Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-19 / 288. szám
HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOSSZENBERGER LAJOSNÉ, 64 éves korában elhunyt. Temetése október 20-án 15 órakor lesz a U>- vászhetényi temetőben. A gyászoló család. Megrendültén tudatjuk, hogy TI BOLD ZOLTÁNNE, a MÁV Igazgatóság üzemirányító központ dolgozója, váratlan hirtelenséggel elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük I Munkatársai. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OZV. GREGOR JÓZSEFNÉ Tillman Teréz, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése október 22-én fél 2 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, OZV. HÉJAS JANOSNÉ, az 500. Ipari Iskola volt dolgozója, 75 éves korában hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 22-én fél 3 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Emlékét szeretettel megőrizzükI Gyászolják: gyerekei, vője, menye és unokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagypapám, testvérünk, sógorunk, vöm és kedves rokonunk, ID. LEISZ JANOS ny. bányász, 58 éves korában elhunyt. Temetése október 21-én fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MONORI MAGDOLNA homvainak örök nyugalomba helyezése október 22-én 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló édesanyja, testvére és sógornője. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy REISCHL IMRE, 52 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 22-én 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló édesanyja, nővére és gyermekei. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett édesapám, apósom és imádott nagypapánk, TÓTPÉTER SÁNDOR, volt nagyvátyi lakos, 75 éves korában örökre itthagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 21-én fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy nagybátyánk, sógorunk, TÍMÁR ISTVÁN, kővágószőlősi lakos, 65 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése október 23-án 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló Tímár és Várszegi család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és testvérem, HORVATH ELEMÉR, ny. MÁV szak. főtiszt, rövid szenvedés után, 63 éves korában elhunyt. Október 23-án 12 órakor búcsúztatjuk a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk és kedves rokonunk, SZULIMAN FERENCNé, Pécs, Korvin Ottó utcai lakos, 90 éves korában jóságos szive örökre megszűnt dobogni október 14-én. Szeretett halottunk temetése október 21-én, szerdán 1 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család. 2x1 méteres porán Habszivacs táblák érkeitek 3 és 5 cm-es vastagságban, a 60. sz. Műanyag áruházunkba (Pécs, Szalai A. u. 16., tttlefon: 15-782) 3 cm-es 380,— Ft, 5 cm-es 620,— Ft. ÖNNEK IS ÜZLET A Ml ÜZLETÜNK! Dolgozókat felvesznek A MAGYAR Rádió Pécsi Stúdiója hivatalsegéd és takarító munkakörbe női dolgozót felvesz. Szoba- konyhás, komfortos cserelakás szükséges. Jelentkezni lehet: Pécs, Zetkin Klára u. 1. A RUHÁZATI Minőségellenőrző Egyesülés (Budapest, VI., Paulay Ede u. 22—24.) felvesz budapesti központtal Pécs és környéke változó munkahelyre minőségellenőrt. Konfekció- és kötőipori szakma szükséges, középfokú végzettség előnyben. Jelentkezés: Ruházati Minőség- ellenőrző Egyesülés, Röviköt osztály, 1368 Budapest, Pf. 226. A jelentkezést írásban kérjük, rövid életrajzzal, valamint az eddigi működési terület ismertetésével, fizetési igény megjelölésével. A jelentkezésekre írásban válaszolunk. (5593) FELVÉTELRE keresünk kertészeti szakmunkást, tmk-lakatost, sírásót, takarítónőt, temetőutak takarítására női és férfi munkaerőt, temetőőrt és meghatározott időre gépíró ad- miniszrátort. Jelentkezni lehet: Baranya Megyei Temetkezésit Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 97. (5588) A BARANYA Kereskedelmü Vállalat felvesz gyakorlattal rendelkező építésztechnikust műszaki ügyintéző munkakörbe. Jelentkezés: a beruházási osztály vezetőjénél, Pécs, Rákóczi út 11. (5468) ERDÖGAZDASAGI Fűz- és Kosáripari Vállalat csonkamindszenti telepére felvesz mezőgazdasági munkában jártas házaspárt fizikai munkára. Lakást biztosítunk. Jelentkezni: a szigetvári telepvezetőségnél lehet, Szigetvár, Alapi G. u. 1. sz. (5434) A BÉV Beton- és Vasbeetonelem- gyártó Üzemigazgatósága felvételre keres magos kereseti lehetőséggel fűtésszerelőt és vizvezetékszerelőt. Jelentkezni lehet: Pécs, Almos u. 3. Vörös Lajos üzemvezetőnél személyesen. Telefon: 15-033. (5423) KÖZÉRDEKŰ Gépírás oktatás hagyományos és elektromos gépeken. Felvilágosítás, jelentkezés a 18-858-as telefonon. Áramszünet lesz október 21-től 23-ig, naponta 8—15 óráig Ko zármi sie ny, Zrínyi u., Toldi u. és Pécsi út által határolt területen. A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar felvételi előkészítő tanfolyamot hirdet. Jelentkezni lehet a Tanárképző Kar tanulmányi osztályán, Pécs, Ifjúság u. 6. Telefon: 12-622/172-es mellék. A megjelenéstől számított egy héten belül. Részvételi díj: 2000 forint, melyet a jelentkezéskor kell befizetni. A tanfolyamot csak megfelelő csoportlétszám esetén tudjuk indítani. JPTE Tanárképző Kar. Áramszünet lesz Pellérden, a Dózsa Gy. u. 2-től az orvosi rendelőig, október 19—23-ig, naponta 7—15 óráig hálózatátépités miatt. Áramszünet lesz október 19-én és 20-án, naponta 8—15 óráig Pécs, Margit u.(, Török István u.. Katona József u. és Borbála u. által határolt területen. Áramszünet lesz f. hó 19-én 8—12 óráig az Úttörő u.. Nefelejcs u. és Rácvárosi út északi oldalán. A KSH SZUV pécsi számítóközpontja felvételre keres: ESZR szá- Imitógépek (R-22, R-35) és perifériák üzemeltetésére (karbantartás, javítás) kezdő vagy gyakorlott felsőfokú végzettségű műszaki szakembereket kétműszakos munkarendbe. ESZR vagy MSZR gyakorlattal rendelkezők előnyben. TPA és mikro- számítógépes (Alpha-Micro, IBM kompatibilis PC) szervizfeladatok ellátására kezdő vagy gyakorlott felsőfokú végzettségű műszaki szakembereket egyműszakos munkakörbe. Jelentkezni lehet: Pécs, Szántó Kovács J. u. 3. Majoros István osztályvezetőnél. Telefon: 15-355. (5421) GYAKORLATTAL rendelkező ven- dégfátóipari ügyintézőt központunkba felveszünk. Jelentkezni lehet: Mecsek Tourist, Pécs, Széchenyi tér 9. II. 217. (5428) A BARANYA Megyei Állami Építőipari Vállalat munkásszállójára férfi portásokat felveszünk, 65 éves korig. Jelentkezés: Pécs, Szántó Kovács János u. 1/B. Nagy László szállóvezetőnél. Telefon: 24-388/20-as /mellék. (5433) FELVÉTELRE keresünk könnyűgépkezelőt és nyugdíjas éjjeliőrt. Érdeklődni lehet: DÉLVIÉP 22. építésvezetőségen. Telefon: 14-459. (5405) A PÉCSI Nemzeti Színház felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: lakatos és hangtechnikus. Jelentkezés a színház munkaügyi osztályán. (5425) LAKÁSSZÖVETKEZET főfoglafcozá- sú házfelügyelőt felvesz. Cserelakás szükséges. Telefon: 11-152. (349475) FELVESZÜNK műszerészt, délutá- nos takarítónőt, női és férfiszabókat. Jelentkezés: Pécs, Vadász u. 83., Bőrruházati Gyár, munkaügy. (5617) A Pécsi Fonó- és Szövőipari Vállalat FELVESZ mérlegképes könyvelői végzettséggel és gyakorlattal rendelkező pénzügyi csoportvezetüt Jelentkezés a pénzügyi és számviteli osztályvezetőnél. (Hird, Szövőgyár u. 2.) LAKaS-INGATLAN Eladnám vagy elcserélném 2,5—3 szobás összkomfortos, kertvárosi OTP-lakásra kétszintes, összkomfortos családi házamat 401 négyszögöl kerttel és 210 négyszögöl házhellyel.. Érdeklődni: Szalánta, Barátság u. 5. 16 óra után. Lugasszőlő présházzal eladó. Érdeklődni 3 óra után Kozármisleny, Gárdonyi G. u. 42. Garázs eladó lőtéri garázssoron. — Telefon: 31-510. Este. 500 ezer Ft kézpénzzel 4- OTP-átvállalással 2 szobás lakásmegoldást keresek. Kertváros kizárva. ,.Távfűtés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 1,5 szobás különálló házrész az Ady Endre utcában 450 ezer Ft-ért eladó. — Érdeklődni: Pécs, Rácvárosi út 33/B. 18 óra után. 3 szoba étkezős, felújított, központi fűtéses családi ház reális áron eladó. Érd.: Pécs, Rácvárosi u. 33/B. 18 óra után. Kökényben eladó kert és présház zártkertben. 1151 m2, tehermentesen. Érdeklődni: hétköznap 9—20 óráig a 10-271-es telefonon. Eladó Pécs-Vasason 200 négyszögöl területű házhely. Érdeklődni: Pécs-Somogy, Csap tr. 28. szám alatt. Eladó Pécsbányatelep, Csákány u. 18. számú családi ház. Érdeklődni : hétfőtől péntekig 16—18 óra között. Elcserélném 2 szoba összkomfortos, kertvárosi, tanácsi lakásom hasonló szövetkezetire. ,, Kertváros 1987—88.” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Diósviszlón, műúttól 300 méterre 500 négyszögöl lugasrendszerű fiatal szőlő üres területtel, pince berendezéssel sürgősen eladó. Érdeklődni: Petőfi S. u. 71. 16 óra után. Máriakéménden eladó 3 szobás családi ház 2400 m2 kerttel, hétvégi háznak is alkalmas. Érdeklődni : Máriakéménd, Petőfi S. u. 8. Sashegyi Gábor, Pécs, Kclinyin út 45. Telefon: 30-487. Velényben 2.5 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Buszmegállóhoz közel. Érdeklődni: Pécs, Páfrány u. 1/B. II. 9. Délután 5 óra után. Elcserélném Gyenis L. utcai, IV. emeleti 2 szobás OTP-öröklakáso- mat OTP-átválla lássál' 1,5 szobás OTP-re vagy 1.5—2 szobás tanácsira. ,,Különbözet” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Aknás garázs eladó Meszesen. — Érdeklődni: Bocskay u. 45. vagy Kertváros, Dóra u. 6. III. emelet 12. Az esti órákban. Orfűn nyaralót vásárolnék készpénzért. ,,Roland” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 2 darab 400 négyszögöl parlagterület kút- tal, építési lehetőséggel a zóki szőlőhegyen eladó. ,,25 Ft/n-öl” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Nyugat-Mecse- ken 250 négyszögöl szőlő félkész hétvégi házzal, 80 m2-ig családi házzá alakítható. Ér- deklódni: 29-046. ________ E ladó Pécs, Berek u. 13 I. em. 4. tehermentes, 64 m2-es, 3 szobás, erkélyes szövetkezeti lakás. Irányár: 17 000 Ft/m2. Érdeklődni: Pécs, Postavölgyi út 17. Egész nap. (41-es busszal.) Alajos utcában 137 m2- es családi ház eladó. Cserelakást beszámítunk. Telefon: 29-651. Este._____________________ E lcserélném kertvárosi, IV. emeleti, 2,5 szobás, összkomfortos tanácsi lakásomat 1,5 szoba összkomfortra. Irányi Dániel téri előnyben. Különbözet''1 1 Válaszokat ,,Éva” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek. Eladó Boaád — Venye- tetőn 260 négyszögöl szőlő félkész épülettel. Víz van. — Érdeklődni: Pankász Mihályné, Pécs- udvard, Felszabadulás u. 30. ____________________ M agyarürög felett 300 négyszöqöl szőlő, 15 m2- es épülettel, pincével, ciszternával, 220 000 Ftért eladó. Út, villany van. Érdeklődni a 41-027-es telefonon. Albérletközvetités. Teréz u. 5. Telefon: 22-845. Munkanapokon 8 órától 15.30 óráig. Albérletközvetités (kiadónak díjtalan). Bartók Béla u. 21. 15—18 óráig. Tel.: 23-104. Dombóvár-Gunaras- fürdőn, Tavasz u. 40. kétszintes faházas üdülő eladó. — Érdeklődni: Komló, Nyár u. 20. Telefon: 72/83-638. Eladó összkomfortos kis családi ház, kp + OTP- átvállalással. — Érdeklődni: egész nap Hosz- szúhetény. Péter u. 1. Elcserélném hosszúhe- tényi házam komlói 2 szobásra. Érdeklődni: Hosszúhetény. Iskola u. 25. Délután fél 4-től. Mohács, Szőlőhegy 633. számú — Vaskapunál — 2 szobás családi ház gazdasági épülettel, kerttel, szőlővel, présház pincével eladó. — A terület 2485 m2. Mohács, Vágóhíd u. 7. számú 3 szobás, komfortos családi ház kerttel eladó. Irányár: 550 ezer Ft._________________ Babarc, Béke u. 80. számú házam eltartási szerződéssel átadom. Mohács, Rákóczi u. 58. sz. újszerű, összkomfortos családi ház, beépíthető padlástérrel, ipari árammal, sertésólakkal, sok gyümölcsfával, kerttel, nagy udvarral elfogadható árért eladó. Elsősorban gazdálkodóknak ajánlom. Érdeklődni a helyszínen bármikor. 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses öröklakás eladó, családi házra cserélhető értékkülönbözettel. Tel.: 30-260. Szalántán 600 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni: Garé, Rákóczi u. 82. Pécsújhegy, Róka dűlő 360 négyszögöl szőlő és gyümölcsös pincével, kúttal, villannyal, fizetési könnyítéssel eladó. Berkes István, Anikó u. 16. II. 7. 5 óra után vagy szombat, vasárnap Újhegy, Deák F. 24. sz.___________________ Nagyobbra cserélném tanácsi, 2 szobás, belvárosi, felújított, gázfűtéses, III. emeleti lakásomat. Családi ház- jellegű is érdekel. 1— — „Panel kizárva” 349325 jeligére a Sa!- lai utcai hirdetőbe. 2 szoba összkomfortos családi házrész kis kerttel eladó. Irányár: 750 ezer Ft. Komló, Orosz Gyula u. 60. A Móricz Zsigmond téren szövetkezeti lakást vennék. — Ajánlatokat „Téglából” 349329 jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Gazdálkodásra alkalmas komfortos ház kerttel eladó vagy pécsi lakásra, lakrészre cserélhető, de minden megoldás érdekel. Vo- kány, Kurdi Adóm, Kossuth Lajos u. 6. 3 szoba, plusz étkező, gázfűtéses nagy családi ház 600 négyszögöl területtel eladó. „Pécsújhegy” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérem. Elcserélném 40 m2-es tanácsi lakásomat hasonló méretű öröklakásra. Érdeklődni 22-346 -os telefonon. Eladó Komlón, Mecsek- falu u. 57. szám alatti új, kétszintes, 2 lakásos családi ház. Megtekinthető: naponta 16 óra után. Szombat, vasárnap egész nap. Elcserélném budapesti, egyszintes, előteres, 2 szoba-hallos, összkomfortos, 76 m2-es MÁV- vállalati bérlakásom. Kérek pécsi vagy siklósi 1 vagy 1,5 szobás, tanácsi bérlakást, plusz értékkülönbözetet. Kizárólag Budapesten dolgozó vagy a cserét megelőzően áthelyezését kérő MÁV-alkal- mazott ajánlatát várom. Levélcím: 1442 Budapest, Pf. 115. Tanácsi 2 szobás lakásomat elcserélném közeli faluban vagy pécsi tanácsira. Minden megoldás érdekel. — Frankel Leó 5. I. em. 3. ajtó. Délutáni órákban. 2 családnak megfelelő, komfortos házrész áron alul eladó vagy kis családi házra cserélhető. Engels út 11. sz. — Világosné. Siklósi 79 m2-es, 2 szobás, tanácsi, komfortos lakásomat pécsi tanácsira vagy siklósi, tanácsi panelra cserélnem. Halmányi László, 7621 Pécs, Munkácsy M u. 30/A. Telefon: 10-326. ADÁS-VÉTEL Műszaki nélkül, leromlott állapotú Zsigulit vennék. „Karambolos is érdekel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 3 darab sodrott kanca csikó, 1 sárga és 2 deres. Sertésekre is cserélek. — Érdeklődni: Pellérd, Damjanich u. 28. Bármikor. Rózsakertészetünk, dísz- faiskolánk, valamint gyümölcsfaiskolánk ösz- szes termékeit ismertető, színes nagyárjegyzékünk megjelent, kérésére díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket, postán, pontosan teljesítjük. Személyes kiszolgálás: Budapest, III. kerület, Erdőalja út 86. sz. alatti telepünkön történik. (Óbuda, III. kerület, a 137-es busz vonalán, a busz telepünk kapujában áll meg.) — Nyitva: október 20-tól, árusítás 8—6 óráig, szombaton 8—12 óráig, vasárnap szünnap. Szálkái kertészet, Budapest, Pf. 5/206. 1368. FÉNYPONT ADAS-VÉTEL. Video, hifi, computer, tv, egyedi csillár, falikar, videokazetta, autórádió, antenna, CB, játékprogram. TALASNÉ KERESNYEI MARGIT, Pécs, Rókus utca 3/A. A—Z használtcikk-ke- reskedésben használt hűtőszekrények, mosógépek, centrifugák, varrógépek, robotgépek, háztartási barkácsgé- pek, ayerekkocsik, kerékpárok, video- és tv- jótékok készpénzes vé- tele-eladása. — Pécs, Kertváros, Hajdú Gy. u. 46. Figyelje az útbaigazító táblákat! Telefon 18 óra után: 12-025. Hengerfúró gép és honoló gép eladó. Gel- lérné, Szigetvár, Dózsa Gy. u. 31. A „MISINA SPORT" új helyen, Boltív köz 4-ben. Franciaágy eladó. Érdeklődni: Pécs, Erdei Ferenc u. 1. II. em. 5. Skótjuhász kölyökkutyák tricolor színekben eladók. Tel.: 12-025. — MHSZ-lőtér. Étterem felépítésére építési engedély eladó. „Uránváros" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Perzsacicák és őzpincs kiskutyák részletre eladók, előjegyezhetők. Török, Sarohin tábornok út 126. Az esti órákban. Törzskönyvezett perzsa- cicák reklámáron 1500 forinttól, őzpincs kutyák eladók. Török, Sarohin tábornok út 126. Este. 1945 előtti könyveket, metszeteket, térképeket vásárolnék. Kívánságra házhoz megyek. Antikvárium, Kaposvár, Vár u. 9. 7400. Nagyteljesítményű vattacukorgép eladó. Id. Tóth, Fót, Lenin út 37. Újszerű diófurnéros, 4 részes szekrénysor eladó. Telefon: 19-970. 5 óra után. M 15-ös Ford Taunus, érvényes műszakival eladó, ugyanitt vennék 10 db E7—30-as beton- gerendát. Alkotmány u. 6., vagy Telefon: 12-602 — egész nap. 5000 literes új tartály eladó. Érdeklődni: Pécs, Vadász u. 52. Telefon: 30-375. VEGYES Egyedülálló idős személynek nyugodt öregséget biztosítok! Megegyezés szerint havi fix összeg életjáradékot fizetek saját tulajdonú pécsi házért vagy lakásért. — „Második nyugdíj” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. tt - 59« FIX BILLENCS DARUS Francia nyelvoktatást, korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést vállal egyetemista. Telefon: 14-482. ___________________ 24B97 XlflNk TEHEHTAXI Vízumok intézése. Pécs, Térés u. 5. — Telefon: 22-845. Munkanapokon 8 órától 15.30 óráig. tv-javitAs helyszínen. TELEFON: 17-757 NEMETH. Fregoli fából, műanyagból, szögbelö- vés, panelfúrás, előszobafal minden méretben megrendelhető a 11-166-os telefonon, Várhelyi.- VIDEOVOX SZÍNES tv, VIDEÓSZERVIZ. Szín- és hangbeépités. Telefon: 21-164. 8—16 óráig. Dr. Doktor S. u. 13. Korrepetálást vállal tanítónő lakásán alsótagozatosok számára minden tantárgyból. Telefon: 31-077. Vízumok gyors intézése. Bartók B. u. 21. 15—13 óráig. Tel.: 23-104. Televiziójavitás, Szilágyi Péter, Pósa Lajos u. 25. 30-046. J 20-851 L muáÉm ITEHERTAXIF Fregoli, panelfúrás, szögbelövés. Megrendelésre lakberendezési tárgyak felszerelése. — Telefon: 28-094, Rocz- kó. LAKÁSTATAROZÁS? DOMINÓ GMKI Csempézés, padozatburkolás, festés, mázolás, vízvezeték- és villanyszerelés. TELEFON: 21-332. ífKorona^i Tehertayi KÖLTÖZTETÉS, BÚTOR-, ZONGORA-, PANCÉL- SZEKRÉNY-SZALLITAS, ÁRENGEDMÉNNYEL. 28-512. Expressz lakó- és gazdasági épülettervezés, költségvetéskészítés, művezetés, vidékre is. Telefon: 23-183. TVGYOßSSZSßVIZ HELYSZÍNI J/VÓÁS! ÁGOSTON 20-7841 Háztartási gépek javítása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtárolós kályhák karbantartása. Engels út 211. Makay. 31-443. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása nyugati vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 34-821, 23-920. AUTÓK ADÁSVÉTELÉNEK KÖZVETÍTÉSE. Pécs, Teréz u. 5. Telefon: 22-845. Matematika—fizika szakos középiskolai tanár korrepetálást vállal. — Brányi. Szamuely u. 3/B. Uránváros. TEHERTAXI 41777 HOMOK, FOLD, SÓDER 41-333. Általános iskolások korrepetálását vállalom irodalomból, nyelvtanból, szolfézsből kis csoportban is vagy egyénileg. Cím: Pósa L. u. 44. Érdeklődni: 18 óra után. A Vízkutató és Fúró Vállalat KAPOSVÁRI ÜZEMVEZETŐSÉGE ♦ fúrási szak- és betanított munkások JELENTKEZÉSÉT VARJA. JELENTKEZÉS: személyesen, Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 2., munkaügyi osztály. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A velencei kalmár (este 7 órakor). Bemutatóbérlet. Pécsi Egyetemi Színpad: Majakovszkij: Gőzfürdőben (este 7 óra). (Pécs, Anna u. 17.) FILM Petőfi: Vissza a jövőbe (f4, hnő). Isten veletek, barátaim! (8). Kossuth: Hol volt, hol nem volt (10, 12). Vissza a jövőbe (2, n5). Trükkös halál (f7, f9). Kossuth Klub: Hol volt, hol nem volt (6). Parit: Keserű igazság (f4). Piszkos munka (fő, f8). Jószerencsét: Vad banda (5). Komló, Zrínyi: Tiltott szerelem (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Frankenstein menyasszonya (5). Mohács: Tex ér a Mélység Ura (6). A missouri fejvadász (8). Szigetvár: Malom a pokolban (6, 8). Siklós: Most és mindörökké (5, 7). Beremend: A kétéltű ember (2). Az én kis falum (6). Boly: Tánckar (7). Duna- szekcső: Tűzvonalban (7). Harkány: Country Texasban (7). Mágocs: Montreali bankrablás (7). Pécsvá- rad: Az utolsó szó jogán (7). Sásd: Nincs kettő négy nélkül (7). Sely- lye: Bomba jó bokszoló (f7). Szent- lőrinc: Ki kém, ki nem kém? (7). Villány: Pat Garrett és Billy, a kölyök (5, 7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai programok. 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője: Szabó Lőrinc. 9.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. 10.05: Nyit- nikék. Kisiskolások műsora. 10.35: Verbunkosok, nóták. 11.00: A munka történetéből. A földművelés. 11.20: A Könnyűipari Minisztérium Bartók Kórusa énekel. 11.34: A szovjet kultúra hónapja. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Utak, ösvények. Szó- jatej és szójatúró. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: A XIX. század költői. 14.30: Operettrészletek. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. 15.30: Kóruspódium. 16.05: Utazás — zöldségországban. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal. 18.16: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújt’onságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Hívja a 388-378-as telefonszámot. Vendég: Várkonyi Péter külügyminiszter. 20.15: Verbunkosok. 20.30: A szovjet kultúra hónapja. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 23.30: Operarészletek. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.05: Napközben. Közben: 10.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Indulók, táncok fúvószenekarra. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Népi zene. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora. Közben: 15.05: Reklám. 16.05: Hangos képrejtvény. 16.58: Műsorismertetés. 17.05: Újdonságainkból. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Szvorák Katalin és a Téka együttes felvételeiből. 19.30: Sportvilág. 20.00: Reklám. 20.05: Rockújság. 21.05: És nálunk? 21.35: Sanzonpódium. 22.00: Színházi kívánságműsor. 23.20: Varázsos hangok — varázsos dallamok. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Műsorismertetés. 8.07: Időszaki kiállítások. 8.V0: Barokk muzsika. 9.00: .Népdalfeldolgozások. 9.30: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos vígopera. 11.38: Zenetörténeti értéktár. 12.33: Makiári József vezényel. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Európa újra csendes. — 11/2. rész. 13.55: Régi magyar muzsika. 14.05: Zenekari muzsika. 15.22: A szovjet kul túra hónapja. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Napjaink finn dzsesszmuzsi- kája. 18.00: Opera-művészlemezek. 18.50: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. 19.03: Műsorismeretetés. 19.05: MIKRO-fon, mikroelektronika, számítógép, informatika. 19.35: Új lemezeinkből. 21.25: Zenekari muzsika. 22.20: Nagy slágerek — változó témák. A popzene világából. 23.00: A hét zeneműve — Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Információk Dél-Dunántúlról. 17.30: Műsor- ismertetés, aktuális témák, könnyűzene. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.30: Elmulasztották — nézzék meg! 16.00: Jó napot, sport. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Gyerekek, énekeljetek velünk — adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dráma. 21.15: Dokumentumsorozat. 21.45: Tv-napló. 22.10: A hónap slágere. 23.10: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Érvek — külpolitikai adás. 20.30: Kis koncert. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Házi mozi: Nyugaton semmi újság — amerikai játékfilm. 22.35: A tudomány és mi.