Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-15 / 14. szám

2 Duncmtüli napló 1988. január 15., péntek Fékeződtek a gazdaság egyensúlyát rontó tendenciák - Tervgazdasági Bizottság alakult, elnöke Medgyessy Péter - Javul a komlói vízellátás, szennyvíztisztító épül Pécsett A kormányszóvivő tájékoztatója íggpORA A NAGYVILÁGBAN Meg kezdődtek a tárgyalások Genfben A Minisztertanács ülését kö­vető kormányszóvivői tájékoz- tctón Bányász Rezső elöljáró­ban elismeréssel szólt az év végi leltározásokban, az új árak feltüntetésében részt ve­vő csaknem 300 ezer kereske- kedelmi dolgozó munkájáról. Mint említette, összesen két és fél millió órát dolgoztak azért — még szilveszter éjszakáján is —, hogy az átárazás min­denütt pontosan, időben be­fejeződjön. A népgazdaság tavalyi teljesítménye A kommünikében szereplő más témák közül elsőként a répgazdaság tavalyi teljesít­ményéről érdeklődő kérdésre (MTI) válaszolva Bányász Re­zső elmondotta: a Miniszter- tanács a népgazdaság 1987. évi fejlődését most csak rész­legesen, és sok tekintetben becsült adatok alapján tudta áttekinteni. A múlt évi fejlődés átfogó értékelésére később ke­rül sor, hiszen az adatok el­lenőrzése, mérlegszerű rend­szerezése még tart. A Közpon­ti Statisztikai Hivatal előrelát­hatóan január végén adja köz­re az adatokat. Az azonban máris megállapítható a tavalyi gazdasági fejlődésről, hogy az 1985-ös. 1986-os egyensúlyron­tó tendenciák fékeződtek, és néhol javulás is tapasztalható. Élénkült a termelés és a vál­lalati beruházás. Az 1986. évi­nél jobb a konvertibilis elszá­molású (fizetési mérleg, az idegenforgalom kedvező fejlő­dése, valamint a külkereske­delmi mérleg csökkenő pasz- szivuma miatt. A konvertibilis elszámolású áruforgalom egyen­legének javulása azonban a számítottnál kisebb. Bár a ki­vitel a tervezett szint körül alakult, a behozatal jobban növekedett. A belföldi felhasz­nálás a vártnál gyorsabb ütemben nőtt, elsősorban a beruházások értéke nagyobb a tervezettnél. Mindez megerő­síti — vonta le a következte­tést a kormány -, az 1988. évi népgazdasági tervben elő- lirányzott kérdések fontossá­gát. Alapvető érdekünk, hogy szigorúan takarékoskodjunk a behozatallal, s emellett jobban növekedjen a kivitel. Ennek érdekében elodázhatatlan fel­tétel a termelési szerkezet át­alakításának meggyorsítása. Az egyensúly javulását azzal is segíteni kell, hogy gazdaságos hazai termeléssel legyen ki­váltható az import. Az idei terv fő céljainak sikeres megvaló­sítása mindenekelőtt azon mú­lik, hogy színvonalas és ered­ményes munkát végezzenek minden gazdálkodó szervezet­nél. A kormányszóvivő beszá­molt az eddigi három gazda­sági kormánybizottság helyett létrehozott Tervgazdasági Bi­zottság feladatköréről is (a Magyar Hirlap kérdésére). Ki­emelte: a kormány stabilizá­ciós programjának megvalósí­tása hatékony, politikai fele­lősséggel bíró kormányzati irá­nyítást kíván. Az eredményes működéshez a kormányzati szeivek munkáját összehangolt­tá kell tenni. A Minisztertanács a jövőben főként a stratégiai jelentősé­gű társadalmi, politikai és gaz­daságpolitikai kérdésekkel kí­ván foglalkozni. Ennek feltéte­le, hogy a tárcaszintű irányí­tásban — főként a kormány­zati állásfoglalást nem igénylő döntések körében — jobban érvényesüljön áz illetékes mi­niszterek döntési önállósága és felelőssége. A kormány teher­mentesítése, munkájának érdé. mi, szakmai előkészítése indo­kolta e kormánybizottság lét­rehozását. A mintegy gazda­ságpolitikai kabinetként mű­ködő bizottság igen szűk kö­rű. Tagjai: az ipari, a keres­kedelmi és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, va­lamint az Országos Tervhivatal elnöke és a pénzügyminiszter. Munkájukban állandó meghí­vottként vesz részt a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint a Miniszter- tanács titkárságának vezetője. A bizottság elnöke Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. A hatáskörök és a felelősség egyértelműbbé tételével össz­hangban a bizottság nem tárgyal miniszteri hatáskörben elbírálható javaslatokat. Elő­készíti a Minisztertanács át­fogó, az egész gazdaságra ki­terjedő döntéseit. így például a népgazdasági terveket. az állami költségvetést, és álta­lában a gazdaság-stratégiai határozatokat. Döntéseket hoz a gazdaságirányítás működé­sét és fejlesztését érintő ügyek­ben, irányítja a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztését. Állást foglal a népgazdasági tervezőmunkában készülő je­lentősebb részkoncepciókról, a termelési, értékesítési szerke­zet lényegbe vágó irányairól, beruházási javaslatokról. Ellen­őrzi a népgazdasági terv, az állami költségvetés, általában a kormányzati szintű gazdasá­gi döntések végrehajtását. Életviszonyokat javító beruházások A lakosság életviszonyainak javulásához hozzájáruló idei beruházásokkal foglalkozva (a Népszava munkatársának kér­désére) a kormányszóvivő csak néhány példát említett. Beszá­molt a Kőbányai Könnyűfém­műnél megvalósított beruhá­zásról. amelynek révén éven­te 1700 tonnával több háztar­tási fóliát termelhetnek, mint korábban. A Lehel Hűtőgép­gyár korszerűsítésével további 100 ezer mélyhűtőlóda és hű­tőszekrény előállítására nyílik lehetőség. Jelentős mértékben javítja majd a lakosság szén­ellátását a nagymányoki bri­kettgyár, amelynek bővítését az idén fejezik be. Korszerűsödik a Videoton Elektrotechnikai Vállalat is, amelynek eredmé­nyeként ezentúl évente össze­sen 300 ezer magas színvona­lú készüléket gyárthatnak. A környezetvédelmi beruházások között folytatódik a veszélyes hulladékot égető üzem építé­se Dorogon, s befejeződik az aszódi lerakótelep készítése. Miskolcon és Komlón a befeje­ző beruházások eredményeként javul a vízellátás, s több te­lepülésen — Pécsett, Győrben. Esztergomban, Tatabányán és Oroszlányban — szennyvíztisz­títókat építenek. * A Népszabadság munkatár­sa felvetette, hogy a tömeg­kommunikációs eszközök több­sége információ hiányában nem tudta tájékoztatni hallgatóit, olvasóit, nézőit a kormány és a SZOT képviselőinek január 13-i, szerdai tanácskozásáról. Bányász Rezső az észrevételre reagálva kifejtette egyetérté­sét mindazokkal, akik bírálják ezt a tájékoztatási hiányossá­got. Hozzátette azt is, hogy a kormány és a SZOT képviselői nem a szokásos vezetői tanács­kozásukat tartották, hanem csak egyes képviselők folytat­tak munkamegbeszélést, kon­zultációt. Az eszmecsere végén határoztak úgy, hogy tájékoz­tatják a Magyar Hirlap és a Népszava — a kormány és a szakszervezetek lapjának — olvasóit. Ezzel azonban a köz­vélemény nagyobb részét kire­kesztették az információk meg­ismeréséből. A szovjet és amerikai kül­döttség vezetőjének találkozó­jával csütörtökön Genfben meg­kezdődött a nukleáris és űr­fegyverek kérdésével foglalko­zó szovjet-amerikai tárgyalá­sok újabb fordulója. A csütörtöki megbeszélésen részt vettek a hadászati táma­dó és az űrfegyverek kérdését Csao Ce-jang nyilatkozata Csao Ce-jang. a Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára csütörtökön nyilatkozatban fejezte ki rész­vétét Csang Csing-kuonak, a kínai Kuomintang elnökének el­hunyta alkalmából. A Kínai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára a követ­kezőket mondotta: „Mélységes együttérzésünket fejezzük ki Csang Csing-kuo­nak. a kínai Kuomintang elnö­kének halála felett. Csang Csing kuo úr az ,egy Kína’ po­litikát vallotta, ellenezte Taj­van .függetlenségét’ és síkra- szállt az ország újraegyesíté­séért. Hangoztatta, hogy nem fog csalódást okozni a törté­nelemnek, és bizonyos erőfe­szítéseket tett, hogy feloldja a feszültséget a tajvani szo­ros két partján élők között. Most, amikor a Kuomintang vezetése kicserélődik, újólag megerősítjük, hogy pártunk el­vei és politikája a kínai haza békés- újraegyesítésének kérdé­sében változatlan marad. Re­méljük, hogy az új Kuomintang- vezetés a kínai nemzet alap­vető érdekeinek és a kínai nép közös törekvésének megfe­lelően méri fel a helyzetet, és annak érdekében fejti ki tevé­kenységét, hogy előmozdítsa azt az ígéretes fejleményt, amely most kezd kibontakoz­ni a kapcsolatokban a tajva­ni szoros két partján élők kö­zött. tanulmányozó munkabizottsá­gok képviselői. A tárgyalások résztvevőinek feladata, hogy kidolgozzák azt az egyezménytervezetet, amely kimondja a hadászati támadó fegyverzet 50 százalékos csökkentését, miközben megha­tározott ideig érvényben tart­ják a rakétaelháritó rendszerek­ről kötött ABM-szerződést.-f BONN: Helmut Kohl nyugatnémet kancellár jó esélyt lát arra, hogy még eb­ben az évben ellátogasson Lengyelországba. Erre a re­ményre jogosítják lel a kül­ügyminiszterének, Hans-Diet- nch Genschernek varsói tár­gyalásai. A kancellár a kül­földi tudósítók ebédjén nyi­latkozott külpolitikai kérdések­ről. Genscher csütörtöki rádió- nyilatkozatában kilejtette: a felek az elkövetkező hónapok­ban beható munkát végeznek majd a kancellári látogatás feltételeinek Szavatolására.-ó- SZÓFIA: Csütörtökön Szó­fiában — nem egészen két héttel az első utón -—^ meg­született a második bolgár lombikbébi. Az újszülött 3570 grammot nyom, 53 cm hosszú és egészséges. Császármetszés­sel segítették a világra. Szülei a nevét egyelőre titokban tart­ják. A szülőkről e titkolózáson kívül mindössze annyit tudni, hogy a mama 26 esztendővel korábban ugyanabban d kór- házban született, amelyben a méhen kívüli megtermékenyí­téssel életet kapó gyermeket yitágra hozta.-ó- KAIRÓ: Az izraeli ren­dőrség csütörtökön tiz vezető palesztin személyiséget, közöt­tük hot újságírót, illetve lap- szerkesztőt tartóztatott le. A lépést a helyi és nemzetközi sajtó annak jeleként értékeli, hogy az izraeli kormány még erőszakosabban igyekszik le­törni a közel hat hete tartó palesztin népi tiltakozást. 4- BONN: Hans Stercken, a nyugatnémet szövetségi gyűlés (Bundestag), külügyi bizottsá­gának elnöke csütörtökön dip­lomáciai úton hivatalosan til­takozott a román kormánynál amiatt, hogy a bukaresti ható­ságok megtagadták a beuta­zási engedélyt a bonni parla­ment két tagjától. Stercken sö'rgette egyben az intézkedés felülvizsgálatát. A két képvi­selőt a Bundestag december 9-i ülésének határozata alap­ján bízták meg azzal, hogy Romániában a helyszínen ta­nulmányozza egy élelmiszer- segély-akció problémáját. Aeroflot Ha késik - fizet Február elsejétől az Aeroflot szovjet légitársaság belföldi járatain késedelmi kártérítés lép életbe. Mint már közöltük, a szov­jet légitársaság — amennyi­ben gépei valamely szovjet­unióbeli járaton a társaság alkalmazottainak hibájából 2 —4 órás késéssel indulnak — a jegyár tíz százalékát vissza­fizeti az utasoknak. Amennyi­ben 4—6 órás a késés, ak­kor a jeqyár 15 százalékát kapják vissza az utasok, az ennél nagyobb késés esetén pediq a visszatérítés 25 szá­zalékos lesz.-ó- PEKING: A Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga csütörtökön táviratban fe­jezte ki részvétét a Kínai Nem­zeti Párt (Kuomintang) Közpon­ti Bizottságának Csang Csing- küo pártelnök elhunyta alkal­mából. LAPZÁRTA A prágai műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon a nőknél hirdettek végeredményt. A győzelmet az NDK-beli Ka- tajina Witt szerezte meg, meg­előzve két szovjet vetélytórsát, Kira Ivanovat és Anna Kond- rasovát. A magyarok közül Téglóssy * Tamara a 8., . míg Plaszkó Éva a 24. helyet sze­rezte meg. ' * A férfi egyéni verseny állá­sa a kötelező gyakorlatok után: 1. Fagyejev (szovjet) 0,6 pont, 2. Kotyin (szovjet) 1,2, 3. Fischer (nyugatnémet) 1,8, ...15. Száraz András 9,0. A jégtánc állása a kür előtt: 1. Besztyemjanova, Bukin (szov­jet) 1,0 pont, 2. Annyenko, Szretyenszkij (szovjet) 2,0, 3. Beck-testvérek (osztrák) 3,4, ... 6. Engi Klára, Tóth Attila 6,0. tek be az újdonsült japán kormányfő, Takesita Noburu tárgya Washingtonban különösebb konkrét eredmények nélkül fejeződ- lásai. A képen: Reagan elnökkel a Fehér Házban. EzaBsaBsassasssEzassaESSEZéJEZéi ! ü gí A sásdi Búzakalász Mgtsz, [H 7370 Sásd, Szabadság u. 18. sz. 1 bérbe adja [Íj 760 m2 alapterületű, 13 000 db j|j csirke nevelésére alkalmas, fafűtéses | baromfiólját É) Bános községben, teljes berendezéssel és felszereléssel. b~ÍAz érdeklődőknek Fedeles Lajos, ágazat­ig vezető nyújt felvilágosítást (telefon: 75-204, jljtelex: 12-408). O BS9eZélB$lis$1S$lBSlBSlBSl@ZélE2S Kommentar Kitoloncolás A Tef Aviv-i kormány még­iscsak a keménység mellett döntött — mondhatni, — a várakozásnak megfelelően, hiszen a Samir vezette iz­raeli kabinet eddig is nagy hajlamot mutatott a legke­ményebb politikai magatar­tásra. A mégis szó csak azért indokolt, mert az el­múlt napok találgatásaiban sokszor előbukkant az oka) immár valóban az égés* világ rosszallásával kell szembenéznie Izraelnek. Em­lékezetes, hogy nemrégiben még az Egyesült Államok is csatlakozott a Biztonsági Tancfts elítélő határozatán hoz. ez pedig példátlan eset a közel-keleti politikában. Tehát nem lehetett könnyű döntés a fortyogó gázai és ciszjordániai katlan és a, mind hangosabb nemzetközi tiltakozás ellenére kitolon­colni négy palesztin vezetőt. Hiszen két napja éppen et­től óvta az izraeli kormányt az Európai Gazdasági Kö­zösség, tehát Nyugat-Európa legtöbb jelentős országa, s ugyancsak ezt tette —, ha burkoltan fogalmazva is — maga Washington. A korábban mindig meg­bízhatóan védelmező szö­vetségesek sem maradhat­tak tovább Izrael oldalán a megszállt arab területeken öt hete zajló megmozdulá­sok kemény kezelése miatt. Hiszen több mint 30 palesz­tint terítettek le az izraeli katonák golyói december) eleje .gta Gázában és d Jordán nyugati partján: a mind brutálisabb rendőri beavatkozás nem fékezte a tüntetéseket, viszont eddig nem látott nemtetszést vál­tott ki a világban. Volt hát ok - és ezért né­mi esély is —, hogy kijóza­nodjanak végre az izraeli politika irányítói, s ne vált­sák be fenyegetésüket: a tüntetések szervezésével vá­dolt palesztin vezetők de­monstratív kitoloncolását, mégis megtették - egyelőre négyükkel —, s ez alighanem a Samir-féle engesztelhetet­lenek keze munkája. Hiszen a kormány másik nagy pártjának vezetője, Peresa külügyminiszter a-héten ép^ pen az enyhültebb megol­dást latolgatta, amikor ki­jelentette. hogy talán Gá­zát ót kellene adni vala­hogy Jordániának, s akkor elcsitulhatnának a viharok. A megszállt területek ügyében valószínűleg ala­posan kiéleződhettek az iz­raeli koalíció belső ellenté­tei, noha azt persze nem tudni, hogy a súlyos döntést meghozó kabinetülésen vé­gül is ki mit mondott. A tény az, hogy a keménység foly­tatása, sőt fokozása mel­lett döntött a hivatalos iz­raeli politika, ami a leg­több megfigyelő szerint ma igencsak kockázatos. Nemi lehetetlen, hogy a paleszti­nok Dél-Libanonba tolonco- lásáért még kellemetlenül nagy árat kell fizetnie Iz­raelnek. Avar Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom