Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-19 / 288. szám
1987. október 19., hétfő Dunántúlt napló 7 Labdarugó I\IB I. PMSC— Bp. Honvéd 3-0 (2-0) Újmecsekalja, 12 000 néző. V.: Huták. PMSC: Bodnár - Torna, Tomka, Hámori, Brez- niczky dr. — Megyeri, Bérczy (Lutz, a 83. percben), Túri, Czérna — Lovász, Márton (Nagy, a 65. percben). Edző: Garami József. Honvéd: Disztl P. - Sallai, Fitos, Sikesdi, Cseh - Lippai, Fodor, Sass - Bodonyi (Romanek, a 60. percben), Kovács (Kerepeczki, a 71. percben). Edző: Bicskei Bertalan. A 19. percben a jobb oldalon elindult Lovászt Sass fellökte, amiért szabadrúgáshoz jutottak a pécsiek. Túri 24 méterről nyeste középmagason a labdát a kapu elé, s amíg Brezniczky elvitt magával két védőt, a mögötte érkező Hámori senkitől sem zavartatva 3 méterről fejelt a bentragadt Disztl P. mellett a háló közepébe. (1-0). A 28. percben Lovász iramodott el a jobb oldalon, beívelésére Disztl P. nem mozdult, így a középen fedezetlenül érkező Márton 5 méterről passzolhatta a labdát a hálóba. (2-0). A 79. percben egy vendégszöglet után lepattant labdával Megyeri rajtoltatta Nagyot. A csereként beállt csatár jobb oldali sprintje után kifli alakú ívelését a gólvonalon ragadt Disztl P. mellett Túri fejelte a kapu jobb oldalába. (3-0). Az, hogy mór az első félórában kétgólos vezetéshez jutott a Pécs, már sejteni engedte: ezen a találkozón a hazaiak kezében van a sebességváltó. Előnyük birtokában rákényszeritették harcmodorukat az irányitót nélkülöző vendégekre, s amikor azok már a legelemibb védekezésről is lemondtak a szépités érdekében, mintegy kegyelemdöfésként megkapták a harmadik gólukat. A Pécs-Honvéd mérA harmadik gólt fejelő Túrit a levegőben Lovász is biztosította kőzések közel négy évtizedes történetében először született ilyen arányú hazai győzelem. Szombaton játszották: Tatabányai Bányász—Békéscsabai Előre Spartacus 5-0 (2-0). Békéscsaba, 7000 néző. V.: Szilágyi S. Góllövők: Plo- tár (21. p.), Krasnyánszky (23. p. öngól), Kiprich (55. p.), Zicher (63. p.). Moldván (83. p.). Rába ETO—Debrecen 2-1 (2-0). Győr, 10 000 néző. V.: Nagy L. Góllövők: Csikós (6. p.), Szabó (38. p.), illetve Melis (88. p.). Kaposvári Rákóczi-Újpesti Dózsa 0-0. Kaposvár, 7000 néző. V.: Molnár L. Haladás—Siófoki Bányász 1-1 (0-0). Szombathely, 6000 néző. V.: Bay. Góllövők: Nagy, illetve Lakatos. Vasas-MTK-VM 1-0 (1-0). Fáy utca, 15 000 néző. V.: Kovács I. Góllövők: Híres (14. p. öngól). (gy láttam! A PMSC-Bp. Honvéd mérkőzésen a pécsi játékosok teljesítményét Kurucz Károly szurkoló értékelte. PMSC: Bodnár 6 - Torna 7, Tomka 5, Hámori 7, Brezniczky dr. 6 — Megyeri 9, Bérczy 6, Túri 7, Czérna 5 — Lovász 7, Márton 6. Vasárnap játszották ZTE—Ferencváros 3-1 (1-0). Ollói út, 15 000 néző. V.: Makó. Gólszerzők: Farkas (13., 65. p.), Páli (71. p.), illetve Dzurják (76. p. — 11-esből). Cserék: Páli helyett Szalai (78. p.), Czigány helyett Molnár (80. p.), illetve Topor helyett Nagy Zs. (51. p.), Lim- perger helyett Dukon (51. p.). Sárga lap: Balog (61. p.), Sipos (83. p.), illetve Pintér (86. p.). Videoton-Váci Izzó 1-0 (0-0). Vác, 10 000 néző. V.: Roxin. Gólszerző: Novath (89. p.). Sárga lap: Kanyok (11. p.), illetve Kása (89. p.). AZ NB 1. Ú. Dózsa 1. ALLASA: 10 6 3 1 22- 8 15 2. Rába ETO 10 6 3 1 18-12 15 3. Tatabánya 10 5 3 2 29-10 13 4. Haladás 10 3 7 13- 7 13 5. Pécsi MSC 10 4 4 2 12- 6 12 6. Vasas 10 4 4 2 16-14 12 7. Bp. Honvéd 10 4 3 3 12-12 11 8. ZTE 10 4 2 4 13-13 10 9. Siófok 10 3 3 4 11-14 9 10. Békéscsaba 10 2 5 3 8-15 9 11. Vác 10 1 6 3 9-10 8 12. Ferencváros 10 2 4 4 11-13 8 13. Debrecen 10 2 4 4 11-19 8 14. Videoton 10 1 4 5 7-14 6 15. MTK-VM 10 2 2 6 12-26 6 16. Kaposvár 10 1 3 6 11-22 5 Garami már évek óta nem totózik Totózott-e a héten Garami?- ez volt a legtöbb szurkolót foglalkoztató kérdés szombaton a PMSC-Bp. Honvéd mérkőzés lefújása után, amíg türelmesen vártak sorukra, hogy a felbontott és lezárt labirintushoz hasonló utakon eloszolhatott a tömeg az újmecsekal- jai stadion közeléből. Legtöbb szurkoló szerint nagy lehetőséget szalasztott el a pécsi mester, mert a szerdai szerencséje után, most sem állt hadilábon a véletlenekkel. Nos, ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a szerencse vak, márpedig azt még a vak is láthatta: Garami legénysége sem szerdán, sem szombaton nem hagyott semmit sem a véletlenre, azaz a szerencsére. A válogatott is azt játszotta, amit a varsói vereségen tett, minthogy a piros-feketék sem váltottak az MTK-VM elleni jól bevált 3-0-ról más vágányra a Honvéd ellen. S, ha már olyan sokakat érdekelt szombaton Garami József totószerencséje, nem is kezdhettük volna a kérdezős- ködést tőle vasárnap délelőtt, amikor hazatért fiával lejátszott teniszmérkőzése után, mint a kérdéssel: totózott-e a héten?- Valamikor játszottam, de most már évek óta nem játszom ...- Pedig sokak szerint a héten nagy esélye lehetett volna- állították.- Megtanultam, hogy nem szabad a szerencsét a véletlenre bízni. A szerencsét ki kell csikarni. S, hogy Garami József nemcsak a mérkőzés után vélekedett így, legyen rá bizonyíték a mérkőzést megelőző napon az MTI-nek adott nyilatkozata: „Remélem, ez a hét jól zárul számomra. Szerdán emlékezetes 90 percben volt részem a Népstadionban az „A" válogatott jóvoltából. Most arra készülök a PMSC-vel, hogy a kispestieket legyőzzük." — A bajnok MTK-VM elleni 3-0 után erre sokak szerint van is esélyük. — Az a mérkőzés már a múlté, bár kétségkívül önbizalmat adó teljesítmény volt. A Honvéd más csapat, következésképpen más taktikát is alkalmazunk majd ellenük. Győzni akarunk. Bicskei Bertalan, a piros-fehérek vezetőedzője is azzal kezdte, hogy a két pont megszerzését idegenben sem tartja lehetetlen feladatnak: — Elismerem, hogy a pécsiek otthonukban különösképpen, veszélyesek, de most végre olyan összeállításban játszhatunk, amivel megvalósíthatók elképzeléseink. Ök is, mi is győzelemre törünk, nagy élményben részesülnek a nézők. — A pécsi 90 perc főpróba lehet a portugál Chaves elleni UEFA Kupa-találkozó előtt. Él-e ezzel a lehetőséggel a Honvéd? — Nem, mert más a magyar bajnokság, és más körülmények várnak ránk szerdán Portugáliában! — Eddig a mérkőzést megelőző nyilatkozatváltás. Az eredmény ismeretében mondhatjuk: ezen a találkozón csak a pécsiek tartották szárazon a puskaport. Ennek ellenére reméljük, hogy a másik szólósmondás bekövetkezésének a honvédosok örülhetnek majd, s mégis csak rosszul sikerült főpróba volt a pécsi, amit sikeres bemutató követ Portugáliában. Ami pedig a pécsi csapat játékosainak értékelését jelenti — mivel helyhiány miatt vasárnapi számunkból kimaradt: Bodnár kevés feladatot kapott, azt ellátta. A hátvédek sorában az MTK-VM ellen gólt lőtt Tornát most Hámori váltotta fel. A sor gyengébb pontjának a fiatal Tomka bizonyult, akinek első félidőben elkövetett két nagy hibája, végzetes dolgokat eredményezhetett volna. A középpályás sor szinte „muzsikált”. A kisprímás ezúttal az alacsony termetű Megyeri volt, aki társai fölé nőtt játékával. Túri a támadásoknál, a két hónap sérülése után pályára visszatért Bérczy a védekezésben jeleskedett. Czérna jól kapcsolta ki Lippait, ám átadásai, főleg az első félidőben nem találták a társakat. A két ék a középpálya hathatós támogatásával akár több gólt is lőhetett volna. No, de ne legyünk telhetetlenek. Annál is inkább, mert a Pécs még soha nem győzte le 3-0-ra a Honvédőt, igaz: még autót sem sorsoltak a PMSC-pályán a nézőknek. Ezúttal Palotai Árpád, a csapat fiatal szurkolója vihette haza a Polski 126-os kocsit, míg az automata mosógép Sztrazsanecz Jánosé, a kempingkerékpár Wieder Zsolté, a vb-futball pedig Tóth Sándoré lett. Kapu liászló Tartalékbajnokság Bp. Honvéd-PMSC 2-0 (2-0) Újmecsekalja, 1000 néző. V.: Fazekas. PMSC: Bogyay (Kovacsevics) - Udvardi, Bárány, Berényi, Vókó - Cso- both, Tóth A., Bojás (Keidl) - Schneider, Eckert, Pillinger (Hánzs). Edző: Koller Viktor. Az első negyedórában a PMSC három nagy helyzetet is kihagyott, s mivel a Honvéd végig kulturáltabban játszott, rászolgált a győzelemre. A pécsiek gyenge teljesítményt nyújtottak, közülük csak Tóth A. érdemel dicséretet. A PMSC Baráti Körének közgyűlése Október 19-én, hétfőn 17 órakor a PMSC Baráti Köre a közgyűlését tartja a BÉV- szálló „C" épületének tv-ter- mében. A Baráti Kör tagjainak megjelenésére számítanak. Kézilabda Az első győzelem idegenben PMSC—Nyírség-Hódiköt 27-23 (10-12) NB I., férfi mérkőzés. Hódmezővásárhely, 300 néző. V.: Haide, Tekauer. PMSC: Tóth - Kovács I., Horváth 4, Kakas 8, Kovács J. 1, Füzesi 7, Kunos 3. Cserék: Sólyom (kapus), Hang, Becskei I. 3, Becskei T. 1, Palotás. Edző: Kole- szár György, Harmat Tamás. Magabiztosan kezdtek a pécsiek a kiesés ellen küzdő Nyírség-Hódiköt otthonában, minek eredményeként előbb 6-3-as, 7-4-es, majd a 17. percre 8-5-ös vezetéshez jutottak. Ekkor kettős emberelőnyhöz jutottak a hazaiak, s mivel nekik ez a mérkőzés jelentette az utolsó szalmaszálat a bentmaradáshoz, nem is haboztak. Jól kihasználva a pécsiek kapkodását 8-10-re fordítottak. Az első félidő hajrájában felváltva estek a gólok, de a hazaiak már nem engedték magukhoz közelebb a 'PMSC-t. Szünet utón az élete második NB l-es mérkőzését játszó Becskei István és Kakas góljainak jóvoltából 13-12-re fordítottak a vendégek, és a megszerzett vezetés birtokában megnyugodva a félidő közepére már 20-16-ra elhúztak. A gólerős Füzesi és a második játékrészre magára talált Kunos segítségével Kakasék 24-18-ra alakították a mérkőzés állását. Az utolsó percekre egész pályás emberfogásra tért át a Hódiköt, ám ez csak a hátrányuk csökkentésére volt elég. Az első félidő közepén, a kettős emberhátrány okozta zavarokat leszámítva, fegyelmezett, taktikus játékot produkált a PMSC. A kapuban mindvégig jól védett Tóth, míg a mezőnyben Kakas és Füzesi voltak a csapat motorjai. A pécsiek ezzel első idei idegenbeli mérkőzésüket nyerték. A vendéglátók legeredményesebbjei: Vizsnyiczai 7, Czibere 6, Bácsi 3, Noel 3 góllal voltak. Bp. Húsos-Pécsi MSC 16-14 (9-8) NB I. B-s női mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 50 néző. PMSC: Hang — Nagy, Ancil 1, Tóth 3, Gergely 2, Dolmány 2, Szabó 5. Cserék: Pintér, Dézsi 1, Kurtán, Sze- bényi. Edző: Sudár Ferenc. A fővárosiak az első percekben indításból elért találataikkal három gólos előnyt szereztek, amit a hazaiaknak a 13. percben sikerült kiegyenlíteni, majd megszerezni a vezetést. S bár 8-8-nál még együtt voltak, pihenőre a vendégek térhettek egygólos előnnyel. Szünet után a gyorsabb és energikusabb vendégek akarata érvényesült. A hazaiak első pécsi vereségét a sok mérsékelt teljesítmény eredményezte. A PMSC- ből feltétel nélkül csupán Hang dicsérhető. Képünkön a fiatal Tóth felugrásból célozza meg a Húsos kapuját. Komlói Bányász—Fóti Tsz SE 23-20 (10-11) NB I. B. férfimérkőzés. Komló városi sportcsarnok, 400 néző. KBSK: Schmidt - Székelyhídi 2, Soós 3, Ambrusics 7, Papp 3, Wágenbach 5, Juhász. Cserék: Kulcsár (kapus). Keszthelyi 3, Horváth, Schwarcz, Bedecs. Edző: Czimmer Tamás. Nehezen lendültek játékba a komlóiak, így az első félidőben a vendégek vezettek. Szünet után gyorsan fordítottak a hazaiak, és jó játékkal 20 perc alatt 4 gólra elhúztak. Bár a hajrában sok biztos gólhelyzetet kihagytak, és így csökkent a különbség, a két bajnoki ponttal a bronzérem küszöbére érkezett a Bányász. Egy hét múlva a TFSE-t kell legyőzniük a bronzéremért. Tatai AC—Pécsi Hunor 27-17 (11-6) NB II. női mérkőzés, Tata, A pécsi góllövők: Rónaszékié, 20Ó néző. A megfiatalított pé- Kóbor 5, Dajka 2, Győrvári, esi együttes nem tudott ko- Hakstock, Mészáros és Tóth molyabb ellenállást kifejteni, voltak. Dicsérik Dajkát Dajka László nagyszerű képességeit, odaadó játékát dicséri a spanyol sajtó. A Bp. Honvédtől az I. ligás Las Pal- mashoz szerződött csatár szombaton mutatkozott be új csapatában. Tizenkétezer néző előtt a Las Palmas 2-1-re verte a Zaragozát. A vendégek szereztek vezetést, innen fordított a Las Palmas, és még 11-est is hibázott. A madridi AS című sportláp tudósítása címében kiemelte: „A magyar Dajka meggyőzően debütált". Egyebek között azt is leírta az ÁS, hogy az este során a legszebb mozzanat a 38. perchez és Dajka nevéhez fűződött. A magyar csatár két zaragozai védőt cselezett át, ragyogó beadása után Andresnek csak „bólintani” kellett, és így szerezhetett könnyű gólt. A másik madridi sportnapilap, a Morca azt hangsúlyozta, hogy Dajka briliáns módon tette le névjegyét. A jelzők halmozásában még tovább is megy a Marca: csodálatos és virtuóz előadást említ. Az EFE hírügynökség szerint a mérkőzés színvonala nem volt túl magas, de Dajka külön megítélést érdemel ebből a szempontból, hiszen nemcsak a támadásszervezésből vette ki részét, hanem gyakran felvonult az első vonalba is. A Las Palmasnak nagy szüksége volt erre a két pontra, hiszen a 18. helyezett. Igaz, a Barcelona sem lehet túl büszke, az utolsó előtti helyen található. Fotó: Cseri László