Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-24 / 293. szám
Barangolt Gálám bosi László kötetéről Galambosi László Barangoló cimű verseskötetét tartja a kezében remélhetően sok olvasó. A Móra Kiadónál megjelent kedves kis könyv a Pécsett élő költő gyermekverseinek sorát gyarapítja. Gyermekversek? Versek ... A régóta húzódó, s valószínűleg soha le nem záruló irodalmi vita érveit lehetne most fölsorakoztatni" a literatúra korhoz köthetőségéről. illetve nem köthetőségéről. Mert ugyan mi teszi gyermekirodalommá Galambosi (és mások) egyes köteteit? A hangvétel? Az illusztrációk? A kiadó neve? Mór az első vers zavarba ejt, ha a fenti szempontok alapján mérlegeljük értékeit: „A kutak kövén csattognak a vödrök, a viz sötétkék köténye habos, színekkel átszőtt szellő-szőttesekben a lónyerités rojtja szakadoz.” (Itatás) Hangulatos életkép, akár gyermek olvassa, akár serdültebb olvasó. Alig néhány olyan verset találunk a kötetben, amely célzatosan egy kevésbé áttételes qondolkodású „befogadó” réteg számára készült. Talán a Kalapos („Kalapos, / mért vagy mindig / kapatos?"), a Márton („Vágtassatok Tej- úton I mondogatja Márton. I Kötözzétek meg a holdat, I bóbiskoljon láncon.") és a Palota építkezik kifejezetten a gyermekvilágra, de ezek sem a gyermekirodalomban bizony megfigyelhető gügyögéssel. Találunk aztán népdal- szerűeket is a versek között. („Megcsobban a víz a nádon. / Pehely ring a madárszárnyon. / Zöldbe hajló fűzfa ágán / kiáltoz a kósza fácán.") Vagy: „Szarvasbika agancsában harminchárom gyertyaszál, 'az ég lila asztalánál három felhő vacsorái." A legtöbb Galambosi- vers azonban egy-egy pillanat leírása a kiválasztott mikrovilágban. Történhető méhek aranylakodalmán (Násznép), a „bimbó-trónon" vagy a „lég-függöny bársonyán", az erdőben, a „lombok szövőszékén”, vagy éppen egy prózai helyszínen, a piacon: „Helyére érve mindegyik leteszi púpos kosarát, gyűrűbe vonják csapatuk a szilvakék-fejü kólák.” A verseket könnyed, a szöveget szinte magától olvastató ritmusú, szemléletes képi világ jellemzi. Mindez tartalmi gazdag- j Sággal, sok-sok nyelvi leleménnyel és a gyermeki lélekre ható érzelemmel együtt jelentkezik. A Ba- ! rangoló, mint Galambosi László eddigi kötetei mind, kitűnő eszköz a szülők, a pedagógusok kezében a ! költészet megszerettetésére. Emellett a szépre vá- | gyó felnőttek is haszonnal forgathatják. H. J. 11 könyv és a könyv propagandája Az érdeklődés változik Az olvasó szereti a folyóiratot Egy groteszk képét őrzöm magamban a pécsi Apáczai János Nevelési Központ könyvtárából: balra gyereksereglet átszellemült arccal, fejhallgatóval a fején, jobbra a könyvespolcok között szép sorban öt műanyag vödör, amelyekbe kitartóan csorog az esővíz. 1983 elején volt ez. A műanyag vödrök azóta is megvannak: ha jön a felhő vagy az olvadás, oda kell készíteni az edényt. Megszokták a látványt a könyvtárosok is, az olvasók is. Egyébként igen hatásos adat, hogy az 1983- as 26 ezerről mostanra 65 ezer kötetre nőtt az állomány, a beiratkozott olvasóké meg 4600-ról 6200-ra — és egy könyvtárban ennek kell örülni. De azért az mégiscsak furcsa, hogy a beázással minf valami sorscsapással kell együttélnie egy ennyi millióért felépült intézménynek.- 1981-ben, 82-en kezdtük el megalapozni ezt a könyvtárat — mondja dr. Mednyán- szky Sándor igazgató. - Egy bölcsődében gyűjtögettük, raktároztuk az anyagot: vásároltunk, és válogattam az Országos Széchenyi Könyvtár raktáraiból. Amikor itt megnyitottuk a könyvtárt, gyesen levő kismamák, nyugdíjasok voltak első olvasóink. Most a látogatók több mint fele felnőtt, vagyis 14 éven felüli, többségük diák. Körülbelül háromnegyed részük lakik Kertvárosban, a többi Pécs más kerületeiből jár ide. Az érdeklődésnek, a könyvtár tekintélyének több oka van. Egyrészt a jó állomány. Mednyónszky Sándor büszkén mutatja az olvasóterem polcain a Czuczor—Fogarasi szótár, a Meyers, a Pallas, a nagy Brehm, a Tolnai Világ- történelme, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár és még sok fontos, ma mór ritka kiadvány köteteit. A szerzemény- zési elvekről pedig így beszél. — A Nevelési Központ igaz- gazgatósága nagyvonalúan és megértőén támogatta beszerzésünket. Eddig évi 300 ezret költhettünk könyvre, 200 ezret folyóiratra, 100-at hanglemezre, kazettára. A könyvvásárlásnál a legfontosabb, hogy figyelemmel kísérjük az olvasók érdeklődését, az érdeklődés változását. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt Jókai, Mikszáth még vezettek, ma már alig veszi kézbe felnőtt, gyerek meg jóformán nem is. Vannak olvasóink — fiatal értelmiségiek, tanárok, gimnazisták, egyetemisták —, akik érdeklődnek a tartalmas, fajsúlyos modern irodalom iránt, a többség azonban a lektűrt kedveli. Előtérbe került az ismeret- terjesztés, a dokumentumirodalom. Az, ami valami módon ' ban. A közvetlenebbül hasznosítható: külföldi módot az olvasók tanúsíthatják. Dr. Mednyónszky Sándor munkáját az idén nyáron Kiváló Népművelő kitüntetéssel ismerték el. A Nevelési Központ könyvtárának egyik legnagyobb vonzereje a gazdag lolyóirat- állomány. Az itt megforduló olvasók száma nincs benne a könyvtár emlitett statisztikájá- hazaiakon kívül 47 folyóirat található A mesterség dicsérete Szatyor Győző kiállítása a Pécsi Kisgalériában Az Apáczai Nevelési Központ könyvtára kiskert, főzés, horgolás. Mi megvesszük a botrányszagú könyveket és a krimit is, hogy idevonzzuk az olvasót. Vásárolunk nagy számban egyetemi, főiskolai tanulmányokhoz szükséges szakkönyveket is. Ez a szerzeményezési politika bevált, bizonyítja a forgalom. Csak a zenei részleg feladatait kell átértékelnünk. Ez nem lett a komoly zenei ismeretterjesztés helyszíne: rock- és diszkózene hangzik állandóan, komoly zenét nem hallgatnak. Valószínűleg akinek erre van igénye, az ki tudja elégíteni otthon, akinek nincs magnója és idejön, annak viszont csak ez kell. Mednyónszky Sándor könyvtári emlékeket idéz gyermekkorából: Várkonyi Nándor lo- vagoltatta a térdén, megismerte Winisch Nándort, az Egyetemi Könyvtár hajdan neves igazgatóját, amikor könyvtáros nagynénikhez ment látogatóba. Jogot végzett (úgy látszik, ez hagyomány: Pécsett majd minden könyvtár- igazgató jogász), majd az ELTE könyvtárszakát. A szigetvári városi könyvtárt vezette hosszú ideig - az ott szerzett tapasztalatokat itt is hasznosítja. Körültekintően válogatta meg munkatársait: mind a 17 könyvtárosnak megvan a szakmai végzettsége, 14-nek a felsőfokú. Ennek értékét szakmabeliek tudják igazán: az udvarias, figyelmes bánásmeg a polcokon a Paris Match-tól a finn lakberendezési folyóiraton ót a romániai magyar nyelvű lapokig. Ide bejön az is, aki nem találja a helyét otthon, aki magányos és társaságra — vagy éppen csöndre — vágyik, aki tanulni akar, aki ki akarja vágni a divatlapból a szabásminta snittjét, és aki olvasni akar, bár nem olvassa el a statisztikai magyar állampolgár évi két könyvét. Szomorú, hogy a költségkeret várható csökkenése a folyóiratállo- mónyt fogja legjobban érinteni. A könyvtárban gyakran van kiállítás, néha írók, tudósok találkoznak olvasóikkal. Kiállította itt festményeit Sass Sylvia és Agárdi Gábor, előadott, beszélgetett, vitatkozott Esterházy Péter, Marosán György, Ancsel Éva, Benda Kálmán. „A könyvtár már régóta nemcsak kölcsönzőhely - mondja Mednyánszky Sándor. — De azért ne felejtsük, hogy a könyv a legfontosabb: a többi csak a könyv propagandája." Amikor kikísér, a megszokott mozdulattal a felhőkre néz. — Tart az esőtől? — Hát... oda kell készíteni a vödröket. De az eső jó kerítő: ha rossz idő van, duplájára emelkedik a látogatók száma a könyvtárban. G. T. Szatyor Győző: Kalevala illúsztróriók Szatyor Győző azon kevesek közé tartozik, akiket jobban ismerünk köztéri munkáiból, mint az autonómnak szánt műveiből. Nem véletlen, hiszen az, amit ő képvisel, igen közel áll valamiféle népies funkcionalizmushoz, amelyben a használati és az esztétikai érték optimális esetben egyensúlyban van. Messzire vezetne, és tán felesleges is a népművészetet belekevernünk a dologba, hiszen Szatyor Győző munkáiban a folklorisztikus elemek másodlagosak, sokkal inkább beszélhetnénk tehát folkloriz- musról, mint eleven hagyományok ról. A hagyomány ebben az esetben inkább az a szellemi magatartás, amely a népművészetben, a hagyományos paraszti közösségek még fellelhető, illetve rekonstruálható szellemi értékeiben véli felfedezni azokat a forrásokat, amelyekből egy sajátosan nemzeti arculatú, korszerű művészet kialakításához menthet. Hogy ez mi mindent jelenthet az utóbbi száz év magyar művészetében, elég talán Lechner Ödön, Kós Károly, Bartók Béla nevét említeni, de éppúgy említhetnénk Vajda Lajos, Korniss Dezső nevét és még sokakat a kevésbé ismertek közül. A népies irány tehát éppúgy nem jelent stílust önmagában, ahogy természetesen nem jelenthet minőségi garanciát sem. Szatyor Győző nem titkoltan az úgynevezett népművészet funkcionális oldala iránt vonzódik, ahogyan ezt pécsi kis- galériabeli kiállításán rögtön az előtérben elhelyezett cégérszerű szobrával jelzi is. A mesterség szeretete az, amelyet örökségként magával hozott, és aminek a továbbadására nevelőként vállalkozik. Ácsolt ládáinak, székeinek művessége feledteti azt a hiányérzetet, amelyet ezek a tárgyak éppen a funkcionalizmus jegyében fogant afunkcionnlizmusakkcl keltenek az emberben. Archaizáló, geometrikus díszítésükkel olyan korszakot idéznek, a középkort, amelynek szükségletei nehezen vethetők egybe a mai szükségletekkel. Szatyor Győző munkásságának csúcspontját számomra azok a faszobrai jelentik, amelyek használati tárgyak is egyben. Legelső sorban játékai, amelyek a gyakorlatban bizonyították be használhatóságukat. Ezeken a legegyértelműbb a díszítés jelentése is: a szépen faragott, stilizált állatok egyben hasznos célokat (pl. kapaszkodást) is szolgálnak. Szatyor Győző munkáinak másik fontos vonulata a grafika. A most látható Kalevala- illusztrációk szerencsésen kikerülik a folklorisztikus Ornamentik« használatát, és inkább < finn eposz elbeszélő jellegén összpontosítanak, visszafot ttan és jelzésszerűen. Kovács Orsolya Vallomás Pécsről Közel negyven éve kerültem ide. Az úgy történt, hogy be kellett adni egy papírt, hova akar az ember katonának menni. Három helyet kellett megnevezni, én mindhárom helyre Pécset írtam. Aki elolvasta, lusta lehetett, más hely nem juthatott eszébe, azt mondhatta: — Ha oda akar menni ez a marha, menjen! így kerültem életemben először Pécsre. Kellemetlen érkezés volt. Szöllősy Kálmán evekig Irta humoreszkjeit a Dunántúli Naplóba „Komolytalan rovat" címmel. A népszerű sorozat nem folytatódhat tovább. Szöllősy Kálmántól egyik, 1978-ban megjelent írásával búcsúzunk. Órákig áztunk, a városon patakok rohantak. Mocskos, szürke esős ősz volt. Aztán itt ragadtam. Itt helyezkedtem el, többször visz- szahivtak katonának, háború, hadifogság. Otthonom van, gyerekeim, sőt unokám is. Idetartozom. Mehettem volna máshová is, vagy hétszer akartak elhelyezni, nem mentem. Hogy a várossal hogy voltam? Hónapokig voltam Miskolcon, Pesten, gyakran külföldön, de két hétnél több idő mindig száműzetés volt. Ha meg itt voltam, akkor lassan eszembe ötlött minden, ami rossz, koszos, elhanyagolt. Egy ismerősöm a minap itthon volt, Nyugat-Németországban él vagy tíz éve. Német nevű, rokonai élnek ott, egyszer kinn volt és véletlenül kinn maradt. Családostól, férjestől. Tíz éve nem volt itthon, most hazajött látogatóba. Haza? Vissza? Ide? Nem tudom, de megtanított valamire. A hazaszeretetre, meg a város szeretetére. — Tudja, mit nőtt ez a város? — Valamennyit. . . — Nem, valamit! Ahol azelőtt semmi sem volt, most magas házak vannak!... Nézze meg azt a részt innen az ablakból! .. . És néztük az ablakomból. Azután a várfalakat, majd az egész várost. Valóban, ahol — amikor idejöttem, valamikor, valaha még rét volt, most gyárak állnak: Ahol valamikor lovagoltunk, majd repülőgépről szálltunk le, most házak, utcák vannak. Mint ahogy minden ismerős. Várnak a zöldségboltban, előre üdvözöl a hentes, köszön a patikus, és ismernek az orvosok is. Már akikkel dolgom van. Az újonnan jött könyvet félreteszik, az újságárus tudja, melyek az újságok, amiket keresek, a postás legyint, hogy nincs semmi, ne menjek át hozzá a túlsó sorra, és ha írok valamiről, néha el is intézik. Nemrég jártam a régi városomban. Két nap alatt egy ismerőssel találkoztam. Ott csupa ilyen emlékem van: Itt volt a nagypatika!... Itt volt a könyvesbolt! . . . „Ez és az!..." Ma már nem ott van. Ami volt, emlék. Emlékekből pedig nem lehet élni, csak a mából. Szóval pécsi vagyok, mint a német ismerős, akit minden az új világhoz köt, a munkája, a gyerekei, ő pedig hazajön, és nézi, mennyit fejlődött a város, mióta elment. Mert fejlődött. Legjobban akkor látja az ember, ha este, autóval jön Siklós felől. Ahol azelőtt üresség volt, most fénykoszorú ragyog. Vagy vonatról, Pest felől jön haza, és már itt a város, és mégis mennyi időbe kerül, míg beér. Hogy miért komolytalan rovat mégis? Különben komolyan vennénk, mint az újságok vezércikkeit, és ezt nem szabad olyan rettenetesen komolyan vennünk, mert mire komolyan vennénk, mindössze emlél Szöllősy Kálmán E HÉTVÉGE . 1987. október 24., szombat
