Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-08 / 277. szám

1987. október 8., csütörtök Dunántúli napló 5 Milliós károk-Az egyik legnagyobb szennyező az Áfor pécsi telepe Szembeszökő a gondatlanság Rendkívüli vízszennyezések Vízminőségi kárelhárítás - a témával nem foglalkozóknak szokatlan a kifejezés, ám a Dél-dunántúli Vízügyi Igazga­tóság (VÍZIG) egyik legfonto­sabb feladata éppen ez: meg­előzni, elhárítani, felmérni a vizek minőségét rontó károkat. Az viszont hovatovább már megszokott: újabb híradások érkeznek, hogy szűkebb kör­nyezetünkben is egyre romlik a felszín alatti és a felszíni vi­zek minősége. Ez az év azon­ban ebből a szempontból is rendhagyó: szembeszökően megemelkedett a rendkívüli vízszennyezések száma Dél-Du- nántúlon. Eddig - tíz év tükrében — évente ‘átlag 10-11 rendkívüli vízszennyezés .volt a VÍZIG te­rületén, idén már 37, ami azt jelenti: a következő hónapok­ban csak tovább emelkedhet, hallottuk Kovács Árpádtól, az igazgatóság osztályvezető­helyettesétől, aki tegnap e tárgyban tartott előadást a szakembereknek Pécsett, az MTESZ klubtermében. Sajátossága ezeknek a víz- szennyezéseknek, hogy miköz­ben az olaj felhasználása csökkent, elsősorban ilyen jel­legű szennyeződéseket tapasz­taltak, döntően a föld alatti tartályok körzetében. Ezeket az olajtartályokat 10-15 évvel ez­előtt süllyesztették a felszín alá, rendszeres karbantartásuk hiányos, nem is kis munkát je­lent, a korrodálódás megindult, a tartályok kilyukadnak, az olaj a talajba szivárog. Például az Áfor Állomás ut­cai telepe környékén, a vasút­pálya túlsó oldalán ásott egy kiskert-tulajdonos - olaj csil­logott az ásónyomba szivárgó vizen. Igen nagy mennyiségű olaj és benzin van a föld alatt a telep környékén — szerencsé­re a tortyogói víznyerő-területet még nem veszélyezteti. A VÍZIG kötelezte az Áfort a kár elhárítására, erre a vállalat megbízást is adott egy cég­nek. A felmérés szerint egyéb­ként az Áfor által elszennye­zett terület nagyjából egy hek­tár, a talajban 1,4 tonna olaj van, elsősorban a felső egy­méteres rétegben. A VÍZIG döntése: ebben az évben el kell végezni az 50 köbméternél nagyobb űrtartal­mú olajtárolók (400 ilyen van) vízügyi ellenőrzését, együttmű­ködve a tanáccsal. Megnőtt ebben az évben a hígtrágya okozta rendkívüli víz- szennyezések száma is. Eddig 11 ilyen eset volt — oka ennek részben az erősen csapadékos tavasz is, a hígtrágyatárolók- ból túlcsordult a lé, nem állt rendelkezésre annyi szippantó­kocsi, vagy telitett volt az el­helyező-hasznosító terület, hogy ezt a felgyarapodott mennyiséget kihordják a me­zőgazdasági területekre. A VÍZIG 40 állattartó telepet el­lenőrizett, megelőzendő a to­vábbi károkat. Harmadik jellemző szennye­ződést a halastavakban ta­pasztalták: oxigénhiány miatt pusztultak a halak. A VÍZIG azokat crz eseteket regisztrálta, ahol hosszú ideje kapott már olyan terhelést a tó, ami az oxigénhiányt eredményezte. A megelőzés lehetőségeit most dolgozzák ki. Vannak egyéb rendkívüli szennyezések is, például ame­lyeket a vízbe jutó méreg­anyagok okoznak. Patacson egy tehéntartó gazda tíz tehe­ne közül kilenc attól pusztult el, hogy az itt folyó patak vi­zéből ittak az állatok. Az okot sikerült kideríteni, MAVIPOND nevű méreg került a patakba, a gyártó cég szerint a felhasz­náló a tárolás során alkalmat­lanná vált anyagot nyugodtan a csatornába öntheti . . . Ennek az ügynek a vizsgálata még folyamatban van, ezért nem jelöljük meg a szennyező vál­lalatot. (Nem tisztázott még: ki a felelős, a gyártó, vagy a felhasználó.) A kimutatások szerint eddig ebben az évben a különböző cégek 1,1 millió forintos kárt szenvedtek a rendkívüli víz­szennyezések miatt — ez azon­ban csak a közvetlen kár. Ha a következményeit is hozzá­tesszük: tízmilliós nagyság­rendről kell beszélnünk. Ám még- ezen túl is vannak olyan károk, amelyeket fel sem le­het becsülni ... Az okok között a legjellemzőbb - és ezért ko­molyan figyelmeztető - a gon­datlansági Mészáros Attila Zenemű­éi hangtárosok találkozója Pécsett Október közepétől árusítás Hangzóanyagok az oktatásban Zenemütári bemutató foglalkozás a Nevelési Központ könyvtárában Hazai alapanyag csokoládégyártáshoz A jó eredménnyel zárult üzemi próbák után teljes kapacitással termel a Gyulai Tejporgyár harminc­ötmillió forintos beruhá­zással épült tejcrurhb üze­me. A csokoládégyártás­ban nélkülözhetetlen alap­anyagból ebben az évben hatszáz tonnát gyártanak. Az anyag hazai előállítá­sának jelentősége igen nagy. Felhasználásával készü­lő csokoládéféleségeknek nemcsak az eltarthatósági ideje növekszik és minősé- . ge javul, hanem valuta­megtakarítást is eredmé­nyez. Ez abból származik, hogy a tejcrumbbal készülő csokoládéknál, recepturától függően, huszonöt—negyven százalékai csökkenthető a tőkés importból szárma­zó kakaó felhasználása. — - " -. i . ' Bővülő facsemete-választék Lesz a Pécs környékén jól termő Elberta és Ford A Baranya Megyei Könyv­tár rendezésében Pécsett tegnap kezdődött meg a Ma­gyar Könyvtárosok Egyesülete Zenei Szekciójának ülése. A szervezet, amely a zenei könyvtárosokat tömöriti ma­gába, és mindig valamilyen ak­tuális szakmai programot tűz havonta tartott üléseinek na­pirendjére, két okból határo­zott úgy, hogy a most esedé­kes ülésnek Pécs adjon he­lyet. Egyrészt azt szeretnék, ha valamelyest enyhülne munká­juk Budapest centrikussága. A másik fő ok pedig az, hogy a jelenlegi ülés témájából, a zenei könyvtárak és az okta­tási intézmények együttműkö­déséből a város jó bizonyít­vánnyal rendelkezik. A bara­nyai megyeszékhelyen köztu­dottan élénk a zenei élet, a zeneoktatás intézményei alsó­tól a legfelső fokig megtalál­hatók. A tegnap kezdődött pécsi találkozóra 43 zenemű- és hangtáros érkezett az ország különböző könyvtáraiból és oktatási intézményeiből. A résztvevők először egy zene- műtári bemutató foglalkozást tekintettek meg az Apáczai Nevelési Központban. Pethő Ágnes zenei könyvtáros se­gítségével a gyerekek itt ze­nei sorozatokat tanulmányoz­nak sok zenehallgatással, hangszeres bemutatókkal. A pécsi szekcióülés prog­ramja délután előadásokkal folytatódott a TIT Bartók Klubjában. Elsőként dr. Várnai Ferenc zeneszerző kísérte vé­gig, hogy az óvodáktól a fel­sőoktatási intézményekig ho­gyan valósul meg a zenei könyvtárakkal való együttműkö­dés a városban, valamint arról beszélt, hogy Pécs szerteágazó zenei élete hogyan illeszkedik a közművelődés egészébe. Ezután dr. Szabó Szabolcs, a Leőwey Klára Gimnázium tanára az együttműködés élő példáját mutatta be előadá­sában. A gimnázium ének fa­kultációs diákjai tanulmányi órák keretében is látogatják a Baranya Megyei Könyvtár zenemű- és hangtárát. Az előadó az együttműködés több éves tapasztalatait ismer­tette. Az előadásokat szakmai kerekasztal-beszélgetések kö­vették, amelyeken a résztve­vők kérdezhettek, véleményez­hették a hallottakat, látotta­kat. A találkozó első napi programja a pécsi múzeumok látogatásával ért véget. Ma délelőtt a Megyei Könyvtár olvasótermében tart­ják a pécsi szekcióülés záró­rendezvényét, amely Pécs ze­néjét mutatja be régi hangdo­kumentumok tükrében. A ze­nei helytörténeti gyűjtőmunká­ról szóló előadást, zenehallga­tást és beszélgetést dr. Nádor Tamás vezeti. Az örökzöldek, — túják, fe­nyők, futó- és kúszónövények - már kaphatók, a gyümölcsfa­csemeték viszont csak a követ­kező napokban érkeznek a te­lepekre. Várhatóan október közepétől kezdik az árusítást. Idén a három, már jól ismert — Kertészeti és Parképítő Vál­lalat Bolgár Néphadsereg úti, Pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi úti és a Pannónia ÁFÉSZ, szintén Nagyárpádi úti — telep mel­lett az AGROKER Áruház is árusít facsemetéket. Az AGROKER Áruházban már most is kaphatók konténeres gyümölcsfacsemeték. Az igazi vásárlási szezon azonban itt is a hónap közepén kezdődik. Ekkorra várnak húszezer szabad­gyökerű csemetét. Fajonként 8—10 fajtát kínálnak. Kiemel­kedően gazdagnak ígérkezik az őszibarack csemete válasz­ték. A húsz fajta között meg­található lesz a pécsiek és kör­nyékbeliek által kedvelt régi, jól bevált Elberta és Ford is. Idén nagyobb tétel érkezik mo­gyoró, illetve dióoltványból. A josta, a tüskétlen fekete sze­der és a mandula mellett kap­ható lesz szelídgesztenye és fügeoltvány is. Az áruház ker­tészmérnök és három kertész szakmunkás közreműködésével szaktanácsokat is ad a vásár­lóknak, illetve talajvizsgálatra is vállalkoznak. A Pannónia ÁFÉSZ Favorit szőlőoltvány szakcsoportjának Nagyárpádi úti lerakatában szintén október közepétől kez­dik az értékesítést. Idén 9000 csemetével állnak a vevők ren­delkezésére. A fajták jelentős részét a borjádi és vasasi isko­lából hozzák. Almából 13, kör­téből 14, cseresznyéből 6, meggyből 7, szilvából kilenc, kajsziból 6, őszibarackból 14, mandulából pedig 5 fajtát kí­nálnak. Az almák közül idén. is kapható lesz az utóbbi évek­ben gyorsan népszerűvé vált japán Mutsu, amely október elején érő, nagy gyümölcsű, jól tárolható fajta. A Pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi út 13. sz. alatti telepén októ­ber 20-án kezdik az árusítást. A tavalyihoz képest idén 2000— 2500-zal több, összesen 10— 12 000 csemetéből válogathat­nak a vevők. Őszibarack kivé­telével minden fajból 8—10 fajtát tudnak kínálni. A legtöbb csemete — 30 000 darab — a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat 8olgár Nép­hadsereg Titi telepére érkezik. Az árusítást október 15-e után kezdik. Ebből a mennyiségből 20 000 darab a saját iskolájuk­ban nevelt csemete. Itt gazdag­nak ígérkezik az őszibarack vá­laszték: 25 fajtából válogat­hatnak a vevők. Jelenleg úgy tudják, hogy egyedül a téli almafajtákból lesz kevesebb, mint az előző években. T. É. A VII. ötéves tervi postai fejlesztések megvalósulásá­ról, a további tennivalókról és az együttműködés lehe­tőségeiről tartottak tegnap megbeszélést Pécsett az. MSZMP Baranya Megyei Bi­zottsága, a Baranya Megyei Tanács és a Magyar Posta vezetői. A dr. Dányi Pál megyei első titkár által ve­zetett koordinációs tanács­kozáson részt vett dr. Valter Ferenc, a Magyar Posta el­nökhelyettese, aki a Pécsi Postaigazgatóság megalapí­tásának 100. évfordulója al­kalmából átadta a *Minisz- tertanács jubileumi okleve­lét. Az elismerést Varga Sán­dor, a Pécsi Postaigazgató­ság vezetője vette ót. Amint azt. dr. Valter . Fe­renc elmondotta, a Magyar Posta továbbra is fontos fel­adatának tekinti a telefon- hálózat fejlesztését. Bara­nyában ezen a téren sike­reket értek el. Eredményes volt a pécsi telefónkötvény­akció. Ennek köszönhető, hogy a tervezettnél koráb­ban - fél évvel hamarabb-, befejeződik a központbőví­tés, az év végéig, mint­egy 2 ezer új állomást köt­nek be. — Szigetváron és a hozzá tartozó településeken . úgy fejlesztjük a távbeszélőhá­lózatot, hogy mindenütt au­tomatizált telefon fog piű- ködni - emelte ki a Magyar Posta elnökhelyettese. — A mohácsi helyi, . központ a közeljövőben ugyancsak be­kapcsolódhat a távhívóháló­zatba, Siklóson olyan • fej­lesztést valósítunk meg, ami a jelenlegi igényeket kielégíti. A jövő évi változások fel­tételezések szerint kihatnak a Magyar Posta működésére is, ennek ellenére nem ter­vezik a tervidőszakra meg­határozott beruházások csökkentését. Sőt a posta kidolgozta a saját munka- programját, amelyben meg­határozták, hogy a jelenle­gi eszközökkel miként lehet olyan megújulást biztosító-. ni, ami nagyobb hatékony­ságot jelent. Vizsgálják annak a le­hetőségét, hogy a meglévő hálózat és eszközök jobb kihasználásával lehet-e a szolgáltatásokat javítani. Fontos cél a postánál is a létszám és a költséggazdál­kodás javítása. A telefonhá­lózat fejlesztése a jövőben is elsőbbséget élvez, de fontos feladatának tekinti a Magyar Posta az adatátvi­tel gyorsítását is. A tervezett program célul tűzte ki a számítógépes kultúra terjesztésének segí­tését. A VI. ötéves terv vé­gén meglévő adatállomás- szómot a mostani tervidő­szakban megháromszorozzák. Ezzel lehetővé teszik, hogy a termelésben, a államigaz­gatásban és egyéb terüle­ten könnyebben, gyorsab­ban hozzá lehessen jutni a különféle számítógépes infor­mációkhoz. Folytatja fejlesztéseit a posta Több telefon - gyorsabb információ 4 • Konténeres gyümölcsfacsemeték a pécsi Agroker Áruházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom