Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-24 / 293. szám
A magyarorszagi szerbség egykori kulturális központja A grábóci kolostortemplom Az út egy sorompófélének szalad, mögötte szerény park, egy balkanyar után a kőhíd mellett jobbról apró „egyemeletes" házikó, majd a fák közül kibukkanó templom. A görögkeleti kolostortemplom, amelynek a felújítása most fejeződött be, mintegy időzítetten ama műemlékek között, amelyeket — nemes hagyományként - ilyenkor októberben, a múzeumi és műemléki hónap eseményei sorában adnak át a nagyközönségnek. o Egy szociális betegotthon épületei — legalább felerészt gazdasági épületei — körítik a műemléket, amely most üdén firss falaival sütkérezik az októberi napsütésben, s a kupoláján ülő kis torony három napórája (!) közül az éppen napsütötte kettő mutatja a délelőtti időt. A torony előtt az Országos Műemléki Felügyelőség munkásai a nemrég szétszedett állványzat anyagát rendszerezik elszállításra. Ők végeztek a maguk munkájával, a restaurátoroknak viszont van még némi dolguk a hátsó templomrészben (az asszonyok helye) lévő freskókon, s helyükre kell kerülniük az idevaló magastámlá- jú székeknek is. Akkor lesz egészen kész a templom. A belső, kupola alatti templomrész (ez a férfiaké) már korábban elkészült, s augusztusban, a templom hajdani felszentelésének az évfordulóján szokásos búcsúra, amely mesz- szi földről is visszahozza egy évben egyszer az elszármazottakat, ismét sokan jöttek el. Messziről, hiszen a templom falujában már nem élnek görögkeleti hívők. O ' A grábóci templom a kolostorral (a templom előtti épület ez, s ma a betegotthon egy részlege van itt) a magyarországi szerbség kulturális központja volt a XVI. század közepétől a XVIII. század végéig. Ez is magyarázza a templom hihetetlenül gazdag díszítettségét, az ikonosz- táz pompázatosságát, s természetesen magát az egész templomot, amely középkori építmény helyén épült 1736- 61. között oly módon (s ezt a mohácsi szerb templom esetében is hallottuk), hogy a régi templom állt és működött még, miközben köréje-föléje építették már az újat, melynek elkészülte után nyomtalanul eltüntették a régit. Ezt viszont Novák Gábortól, az OMF pécsi kirendeltségének az építésvezetőjétől tudjuk, aki elmondta: a felújítás kapcsán keresték a régi templom maradványait, de egy követ sem találtak belőle. 1982-ben kezdődött a felújítás a magyar és a jugoszláv állam közti megállapodás alapján, mégpedig úgy, hogy mi vállaltuk ennek a szerb eredetű műemléknek, mint egyetlen meglévő kolostortemplomnak a felújítását, a szomszédok pedig egy ottani magyar eredetű műemlék rendbetételére vállalkoztak. Az öt évig tartó munka oroszlán- részét a freskók, az ikonosztáz (szenképfal a templomhajó és a szentély között) képeinek a restaurálása tette ki. Ez a roppant igényes munka — a templomnak szinte minden négyzetcentiméterét festés díszíti - művészettörténeti ismereteink gyarapítását is szolgálta. Ugyanis a szentélyben előkerült szignó azt bizonyítja, hogy a falképek nem barokk modorban festő kijevi, hanem bizánci Ízléshez igazodó német vcndorfestők alkotásai. A festett anyag restaurálásának a feltétele volt természetesen a korábban sok kárt okozott tetőbeázások, a falak nedvesedésének a megszüntetése. Ez megtörtént - az építészeti helyreállítás kb. 8 milliót tett ki —, s ma már eredeti fényében ragyog — ezt a dús aranyozás miatt szó szerint is érthetjük - ez a ma istenhá- tamögötti kis templom. És még csak egyetlen mondat az említett „emeletes" házról, amely nem más, mint a keresztelőkút háza, amit a templommal együtt újítottak fel, miután előásták a földből. O Grábóc Tolna megyében van, Bonyhád közelében, úgyszólván Baranya határán. Ezért is érdekelhet bennünket Grábóc ürügyén, hogy mi van a baranyai szerb templomokkal, amelyek — dr. Levárdy Ferenc művészettörténész megfogalmazása szerint — hovatovább olyanok már a számunkra, mint a megmaradt török emlékek, s amilyenekké kezdenek válni az ormánsági református templomok. Értékesek, művészettörténeti szempontból is feltétlenül megtartandók, de lassan elfogy körülük a gondozásra hivatott hívősereg. Jelenleg 11 görögkeleti szerb templom létezik Baranyában (a mohácsi temetőkápolnát és a pécsi imahózat nem számítva), amelyek közül nyolc (a mohácsi, a siklósi, a dunaszekcsői, a lippói, a majsi, a sombereki, az illocskai és a beremendi) „élvez" műemléki védettséget, s különösen a beremendi és a siklósi (amelynek az ikonosz- táza fölöttébb értékes) van rossz állapotban. A közelmúlt években hét szerb templomot bontottak le, mert egyebet már nem lehetett kezdeni velük. Ezek közül a véméndi és a lánycsóki ikonanyagát a mohácsi templomban, a görcsöny- dobokaiét pedig a mohácsi temetőkápolnában őrzik. „Ezek a templomok mind több gondot jelentenek - hallottuk dr. Tihanyi Csabától, a baranyai Műemléki Albizottság titkárától —, hiszen a fogyatkozó számú hívőkre egyre kevésbé lehet számítani. Próbáljuk a védetteket egy program szerint helyreállítani az OMF és a megye által összeadott pénzekből - Siklóson évente valami kis állagmegóvási munka folyik, a dunaszekcsői és a majsi templomon dolgoznak, a beremendin most indult az állagmegóvási munka, de ez eddig is kevés volt, ezután sem lesz több. Közelebb juthatnánk a megoldáshoz, ha a görögkeleti egyház letnonda- na ezekről a templomokról, mert akkor mint állami ingatlanokra többet fordíthatnánk rájuk.” Egészítsük ki ezt a megye műemlékvédelmi helyzetéről szóló jelentésből vett idézettel: „Figyelmet igényelnek a megyében lévő védett szerb templomok, melyeknek a jelentős része szinte gazdátlan a hívők hiányában. E jelentős kultúrtörténeti emlékeink megőrzésére az OMF-fel összehangolt megyei műemlékvédelmi munka adhat csak megoldást. Ilyen összefogással, esetenként a helyi gazdálkodó szervek bevonásával indultak meg néhány görögkeleti templomon a legsürgősebb állagmegóvási munkák." De vajon elegendő-e ez? Hársfai István II Pollack Mihály Műszaki Főiskola új főigazgatója Dr. Lenkei Péter Tisztelt Főigazgató Úr! Első, hosszabb beszélgetésünk után — végigmenve o félhomályosra világított pécsi utcákon sok minden világosabb lett számomra. Nem mondom azt most sem, hogy mindent pontosan értettem abból, ami a több mint három ára alatt elhangzott. Humán érdeklődésű emberként kerekre nyílt szemmel figyelhettem csupán a röpke eszmefuttatást a vasbetonlemezek töréselméletéről például. Persze, annyit tudtam, hogy ebben a témában nemzetközileg is elismert szakemberrel taló:ko- zom, mégis meglepett, ahogy a mély szakmai kérdésekről beszélt. Az a kedves figyelmesség, ahogy nem kérdezett vissza folyamatosan: ér- tem-e, amiről szó van, próbálta inkább más oldalról is megközelíteni a szakmai témát. Természetesen én elsősorban a főigazgatóságával kapcsolatos dolgokra voltam kíváncsi: hiszen már korábban is szanaszét fújta a városban a szél, ilyen még nem volt, egy tudományok doktora, nemzetközileg elismert szakember, a Budapesti Építéstudományi Intézet főosztályvezetője, a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára „lejött” Pécsre, a műszaki főiskola főigazgatói teendőit elvállalva. Nem is emlékszem, beismertem-e, de gondoltam rá és tán érzékeltettem is, hogy több ízben is igen nagy tisztelettel adóztam véleménye előtt. Nem a tudományos és szakmai munkája iránti tisztelgés volt ez, hanem valami más. Talán érdemes mindezek megalapozására röviden ismertetnem jelenlegi szakmáj tevékenységét. Hozzátéve, azt amivel kezdte ezt a témát találkozásunkkor: „Talán vonzó példa lehet a főiskola jelenlegi fiatal oktatóinak és hallgatóinak is arra: érdemes behatóan foglalkozni a szakmával". Állíthatom, nem tűnt fennhéjázásnak ez a kijelentés sem. Most, hogy ebben a nyílt levélben megismétlem élete tényeit, talán önnek is beugrik még egy-egy újabb emlék. Olyanok, amikkel nemcsak eddigi eredményeit támaszthatja aló, hanem — mint beszélgetésünkkor is a jövőre is útmutatást adhat. Arra, hogy „akarok valamit csinálni”, hogy „éreztem a fogadókészséget", hogy „egyedül nem érek semmit”, hogy „bármikor készen vagyok a hallgatókkal tárgyalni mindenről." 1956-ban végzett a Moszkvai Építészmérnöki Egyetemen, vörös diplomával. Pécsett, a MÉV jogelődjének tervezőirodájában dolgozott. Részt vett az ércdúsító üzem, a vegyidúsító épületének, hazánkban az első feszített betonból készült szerkezet tervezésében, statikai munkálataiban. 1963 kezdetén a tervezőiroda megszűnése után került az Építéstudományi Intézethez műszaki ügyintézőként. Távozásakor immár tagozatvezetőként időnként több mint 100 ember munkáját irányította. Tudományos munkájáról most is szívesen említi a Vasbetonlemezek erőjátéka törésnél című tanulmányát, amely a lengyel akadémia lapjában jelent meg a hatvanas évek végén. Ma is állandó hivatkozási alap még nemzetközi szakberkekben. Közben több mint 100 cikket és könyvrészletet publikált. Tanulmányai az európai országok többségében és az Egyesült Államokban is megjelentek. 1984-ben lett a tudományok doktora. Addig is több külföldi egyetem — Kalifornia, Berkeley, Toronto — vendégprofesszora egy-egy szemeszterre. Tagja az Euronemzetközi Betonegyesület elnökségének, és az egyesület magyar tagozatának vezetője. Az amerikai betonintézet több bizottságának tagja csakúgy, mint az Anyag- vizsgáló Laboratóriumok Nemzetközi Szövetségének és a Nemzetközi Építőkutatások Tanácsának is. Egyik szerkesztője az Angliában megjelenő Építési kutatás és gyakorlat című folyóiratnak. Angolul és oroszul maga fogalmazza szakcikkeit. Oktatási tevékenységéről megtudhattam, hogy 25 éve tanít a Budapesti Műszaki Egyetem vasbeton-szerkezetek tanszékén és a Mérnök-továbbképző Intézetben. 15 éve címzetes egyetemi docens. 1986-ban pedig címzetes egyetemi tanári címet kapott. Említettem már, Tisztelt Főigazgató Úr, hogy engem elsősorban az izgatott — tudományos munkájának és eddigi pályafutásának ismertetése mellett —, hogy miért vállalta el a főigazgatói posztot a pécsi műszaki főiskolán. Kérdésemre pontokba szedve sorolta a választ. Mindegyik résznél percekre elidőzve az emlékek visszaidézésekor. De hisz nem szégyen, hogy többször, láttam, elérzékenyült, megbicsaklott a hangja. Felsorolom hát, hogy először a régi kollégák keresték meg, jön-e ide Pécsre, aztán ön kezdett morfondírozni: szeretek oktatni, vetődött fel! Hét évet Pécsett töltöttem, visz- szavágyom, jött a második érv. Fazont kell adni a műszaki főiskoláknak, rájuk (ránk) fér valami igazi profil és ki is alakítható, tornyosult harmadszor. Csábító a feladat, hogy Dél-Dunántúl egyetlen ilyen típusú felsőiskolájában, a régióval együtt, távlatokkal ... , Talán egyszerre történt, Tisztelt Főigazgató Úr, mindenesetre, amikor mocorogni kezdtem a fotelban, hallhattam: „Lehet, hogy beletörik a bicskám, lehet, hogy nagy szavaknak tűnik majd. De mindez önmegvalósítási kísérlet is.” Igazi kísérlet az önmegvalósításra ötvenhárom éves korban, teljesen új körülmények között, ezzel a tudományos háttérrel. Elismerésre méltó vállalkozás. Tettvógy. De szólamnak is tűnhet. Az emberek egyrésze léggömbvadászatnak tekintheti, olyasminek, mint amikor a cél elpukkanhat, semmivé lehet, a durranás viszont annál nagyobb." Emlékszik, ez volt az a pont, amikor másodszor érzékenyült el és közölte, tegeződjünk, mert tagja az újságíró szövetségnek. A kívülálló számára közhelyként hat, hogy csapatjátékosnak nevezted magad ezekben a pillanatokban. Magányodat érzékeltetted. — Hogy a leendő társakkal mennyi mindent meg lehetne, meg lehet oldani a közeljövőben . . . Arról is szó esett, hogy sok, hasonló műszaki felsőoktatási intézmény élére hasonló tudományos képzettségű ember került a közelmúltban. „Lehet, hogy belebukok". Igen, ilyeneket is mondtál a vége felé, kedves Péter bátyám, Tisztelt Főigazgató Úr, „de magasra tettem a lécet, mert csak így érdes". Mert néhány hetes ismeretségek után nem lehet programot adni, s nem is érdemes. És elhangzott egy mondat, amit sokszor számon fognak kérni tőled: „A hallgatókat tisztelem és ezt az oktatóktól is megkövetelem.” Oktatói feladatról, oktatói szolgálatról beszéltél aztán, amikor kételkedésemet fejeztem ki a jövő iránt, talán, hogy még nagyobb lehessen a hatás. Megállapodtunk, hogy februárban újra találkozunk egy hosszabb beszélgetésre. ígérem, akkor konkrét tervekről tárgyalunk majd és arról, hogy főigazgatóként mennyi idő jut a tudományos tevékenységre. Lesz, miről beszélnünk. Tisztelt Főigazgató Úr, kedves Péter bátyám, én drukkolok a PMMF-nek. Egyetértek, ÍTogy egyedül nem tudsz boldogulni. Ügy látom viszont, hogy akadnak társaid ahhoz, a munkához, amit el szeretnél kezdeni, végigvinni és befejezni. Kívánom: sokszor érzékenyülj el, legyél ugyanakkor tapintatos, és óvatos! Tudod, nincs annál nagyszerűbb , mint amikor a fiatalabb, a „kívülálló” érezheti így, hogy tanácsot ad az idősebbnek. Szívből kíván sok sikert, kitartó akaratot! Bozsik László * HÉTVÉGE 1987. október 24., szombat
