétfőn hajnalban a szovjet fővárostól északkeletre fekvő Jaroszlavl közelében a Volgán átívelő egyik híd közelében egy tehervagon több kocsija kisiklott, és némelyikből mérgező anyagot tartalmazó anyag került a talajra. A szovjet hatóságok vasutasok, orvosok és vegyvédelmi szakemberek bevonásával azonnal hozzáláttak a környék megtisztításához és a vegyi mérgezést szenvedett személyek kezeléséhez. A szerencsétlenség színhelyének közelében dolgozó személyek közül harmincnégyet kellett kórházba szállítani mérgezési tünetekkel. Halálos áldozata nincs. Mintegy 3 ezer embert telepítettek ki ideiglenesen a veszélyeztetett körzetből. Megállapították, hoqy a vagonokból a Volga vízébe nem ömlött a mérgező anyagból. » A Közös Piac költségvetéséről és a kétoldalú kapcsolatok kérdéséről tárgyalt Londonban Margaret Thacher brit miniszterelnök és Helmut Kohl nyugatnémet kancellár. (AP—MTI—KS—DN) NDK: Szabadon engedik a letartóztatottakat Stephan Krawczyk és felesége, Freya Klier, akik hazaáruló kapcsolataik miatt voltak letartóztatásban, kérelmüknek megfelelően, a törvényes előírásokat figyelembe véve, kedden elhagyták az NDK-t és az NSZK-ba távoztak — jelentette kedden az NDK hírügynöksége. A hét végéig várhatóan szabadon engedik mindazokat a személyeket, akiket a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht emlékére január 17-én rendezett tömegfelvonulás megzavarása miatt tartóztattak le, s egy részüket már el is ítélték - jelentette be kedden Wolfgang Vogel berlini ügyvéd, aki az ügy megoldása érdekében néhány napja kapcsolatban áll Rehlinger bonni államtitkárral. Vogel ügyvéd az NDK hatóságok megbízásából már korábban is számos esetben működött közre sikerrel az NDK és az NSZK közötti humanitárius ügyek rendezésében. Vogel nyilatkozata szerint a letartóztatottak a szabadon engedés után dönthetnek, hogy az NDK-ban maradnak-e vagy távoznak az NSZK-ba. Waldheim-ügy A Waldheim osztrák államfő háborús múltja ügyében kutató nyugatnémet történész, Manfred Messerschmidt kedden Jugoszláviába érkezett, hogy eredetiben tanulmányozza a legújabb, hírek szerint Waldheimre súlyosan terhelő dokumentumot. Messerschmidt a Waldheim-ügyet vizsgáló hattagú nemzetközi bizottság megbízásából utazott Zágrábba; Dusán Plencsa jugoszláv történész ugyanis állítólag az itteni hadtörténeti levéltárban bukkant a Der Spiegel által közölt táviratra. Messerschmidt azonban nem találta meg ott az eredeti dokumentumot, amely — a jugoszláv történész szerint — Belgrádban van. Messerschmidt még nem tudott kapcsolatba lépni Plencsával, aki kijelentette: összesen hat-hét olyan dokumentum birtokában van, amelyek terhelőek Waldheimre nézve. Belgrádi kábítószeresek A másfél millió lakosú Belgrádban 1281 kábítószerélvezőt tartanak nyilván. Közülük minden harmadik nő. Mint a rendőrség most közölte, a jugoszláv fővárosban tavaly tizenketten haltak meg kábítószer-túladagolás következtében. Kommentar Az igazi csatározás az államfői posztért csak most kezdődik Finnországban. Eddig a küzdelem simának, előre lefutottnak látszott. A minap azonban módosult a kép, miután az észak-európai ország szavazópolgárai az elnökválasztás első fordulójának végeredményével igencsak meglepték a világot — és valószínűleg önmagukat is. A Helsinkiben is favoritnak hitt Mauno Koi- vistót az első menetben nem erősítették meg államfői tisztségében, hanem az ugyancsak vasárnap és hétfőn megválasztott elektori testületre bízták a végső döntést. Miért? Miért határoztak így a finnek? Mégsem lennének elégedettek Koivisto Koivisto sebe elnöki ténykedésével? Vagy akad más, megítélésük szerint rátermettebb politikus az államfői posztra? Egyáltalán merre tart Finnország, netán jobbra? Kérdés kérdés után, és még nem is teljes a gondolatsor, amelyen most óhatatlanul sokan „végigfutnak” a világban. Ha jobban megnézzük a dolgokat, kiderül, hogy meglehetősen összetett a helyzet. Valóban Koivisto volt a favorit. Ám most tartottak először közvetlen elnökválasztást ebben az országban, s ezért a finnekkel feltehetően egy kicsit „elszaladt a ló". Másrészt, és erre nem Koivisto elnöki tevékenysége kapcsán derült fény, már nem olyan feltétlen a bizalom a szociáldemokraták iránt, mint hosszú ideig volt Ezt bizonyították a tavaly tavaszi választások eredményei, s az új kormánykoalíció, amelyben a konzervatív nemzeti koalíciós pórt jelenti a másik fő erőt a szociáldemokraták mellett. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy előzőleg a kormányalakítási tárgyalások során az eddigi partner Centrumpárt egyeduralmi szerepre tört. Emellett a szociáldemokrata Koivisto személyes pechje, hogy most már elszántan harcol az államfői posztért a Centrum- párt igen ambiciózus és népszerű vezetője, Paavo Väyrynen egykori külügyminiszter. Valószínűleg az ő személye okozhatta a legnagyobb zavart a szavazóknál. Väyrynen ugyanis sok finn meglátása szerint alkalmas az állomfői posztra — de csak Koivisto után. Ezt is meggyőzően tükrözte az első forduló végeredménye. Eszerint Koivisto toronymagasan az első helyen végzett, a szavazatok csaknem 48 százalékát szerezte meg, míg a második Vöyrynennek a vok- sok 20 százalékával kellett megelégednie. Mindazonáltal a szavazás utáni első sajtóértekezleten Koivisto adott hangot csalódottságának. Az, hogy nem kapta meg az abszolút többséget az első fordulóban, szemmel láthatóan fájdalmasan érintette. S ez a seb, ismerve a finn lélek érzékenységét, valószínűleg mélyebb lesz, mint amilyennek a szavazók kalkulálták az urna knál. Kocsi Margit GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ KISVÁLLALAT, Komló, Ipari u. 2. sz. alatt PÁLYÁZATOT HIRDET főkönyvelői munkakör betöltésére. FELVÉTEL: — pénzügyi-, számviteli főiskolai végzettség, ill. középfokú közgazdasági végzettség és mérlegképes könyvelői képesítés, legalább háromévi vezetői gyakorlat. BÉREZÉS: megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza: a pályázó részletes önéletrajzát, szakmai tevékenységének, munkakörének, jövedelmének megnevezését, továbbá a szakképzettségét tanúsító okiratok hiteles másolatát. A pályázatukat 15 napon belül küldjék meg a Gépjárműjavító Kisvállalat 7300 Komló, Ipari u. 2. címre. A pályázatok elbírálása után a munkakör azonnal betölthető.