Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-13 / 313. szám
Dunántúli napló 1M7. november 13., péntek HÍREK NOVEMBER 13., PÉNTEK A Nap kél A Hold kél ».45 22.51 I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I SZILVIA nevű kedves olvasóinkat — nyugszik 16.12 órakor — nyugszik 13.11 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9-11 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon HÁMORI ANDREA Szerkesztőségi ügyeletes: 16—19 óráig a 10-053-as telefonszámon REZES ZSUZSA CB-rádió hivójelünk „Napló I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán Emberölés gyanúsítottját tartóztatták le A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított Beke Zoltán 19 éves állat- tenyésztő, gelsei lakos ellen, aki november 10-én, kedden éjszaka Gelsén megölte Tamás Jánosné 54 éves kertészeti dolgozót. A rendőrség Bekét őrizetbe vette. A bűnügy vizsgálata folyik. — Pénzt talált. Tegnap Pécsett, a Széchenyi téren nagy összegű pénzt talált egy hölgy, A pénzt az igazolt tulajdonos a Dunántúli Napló Szerkesztői sége titkárságán pénteken 16.00, vagy hétfőn 8-tól 16.00 óráig átveheti. — Első díjas kirakat. A Hungaroton hanglemezhetek alkalj mával meghirdetett kirakat- versenyen a Mecsek Áruház versenykirakata, amelyet Varga Csaba és Lángné Gyetvai Judit rendezte, első díjat nyert. — Kútvizsgálat. Nagyvátyon a tanács megbízásából megfúrta az új kutat a MÉV. Hamarosan kezdődik a KÖJÁL- vízm inőség-vizsgálat. — Nincs még közlekedés Pécsett, a Táncsics Mihály utcában, ugyanis hátravan még a kátyúzás. Csak ennek befejezése után járhat a 3-as és a 60-as busz ezen az útvonalon. Időjárás Várható időjárás az ország területén péntek estig: éjszaka ismét sokfelé lesz köd, de nagy része pénteken napközben feloszlik. Inkább csak az ország keleti részén maradhatnak ködfoltok. Többnyire erősen felhős lesz az ég, és gyönge eső, illetve ködszitálás várható. A Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 5 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 7 és 12 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül valószínű. * Csütörtök reggeli vízállások: Örti- los 53 cm, áradó, vízhő 8,0 fok; Barcs 0 cm, változatlan, vizhő 7,4 fok; Drávaszabolcs 81 cm, áradó, vizhő 6,0 fok; Mohács 212 cm, áradó, vizhő 7,4 fok. Újságíró-olvasó találkozó volt tegnap este Kétújfalun a községi tanács nagytermében, melyen a Dunántúli Naplóról beszélgettek a résztvevők. Kék balett címmel mutatja be új produkcióját Eck Imre, a mű Popper Péter szövege alapján készült. Zene; Händel és Vi- dovszky László. A díszleteket és jelmezeket vendégként Jan Zavorsky tervezte. A Kék balettben majdnem az egész balett-társulat fellép, sokan több szerepben is. A képen; Hajzer Gábor, Uhrik Dóra. (Fotó: Kálmándy-Ferenc) — Lépcsőház-felújitások. Pécsett, a Ivov-kertvárosi lakás- szövetkezet felújítja a lépcsőházakat. Most a Júlia utcában dolgoznak, így például a 7-ben festenek, mázolnak, meszelnek. — Olcsóbb gázkazán. Hiánycikk a FÉG terméke, a C 21-es gázkazán, ennek pótlására a baranyai üzletekbe mintegy háromszáz csehszlovák Móra nevű gázkazán érkezett. Az újdonság minőségben vetekszik a hazaival és ötven százalékkal olcsóbb attól. Mai névnap: Szilvia Jelentése a latin „silva” szó után ,.erdőt kedvelő”. S Rokonságot tart egyébként a Szilveszterrel is. Nem régi név a mai kedves Szilvia, mert csak 1967-ben szorította ki e nap éléről a Szaniszlót. — Gyorsabb rakodás. A pécsi 5-ös ÉPFU Lauber-homok- bányájába hamarosan szovjet homokrakodók érkeznek. A hidraulikus újdonságok segítségével gyorsabb és emberkímélőbb a rakodás. — Takarékpénztári kirendeltséget alakítanak ki Pécsett a Hajas Imre utca 7-ben, a Lvov-Kertvárosban. Előreláthatóan 1988 első negyedévétől működik, takarékbetét-gyűjtési és totó-lottó kirendeltségi tevékenységet is ellát majd. Időnként van ivóvíz, akkor is csak épp hogy csordogál a víz a csapokból Kővágótöttösön, a Kossuth és a Dózsa utca felső részében és emiatt majdnem harminc család bosszankodik immár harmadik hete. Lajtoskocsit nem küld a Pécsi Vízmű. A panasszal Gergő József és Simon Lajos fordult hozzánk. A vízmű tortyogói telepén megtudtuk, hogy azért időnként bőségesen van víz, de tény, hogy a nyomászavar és a levegős vízvezeték- rendszer miatt akadozik a vízellátás. Eredetileg 3,3 kilométeresre készült a vezetékrendszer, de a helyi tanács csaknem kétszáz méteres bővítést kért a DÉLVIÉP-től épp a magasabb helyek, így az említett utcarészek jobb ellátására. Közben a víznyomást nem lehetett növelni. Kiderült az is, hogy rosszul fektettek le több vezetéket és emiatt légzsákok, vákuumos részek keletkeznek azokban és a víz nem folyik tovább. Hamarosan szerelik a négy automata légtelenítőt és egy hónap múlva talán jobb lesz a helyzet. De a nyomászavar továbbra is fennáll, ugyanis nyomásfokozóra is szükség lenne. Mindez megelőzhető lett volna jobb előtervezéssel és nem kellett volna a bővítést erőltetni ilyen formában. A Pécsi Vízmű, aki az eredeti rendszert építette, vétlen. Hasonló a gond Patacson is, bár ott már működik egy nyomásfokozó. — Vendégszereplés. A vokányi német nemzetiségi vegyeskórus még ebben a hónapban Olasz faluban ad műsort. Most készülnek erre vezetőik, dr. Nesz Éva és Hómari Emilné irányításával. — Új taxik. A Pannon Volán Vállalathoz november 12-én öt új 1500-as Lada gépkocsi érkezett, amelyeket a Volán taxi fog használni, november 14- től. Négyet Pécsett, egyet pe-' dig Harkányban. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet. II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE FŰI-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. ^ Információk Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-éLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. ic Nyugdíjas telefonszolgálat szombat, vasárnap kivételével mindennap 17—19 óráig hívható a 41-907- es telefonszámon. * Ifjúsági telefonszolgálat telefonszáma: 24-550. Hívható 17—21 óráig. Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1987. november 14-én 06 órától november 16-án 06 óráig. Pécs város és környéke számára: Pécs, Zetkin Klára u. 2. Telefon: 31-971. Mohács és a volt mohácsi járás részére: Mohács, Vörösmarty u. 4. Telefon: Mohács 10-509. Komló és a volt komlói járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós és a volt siklósi járás részére: Keleti részén: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Nyugati részén: Sellye, tanácsháza. Telefon: Sellye 1. Szigetvár és a volt szigetvári járás részére: Keleti részén: Szentlő- rinc, Munkácsy u. 18. Telefon: 71-388. Nyugati részén: Szigetvár, Allatkórház, Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 680. a. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes állatorvos nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló részére pedig a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontnál „Állatorvosi ügyelet" címen. Rendezvények Virányi Endre, Erdélyből származó festőművész tárlatát nyitja meg november 14-én 15 órakor Maurer György tanácselnök a Villányi Művelődési Házban. Az alkotó hálából a községre hagyományozza azokat a képeket, amelyeket most bemutat. Takács Jenő tiszteletére- emlékhangverseny lesz november 15-én *10.30-tól Pécsett, a Csontváry Múzeumban a hagyományos matiné keretében. Osztrák zeneszerzők műveit adják elő. Fellép Forgó György (zongora), Kircsi László (oboa), Sz. Simonfai Mária (zongora), a Mecsek Fúvósötös, a Pécsi Szimfonikus Zenekar harsonaötöse. Különbusszal Budapestre szervez színházlátogatást a Pécsi Nevelők Háza november 14-én. Indulás reggel nyolckor. A Katona József Színházban Csehov Három nővér című drámáját tekintik meg. * November 15-én 15 órakor a Pécsi Nevelési Központ művelődési házában dr. Szabó Péter pszichiáter a „Fiatalkori szenvedélybetegségek” címmel tart előadást a pszichológiai kultúra hete rendezvény keretében. Az előadó hosszú évekig vett részt a narkomán fiatalok kezelésében. * A Pécsi Kertvárosi Egyedülélők Baráti Körében november 14-én 17 órakor az Apáczai Nevelési Központban elaődást tart dr. Ács Piroska a „Sport és egészség” címmel. A Pécsi IH programjából. November 15-én 20 órától a Vujicsics együttes koncertezik, majd táncház lesz. * A Komlói Városi Művelődési Központban a Nyugdíjasok Szabad- egyetemén november 13-án 15 órától a Nyelvi humor címmel Gergely János tart előadást. A Szalántai Művelődési Házban november 14-én 20 órától a Vujicsics együttes ad műsort, melyet táncház és bál követ. Bűnmegelőzési Tanácsadó Szolgálat: Pécs, Németh L. u. 16. Tel.: 41-563. Ügyfélszolgálatot tart: szerdán és pénteken 17.00—19.00 óráig. — Kitüntetés kiskereskedőknek. November 11-én rendkívüli elnökségi ülést tartott a KISOSZ Baranya Megyei Szervezete, ahol a magánkiskereskedelemben elért kimagasló eredményeikért kiskereskedőket tüntettek ki. így Oszter- mayer István és Keresztes Nándor Kiváló Szervezeti Munkáért oklevelet kaptak, mig Kö- vi Györgyné és Páncél Géza a Szakma Kiváló Kereskedője diplomát vette át. Schwarz* Kamill bélyegkereskedő 25 évi tevékenységéért elismerésben részesült. — Költözés. Új helyre kerül a Pécsi Nevelési Tanácsadó, november 16-tól már a Jókai utca 2-ben működik. Tágas, szép helyen önállóan dolgozhat a tanácsadó. A régi helyről, a Megye utca 22-ből most költöznek. — Bővül a buszváró. Komlón, a Berek utcai buszmegállót érdekes formájú előtetőtérrel bővíti a Hídépítő Vállalat helyi gyáregységének egyik gmk-ja. Rövidesen végeznek a munkával. — Tűzvédelmi szakbolt nyílik Dombóváron a Petőfi utcában november 23-tól. Az Áfész és a MüART közösen fogja üzemeltetni. Esküvő TAKÓ ERZSÉBET és SZAMOSKOZI GYULA szeretettel értesítjük kedves barátainkat, ismerőseinket, hogy november 14-én 16 órakor házasságot kötünk a boldogság házában. (Hunyadi út 2.) NAGY RÓZA SZLAVECZ TIBOR szeretettel értesítik kedves barátaikat és ismerőseiket, hogy november 14-én 16 órakor házasságot kötnek a Komló Városi Tanács nagytermében. DEÁK JUDIT ILLÉS GABOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy november 14-én 17 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2.) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 46. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 8, 39, 51, 54, 86 — Intenzív tanfolyam — nyelvvizsgára. A JPTE Tanárképző Kara önköltséges, alap- és középfokú állami nyelvvizsgára előkészítő intenzív (heti 2x2 és 3x2 órás) nyelvtanfolyamot indít angol, német és orosz nyelvből Pécsett. A résztvevők április 6—8 között Pécsett tehetnek alap-, illetve középfokú nyelvvizsgát. A tanfolyam helye a tanárképző kar épülete január 11. és április 3. között. Felvilágosítás a 27-622/ 163. Jelentkezés december 5-ig1 a tanárképző kar idegennyelvi lektorátusán. — Felújított utak. Bicsérden és Bodán felújították és bővítették a tanácsi utakat 600 000 forint értékben. Most már másfél kilométeres az úthálózat. 300 méteres az újabb szakasz, — Falualapitvány létrehozását tervezi a Város Község- védő és szépítő Egyesületek Szövetsége. Az összegből ta-' nulmányok írását és kutatómunkák végzését szeretnék támogatni. — Bejáró rókák. Pécsre is bemerészkednek a rókák, az új felüljárón például kettőt gázoltak el a járművek. A Lvov- Kertvárost a Mohácsi úttal összekötő útszakaszon is kóborol egy, ez a kutyákkal is marakodik. Mánfán a buszmegálló körül ólálkodik egy, nappal is látható, az emberek nyomába szegődik. Nagyon szelíd. Vigyázat! Veszettgyanús. — Gazdát kereső kutya. Pécsett, a Volán-telepen, a Bolgár Néphadsereg útján áll a november 11-i buszbaleset egyik rongálódott járműve és ebből nem tudnak kicsalogatni egy fiatal német juhász kutyát. Várják a gazdáját, hogy vigye el és megkezdődhessen ezt követően a javitómunka. Az állatot jelenleg Szűcs Józsefné, a Pannon Volán műszaki, fejlesztési osztályának dolgozója gondozza. Közérdekű A Pécsi Vízmű értesíti a lakosságot, hogy november 14-én 7 órától 16 óráig a Buzsáki úton vezetékgtkö- tési munkák miatt a vízszolgáltatás szünetel. Tartálykocsis vízellátást biztosítunk. •3c A Nagy Lajos Gimnázium felhívja azok figyelmét, akik a jubileumi érettségi találkozón részt kívánnak venni, szándékukat az iskola igazgatójának jelentsék be. A december 3-i fáklyás felvonulásra minél nagyobb számú öregdiákot várnak. Az érettségi találkozók szervezőinek megbeszélésére november 17-én a gimnáziumban, I. emelet 80-as terem, 17 órakor kerül sor. PÉCSI VÍZMŰ SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGA 1987. november 19-én nyugdíjas-találkozót szervez, melyre minden nyugdíjasát szeretettel várja. Találkozás; november 19-én 9 órakor a Szalai András úti parkolóban. CENTRUM HÉTFŐ ! A MINI-CENTRUMBAN 1987. november 16-án. Porcelánbögre 25,— Ft—31,40 Ft-ig, porcelán teáscsésze + alj 38,60 Ft, Porcelán lapostányérok 27,— Ft—60,— Ft-ig. PÉCSI ^Centrum Áruház %