Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-08 / 277. szám

Dimantqn ncmiö 1987. október csütörtök Információk szerkesztőség postájából E Városvédő őrjárat Az Állami Biztosító pécsi József Attila szocialista brigádja a pécsi Déryné utcában járt, ahol a 22-es számú telken ismét egy illegális szemétlerakóira bukkant. Válaszol az illetékes Fakitermelés gazdaságosan Rendezvények Tűzoltók versenye. Baranya Kupa elnevezéssel kétnapos tűxoltőver- senyt rendeznek október 9—10-én Pécsett. A dunántúli megyék csa­patainak versenyét pénteken dél­előtt 9 órától a Bőrgyár-pályán, 11 órától pedig a pécsi laktanya udva­rán tekinthetik meg az érdeklődők. * A JPTE Jogtudományi Kara pálya- választási napot tart október 15-én, reggel S-tól a Vili. sz. teremben. Pécs, Rákóczi út M. * Megyei sebességi gépíróverseny lesz október 10-én 9 órától Pécsett, a Baranya Megyei Tanács földszinti nagytermében. 10 órától a fokonkénti gyorsiróverseny következik. Jelentke­zéseket a helyszínen is elfogadnak és a Pécsi Kodály Gimnáziumban. Szervező Radnóti Adél tanár. * Lovas, díszmadár, biológia és ak­varista-terrorista szakkör indul a Me­cseki Kultúrparkban. Megalakulás október 12-én 15 órakor Pécsett, ez akvárium-terráriumban. Jelentkez­ni a helyszínen lehet. * A Helyőrségi Klub idén is indítja az ARMA Filmklubot. A 12 filmből álló sorozat programjában többek között Dino Risi P. P. Pasolini, Korda Sándor, Norman Jerfyson, Michail Romm, és Andrzej Munk alkotásait láthatják az érdeklődök. Bővebb felvilágosítás és bérletvásár­lás munkanapokon 19 óráig a Hely­őrségi Klubban. ♦ Közérdekű Áramszünet lesz f. hó 9-én §—10 óráig, a Sallai u. 10-tól a 46-os sz. házig. Gépírás tanfolyam indul. Jelent­kezés helye: szerdán—pénteken 17.30- tól MHSZ Székház, Pécs, Szalai A. u. 9., I. 103. A Bálicsi út, a Barackos út és a buszvégállomás között október 0-tól október 31-ig le lesz zárva. A Pécsi Horgászegyesület értesíti az 1907. évi tagsági dijat még nem fizetett horgászait, hogy a folyama­tos tagságuk biztosítására november 1-jéig a tagdijat fizessék be. KORHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi Qgyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szi­getvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház Pécs és a me­gye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyó­gyászat). III. kerület: I. sz. Bel­gyógyászati Klinika. Sebészet, bal­eseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések. Hon­véd Kórház. Koponya- és agysérü­lések : Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elme­betegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gé­geklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Tel.: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságá­nak minden éjszaka este 7 órától Közlemények A Baranya Megyei Állategészség­ügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás a következő telefonszámokon hívható: 15-5M, 15-601, 15-092. Október 30-tól újabb számokon is elérhető, ezek: 15-698, 12-493. * A DÉDASZ szigetvári üzemigazga­tósága Szigetvár belvárosi tömbben létesített trafóállomást, a 2 kW -os kábelt és az 1 kW-os kábelt október 9-én üzembe helyezi. A villamosbe­rendezések érintése tilos. * Lehet még jelentkezni a TIT hét­főn induló nyelvtanfolyamaira októ­ber 12-ig, a kurzusok indulásáig, a TIT Pécs városi nyelviskolában (Felsőmalom utca). o Augusztus 21-én lesz u Magyar Grand Prix Szerdón Párizsban a Nem­zetközi Autósport Szövetség (FISA) Végrehajtó Bizottsága nyiivánosságra hozta az 1988. évi Forma 1-es világbajnoki sorozat versenynaptár terveze­tét. A végleges időrendet a testület következő, decemberi ülésén állapítják meg, mert az osztrák, a spanyol és az olasz Grand Prix-vel kapcsolatban még szervezési gondok adód­nak. A III. Magyar Grand Prix-t 1988. augusztus 21-én rendezik a Hungaroringen, mint a 17 versenyből álló sorozat 12. ál­lomását. A naplártervezet: 1988. március 20.: Brazil GP, április 3.: Mexikói GP, május 1.: San Marino-i GP, má­jus 15.: Monacói GP, május 29.: Belga GP, június 12.: Kanadai GP, június 19.: Amerikai GP (Detroit), július 3.: Francia GP, július 10.: Brit GP. július 31.: NSZK GP. augusztus 14.: Osztrák GP, augusz­tus 21.: Magyar GP, szeptember 11.: Olasz GP, szeptember 25.: Portugál GP, október 2.: Spanyol GP, októ­ber 30.: Japán GP, november 13.: Ausztrál GP. • másnap reggel 7 óráig a járó­betegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi el­látást biztosítunk. A kertvárosi hí­vásokat továbbra is a Lánc ut­cai rendelőintézetben kell bejelen­teni. Tel.: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: A Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. fe­lől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. Se SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével minden­nap 17—19 óráig hívható a 41-907- es telefonszámon. •Se Ifjúsági telefonszolgálat telefon­száma: 24-550. Hívható: 17—21 óráig. Bejáró gyerekek Margitmajorban lakunk, a kisfiam Sásdra jár iskolába. Sajnos, a kisbaba születése miatt nem tudjuk kisérni. A többi gyerekkel együtt szem­tanúja volt a szeptember 11-i gyermekbalesetnek, amelyről a lap is hirt adott. A gyerekeket nagyon megrázta az eset. Ezek a gyerekek naponta há­romnegyed órát kénytelenek várni a buszmegállóban, ahol pad sincs. Ha elfáradnak a várakozásban, a másik oldal­ra szaladnak át leülni. Nem lehetne jobban vigyázni rájuk, esetleg egy padot tenni a meg­állóba, vagy figyelmeztető táb­lával inteni a mérsékeltebb sebességre az autósokat? Aján­lom a boksái példát is: A kisfiam Boksán járta az első osztályt, Tengeriből busz- szal ment a többi gyerekkel. A megállóban a napközis pe­dagógus várta őket és vigyá­zott rájuk, míg fel nem szálltak a buszra. Szilágyi Sándorné Margitmajor — * — A nyugdíjasokért A pécsi Vasutas Biztosító— Fenntartási Főnökség találko­zót szervezett nyugdíjasainak a dombóvári állomáson. Guna- rasra vittek kirándulni bennün­ket, ahol teritett asztallal, ze­nével vártak. Mind a negyven­ötén nagyon jól éreztük ma­gunkat. Ozv. Csukay Gézáné * A Dr. Csanádi György vas­utas nyugdijasklubból húszán vettek részt a Mecsek Tourist szervezte jugoszláviai körúton. Rengeteg élményben volt ré­szünk és külön öröm, hogy megmártózhattunk a tenger­ben. Beremendi János­........ » . H ol az alkatrész? Többen rendelkezünk Dácia típusú személygépkocsival, de ahhoz gyújtás-elosztófedéllel, valamint elosztópipával nem. Komplett elosztót (740 Ft) szinte valamennyi autósboltban lehet vásárolni. Az általunk keresett alkatrészek ára 50 forint körül van. A pécsi Szigeti úti szerviznél is érdeklődtünk, ahol azt a fel­világosítást adták, hogy a ga­ranciális kocsikon, ha ilyen al­katrészgondjuk van, akkor azt csak komplett gyújtáselosztóval tudják orvosolni. Úgy véljük, hogy ez luxus megoldás. Hart János és nyolc pécsi Dácia tulajdonos A mecseki erdők gondozat­lan állapotára hivta fel a fi­gyelmet Fekete László komlói olvasónk. Észrevételeit meg­küldtük a Mecseki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaságnak. Zóm- bó Jánostól, az árpódtetői er­dészet igazgatójától a követ­kező tájékoztatást kaptuk: Erdőgazdaságunk fokozott figyelmet fordít a fakitermelés munkáira, a faanyag feldolgo­zására. Gazdálkodásunkat üzemterv szabályozza, meglé­vő kapacitásunkat ez a szabá­lyozás teljesen leköti. A ter­mészetes szelekció, valamint a biotikus és abiotikus kóroko­zók révén sok száraz fa talál­ható az erdőn. Feldolgozását saját dolgozóink végzik hétvé­geken száradéktermelésként. Minden igénylőnek (magán- személynek) lehetősége van az erdőben kint fekvő száraz fa Javítás, de A pécsi Szabadság úti óra- ékszer javítóban javították meg az ezüstláncot, a számla sze­rint 56 forintért. Ezután nyakra tételkor, ami egyébként az ilyen holminál normális haszná­latnak számít, gondolt egyet és minden különösebb külső be­hatás nélkül újra elszakadt. A mester, miután tudomást szer­zett a dologról, szemrebbenés nélkül közölte a megrendelő­vel, hogy a már kifizetett 56 feldolgozására, de nem „Szedd és vidd” — mozgalom kere­tén belül, mert akkor a tár­sadalmi tulajdon őrzése és vé­delme lehetetlen lenne —, hanem bizonyos előírások be­tartásával, amelyről az erdé­szetünk dolgozói szívesen ad­nak felvilágosítást. Sokan él­nek is ezzel a lehetőséggel. Az összes száraz fát nem is lehet feldolgozni, mert az ál­landóan képződik és a jelen­legi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, hogy vesztesé­gesen termeljünk össze olyan anyagot, amely nem haszno­sítható. A kerületvezető erdészek minden hónapban jelentik, ha valahol nagyobb természeti kár — széldöntés, hótörés — van. A faanyagok feldolgozá­sát folyamatosan végezzük. milyen? forinton kívül újabb 150 forint ellenében ' hajlandó a makacs holmi megregulázására, ho­lott azt eredetileg ugyanezzel a hibával 60 forintért vállalta a számla tanúsága szerint. Keserű Istvánná, Fülep Lajos utca 14. sz. alatti olvasónk ezek után már csak azon tűnődik, hogy megjavíttassa-e cirka 200 forintért a régi láncot, vagy né­hány forinttal többért egy újat vegyen. m így is lehet autózni Gyalog indultam el Sziget­várról Pécsre. Bíztam abban, hogy akad autós, aki intésem­re megáll. Az első autóval sze­rencsém volt. Megtudtam, hogy Szombathelyről indult, négy­órás út áll mögötte. Elmond­ta azt is, hogy nem szokott stopposokat felvenni, de nem sokáig beszélgethettünk, mert az út szélén egy fiatalember intett egy kislányt tartva a kar­ján. A következő faluban nagy kézmozgásokkal köszönt el, sü­ketnéma volt. Pécs előtt még egyszer megállt a sofőröm: egy Lada vesztegelt az úton, elfo­gyott a benzinje. Pillanatok alatt előkerült a vonóhorog, vontattuk Pécsre a benzinkút­hoz. Jó, hogy gyalog indultam (I). Sokat nyertem, A másokon va­ló segíteni akarással, az em­berek iránti hittel, bizalommal találkoztam. A gépkocsivezető Kovács Istvánná volt, Székesfehérvár­ról, a Radnóti u. 5-ből. Kovács B. Péter * Nagykanizsáról jöttem visz- sza Pécsre, de Szigetvárnál meg kellett állnom a kínzó fej­fájás miatt. Próbálkoztam, hát­ha valaki bejuttat Pécsre. Há­romnegyed óra múlva egy sár­ga zastavás hölgy állt meg, CB-n orvost akart hívni, de er­re nem volt szükség. Gyógy­szert adott és egy fél üveg to- nicot. Nem kérdezett, nem be­szélt, csak sokat tett értem. Dr. Hamaváry Katalin * A pécsi vásárcsarnok előtt leállt az autóm. Még sosem hagyott cserben, de ezúttal a benzin kifogyott, ráadásul a belső sávban. Az autósok szit­kozódtak a forgalmi dugó miatt, csak egy világos színű zastavás hölgy segített rajtam: odébb toltuk a kocsit és adott a tartalék benzinéből. Az egész alig tartott öt percig, de saj­nos a nevét sem tudtam meg­jegyezni, csak a CB-számát: 33 922. Horváth József, Dombóvár * Atlétikaedzés után tartot­tunk haza, amikor a barátom rosszul lett. Több kocsit hiába próbáltam leállítani, segítséget kérni. Végül egy piros Fiatot vezető fiatalember segített raj­tunk. A rendszáma: IX 35-36. Mentzel Tamás, Pécs, Kolozsvár u. 6. Egészségügyi szolgálat A Pécs várad és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvételt hirdet árfelelősi munkakör Jelentkezés az ÁFÉSZ központjában a személyzeti vezető­nél. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A Montmartre-i ibolya (este 7 óra) előbemutató. Bóbita Bábszínház: Lúdas Matyi (délután 3 óra). HANGVERSENY POTE aulájában: ,,A” bérlet ,,Egyetemi bérlet” I. hangversenye (19.30 óra). FILM Petőfi: Tex és a Mélység Ura (f4. fő, f8). Kossuth: Én a vízilovakkal vagyok (10, 12). Dr. Minorka Vidor nagy napja (f3, f 53. Tex és a Mélység Ura (f7, f9).' Kossuth Klub: Filmakadémia: A csehszlovák új hullám (f6). Park: Én a vízilovakkal vagyok (f4, f6, f8). Komló, Zrínyi: 48 óra (4, 6, 8). Mohács: Napló szerelmeimnek (fó, 8). Szigetvár: A szenvedély hatal­ma (6, 8). Siklós: Élni és meghal­ni Los Angelesben (7). Bóly: In­diana Jones (7). Dunaszekcső: Krokodil Dundee (7). Pécsvárad: Laura (7). Sellye: Moziklip (f7). Szentlőrinc: Szamárköhögés (7). Villány: Víz és szappan (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt I Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Látszat és való­ság. 8.30: Kórusportrék. 9.15: Mu­zsika gyerekeknek. 9.30: Nemzet­közi magazin. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: Nóták. 11.35: A szovjet kultúra hónapja. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Intermikro­fon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.09: Spi- ró György novellája. 14.24: Zenei Tü­kör. 14.59: Világirodalmi könyvszem­le. 16.05: Révkalauz. 17.00: Haydn: Esz-dúr szimfónia. 17.30: A szovjet kultúra hónapja. 18.00: Kritikusok fó­ruma. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Mű­sorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.25: Viselkedjünk! 20.25: Diszkó- téka. 21.25: Nóták. 21.40: Alko­holizmus. Riport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Mi a titka? 23.20: Vivaldi-felvételek. 0.10: Him­nusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Citerafelvételek. 8.20: A Szabó csa­lád. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. — Zenés műsor. 10.20: A 04. 05, 07 jelenti. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világúj­ság. 12.00: Hírek. 12.10: A Puhdys együttes felvételeiből. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Nem­zetiségeink zenéjéből. 12.58: Műsor- ismertetés. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Sokféle. Szórakoztató maga­zin. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Tör­vénykönyv. 16.00: A szovjet kultú­ra hónapja. 16.30: Zenés játékok­ból. 16.58: Műsorismertetés. 17.05: Ipargazdák. 17.10: Nat King Cole énekel. 17.30: Aktuális oktatási kér­dések. 18.30: Slágerlista. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.00: A Pop­tarisznya dalaiból. 21.05: Reklám. 21.10: Kabarécsütörtök. 22.20: A szovjet kultúra hónapja. 23.20: A Smiths együttes nagylemezei. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.08: Időszaki kiállí­tások. 9.16: Zenekari muzsika. 10.10: Operarészletek. 11.05: Pilla­natkép. 11.10: Bruckner: VII. szim­fónia. 12.18: Dvorzsák: Szonatina. 12.38: Fúvósművek. 13.03: Műsor- ismertetés. 13.05: Magyarán szól­va. 13.20: A megkoronázott forra­dalom. 14.10: Rózsamadrigál. 15.02: Pophullám. 15.32: Epizódok a Drezdai Állami Zenekar törté­netéből. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Operarészletek. 18.10: Holnap köz­vetítjük. 18.30: Az MR román nyel­vű nemzetiségi műsora. 19.03: Mű­sorismertetés. 19.05: Rádióhangver­senyekről. Péteri Judit műsora. 19.35: Budapesti zenei hetek. 20.15: Egy pálya vonzásában. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.20: Századvégi magyar zeneköl­tők. 22.04: Szimfonikus táncok. 22.30: „Elmont'om hát mindenki­nek . . ." Dorogi Zsigmond kompo­zíciója. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Arcok, események. 18.00: Hírek, tudósítá­sok. 18.30: Szerbhorvát nemzetisé­gi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzeti­ségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Té­vétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Te- ledoktor. 9.15: Bors néni. Zenés játék gyerekeknek. 10.20: Új Ref­lektor Magazin. 11.05: Képújság. 15.58: Műsorismertetés. 16.00: Hí­rek. 16.05: Kézenfogva. Értelmi fo­gyatékosok érdekvédelmi műsora. 16.10: Sorstársak. 16.30: Zendül az osztály. Tévéfilm. 17.20: Képújság. 17.25: Tájkép. Környezetvédelmi ma­gazin. 17.55: Reklám. 18.00: Tele­sport. 18.25: Reklám. 18.35: Tom és Jerry-show. Amerikai rajzfilm­sorozat. 19.00: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám« 19.30: Híradó. 20.10: Reklám. 20.15: Szom­szédok. Teleregény. 20.45: Panorá­ma. 21.45: Szemünk világa. Do­kumentumfilm. 22.20: Van öt per­ce? 22.25: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 16.38: Műsorismertetés. 16.40: Képújság. 16.45: Csillagbörtön. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.25: Digit-alk. 17.55: Tévétorna. 18.00: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúc'ió műsora. 19.00: Szom­szédok. Teleregény. 19.30: Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 20.10: Sza­bó Magda: Régimódi történet — dráma két részben. 21.20: Hír­adó 2. 23.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.55: Elmulasztották - nézzék meg! 14.55: Puskin: Mese a ha­lászatról meg a halacskáról. 15.10: Magyar nyelvű tv-napló. 15.30: Az ön veteményeskertje. 15.45: Kérdez­zenek — felelünk. 16.00: Jó na­pot! 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Szá­mok és betűk. 19.00: Tv-kalendá- rium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Politi­kai magazin. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.05: Fekete munka — angol játékfilm. 22.45: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Mű­sorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi mu­zsika. 20.45: Hírek. 20.50: Doku­mentumest. 22.20: Nyitott könyv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom